2013. március 17., vasárnap

Programajánló

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a jó idő beköszöntével egyre inkább megtelik a naptár a jobbnál jobb programokkal. Olyankor nagyon úgy tűnik, hogy kevés az idő mindenre és erősen szelektálni kell. Mert kíváncsiak vagyunk és sokféle dolog érdekel bennünket. Ha más is így van ezzel, akkor idejében szólok - leginkább a virágkedvelőknek. Minden év júniusában a Szeged melletti Szőregen megrendezik a Rózsafesztivált, amit legalább egyszer az életben meg kell nézni! Gyönyörű! A falu központjában lévő iskolában virágkötészeti és rózsafajta bemutató szokott lenni. Az előtte lévő téren táncos, vidám rendezvények, vásározók egész nap. Mindenféle dísznövényeket, rózsatöveket is lehet vásárolni a főutcán néhány udvaron. És a mi egészen rendkívüli: ingyenes buszjáratokat indítanak a szántóföldre, ahol a rózsaültetvényeket lehet megnézni. Amíg először ezt nem láttam, azt hittem, ilyen csak Hollandiában van, hogy kilométer hosszan rózsa, rózsa, rózsa. Elképesztően gyönyörű! És képzeljétek hozzá az illatot! Egy kábulat. Estefelé pedig virágkocsis felvonulás, de még az iskolások biciklijét is rózsákkal díszítik és közben rózsaszálakat osztogatnak - az élelmesek egész kazallal vihetnek haza. Egy egészen különleges program. Tudjatok erről és ha egyszer úgy hozza az élet, hogy arra jártok... nézzétek meg. Ízelítőül néhány kép, amit egyik ottjártamkor készítettem:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése