Hétvége és anyák napja

Jók azok a hétvégék, amikor az öcsémék is hazalátogatnak a szülőkhöz és együtt ünneplünk névnaposokat, anyákat. Nagyon jó. Főleg így "nyáridőn", amikor kinn lehet vacsorázni. Az anyák napjával meg vegyes érzéseim kezdenek lenni. Szerettem ezt az ünnepet. Örültem, hogy virágot adhatok, hogy van kinek, van kiknek. És nagyon vártam, hogy majd én is kapjak - és megkaptam ezt az érzést is, amiért a leghálásabb vagyok! De ahogy sok anyukával beszélgetek - mert ugye már műsor van az oviban, készülnek verssel, dallal, ahogy illik - és egyre inkább a félsz kap hangot, hogy vajh' mi lesz, ha a gyerek nem fogja elmondani, mert elfelejti, mert nem akarja, mert szégyenlős, stb... Ez már nem tetszik. Túl kéne ezen nőni és elfelejteni a kényszeres megfelelést, és tudni annak örülni, hogy van, aki elfelejtette, aki dacoskodik, aki szégyenlős.