Igények és elvárások

Néha elgondolkozok azon, hogy vajon én igénytelen lennék? Olyan sok köröttem a panaszkodás, az elégedetlenkedés, az egymásra mutogatás, hogy olykor tényleg magamba nézek, hogy vajon csak én gondolom azt, hogy igényes ember lennék s közben beérem a hétköznapival? Alig találkozom olyan anyukával, aki elégedett lenne az ovival. Legtöbbjük szerint az óvónénik semmit sem csinálnak, csak felügyelik a gyerekeket, sokszor túl szigorúak, csúf időben is kiviszik őket a levegőre - a dadus gondatlan, nem tűri be a nadrág derekát, nincs bekötve a sapka stb. Az oviban egyébként sincs elég foglalkozás, nem segítenek az iskolára való felkészítésben, jelentkezésben, a kaja is rossz és úgy minden. Szóval néha megingok, mert én nagyon elégedett vagyok az óvónénikkel. Ez volt a választási szempont az ovi és csoport megjelölésnél és nem csalódtam! Nagyon lelkesek és lelkiismeretesek. Örülök neki, hogy amikor csak lehet, kiviszik őket az udvarra és egyre többször sétálni. Hogy rengeteg kreatív dolgot készítenek. Nagyon jól körbejárnak egy-egy témakört mesével, rajzzal, játékkal "átbeszélve". Hogy a beszélgetéseinkből mindig kiderül számomra, hogy nagyon odafigyelnek a gyerekemre. És a dadust is nagyon szeretem: mindig azt látom, hogy lót-fut, teszi a dolgát, soha még rosszul felöltözve nem volt a Leányzó és mindig szeretettel beszél a gyerekekhez. És az ovi is megtesz mindent a gyerekekért - lehetőségeihez mérten. Mert mint tudjuk, önkormányzati oviban semmire sincs pénz. És nem bánom, hogy nincs mindenféle foglalkozás, mert a normál hétköznapoktól is elfárad eléggé az amúgy ügyes gyerekem. És nagyon hálás vagyok, hogy a Fiúcska bölcsis gondozó nénijei is nagybetűs JÓK! Olyan szakmai tudást, tapasztalatot látok náluk, hogy kétségem nem lehet afelől, jó kezekben van, amíg nem én vigyázok rá. Hogy nyugodt lehetek, tanul is, fejlődik is szépen, amíg nem velem van. Hát... remélem csupán csak szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a jó helyekre csöppenünk be - és nem kell attól tartanom, hogy igénytelenek lennénk, amiért sikerült rálelnünk azokra a személyekre, helyekre, akikkel elégedettek lehetünk.

Itt a tavasz

Mindenkinek üzenem, aki már tűkön ülve várja a tél végét, a tavasz eljöttét, hogy immár megmásíthatatlan jele van: a hóvirágok mellett felbukkant a másik nagy tavaszhírnök is! A Veszprém melletti Tüskevárra megérkezett az első gólya! www.nlcafe.hu/ezvan/20130219/elso-golya-megerkezett/#friss hírek

Osztódás

Azt az érzést, hogy legjobb lenne polipnak lenni, nyolc karral, szerintem minden anya ismeri. Szembesültem már azzal is, hogy de jó lenne, ha kettő lenne belőlem (persze mindkettő nyolc karral). És holnapra meg kéne tanulnom azt is, hogyan legyek három... egy belőlem beszoktatni a Kicsit a bölcsibe, egy belőlem maradni a lázas Naggyal és egy pedig részt tudna venni a munkahelyi találkán.

Kiselefánt

Ha még nem telt be teljesen a naptár a tavaszi programokkal, akkor érdemes szorítani egy napot a Fővárosi Állatkertre. A héten született egy kis elefántbébi, akit még ugyan nem lehet látogatni, de egy-két hónap múlva már biztosan bemutatják a nagyközönségnek. Én most is teljesen extázisba esek, hogy milyen aranyos - a gyerekek pedig... ezt meg kell mutatni! Fotó a netről.

Újabb kendő

Olvastatok az új babahordozó kendőről? Egy problémával kevesebb a császármetszéssel szülőknek, születetteknek! www.nlcafe.hu/csalad/20130212/hordozokendo-szuleszet-csaszar

Szülők Szerdája - A szoptatás

Ez a bejegyzés nagyon rövid lesz. Aki mindent jó forrásból szeretne megtudni a szoptatásról, annak örömeiről, nehézségeiről, segítségekről, az látogassa meg a www.lll.hu oldalt, ahol a La Leche Liga honlapját találja. És mivel még mindig nem találtam a megoldást, hogy a soraim ne ilyen összefolytan jelenjenek meg, tényleg nem szeretnék sokat írni, nagyon rossz így olvasni, magam is látom. De annyit azért mindenképpen, hogy a szoptatásra érdemes felkészülni, érdemes előtte utána nézni információknak, mert bár a szüléstől félünk előtte nagyon - de a szoptatás talán nehezebb feladatokat ad sokunknak. Pedig szoptatni mindenki tud: az anyukánk, az anyósunk, a gyerekorvos, a védőnő, a szomszédasszony - mindenki. És mindenkinek más-más tanácsa van, amivel úgy fel tudják kavarni a kismamát, hogy minden lesz, csak magabiztos nem. Ezt az utat én is bejártam, első gyermekünk születése után a Férjem kedvenc olvasmányai is mind a szoptatás témaköréből kerültek ki, és mégsem ment, mert teljesen eltévelyedtem a sok ellentmondásban. Sajnálom, hogy a fent ajánlott honlapot később találtam csak meg, amikorra már megbirkóztam az akadályokkal. Sokkal egyszerűbb lett volna az első két hónapunk, ha már előtte is innen szerzem az információkat. Mert nekem nagyon fontos volt, hogy szoptatni tudjam a kisbabámat, és nagy lelki teher volt számomra, hogy két hónapig tápszeres kiegészítésre is szükség volt, mert nem volt elég tejem. Nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy mégsem adtam fel és sikerült elérni, hogy ne kelljen pótláshoz nyúlni, mert elég, amit én adok. 14 hónapos koráig. Fontos lenne, hogy minden újszülöttet szoptatni tudjon az édesanyja. Ez nem mindig meg a belső hangot figyelve: komoly tudomány van mögötte. És a ligánál már mindent össze is gyűjtöttek erről. Én az tapasztaltam, hogy bármilyen problémám volt, az ő válaszuk volt a helytálló. Mindenkinek, aki még szoptatás előtt, közben van, szívből ajánlom.

Mie kendő

Kedvenc fonalboltom kendőkötő tanfolyamot indított és úgy gondoltam, hogy én is belevágok. Mert eddig úgy hittem, tudok kötni, de ahogy jobban foglalkozom a témával, rá kell jöjjek, nem csupán sima és fordított sorokból áll a világ. Azt nem nagyon tudom megoldani, hogy bejárjak a boltba a tanfolyamra, de nagyon ügyesen megoldották, hogy a fészbukkon is lehet csatlakozni a csoporthoz és tényleg mindenben segítséget nyújtanak. Nagy lemaradással kezdtem az első kendőt, és még csak kb. a felénél tartok, de nagyon élvezem készíteni. Annyira megnyugtat. Minden nőnek szeretettel ajánlom a kötés-horgolás-varrás tevékenységet! Ez ajándékba készül, de lehet, hogy később magamat is meglepem egy ilyen Mie kendővel. :-)

Farsang

A Leányzó farsangi jelmezeinek fejlődéstörténete a következőképpen alakul: két évesen pillangó, három évesen denevér, most, négy évesen tündér-királykisasszony lett a végső vágyálom. Az idén próbáltam más irányba terelni, mondván, hogy megint minden kislány valamilyen kisasszony lesz, és értem én a szárny-mániát, de még a sellőlány is fantáziadúsabb... de nem, nem állt kötélnek. Így aztán nekiálltam, szabtam, varrtam, szárnyszegélyt alufóliával burkoltam, középen függönnyel béleltem. Tegnap kicsit csúsztunk is emiatt a fürdéssel - ez jól látható a Fiúcskán, aki a nagy készülődésben már megszabadult a nadrágjától, de annál büszkébben vigyorog csodálatosanszépenpompázó nővérekéje mellett. :-)

Ami viszont a Fiúcskát illeti, még nincs végső döntés, hogy autó, kaktusz vagy skót legyen. Merthogy már Gryllus Vilmos is megénekelte: Ezen a címen eléritek a dalt: http://www.youtube.com/watch?v=kSZvta3w-T0 Komolyan, már nem csupán összefolynak a betűim, bekezdéseim, de beilleszteni sem tudok! :-( Másnál is vacakol a kezelőfelület?

Szombat délelőtt

Azt hiszem, hogy - ha nem is mindig, de - a normál hétköznapokon mindenképpen, mi magunk döntünk arról, hogy a rózsaszín szemüveget biggyesztjük-e az orrunk hegyére, vagy a sötétebbet. Hogy mire is gondolok? Lássuk csak! Szombat reggel (sötét)szürkében: Francba! Végre szombat, nem kell rohanni melóba, oviba, lehetne aludni, hát naná, hogy nem tudok! Ja! Hat előtt már ébredek. Tiszta hülye vagyok! Óóó, és még az idő is ilyen szürke! Frankó. De jó lesz így vásárolgatni. Nnnna, mindegy. Essünk neki. Ja! Nincs itthon kávé. Így lesz csak egyszerű ébren maradni. Egyébként normális az ilyen, mint én, hogy korán reggel főzi a levest? Hihetetlen, hogy tegnap nem fért bele az estébe. Jó lenne már, ha ébrednének, mert marhára elcsúszunk az idővel: reggeliztessek, még a piacra is el kell mennem, és délre legyen kész az ebéd. Mi a fenének állítok fel ilyen szabályokat magamnak??? Mi lenne, ha csak fél egykor ennénk?, de nem, nekem ragaszkodnom kell. Nnna, végre, méltóztattak. Egyetek már - egyetek-egyetek-egyetek, gyerünk, siessünk, had menjek. Hát komolyan, teljesen kifáradok, mire mindenki kész, felöltözik, pisilt-kakilt-evett, beágyaztam és elkészülök. Jjjjó, nézzetek micit apával, amíg vásárolok. Bassszus, ömlik az eső. És persze a kocsi a parkoló túlvégén. Szél is fúj, még jobb! Mi??? Hogy már világít a benzin??? Nem hiszem el! Mér mindig nekem jut a tankolás??? Én szerencsétlenkedjek vele! Pont most! Nnna, legalább automatás kávéjuk van. Elmegy. Mi??? Ennyien vannak? Mér szombaton vásárol mindenki??? Mér nem ülnek otthon? Nnnna, savanyúság meg van, araszoljunk odébb. Óóóó, hogy mindenhol sorba kell állni! Ezt a tejes pultot nem lehetett volna jobban kitalálni? Se pakolni nem lehet, se a visszajárót elvenni - minek kell nekem idejönni, mér nem jó nekem a multitej?! Nnna, meg ez a sok öregasszony a húzós cekkerrel, hát komolyan! Ááá, már leszakad a karom. Miért nem küldöm el inkább az Emberemet, cipekedjen ő - én meg lakkoznám a körmömet otthon. NNnnna, akkor még virág is kell. Ezt már tényleg hová tegyem. Jó, szép, de biztos, hogy kell ez? A vendégek úgyis csak a kaját nézik. És akkor még krumpli a végére, külön cekkerbe. Még jó, hogy a pénzt elveszi a kofa, és nem végig a másik nővel bratyizik. És még mindig szakad az eső! Jó nap lesz ez. Pofff, beestem az ajtón - ezeknek milyen jó dolguk van itt a jó melegben, bezzeg én! És most eshetek neki a sütésnek! Mosatlan is van. Naná! Nálunk mindig van mosatlan. Ez van. Tényleg egy megállásnyi időm sincs. Éppen kész déli 12-re. És ugyanez rózsaszínben: Istenem! De szeretek így ébredni, hogy nem kell rohanni, még van kis időm elmélkedni... nyújtózkodni... gyönyörködni... de szépek ezek itt mellettem! Olyan édesek, ahogy szuszognak! Szeretem őket! Esik? Tök jó, hogy amúgy is benti programot terveztünk, kinn most úgysem lehet csinálni semmit. Nnna, nézzük, mivel kezdjünk. Ez a kávéról való lemondás elég jól megy. Nem mondom, egy habos gyönyörűséggel elücsörögnék még itt. Pitty-pitty. Mi? Megjött a családi pótlék? Szombaton is utalnak??? Hm, de jó! Ez már csak egy jó nap lehet, nemde az anyagiak?! :-) Nnna, nézzük akkor a levest. Ez teljesen jó, elkészül, mire indulok. Ja-ja, ébred is az első, puszi-nyuszi-puci-muci jól aludtál?, cupp-cupp-cupp-cupp de szeretlek, igen, téged is, te is felébredtél? Akkor próbáljatok halkan játszani egy kicsit, apa is had szunyókáljon még, későn feküdt le. Mindjárt kész a reggeli, gyertek hamar! Te is ébren vagy? Gyere már, ölelj meg, nagyon szeretlek! Gyere enni, jó? Gyerekek, ügyesen, ne borítsd ki, ügyesen. Milyen szépen eszik már a Fiúcska is. És tényleg olyan jó étvágyuk van. Nnna, akkor gyorsan elpakolok... ááá, szerintem nem ezt a kabátot veszem, nagyon elázik. Ernyőt nem viszek, úgysem tudok annyi mindent fogni. Sziasztok, jók legyetek! majd jövök! Azta, de jó, hogy a dzsekit vettem fel, szétáztam volna, mire az autóig érek. És tök jó, hogy nem kínlódtam az ernyővel, úgyis kifordítaná a szél. Mi??? Kifogyott a benzin? Nnna, ez a csp. pont jókor jött! Kezdjünk akkor a tankolással. Jajjj! Van egy kávéautomata.... hát... szerintem én ma nagyon megérdemlek egy ilyet. Ja! Hümmmm, ez az élet Babocsai néni! Egyedül, nem kell csatolgatni ki és be a gyerekeket az ülésben, nem kell válaszolgatni a sok miértre, nézhetek befelé a fejembe, otthon vannak békén, csöndben - vagy nem csöndben, de én mindenesetre abban vagyok! És közben kávét szürcsölök! Hát ez... ez mennyei érzés! Nnna, nézzük! Valahogy én szeretem ezt a piaci hangulatot. Ahogy látszik a konyhai hozzáértés, hogy nem ezt a húst, a másikat, ez a fej káposzta jó lesz, stb. Ez jó. Ezek a kerekes kocsik meg tök hasznosak. Mit kellene ezeknek a szegény kis nénikéknek cipekedni. Mint régen. Most meg mindig panaszkodunk, pedig mennyi mindenben könnyebb most! Ez a savanyúságos, ez nagyon jó. És nem is drága! Mi??? Ennyiiiii virág van? Nnna, a végén még oda is elmegyek. Azért ez a házi tej mégiscsak egészségesebb. Megéri eljönni érte. Tessék? Komolyan mondja, hogy 15 forintot fizessek a fekete retekért? Szégyenlem odaadni - ennyiért tetszik itt állni? Jajjj, ennyi virág, ilyenkor. Húúú, de jó illatuk van! Ühüm, a jácint jó lesz, szép is, illatozik is. Jó. Nnna, akkor még krumpli. Mondom, tetszik ez a piacos hangulat, ahogy a kofák mindenkivel elbeszélgetnek. Sokkal személyesebb, mint a kékben, ahol mindenki számít. Most aztán spurizzunk, mert nem lesz kész az ebéd. Sziasztok! Megjöttem! Nézzétek csak, mi mindent hoztam! Igen, ehettek joghurtot. Nnnna, nézzük sorjában, hogy haladjunk is. Előbb ezt és ezt, utána azt, majd emezt, végül... gyertek, kész az ebéd! 12 óra.

Szülők Szerdája (pénteken) - Gyermekágy II.

Egyébként ilyen teljesen: szerdára tervezel valamit és pénteken talán meg is valósul. Igen-igen, az édesanya létre gondolok. Ha valaki jó szervező volt világ életében, gyorsan tegyen le ilyen irányú vágyairól! Merthogy az a kis 3,5 kg-s csomag, akit hazaviszünk a szülészetről, fenekestől felfordítja az életünket. Ami persze nem baj! hisz erre vágytunk!

Emiatt is bontottam két részre ezt a gyermekágyas témát. A kórházban még az ember valahogy jobban elfogadja, hogy semmi sem úgy van, mint otthon - elvégre nem is otthon van. (Bocsánat, hogy legtöbbször a kórházi szülésről írok, de azért sokkal nagyobb arányban történik itt egy születés, mint otthon). De a hazatérés után mindenki várna egy nagy megnyugvást, egy kis pihenést. A megnyugvás meg is adatik, ideig-óráig és a szerencsésebbek pihenni is tudnak. De az első gyermek születése után azért meglepő dolog ráébredni, hogy semmi sem ugyanaz, mint volt. Hogy a nehézségeket nem csak az adja, hogy szinte folyamatosan szoptatni kell, hogy éjszakázni kell, hogy nem tudjuk miért sír, hogy meg kéne barátkozni a megváltozott testünkkel. Hanem arról, hogy kaptunk egy új kis Főnököt, aki ettől kezdve elkezdi beosztani az időnket. Hiába van tervezés, hogy szoptatás után várok picit, amíg kakil, tisztába teszem, elalszik és én meg csinálok valami házimunkát, merthogy üde vagyok, friss és nincs szükségem pihenésre. A kicsi nem akar kakilni, vagy éppen bealszik a szopiba, hogy utána 20 perc múlva ordítva ébredjen, vagy esetleg csak úgy hajlandó elaludni, hogy ringatni kell - amiből képtelenség letenni az ágyikójába, mert a legapróbb mozdulatra, ami kilóg a ringatás üteméből, felébred és hihetetlen aktívvá (hangossá) válik. Napok telnek el, mire az új édesanya és édesapa rájönnek, hogy itt bizony masszívan a trónörökös irányít! :-) Hogy hiába minden törekvés, nem tudunk tervek mentén haladni. Ha addig nem sikerült, drága gyermekünk megtanítja nekünk az élj a pillanatnak érzést! Ezt eleinte nehéz elfogadni, feldolgozni, megszokni. És leginkább azokat az anyukákat "sújtja" ez a felismerés, akik szigorúan rendszabályozott munkahelyről estek be a szülőszobára. Akinek egyik nap még a terveket kellett végrehajtani, célokat kellett elérni - másnap pedig a kakis pelenkákat kell számolgatni, hogy vajon rendben van-e. Lehet, hogy sokan más véleményen vannak, de én azt gondolom, hogy a dolgozó női lét és az édesanyaság nehezen összeegyeztethető. Nem lehetetlen -nyilván, de áldozatokat kell hozni itt is, ott is. Régen a nők nem dolgoztak (munkahelyen), mégis tudták, hogy kell egy kis idő, amíg mindenki belerázódik a szerepébe. Tudták és jobban elfogadták, hogy az a hat hét nem csupán a testi regenerálódáshoz szükséges, a lelkünknek is kell ennyi idő, hogy kisimuljon. A babának is idő kell, amíg megszokja a kinti világot, amíg össze tud hangolódni az édesanyjával, akit immár kívülről szemlél. Hogy vannak mások is rajta kívül. Hogy jeleznie kell, ha éhes, szomjas, mert immár nem kap meg mindent azonnal. Jeleznie kell, ha nem tetszik valami, vagy egyszerűen csak magányosnak érzi magát, mert igen, ebben a kinti világban ez az érzés is megjelenik! Hogy az a másik én, az anyukám, az nem körülöttem van és átölel, hanem valahol távolabb tőlem. Akár a szoba másik sarkában. Hát sírni kell, hogy tudja, nem jó most ez így, szorítson magához. Vagy ha ő nem tud, apa is jó, de hadd simuljak valakihez. Idő kell az anyukának is, hogy lecsituljanak az érzelmei. Hogy megszokja, ezentúl mindig lesz valaki az életében, akiről gondoskodni kell. Hogy megtanulja a szoptatást. Hogy megtanulja felismerni a sírásokat. Hogy úgy ahogy, megpróbálja elfogadni az anyatestét, mert azért a legtöbbünknek nem sikerült megtartani lányos alkatunkat (már ha volt előtte) és a reklámokkal ellentétben nem igaz, hogy a jó anyuka két héttel a szülés után már fitt és nett és fitnesz! És idő kell az apukának is, hogy ráébredjen a nagy csodára! Hogy felnőjön családfői szerepéhez, mert huzamosabb ideig várhatóan ő lesz a családfenntartó. Ha eddig nem is, de ezek után vitathatatlanul megkapta az ősi szerepet: óvja, védje védtelen kis családját. Ráadásul úgy, hogy a szeretett nő figyelmét (és testét) szinte teljes egészében birtokolja az a kis lény, akit most ő is talán a legjobban szeret. Meg persze idő kell a nagy családnak is, a nagyszülőknek, testvéreknek, hogy rájöjjenek: itt most egy új család született. Új szerepekkel, új szokásokkal, új érzelmekkel. Meg kell tanulniuk felismerni, hogy mikor van szükségük segítségre, és mikor maradnának inkább egyedül. Meg kell tanulniuk elfogadni, hogy a világ sokat változott - most új gyereknevelési szokások vannak divatban és hiába volt sikeres az övék, az új család másként próbálja a kisbabát etetni, altatni, szeretni. Én nagyon fontosnak tartom ezt a hat hetet. Figyelem a körülöttem lévő anyukákat már jó ideje és azt látom, hogy kivétel nélkül mindenkinél észre lehet venni egy kis változást a hatodik hét környékén. Hogy egy kicsit lazább lesz, kicsit nyitottabb, kicsit felszabadultabb. Hogy a nagyon rutinosaknak is jó egy pár hétig otthon elcsendesülni, egymásra hangolódni. Azt gondolom, ezt mindenkinek tiszteletben kéne tartani és az első néhány hétben nem zavarni látogatásokkal az új családot. Lesz még idő rá! Kivételt képeznek ez alól természetesen a nagyszülők, akik menjenek és lássák el főtt étellel a családot, hogy ezzel is mentesítsék kicsit őket a házimunka alól. És vegyék észre a halom vasalni valót és tegyenek ellene. Ugyanakkor vegyék észre azt is, ha ez a nagy segíteni akarás terhes az "újaknak" és ne sértődjenek meg miatta. Szóval a nagyszülőknek sem könnyű. :-) A szoptatás, az alvás kérdése egy-egy újabb bejegyzés lesz, így erről most nem akarok írni. Van viszont néhány jó tanács, hogy kicsit könnyebben menjen az összehangolódás: - Mindenki tud jó tanácsokat! Mindenről! A szoptatásról, az altatásról, a hisztiről, a hozzátáplálásról. Mindenről. Ezek a tanácsok néha teljesen ellentmondanak egymásnak. Ha nem akarunk belehülyülni, akkor félig el kell engedni őket a fülünk mellett, kicsit megszűrve hallgatni csak és nagyon figyelni a saját érzéseinkre, mert azok fognak jó irányba vezetni! Lehet, hogy a szomszédéknak az jött be, hogy egy ágyban aludtak a gyerekkel, de ha mi nem tudunk így aludni egy percet sem, mert félünk, hogy ráfekszünk a kicsire, akkor egyértelmű, hogy nem ez a mi utunk. - Talán az egyetlen tanács, amivel senki nem téved: hagyni kell időt a pihenésre! Csak akkor tudunk adni magunkból, ha fel tudunk töltődni. Akár alvással, akár valami aktív kikapcsolódással. Tényleg igaz, hogy a mosatlan megvár. A vasalni való is. Nehéz lentebb adni az igényeinkből, de meg kell próbálni. Ha nehezen megy, fejben kell tartani, hogy pár év múlva mire fogunk szép emlékekkel visszagondolni: arra-e, hogy de jó volt a mindig tiszta lakásban síró gyerek, akire nem volt időnk, vagy arra, hogy milyen jó volt nézegetni, hogy mennyit nőtt már és milyen ügyes és egyébként meg tiszta nagyapja és közben kit érdekel, hogy szalad a lakás. - Ha meg akarjuk könnyíteni a babának az alkalmazkodást, nem árt csöndesebbre venni az életet. Ha addig nagy zenehallgatók voltunk, most talán egy kicsit halkabban. Igaz, hogy a gyerek velünk fog élni és azt kell megszoknia, amiben mi vagyunk - de azért nem árt időt hagyni neki erre. A pocakban azért nem hallgatta full hangerővel a Metallicát. - Az illatokkal is ez a helyzet. Neki a legjobb illat mi vagyunk! Nem a tusfürdő és a parfüm - hanem a bőrünk illata. (Sosem gondoltam, hogy Gáspár Győzike ilyen bölcs lenne, de tényleg évekkel ezelőtt megénekelte, hogy szeretem a bőröd illatát :-)))) ). Csak segítjük a ránk hangolódásra, ha néhány napig kerüljük ezeket a mesterséges illatokat. Miért lenne baj, ha tejszagban úszik az egész lakás? Olyan hamar elmúlik ez a néhány hét, aztán megint lehet légfrissítőzni, meg parfümözni. De furcsa mód, életünk végéig szeretünk beleszagolni egy kisbaba tejszagú nyakába. Sokat lehet olvasni a gyermekágyi depresszióról. Ezt komolyan kell venni! Itt is olvashattok erről bővebben. A családnak is figyelni kell az édesanyára, hogy sikerül-e szépen belesimulnia az anyaság örömeibe, és ha gond van, ha valakinek több az aggodalom, mint a boldogság, akkor szakemberhez kell fordulni! És ami még nagyon fontos: készüljön nagyon sok fotó, videó erről az időszakról (is), mert a sok teendő , az egybefolyó napok miatt olyan gyorsan elrepül ez a nehéz(nek gondolt) idő is, hogy jó lesz majd a kedves emlékeket visszanézni!