tag:blogger.com,1999:blog-43740169767823410182024-02-07T14:27:21.422-08:00GyermekneveldeBettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.comBlogger201125tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-70810393155841889012013-05-18T03:26:00.000-07:002013-05-18T03:26:00.561-07:00Szép SzombatÉvekkel ezelőtt egy kirándulás során egy kastélyban nézelődtünk. Az emeleten voltunk a Férjemmel és az udvaron nézelődő embereket figyeltük. Sokáig figyeltem egy Nőt, és a Férjem is bőszen bólogatott, amikor megszólaltam, hogy "de szép az a nő".
Pedig szinte semmi nem volt rajta azokból a külsőségekből, amivel a nőies külsőt jellemezzük: magas volt és vékony, de akár soványat is mondhatnék. Inkább lapos volt, mint kis mellű. Nagyon rövid, ősz haja volt - igen, nem volt már fiatal. Nadrágban volt, natur színű holmikban. Ráncai is voltak már, ékszerei nem. És mégis valami annyira átütő szépség áradt belőle, hogy a sok ember közül őt néztük percekig mindketten anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Volt vele egy férfi, aki olyan tisztelettel és szeretettel/szerelemmel járkált körülötte, amilyet ritkán látni. Olyan volt az a Nő, mint egy királynő. Nagyon szép.
Amikor arról beszélünk, hogy a szépség nem csupán a külsőségek kérdése, mindig ő jut eszembe. Sajnálom, hogy nem tudtam beszélgetni vele, hogy kicsi ízelítőt kaphattam volna a belbecsből is. Kíváncsi lettem volna rá, hogy honnan volt az a nagy önbizalom, elégedettség, ami így kiült rá.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com14tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-37931169274170870532013-05-16T12:10:00.003-07:002013-05-16T12:10:59.105-07:00A jövő nemzedékeOlvastatok arról az 5 éves kisfiúról, aki a foci mérkőzésen odaállt a vitatkozó edzője és a bíró közé, hogy hagyják abba? Nem csodálkozom rajta, hogy vastapsot kapott a nézőtérről. Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-61279003020290489812013-05-15T03:18:00.000-07:002013-05-15T03:18:00.197-07:00Szülők Szerdája - HozzátáplálásSzintén egy sarkalatos pont a gyermeknevelés terén. Szerintem nincs az az anyuka, akinek a gyermekorvos, a védőnő el nem mondaná elégszer, sokszor, hogy a legjobb a baba számára, ha 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet (annak híján tápszert) kap. Hogy ezt ki mennyire tartja be, egyéni vérmérséklettől függ - és a nagymamák vehemenciájától is. Mert sokszor hallgatják a bizonytalankodó édesanyák, hogy nyugodtan adjon korábban krumplit, húst a gyereknek, mivel régen is adtak, mégis megnőtt. De talán azt el lehet fogadtatni bármelyik tanácsadóval, hogy fejlődünk... régen szigorúan 3 óránként kellett szoptatni, mert azt tartották jónak; régen nem tartották be a 6 hónapos szigorú anyatejes időszakot, mert kényszer is volt: ha nem volt elég az anyatej, nemigen lehetett tápszerrel kínálni a gyermeket, mivelhogy nem volt; régen nem tartották nagy bűnnek a testi fenyítést, most viszont a végsőkig próbálkozni kell ennek elkerülésével. Változnak az idők, változnak a gyerekek, változnak az anyák: a tudomány jelen állása szerint a gyermek emésztése akkor fejlődik a legegészségesebben, ha fél éves koráig nem kezdjük meg a hozzátáplálást.
Nyilván vannak "jó étvágyú" gyermekek, akiknek semmi baja nem lesz, ha két héttel hamarabb már megkóstolnak valamit, és vannak "finnyásabbak", akik még nyolc hónapos korukban is nehezen fogadnak el az anyatejen kívül bármi mást. Nem lehet szigorú szabályokhoz igazodni, itt is nagyon fontos, hogy figyeljünk a gyerekünkre, ismerjük meg az igényeit, lehetőségeit.
Nagyon sok könyv foglalkozik ezzel a témával. Pontosan leírják, hogy melyik élelmiszerfélét hány hónapos korban lehet bevezetni. Ezeket figyelembe véve olyan nagy hibát azért nem véthetünk. Itt és most néhány olyan dolgot szeretnék megosztani, ami néha vitatéma az anyukák között. (Megfigyeléseim játszótéri tapasztalatokon alapulnak. :-) )
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhONQOTfDdRi2gpJAdRoe6N4STNCE811HhljNeXEd2FEfNXaz54LiZjBM6A36jEgANEnoPUgx3HOj5X-4J3rCBtclZ1PUhWxWt5dLCq5a3xKJqOUwTejOFcnld0dTeKYU0QjbIqCKknnQDq/s1600/j%C3%A1tszi.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhONQOTfDdRi2gpJAdRoe6N4STNCE811HhljNeXEd2FEfNXaz54LiZjBM6A36jEgANEnoPUgx3HOj5X-4J3rCBtclZ1PUhWxWt5dLCq5a3xKJqOUwTejOFcnld0dTeKYU0QjbIqCKknnQDq/s320/j%C3%A1tszi.jpg" /></a>
- Só. A szakkönyvek szerint az első időszakban (nyilván a hat hónap utánira gondolok) egyáltalán nem kell sót, vagy bármilyen fűszert tenni a gyerek ételébe. Részint, hogy ismerkedjen meg az ízekkel, másrészt, hogy a veséjét ne terheljük. Néhányan viszont úgy gondolják, hogy fűszer nélkül az ételek nagyon ízetlenek és a gyereknek így nem fog megjönni a kedve az evéshez. Különben sem lesz baja egy kis sótól. Ez így van - baja nem lesz, de szüksége sincs rá! Gondoljunk bele: minden íz új lesz számára. A krumpli ízét fogja érezni és nem a sós krumpliét. A hús ízét fogja érezni és nem a sós húsét. Az majd egy következő lépcső lesz. Aki mégis elképzelhetetlennek tartja, hogy sótlan ízű ételt tegyen a pici elé, az próbálja ki a borsikafüvet: enyhe sós ízt ad az ételnek és sokkal kevésbé megterhelő a szervezet számára, mint a só.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqjgsxv7fEvuO_bEeoHUkrfr4RhE9BnPPKpR-We5LnJ5adkUyC9Znrnu4Z7FjbF7WKopjgiTIAAVp9bwFuBv1MHzwBOeZn2NQZmVa3upMHsSVF3tLC8v6yM5n4KIlLtl4JOuGQF_Cr16R1/s1600/s%C3%B3.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqjgsxv7fEvuO_bEeoHUkrfr4RhE9BnPPKpR-We5LnJ5adkUyC9Znrnu4Z7FjbF7WKopjgiTIAAVp9bwFuBv1MHzwBOeZn2NQZmVa3upMHsSVF3tLC8v6yM5n4KIlLtl4JOuGQF_Cr16R1/s320/s%C3%B3.jpg" /></a>
- Cukor. Ugyanaz a téma: hogy tudna megenni a gyerek bármit, ami nem édes??? Úgy, hogy max. az anyatej édességét ismeri. Nem tudja még, hogy az őszibarack sokkal édesebb cukorral. Az ő kis érzékeny ízlelőbimbóinak pont eléggé édes önmagában is. Már csak amiatt sem érdemes elkezdeni nekik a cukor adagolását, mert bármennyire is szeretnénk ha kevés cukorkát, csokit, édességet fogyasztana, amint bekerül a közösségbe és a többiektől látja ezeket, számára is nagy örömforrás lesz. És azt senki nem gondolhatja, hogy a cukor, a csoki egészséges. Jó, egy kevés nem is árt belőle. De főleg rosszul evő gyerekeknél fontos ez: egy túró rudi vagy keksz vagy nápolyi - netán zacskó csipsz - tízóraira nem olyan nagy ügy. De hogy ez a gyerek nem fog olyan jól ebédelni, az tuti. És így fejlődni sem olyan szépen fog, mintha pl. gyümölcsöt tízóraizott volna. Cukor nélkül. A fogromlásról már nem is beszélek.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKprDNmLAfFgGibH5pmM_VEMkVqmY8rdrOXUXBhBpxZphR1Zq841SqAqkdBAD1RCC4GLdT8VE9s42sj4JRsHPU8kOXvviJGm_-wJAcwZz450pTpuFTRazOqkYam33tTJPpw8GV9Zp7PuyI/s1600/cukor.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKprDNmLAfFgGibH5pmM_VEMkVqmY8rdrOXUXBhBpxZphR1Zq841SqAqkdBAD1RCC4GLdT8VE9s42sj4JRsHPU8kOXvviJGm_-wJAcwZz450pTpuFTRazOqkYam33tTJPpw8GV9Zp7PuyI/s320/cukor.jpg" /></a>
- Víz vs. tea és üdítő. Azt látom nagyon sokszor, hogy snassz dolog vizet inni. Minimum tea, de sokkal inkább valamilyen gyümölcslé, mert hát a gyereknek mindent! Márpedig szomjoltásra legjobb a víz! Ez tény. Vagy cukrozatlan tea. Tudom-tudom, cukor nélkül brrrr, de ha ehhez szoktatjuk a gyereket, meg fogja inni. Mindaddig, amíg nem kap kellő mennyiségű cukorkát, csokoládét - onnan kezdve neki is brrrrr lesz a natur tea. Az üdítők pedig (itt gyümölcslére gondolok, mert bízom benne, hogy szénsavas üdcsit senki nem itat a gyerekkel) szintén tele vannak cukorral és mindenféle egyébbel, amire a gyereknek semmi szüksége. Finom, az igaz. De nem egészségesebb, mint a víz. Nagyon sokszor kaptam már a kérdést, amikor a színtelen folyadékot tartalmazó flakont a gyerekek szájához tartottam, hogy mit adok nekik. És nagyon sok felvont szemöldök volt hozzá, hogy "víííííz? megissza a vizet???". Miért ne inná meg? Szomjas. És én nem érzem kényelmetlenül magam emiatt - tudom, hogy trendi a sok színes flakon, de egyébként sem vagyok trendkövető és nem azért kapnak vizet, mert sajnálom tőlük a pénzt, hogy gyümölcslevet vegyek, hanem mert a vizet tartom jobbnak. Veszünk, isznak persze gyümölcslevet is, mert ha mondjuk egy nap nincs kaki (bocs), egy kis gyümölcslé és tuti megoldódik a probléma. Meg persze szeretik is és azért nem szőrös szívűek vagyunk. De a szomjoltó italunk a víz! (Egyébként a ritkán adott gyümölcslének az is nagy előnye, hogy így nagyobb érték a gyereke számára - vágyják és így szinte észrevétlenül lenyelik vele együtt a rossz ízű gyógyszert, vitamint!).
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiN5nCbS0dQYeLEtECCmMA6CWH9RH6jDd9OBYsjsfuQliY7vSq7QZhVSvfCO0vDFBGcL93B18PQrd3JEpo7HoT_cYP8rDMTrm_UGlSZiEHIvZXNTIb3c-_E15FHkRO0BZwVriCScjY4DbzY/s1600/viz.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiN5nCbS0dQYeLEtECCmMA6CWH9RH6jDd9OBYsjsfuQliY7vSq7QZhVSvfCO0vDFBGcL93B18PQrd3JEpo7HoT_cYP8rDMTrm_UGlSZiEHIvZXNTIb3c-_E15FHkRO0BZwVriCScjY4DbzY/s320/viz.jpg" /></a>
- Egyéb édességek. Leginkább a cukor miatt - és azért, mert az értékes kalóriáktól veszi el a helyet. A legtöbb gyerek nem eszik sokat. De valamiből fejlődniük kell. Borsófőzeléktől jobban fejlődik, mint a keksztől. De ha kekszet eszik - borsófőzeléket nem fog. Ennyi.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgosi4CzfhHw8qk27tZ3i6Vj_rGe6MBZ7uiJkxsVxCz4EyBSq3jQ2wZqfL2SxDMDCwQFt9pS8ggwSBxcOwPhySbKuP7TrnQUjfBgA84qK-hJIFU9BpdULG5yDiTGUW3Zxt6MSU8-jLm8YWZ/s1600/gyerekek-edesseg.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgosi4CzfhHw8qk27tZ3i6Vj_rGe6MBZ7uiJkxsVxCz4EyBSq3jQ2wZqfL2SxDMDCwQFt9pS8ggwSBxcOwPhySbKuP7TrnQUjfBgA84qK-hJIFU9BpdULG5yDiTGUW3Zxt6MSU8-jLm8YWZ/s320/gyerekek-edesseg.jpg" /></a>
Nagyon fontos, hogy pici korban odafigyeljünk az étkezési szokások kialakítására, mert később nagyobb gondokkal fogunk találkozni. De mindenképpen figyelnünk kell a gyerek igényeit: ha valami nem úgy működik, ahogy a könyvek, ajánlások írják, nem kell kétségbe esni. Türelmesnek és találékonynak kell lenni - nagyon kevés evészavaros gyerek van, a legtöbbjét mi rontjuk el.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-81860210853987352942013-05-12T23:34:00.000-07:002013-05-12T23:34:26.267-07:00Újra korasapikMost a pécsi és salgótarjáni koraszülött osztályok részére gyűjtenek koraszülött holmikat, én ismét csak sapkákkal készültem.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2ZrBwH7yGhSbHbjHL7BgbLw_P-2OTX21kIBEd5q1Jrsnd7n_TRkPpXfDe6MnHKpHJvKDQmIOAY4RJERBHEIwVfnHPX_5FER1k8Lc69JhOZ5MMJy2GhlRPuf2Q2_J4NajfePwwFEkazRdm/s1600/P1070848.JPG" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2ZrBwH7yGhSbHbjHL7BgbLw_P-2OTX21kIBEd5q1Jrsnd7n_TRkPpXfDe6MnHKpHJvKDQmIOAY4RJERBHEIwVfnHPX_5FER1k8Lc69JhOZ5MMJy2GhlRPuf2Q2_J4NajfePwwFEkazRdm/s320/P1070848.JPG" /></a>
A legközelebbi gyűjtésre - ha szükséges - inkubátor takarókat is tervezek varrni. Azt még sosem csináltam.
Szívből remélem, hogy minden kis picur nagyot nőve, egészségesen kerül haza!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-79744630080813790892013-05-09T12:11:00.002-07:002013-05-09T12:11:49.265-07:00Új felállásNem szeretek panaszkodni, próbálom mindenben megtalálni a jót, de most tényleg kezdek kicsit besokallni azon, hogy mennyire nem családbarát jelen társadalmunk. Egy keresetből ugyebár nem lehet megélni. (Kettőből se vígan). Az még csak-csak, hogy a 4 és 6 órás állás fogalma ismeretlen. De hogy ahol esélyes lennék, hogy evidens az esti, hétvégi munka, a látástól vakulásig...
Nem mondom, hogy nehéz a döntés, hogy család vagy karrier - de ha őszinte akarok lenni, azért kicsit fájdalmas.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-35888167745783081802013-05-07T12:04:00.001-07:002013-05-07T12:04:25.741-07:00GyerekszájVacsora után a Leányzó odabújik hozzám:
- Anya, amikor én felnőtt leszek, te már öreg néni leszel.
- Hát, igen.
- Apa meg öreg bácsi.
- Így van.
- De azért majd még lakjatok együtt.
- Úgy tervezzük! Tudod, amikor összeházasodtunk, apa is meg én is tettünk egy fogadalmat, hogy életünk végéig együtt maradunk.
- Tartsátok is meg ezt a szót!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-80801074595447071192013-05-07T00:02:00.001-07:002013-05-07T00:02:48.297-07:00Hétvége és anyák napjaJók azok a hétvégék, amikor az öcsémék is hazalátogatnak a szülőkhöz és együtt ünneplünk névnaposokat, anyákat. Nagyon jó. Főleg így "nyáridőn", amikor kinn lehet vacsorázni.
Az anyák napjával meg vegyes érzéseim kezdenek lenni. Szerettem ezt az ünnepet. Örültem, hogy virágot adhatok, hogy van kinek, van kiknek. És nagyon vártam, hogy majd én is kapjak - és megkaptam ezt az érzést is, amiért a leghálásabb vagyok!
De ahogy sok anyukával beszélgetek - mert ugye már műsor van az oviban, készülnek verssel, dallal, ahogy illik - és egyre inkább a félsz kap hangot, hogy vajh' mi lesz, ha a gyerek nem fogja elmondani, mert elfelejti, mert nem akarja, mert szégyenlős, stb... Ez már nem tetszik. Túl kéne ezen nőni és elfelejteni a kényszeres megfelelést, és tudni annak örülni, hogy van, aki elfelejtette, aki dacoskodik, aki szégyenlős.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-67763925955055816402013-05-02T04:20:00.000-07:002013-05-02T04:20:57.838-07:00Május elsejeRégen egészen mást jelentett számomra. A kötelező majálisok hangulatát, a felvonulással, a megelőző készülődéssel, hogy a tornabemutató, a néptánc, az énekkari fellépés jól sikerüljön és a verset se tévesszem el. (Igen, ilyen nyüzsgő gyerek voltam: tuti rosszul lettem volna, ha egyik majálison nem mondhatok verset és ma is érzek kicsi haragot a szívemben szegény Balla tanár úr iránt, aki nem vett fel a citera szakkörbe, mondván, hogy már elegen vannak. Nnna, de viszont jól megmutattam az önérzetemet neki, mert amikor hívott, akkor meg már nem mentem, mert hát...! :-))) ).
A mostani május elsején nagyon jó volt látnom, hogy a városban is megjelent egy-két májusfa! Nem tudom, honnan vágták-lopták a fiúk a kis fácskákat, de azt hiszem, hogy egyik erdő sem bánja, ha ilyen célra kerülnek el a fái. Ez nekem nagyon tetszik. Annyit beszélünk arról, hogy nem divat ma a romantika és a fiúk nem udvarolnak, a lányok nem udvaroltatnak és ilyenek. Jó ezt látni, hogy mégis vannak még akik igyekeznek megőrizni ezeket a szép hagyományokat.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRbB2AeEO2NnVfFERBEwe6aXCF7REkmDmREf6e6pOGlHUtofBhevHicnC_kPyRprWgpBQrJFnwpZRUudTLiS_GeYDu2Fbi_d1qoI9PjjyiXMByRP3-v8uP3oWq9xWo56GocVyoi8kW6Q7D/s1600/Salg%C3%B3_Somosk%C5%91_v%C3%A1r+091.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRbB2AeEO2NnVfFERBEwe6aXCF7REkmDmREf6e6pOGlHUtofBhevHicnC_kPyRprWgpBQrJFnwpZRUudTLiS_GeYDu2Fbi_d1qoI9PjjyiXMByRP3-v8uP3oWq9xWo56GocVyoi8kW6Q7D/s320/Salg%C3%B3_Somosk%C5%91_v%C3%A1r+091.jpg" /></a>
Az meg már csak hab a tortán, hogy múlt héten pesten jártunkban egy építkezésen láttam egy májusfát! Merthogy régen ez is "divat" volt, hogy az építkezés adott fázisában kendőkkel teleaggatott ágat, fácskát helyeztek el - a kendők a kőműves feleségét ékítették utána. Nagyon régen nem láttam már ilyet - de anyukámnak egész szép arzenálja volt ilyen kendőkből, merthogy apukámnak ilyen szép, férfias hivatása van.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-2995659967679771002013-05-01T02:30:00.000-07:002013-05-01T02:30:02.335-07:00Szülők Szerdája - MagunkrólSokáig nem értettem az idősebb nők siralmait, hogy "lánykoromban így-úgy" vagy hogy "megasszonyosodott", stb. Ma már értem. :-) Azt hiszem, minden nőben él a remény, hogy azon kivételek közé fog tartozni, akik megőrzik lányos alkatukat akárhány gyermek szülése után is. Hm. Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy ez mennyinek sikerül. Mert persze vannak a szerencsésebb genetikájúak, akik két héttel a szülés után már egy deka felesleget sem hordoznak magukon - de a nagy többség azért erősen küzd a kilókkal, a megváltozott testével. Talán azzal, hogy marad rajtunk némi úszógumi, még meg is lehet barátkozni... de hogy az egész testalkatunk változni fog, erre nemigen lehet felkészülni. Elkezdődik ez persze a várandósság tényével: nagyon rövid idő alatt terebélyesedünk meg tisztességesen. Aztán frusztráló lehet, hogy amilyen hirtelen véget ér ez a folyamat és immár a karunkban tartjuk az eddig bennünk rugdalózó csöppséget, a testünk nem képes ezt ilyen gyorsan felfogni: derült égből villámcsapásként érhet, hogy tényleg a kismama ruhák a legjobb viseletek szülés után is.
Ezzel nem könnyű megbarátkozni. Néhányan örülhetnek a változásnak, hogy az eddig pici mellekből most formásak lettek - de akinek már "lánykorában" is bőven mérte a természet, az most nem biztos, hogy örül a dinnyényi méreteknek. És akkor még ott vannak a terhességi csíkok, foltok és minden egyéb testi változás. Amik ellen mondjuk olykor lehet tenni, de van, ami maradandó. És sajnos ott van a média a szemünk előtt: a tv-ből, újságokból dől a sok friss anyuka, akik a hathetes vizsgálatra már feszülős toppban, tűsarkakon tipegnek a frissen festett frizurájukkal. Erre mi: örülünk, ha hajmosásra van idő és a felülések helyett is jobb esetben csak szétfolyunk a fotelben. Persze a férjünk, ha a rendes fajtából való, akkor mondogatja, hogy így is szeret, és így is szépek vagyunk - ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez kevés (bocs, Fiúk!), merthogy ha magunknak nem tetszünk, megette a fene az egészet!
Ha jó tanácsot lehet adni, az talán a türelem lenne. Idő kell, hogy a testünk visszaálljon, idő kell, hogy elfogadjuk azt, ami nem tudott visszaállni. Lehet persze feszegetni a határokat és tenni magunkért, de azért ésszel. Nézzünk körbe a családban: ha egyetlen cingár nő rokonunk sincs, kicsi az esélye, hogy mi azzá váljunk.
Különféle jó tanácsokat meríthetünk a megváltoztatható dolgok tekintetében Kriston Andrea könyveiből. Ő az, aki az intim tornával foglalkozik - ez sem haszontalan, de sok más testi-lelki, női problémával kapcsolatban helyre rakhatjuk magunkat a könyveivel. Másik ilyen segítség lehet még, (amit minden lányos anyukának receptre írnék,) Hoppál Bori Kebelbarátnők c. könyve. Ha időtök engedi, olvassátok el. Merthogy nekünk nőknek, legtöbbször bajunk van a mellünkkel: ha kicsi azért, ha nagy azért - és akkora változásokon sosem megy át, mint a várandósság/szoptatás alatt.
Aztán: igyekezni kell női társaságba járni! Persze ez nem könnyű kisgyerek(ek) mellett, de próbálkozni kell. Hogy észre tudjuk venni, milyen sokfélék vagyunk és így talán magunkat is könnyebb legyen elfogadni. Mert ez nagyon fontos! Magunk miatt elsősorban, de a társunk miatt is és a gyerekeink miatt is! Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-65260264664826866872013-04-30T02:01:00.002-07:002013-04-30T02:01:40.871-07:00A díjForog most körbe ez az aranyos kis csokor, és elért hozzám is. Bergamott, köszönöm szépen!
A teendőm vele csupán annyi, hogy
- megmutatom a díjat,
- tovább adom 4 olyan bloggernek, akiknek 200-nál kevesebb olvasójuk van,
- és szólok nekik, hogy milyen öröm érte őket. :-)
Itt a díj:
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjquO0MHcPjbz1mlse5mRnpgjozUB-WIdHx0xVCGqfThMWUIxcZTIqjcGIaVWgzzzWlVY6zLVyqj096bJBZr0v0R3fWxb9_VJ6und2y6zHqJRwUGV01FmJqodlWdp1A3pjOmVzktBMlCzmK/s1600/1erika+blog+d%C3%ADja.png" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjquO0MHcPjbz1mlse5mRnpgjozUB-WIdHx0xVCGqfThMWUIxcZTIqjcGIaVWgzzzWlVY6zLVyqj096bJBZr0v0R3fWxb9_VJ6und2y6zHqJRwUGV01FmJqodlWdp1A3pjOmVzktBMlCzmK/s320/1erika+blog+d%C3%ADja.png" /></a>
Akiknek tovább adom:
- Judit - Kavicsok (judit.kavicsok.blogspot.hu) - hozzá azért szeretek járni, mert nagyon szép versekre, írásokra találok nála. Jó a lelkemnek.
- Zsuzsa - Dolce far niente (zsuzsasagok.blogspot.hu) - feltölt, amikor hozzá megyek, mert jó érzés tudni, hogy ilyen jó lelkű emberek vannak.
- Erika - Szép házat, szebb hazát (pendely.blogspot.hu) - olyan jó tanácsokat olvasok nála, amin sokszor csodálkozok, hogy miért nem nekem jutott eszembe.
- Andi - AAműhely - (aamuhely.blogspot.hu) - nagyon szép ruhákat varr.
Fogadjátok szeretettel a díjat! Teendőtök csupán annyi van vele, mint nekem is volt. :-)Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-25311415337804902522013-04-29T03:08:00.002-07:002013-04-29T03:08:46.315-07:00FéleségOlyanféle ember vagyok, aki nem szereti a panaszkodást. Az általában nem visz előre és én a megoldásokat szeretem. Úgyhogy amikor panaszkodnék - mert nyilván körülöttem sem fenékig tejföl a lét -, akkor inkább elvonulok, csöndben maradok. Elég olyankor magamnak a saját negatív hangulatomat elviselni, nem kívánok még másokat is lehúzni.
Emiatt is voltam kicsit csöndben az elmúlt időszakban, valahogy nem jutottak eszembe jó témák. Jó, közben azért haladtam néhány dologgal, de leginkább küzdöttem a gyerekek és a saját magam náthájával, a munkakeresés izgalmaival, a töprengéssel, hogy mitévők legyünk a Leányzó műtétgyanús orrmandulájával, és még sok egyéb apró dologból gyártottam magamnak problémákat.
(Ha valakinek segítségül szolgálhat az, hogy nem egyedül van az apró-cseprő gondokkal, akkor szívesen leírom neki megnyugtatásul - de itt továbbra sem akarom az óvatlan látogató nyakába akasztani a kis tarisznyámat.)
Igyekszem összeszedni magam és mutatni egy kis köteményt-horgolmányt, nemes programról élménybeszámolót adni és a sorozatokat is folytatni.
Szép tavaszt mindenkinek!
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilEZsDxESNJFX4zBlxS9DHg3tCx4-dvl9cWdKTbK8ogPxDGfssBDFaGgu327JV9p0fVGaM6r3-ZEKA8c-fkjhwMXUcsEdfYiCfU8AXaIN4v1d5fgQ5D5_nqD9goNShaVsK9w-VoUO3pbGT/s1600/P1070846.JPG" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilEZsDxESNJFX4zBlxS9DHg3tCx4-dvl9cWdKTbK8ogPxDGfssBDFaGgu327JV9p0fVGaM6r3-ZEKA8c-fkjhwMXUcsEdfYiCfU8AXaIN4v1d5fgQ5D5_nqD9goNShaVsK9w-VoUO3pbGT/s320/P1070846.JPG" /></a>
A képen a kis patiszonkáim indultak el az Élet rögös országútján. :-)Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-76239880683519024232013-04-02T23:31:00.001-07:002013-04-02T23:31:47.686-07:00ÜnnepVirágnál olvastam, hogy ma van a láthatatlan munka napja. Vagyis azé a napi szintű mosogatásé, mosásé, vasalásé, takarításé, stb... ami csak akkor látszik, ha nem végzik el. Amivel azért elég sok időt el kell töltenünk - az eredménye viszont pillanatokig (se) tart.
Úgyhogy ezennel felhatalmazok minden kedves Olvasót, hogy kalóriaszámolgatás nélkül vegyen magához valami kis sütit, csokit, finomságot és ünnepeljen velem! :-)Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com12tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-50002407409372207282013-04-02T03:35:00.002-07:002013-04-02T03:35:47.847-07:00TavaszváróLesz itt tavasz, kéremszépen?! Vagy még két hét hideg, hószállingózás, borult ég aztán villámgyorsan 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet?
Félek tőle, hogy a tavasz idén egy szép szerdai napra fog esni.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-36209689756024803522013-03-28T04:40:00.000-07:002013-03-28T04:40:27.758-07:00Első malukámElkészült végre. Nagyon szerettem kötni, biztos, hogy fogok még másikat is, más színben. Egy kicsit sötétebb kék egyébként, mint a fotón - ez utóbbi továbbra sem erősségem. <a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigzeVqZQwWDs-m8n-CmyXp1rxUdZVyqT4a-pjLtyjLzYrw_GvlV_LAHDQLrltOKP_UDJfwSQpdmJIAZgFR0EQDFThrhuAleBhL836ulRp1qFra3S6v44AwVr10IUFayQ26scM3IFUxaYVB/s1600/P1070776.JPG" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigzeVqZQwWDs-m8n-CmyXp1rxUdZVyqT4a-pjLtyjLzYrw_GvlV_LAHDQLrltOKP_UDJfwSQpdmJIAZgFR0EQDFThrhuAleBhL836ulRp1qFra3S6v44AwVr10IUFayQ26scM3IFUxaYVB/s320/P1070776.JPG" /></a><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYxam88KUpFdlKj9j7ytb1EyMekRJ8WbZ5AtyyWUqNYp_dlP7TsP-ULjIG_xEbgB05XOXRIdjtVyjULLPOBUjjesgr6r1Uy6G9g7cRrOXTFhXWAYlCiWtNb0Z0ieAxBhjW808-NgFm6kiO/s1600/P1070777.JPG" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYxam88KUpFdlKj9j7ytb1EyMekRJ8WbZ5AtyyWUqNYp_dlP7TsP-ULjIG_xEbgB05XOXRIdjtVyjULLPOBUjjesgr6r1Uy6G9g7cRrOXTFhXWAYlCiWtNb0Z0ieAxBhjW808-NgFm6kiO/s320/P1070777.JPG" /></a>Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-68444042467652586012013-03-27T04:48:00.001-07:002013-03-27T04:48:25.620-07:00Szülők Szerdája - A tesó(k)Az egyik legnagyobb félelme a második gyermeket váró szülőknek a testvérféltékenység. Akik a harmadik, vagy többedik gyermeküket várják, azok már egyszer megvívták ezt a csatát és tudják, hogy túlélhető, talán annyira nem félnek már tőle.
De addig, amíg csak egy gyermeket szerettünk, óvtunk, nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet osztani ezt a szeretetet! Kétgyerekes szülőnek lenni egy újabb fokozat. Az első gyermeknél meg kell tanulni szülőnek lenni. A másodiknál ez már megy, ott más dolgokat kell megtanulni. Például az elengedést - bármilyen korú is az elsőszülött, el kell fogadni, hogy nélkülem kell néhány dolgot véghezvigyen, mert nem tudok mellette lenni, egy kisebbet kell pátyolgatnom.
Azt hiszem, hogy a testvérféltékenység nagyban függ az elsőszülött mentalitásától, jellemétől is, de nagyon sokat tehetünk az elkerüléséért. Ha odafigyelünk a nagyra, ha hagyunk magunknak időt, amikor csak vele foglalkozunk, amikor a kicsi nyikkanására nem mi, hanem szülőtársunk, segítségünk mozdul, mert mi kizárólag a nagyra figyelünk most. Ha bevonjuk a kicsi körüli teendőkbe, hogy érezze, ő is fontos tagja a családnak, ráadásul egy új, segítő szerepben - egy olyan családnak, amelynek már a kicsi is része. Ha készítünk elő kis ajándéknak valókat, hogy látogatók esetén, ha elfelejtkeznének a nagyról (sajnos előfordul), akkor mi odacsempészhessük neki, nehogy azt gondolja, ezentúl csak a kicsi számít. És ami a legfontosabb, kicsi(k) és nagy(ok) szempontjából egyaránt: akármennyi gyermekünk lesz, mind külön személyiség, mind külön jellem. Nem szabad hasonlítani, hogy ki ilyen vagy olyan, nem szabad beléjük plántálni, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik. Merthogy nem azért szeretjük, mert hamarabb elindult, vagy ügyesebben eszik - hanem, mert a gyermekünk.
Én szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a Fiúcska születése után szinte egyáltalán nem volt jelen semmiféle féltékenység. Pedig viszonylag kicsi, 2,5 év a korkülönbség. Ami szerintem segített, hogy így tudjuk megélni az első időket:
- Sokat beszéltünk már a várandósság idején, hogy milyen jó lesz nekünk négyesben. Elmondtam, hogy néhány napig én pihenek a kórházban, a Leányzót viszont apa és a nagyszülők remekül fogják szórakoztatni és minden nap bejöhet meglátogatni engem. Mindig magamat jelöltem meg okként, aki miatt kórházban kell tartózkodnunk és hiányolnia kell majd engem, semmiképpen nem szerettem volna, ha a kistesóra haragszik, amiért még nem vagyok itthon. Erre a családot is megkértem.
- A szülés után, a kórházi látogatásokkor mindig kértem a férjemet, hogy szóljon be a szobába, hogy megjöttek és én tudjak kimenni hozzájuk a folyosóra. Úgy gondolom, hogy ez a Leányzónak könnyebb volt így, hogy megjelent anya, úgy mint addig is - és nem egy picibabát tart a karjában, ahová őt akkor már fel sem lehet venni. Mindig együtt vonultunk be a szobába megnézni a kistesót, akit nagyon féltőn és óvón simogatott meg és tartott a kezében.
- A kistesó hozott neki ajándékokat is. Nagy kedvence volt akkor a Leányzónak Micimackó és összes barátja. Tudtam venni kis pici figurákat, és minden látogatáskor ott volt egy-egy a kistesó kezében. Hát ezeknek nagyon örült. Hogy ilyen rendes tesója született, aki még Malackát is hoz. (Mostanában néha megkérdezi, hogy: "De anya, hogy hozta ezeket a plüssöket? Ott voltak a pocakodban?")
Amikor hazajöttünk, egy szép könyvet is kapott tőle, állatosat - nagyon szerette. Szóval egy rendes tesó érkezett a családunkba. :-)
- A Leányzó születése után anyukám nálunk volt 3-4 napot, most megkértem, hogy ne jöjjön. Csak hétvégén látogatóba. Tudom, hogy minden idegszálával azon lett volna, hogy a Leányzónak megkönnyítse a dolgát, mindig mesélt volna, meg játszott volna vele. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy négyen szeretnénk összeszokni, ahogy majd a kis életünket is éljük. Egyedül, segítség nélkül. Mert ha az első pár nap könnyebb is, mert van segítség, van aki foglalkozzon a nagyobb gyerekkel - utána úgyis magunkra maradunk. Egy "traumával" kevesebbet szerettünk volna. Nem kétszer kellett megszokni új helyzetet, csak egyszer.
- A rokonokra nem panaszkodok, mert tényleg senki nem felejtkezett el arról, hogy két gyerekünk van és a nagyobbat is elhalmozták figyelemmel, nem csak a kicsinek prüntyögtek.
- Nem akadtunk ki rajta, hogy a nagyobb szájába akarja venni a cumit (amit sosem használt addig), hogy meg akarja nézni a cumisüveget (ezt meg szerencsére a kicsinél nem kellett használni), hogy a csőrös pohárból is inni akar, sőt! még a pólyába is be akart feküdni. Bepólyáztam, lógott ki alul a lába, rájött, hogy kényelmetlen, és ennyi volt. A kiságyba is bemászhatott. Érdeklődve figyelte a szoptatást. Kérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni a tejcsit. Szerette volna. Kiskanálból megkínáltam, de nem ízlett neki. Ettől fogva ez sem volt olyan érdekes. A szoptatások összebújásából való kimaradását egyébként azzal oldottuk, hogy mindig mesét olvastam közben. Szépen elhelyezkedtünk, a kicsi, a nagy, a könyv és én és olvastunk meg szoptattam. Nem volt gond az alvással sem. Elfogadta, hogy a Fiúcska éjszaka is éhes, őt és apát zavarnánk ezzel, így külön alszunk.
Szóval tényleg nagyon szépen ment az eleje.
Könnyű nem volt - azt nem mondhatom. A legnehezebb tényleg az volt, hogy meg kellett szokni, hogy ketten vannak. Borzasztó lelkiismeret furdalásom volt az elején. Ha a Leányzóval foglalkoztam, akkor azon rágtam magam, hogy a Fiúcskának nem adhatom meg azt a kizárólagos figyelmet, amit a nővére megkapott. Ha a Fiúcskával voltam elfoglalva, akkor a Leányzótól elrabolt időn agonizáltam, hogy már nem tudok csupán csak rá figyelni. Ezen vagy két hétig forgattam magam, aztán rájöttem, hogy lelkiismeret furdalással nem lehet gyereket nevelni. Ez van, mi vállaltuk, szerettük volna, úgyhogy így kell a legjobban csinálni. Elhatároztam, hogy nem azon fogok rágódni, hogy kivel nem vagyok, hanem hogy akkor éppen kivel foglalkozom. És rá figyelek. Ezzel megnyugodtam, és sokkal könnyebb lett!
Persze vannak hisztik, visítások azért, mert ketten vannak. De ezek inkább figyelemhiány miatt vannak. Ha elég időt tudunk szánni rájuk, akkor semmi gond nincs. Ha fáradtak vagyunk, idegesek, nyűgösek, pihennénk(???) és kikapcsolódnánk(???) és elvárnánk, hogy játszanak együtt szépen kettesben... nnna ilyenkor nem mindig jön össze. Olykor kiderül, hogy nem tesót, szülőt szeretnének. És ezzel azt hiszem, nincs semmi gond. Legtöbbször azért szépen eljátszanak együtt is. És ahogy a kicsi odakucorodik a nagy mellé, amikor az "olvas" és hallgatja a mesét, meg amikor a nagy próbálja terelgetni a kicsit, hogy jobban menjen valami... Hát ilyenkor nagyon irigylem a nagycsaládosokat! Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-45273914343631773972013-03-26T05:37:00.000-07:002013-03-26T05:37:34.835-07:00Sapkagyár újraKorábban már írtam arról, hogy van egy kezdeményezés a koraszülött osztályok felé a pici sapkák, takarók, cipőcskék ellátmányát illetően.
Bár a korábbi gyűjtés eredménye - ami egyébként számokban azt jelenti, hogy: Sapka: 1328 db, Takaró:244 db,Inkubátor póló: 86 db,Kesztyű: 19 pár,Zokni, cipő: 200 pár,Előke: 1 db,Kendő: 1 db - sem lett még átadva a szegedi és szentesi kórházak részére, de már indult egy újabb gyűjtés is, ahol a salgótarjáni és a pécsi koraszülött babáknak lehet kötni, horgolni, varrni.
Ha valakit érdekel, van szabad kapacitása rá a facebook-on kérje csatlakozását a Vedd fel a fonalat nevű csoporthoz, ahol információt és segítőkész Nőket is bőven talál.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-90954159273052134802013-03-24T09:41:00.001-07:002013-03-24T09:41:57.725-07:0020 év távlatábólAzért az nagyon jó érzés, amikor a Tanár, aki tulajdonképpen nem is tanított, csupán nevelőm volt a kollégiumban 20 évvel ezelőtt, felhív, hogy boldog szülinapot kívánjon! Nem felejtett el, még a jeles napjaimat is tudja és még mindig jó szívvel emlékszik rám. Én is! Szeretem ezeket a jó érzéseket. :-)Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-36419492058126095742013-03-23T00:44:00.002-07:002013-03-23T00:44:49.529-07:00Szép SzombatJó néhány évvel ezelőtt a buszon láttam egy lányt. Én is fiatal voltam még, de ezen a lányon láttam meg talán először, hogy milyen gyönyörű is a fiatalság. Olyan 16 év körül lehetett, barna haja, barna szeme volt, egyszerű póló, egyszerű rövid nadrág, szandál, táska. Semmi smink, semmi "műanyag". Gyönyörű ápolt, tiszta bőre volt, nyugodtság és derű áradt belőle. Nem tudtam róla levenni a szemem, annyira szép volt. És amíg néztem, azon imádkoztam, hogy remélem tudja, hogy szép, de csak rá ne jöjjön, hogy mennyire, mert akkor biztosan elkezdene odafigyelni rá, hogy még inkább, hogy még jobban és tenne ezt-azt, pedig már semmit tökéletesíteni nem tud.
Hm. Jó lenne most tudni, hogy hová, ki mellé sodródott az a lány! Bízom benne, hogy most, 10-12 év teltével is ugyanolyan derűs, szép maradt!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-67171476415086214692013-03-22T05:09:00.002-07:002013-03-22T05:09:47.440-07:00MalukaAmilyen nehezen indultam ezzel a kendővel, olyan jól pörgött a vége. Nagyon megszerettem. Már csak blokkolni kell (meg kitalálni, hogy hol is csináljam ezt, ha nem akarom, hogy a gyerkőcök sündisznósat játszanak a gombostűkkel) és készen is van. Ajándékba szántam és még néhány színben el is kéne készíteni további ajándékozásokra. Hm-hm, csakhogy más terveim is vannak... Kevés ez a napi 24 óra. Mondtam már? :-)<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPTEruq3NHDSCYefF9xQ_IMDCFYHEpDpwY2DgARi7l8EQaek-rEtF-zO_DCnyGuexIcKKVf-daME3m0P-ZM9JphrQX6bK0XnEGkpN8Oc8wNG7WaavUgoGYW9hCBf6czN8C9ImWThq4tV2G/s1600/P1070766.JPG" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPTEruq3NHDSCYefF9xQ_IMDCFYHEpDpwY2DgARi7l8EQaek-rEtF-zO_DCnyGuexIcKKVf-daME3m0P-ZM9JphrQX6bK0XnEGkpN8Oc8wNG7WaavUgoGYW9hCBf6czN8C9ImWThq4tV2G/s320/P1070766.JPG" /></a>Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-20532665978784276652013-03-17T00:00:00.000-07:002013-03-17T00:00:13.171-07:00ProgramajánlóNem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a jó idő beköszöntével egyre inkább megtelik a naptár a jobbnál jobb programokkal. Olyankor nagyon úgy tűnik, hogy kevés az idő mindenre és erősen szelektálni kell. Mert kíváncsiak vagyunk és sokféle dolog érdekel bennünket.
Ha más is így van ezzel, akkor idejében szólok - leginkább a virágkedvelőknek. Minden év júniusában a Szeged melletti Szőregen megrendezik a Rózsafesztivált, amit legalább egyszer az életben meg kell nézni! Gyönyörű!
A falu központjában lévő iskolában virágkötészeti és rózsafajta bemutató szokott lenni. Az előtte lévő téren táncos, vidám rendezvények, vásározók egész nap. Mindenféle dísznövényeket, rózsatöveket is lehet vásárolni a főutcán néhány udvaron. És a mi egészen rendkívüli: ingyenes buszjáratokat indítanak a szántóföldre, ahol a rózsaültetvényeket lehet megnézni. Amíg először ezt nem láttam, azt hittem, ilyen csak Hollandiában van, hogy kilométer hosszan rózsa, rózsa, rózsa. Elképesztően gyönyörű! És képzeljétek hozzá az illatot! Egy kábulat.
Estefelé pedig virágkocsis felvonulás, de még az iskolások biciklijét is rózsákkal díszítik és közben rózsaszálakat osztogatnak - az élelmesek egész kazallal vihetnek haza.
Egy egészen különleges program. Tudjatok erről és ha egyszer úgy hozza az élet, hogy arra jártok... nézzétek meg.
Ízelítőül néhány kép, amit egyik ottjártamkor készítettem:
Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-46331027499299203362013-03-16T00:00:00.000-07:002013-03-15T02:26:57.833-07:00Szép Szombat 1.Az első történetet a Dédmamámról szeretném írni, akit én öreg mamámnak szólítottam.
Egyszer egészen korán reggel mentem hozzá - már nem is emlékszem, hogy miért, de igazándiból nem is volt már fontos. Kopogtam a ház ajtaján, kopogtam a szobája ajtaján, majd beléptem. És úgy éreztem magam, mint valami mesében. Az én 80 év fölötti öreg mamám még hálóingben ült az ágyon, ahonnan le sem ért a lába, csak úgy lógott, mint a kislányoknak a székről. Fésülködött éppen. Soha előtte nem láttam még kibontott hajjal. Mindig szoros kis kontyban hordta. Ekkor meg ott fésülgette a hosszú ősz szálakat - csak húzta, húzta a fésűt, a hajszálak meg mintha ezüstből lettek volna, úgy omlottak a vállára. Akkurátusan befejezte a dolgát, hagyta, hogy nézzem, és csak utána tértünk rá jövetelem okára.
Annyira szép, törékeny, nőies volt ezekkel a mozdulatokkal, hogy eszembe sem jutott, hogy már elmúlt nyolcvan éves, hogy ráncos a bőre, hogy vékony szálú és ritka a haja. Hogy a korai özvegység, meg egyébként is határozott természete olyan konoksággal és keménységgel vértezte fel, hogy addig eszembe sem jutott, hogy a nőiesség ilyen formában is jelen van az életében. Az öreg mamám volt és kész. Soha addig nem vontam párhuzamot közte és a szépség között.
De ekkor rájöttem, hogy nagyon szép. Hogy a szépség nem kor függvénye.
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4wZBgtIdJyHEqFpV-wmY3JjNApJLsTjkDt0x6RuRjrDmGTqLDZu-o1g0MVMcy9A9pH8KJw5K_PyHkQJvQab6VBeGrqYHSsPJozdOhb1U987aaXfmAqmqdoCEJ69-i2HI7IHrAYMweQ_XR/s1600/oregsegi-foltok.jpg" imageanchor="1" ><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4wZBgtIdJyHEqFpV-wmY3JjNApJLsTjkDt0x6RuRjrDmGTqLDZu-o1g0MVMcy9A9pH8KJw5K_PyHkQJvQab6VBeGrqYHSsPJozdOhb1U987aaXfmAqmqdoCEJ69-i2HI7IHrAYMweQ_XR/s320/oregsegi-foltok.jpg" /></a>
Fotó a netről!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-64680286409122446622013-03-15T02:25:00.000-07:002013-03-15T02:25:55.499-07:00Március idusánEzt a verset nem tudom megunni:
- Petőfi Sándor -
NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-85358321605003829372013-03-14T05:09:00.000-07:002013-03-14T05:09:29.247-07:00Szép SzombatNagyon meguntam, hogy tele a világ panaszkodással. Divat szidni a ... bármit és bárkit. Minden és mindenki hülye és rossz és elviselhetetlen és csúnya. Való igaz, nem élünk könnyű időket. De olyan sok volt azokból egyébként eddig? Most más miatt nehéz, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt volt. A panaszkodás meg amúgy sem segít sokat.
Úgyhogy miután rájöttem, hogy én unom a panaszkodást, azóta tudatosan kerülöm az állandó panaszkodókat és tudatosan keresem azoknak társaságát, akik hozzám hasonlóan meg akarják látni a szépet is.
Hogy még tovább építsem naivságom tornyát, újabb sorozatba kezdek. :-) (Nem mintha a Szülők Szerdája olyan flottul menne, hogy nagy vállveregetést érdemelnék érte, de a kisebb tökéletlenségek engem nem tántorítanak el! :-) ).
Az új sorozat címe a fenti: Szép Szombat. Itt mindenféle szép dologról olvashatsz: szép emberekről, szép pillanatokról, szép történetekről. Akár a Te szemszögedből is, mert ha van kedved, írj egy megjegyzést és helyet kap a Te történeted is!
Tehát hajrá szombat! Hajrá Szépek és Jók!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-32174428669162733642013-03-13T00:00:00.000-07:002013-03-13T00:00:08.668-07:00Szülők Szerdája - Az alvásAzt hiszem a gyermeknevelésben nincs is megosztóbb téma, mint az alvás, konkrétan az együtt alvás. Mert hogy aludni kell a gyermeknek (is) az tény, de hogy mennyire károsítjuk fejlődésében, ha a szülőkkel alszik, vagy mennyire sebezzük meg érzékeny lelkét, ha sírni hagyjuk, hogy megszokja az egyedül alvást, azon nagy vita folyik. Mutatja ezt az is, hogy a könyvpiacon egyre több kötet jelenik meg a különféle alvási segédletekkel. Mert manapság mindent könyvből tanulunk (vagy a netről).
De kezdjük az elején.
Szerintem minden leendő szülő nagyon fél attól, hogy fogja majd bírni az éjszakázásokat újszülött csecsemője mellett. Mert ugyebár a szülés rémtörténetei mellett a másik nagy mumus, hogy hányszor ébred a gyerek éjszakánként és majdnem eléri a kamaszkor, mikor először végigalussza az éjjelt. Hát, kérem szépen, ez utóbbi témát illetően a mumus tényleg létezik! :-) Nagyon kevés családtól hallottam még, hogy a gyermek nagyon rövid idő alatt eljutott odáig, hogy mondjuk éjjel 10-től reggel 6-ig aludt. A többieknél azért 2-3-4 óránként ébrednek - persze, hiszen pici gyomrukba icipici tej fér, az hamar kiürül és pótlásra van szükség. A tápszeres babák hamarabb lesznek "ügyesek" az éjjel átalvását illetően, mert mondhatjuk azt, hogy a tápszer kicsit töményebb, mint a tej - hosszabb időre telít. De mindenki megnyugtatásául szolgáljon, hogy a napok teltével nő a baba, nő a gyomra, több tej fér bele, az tovább tart, vagyis szépen, lassan egyre hosszabb időt tud átaludni. Aztán mire elmondható, hogy már-már átalussza az estét, elkezdődik a fogzás, hogy mint hármas számú mumus, legyen nagy megszomorítója az életünknek. :-) Mire ennek vége, akkorra majdnem eléri a gyermek az éjszakai rémálmok korát, hogy ezek miatt zavarjon fel bennünket éjszaka. És mire ezeknek vége... majdnem tényleg a kamaszkornál vagyunk. Ekkor pedig - családja válogatja, hogy mikor kap a gyerkőc először esti kimenőt - azért nem fogunk aludni, mert várjuk, hogy mikor ér haza.
Úgyhogy a magam részéről egy dologban teljesen biztos vagyok: aki szülőséget vállal, jó pár évre mondjon le arról, hogy kialudja magát!
De! Ezt a nagy lemondást azért helyrebillenti sok ajándék! Az, amikor egy újszülött baba hozzád bújik, a mellkasodon alszik el, amikor ott szuszog-muszog melletted, amikor addig nyomakodik és furakodik, amíg hozzád nem ér... hát, ezektől kevés szebb dolog van a világon. Hogy megéri-e ezek miatt éveken át karikás szemekkel ásítozni? Naná, hogy meg!
A tanácsom ezzel kapcsolatban csupán annyi: komolyan kell venni, hogy a szülőnek is pihenni, aludni kell! Amikor a baba alszik, igenis fontosabb kell legyen, hogy az anyuka is aludjon, semmint a mosatlan edények. És ebben a család sokat segíthet: tessék aludni küldeni az anyukát, és kivinni a kicsit levegőzni, kivasalni a ruhákat, megfőzni, stb. És lehet az apukát is aludni küldeni, mert bár a szoptatások miatt az anyuka az illetékes elvtárs hónapokon át, de az apák is jóval kevesebbet és nyugtalanabbul alszanak.
És akkor az együtt vagy nem együtt alvás. Mert ugye ez a két irányzat van. Akik együtt alszanak a gyerekükkel, sok esetben nem tudatos döntés eredményeként teszik, hanem erre sodorta őket az élet. Hiába olvastak tanácsokat, hogy először 2, majd 5 percig kell sírni hagyni a gyereket és folyamatosan növelni az időtávot, míg meg nem szokja, hogy egyedül kell elaludnia, képtelenek a sírást hallgatni. Vagy egyszerűen rájöttek, hogy mennyire jó éjjel odafordulni az újszülött babához, gyönyörködni benne, szagolgatni, rácsodálkozni... mire a gyerek jól megszokja ezt a nagy jót, a szülői közelséget, a szuszogást, a biztonságot, a meleget és köszöni szépen, nem akar másként aludni.
Akiknél külön alszik a gyerek, ott általában már előre kész tervvel indulnak, hogy akkor itt a kiságy, itt alszik és kész. És vagy megy egyszerűen, vagy küzdelmes néhány hét következik, de a gyerek megtanulja, hogy egyedül kell elaludnia.
Az együtt alvásnak igazándiból nem szoktak előnyeit felsorolni. Talán annyit, hogy a gyereknek jó, mert az elején könnyebben alkalmazkodik a környezetéhez, mert mégiscsak közel az anya az ismerős illatával, hangjával, jó neki a testmeleg - és ennyi. Szülői oldalról talán annyit hoznak fel a pozitív oldalon, hogy addig, amíg szoptat az anyuka éjszaka is, könnyebben kipiheni magát, mert csak odafordul a babához és akár be is aludhat szoptatás közben. Illetve még néhány helyen lehet találkozni azzal is, hogy a bölcsőhalál elkerülésében is segíthet az együtt alvás, mert az érzékeny figyelemmel bíró édesanya észreveheti, hogy nem lélegzik a baba. (Ez számomra kicsit furcsa, mert ha alszunk, akkor nemigen vesszük észre, hogy valaki nem szuszog. Hacsak nem ösztönből. De ösztönből meg a kiságyban alvó gyerekre is érzékenyebbek vagyunk. Lásd lentebb a nyúl a bokorban effektust).
A hátrányoknál szerepel a balesetveszély: valamelyik szülő ráfeküdhet a gyermekre, vagy megütheti, megrúghatja álmában. Ezt mindenkinek egyénileg kell felmérni: aki nem tud nyugodtan aludni, az nyilván vesse el magától az együtt alvás ötletét. Bár szülés után olyan érzékeink fejlődnek ki, amelyekről fogalmunk sem volt korábban: pl. a legmélyebb álmunkból is felébredünk a gyermek egyetlen kis mozdulatára. Az ősi ösztönök miatt kicsit kimarad a mély alvás és inkább ilyen nyúl a bokorban módra alszunk - legalábbis az anyukák.
Itt van még az is, hogy a gyerek nehezebben fog leválni a szülőkről, önállótlan lesz. Ezzel nem értek egyet. Ilyen alapon nem kéne puszilgatni, simogatni, dédelgetni kiskorában, nehogy megszokja, hogy ilyen is van és még fiatal felnőtt korában is igényelje a babusgatást. Ki merem jelenteni, hogy ez hülyeség. Az egyik gyerek hamarabb leválik, a másik később - és ez nem az alvási szokásoktól függ.
Nagy hátrányként van említve a házasélet - illetve annak hiánya. Mert hát, hogy is lehetne, ha ott a gyerek. Aki ezután tervez gyermeket vállalni, az ne emiatt az érv miatt döntsön az külön alvás mellett. Azért ne, mert a baba megszületése után a szex nem azért lesz jóval kisebb mennyiségben jelen az életükben, mert köztük alszik a gyerek, hanem mert úgy ki lesznek merülve fizikailag, lelkileg, idegileg, hogy estére már jártányi erejük sem marad. :-) (Ez egyébként csak félig vicc!) A házaséletben nyilván új dimenziókat kell megnyitni a szülővé válás után, de ennek kevés köze van az alvási szokásokhoz.
Egy szó, mint száz: Véleményem szerint az együtt alvás kérdése a szülő szempontjából fontos és eldöntendő dolog. Mert a gyerekek nyilván a közös párna mellett voksolnának! Csak gondoljunk bele: ott van a magzat hónapokon keresztül az édesanyja szíve alatt, hallotta minden dobbanását, sosem volt teljes csöndben, viszont meleg nyugalomban. Túlesik a szülés traumáján. Ezek után jobb lenne neki egyedül aludni, mint valakihez odabújni? Nem hiszem. Nézzük meg az állatvilágot. Hány olyan emlős állatot találunk, ahol a világra jövetel után az anya félretolja magától kicsinyét és külön alszik tőle? Ez nekünk ember szülőknek fontos, hogy megtartsuk pihenésünk kényelmét és felelősebbnek, tudatosabbnak érezhessük magunkat, amiatt, hogy mi döntöttünk. Akárhogy is, a gyerekek megtanulnak egyedül is elaludni. Akik kisgyerekként együtt aludtak a szüleikkel, azok is fel fogják ismerni a maguk kényelmét később. Olyan 16 éves fiatalt sem látott még senki, aki a szüleivel aludt volna.
Úgyhogy ebben is, mint a legtöbb dologban a gyereknevelésben, a saját érzéseinkre kell hagyatkozni: hogyan lehetek jó, jobb szülője a gyermekemnek.Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4374016976782341018.post-82024376826067847812013-03-12T05:40:00.000-07:002013-03-12T05:40:49.977-07:00Lassan feladomKomolyan, annyira dühít, hogy nem találok megoldást erre az összefolyó szövegre! Amikor próbálok hibaüzenetet küldeni bloggeréknek, mindenféle ide-oda húzogatást akarnak velem megcsináltatni, amivel nem boldogulok. Wáhhhh, sose szerettem a számítógépeket!Bettihttp://www.blogger.com/profile/02672421541506974516noreply@blogger.com0