2013. március 28., csütörtök

Első malukám

Elkészült végre. Nagyon szerettem kötni, biztos, hogy fogok még másikat is, más színben. Egy kicsit sötétebb kék egyébként, mint a fotón - ez utóbbi továbbra sem erősségem.

2013. március 27., szerda

Szülők Szerdája - A tesó(k)

Az egyik legnagyobb félelme a második gyermeket váró szülőknek a testvérféltékenység. Akik a harmadik, vagy többedik gyermeküket várják, azok már egyszer megvívták ezt a csatát és tudják, hogy túlélhető, talán annyira nem félnek már tőle. De addig, amíg csak egy gyermeket szerettünk, óvtunk, nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet osztani ezt a szeretetet! Kétgyerekes szülőnek lenni egy újabb fokozat. Az első gyermeknél meg kell tanulni szülőnek lenni. A másodiknál ez már megy, ott más dolgokat kell megtanulni. Például az elengedést - bármilyen korú is az elsőszülött, el kell fogadni, hogy nélkülem kell néhány dolgot véghezvigyen, mert nem tudok mellette lenni, egy kisebbet kell pátyolgatnom. Azt hiszem, hogy a testvérféltékenység nagyban függ az elsőszülött mentalitásától, jellemétől is, de nagyon sokat tehetünk az elkerüléséért. Ha odafigyelünk a nagyra, ha hagyunk magunknak időt, amikor csak vele foglalkozunk, amikor a kicsi nyikkanására nem mi, hanem szülőtársunk, segítségünk mozdul, mert mi kizárólag a nagyra figyelünk most. Ha bevonjuk a kicsi körüli teendőkbe, hogy érezze, ő is fontos tagja a családnak, ráadásul egy új, segítő szerepben - egy olyan családnak, amelynek már a kicsi is része. Ha készítünk elő kis ajándéknak valókat, hogy látogatók esetén, ha elfelejtkeznének a nagyról (sajnos előfordul), akkor mi odacsempészhessük neki, nehogy azt gondolja, ezentúl csak a kicsi számít. És ami a legfontosabb, kicsi(k) és nagy(ok) szempontjából egyaránt: akármennyi gyermekünk lesz, mind külön személyiség, mind külön jellem. Nem szabad hasonlítani, hogy ki ilyen vagy olyan, nem szabad beléjük plántálni, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik. Merthogy nem azért szeretjük, mert hamarabb elindult, vagy ügyesebben eszik - hanem, mert a gyermekünk. Én szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a Fiúcska születése után szinte egyáltalán nem volt jelen semmiféle féltékenység. Pedig viszonylag kicsi, 2,5 év a korkülönbség. Ami szerintem segített, hogy így tudjuk megélni az első időket: - Sokat beszéltünk már a várandósság idején, hogy milyen jó lesz nekünk négyesben. Elmondtam, hogy néhány napig én pihenek a kórházban, a Leányzót viszont apa és a nagyszülők remekül fogják szórakoztatni és minden nap bejöhet meglátogatni engem. Mindig magamat jelöltem meg okként, aki miatt kórházban kell tartózkodnunk és hiányolnia kell majd engem, semmiképpen nem szerettem volna, ha a kistesóra haragszik, amiért még nem vagyok itthon. Erre a családot is megkértem. - A szülés után, a kórházi látogatásokkor mindig kértem a férjemet, hogy szóljon be a szobába, hogy megjöttek és én tudjak kimenni hozzájuk a folyosóra. Úgy gondolom, hogy ez a Leányzónak könnyebb volt így, hogy megjelent anya, úgy mint addig is - és nem egy picibabát tart a karjában, ahová őt akkor már fel sem lehet venni. Mindig együtt vonultunk be a szobába megnézni a kistesót, akit nagyon féltőn és óvón simogatott meg és tartott a kezében. - A kistesó hozott neki ajándékokat is. Nagy kedvence volt akkor a Leányzónak Micimackó és összes barátja. Tudtam venni kis pici figurákat, és minden látogatáskor ott volt egy-egy a kistesó kezében. Hát ezeknek nagyon örült. Hogy ilyen rendes tesója született, aki még Malackát is hoz. (Mostanában néha megkérdezi, hogy: "De anya, hogy hozta ezeket a plüssöket? Ott voltak a pocakodban?") Amikor hazajöttünk, egy szép könyvet is kapott tőle, állatosat - nagyon szerette. Szóval egy rendes tesó érkezett a családunkba. :-) - A Leányzó születése után anyukám nálunk volt 3-4 napot, most megkértem, hogy ne jöjjön. Csak hétvégén látogatóba. Tudom, hogy minden idegszálával azon lett volna, hogy a Leányzónak megkönnyítse a dolgát, mindig mesélt volna, meg játszott volna vele. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy négyen szeretnénk összeszokni, ahogy majd a kis életünket is éljük. Egyedül, segítség nélkül. Mert ha az első pár nap könnyebb is, mert van segítség, van aki foglalkozzon a nagyobb gyerekkel - utána úgyis magunkra maradunk. Egy "traumával" kevesebbet szerettünk volna. Nem kétszer kellett megszokni új helyzetet, csak egyszer. - A rokonokra nem panaszkodok, mert tényleg senki nem felejtkezett el arról, hogy két gyerekünk van és a nagyobbat is elhalmozták figyelemmel, nem csak a kicsinek prüntyögtek. - Nem akadtunk ki rajta, hogy a nagyobb szájába akarja venni a cumit (amit sosem használt addig), hogy meg akarja nézni a cumisüveget (ezt meg szerencsére a kicsinél nem kellett használni), hogy a csőrös pohárból is inni akar, sőt! még a pólyába is be akart feküdni. Bepólyáztam, lógott ki alul a lába, rájött, hogy kényelmetlen, és ennyi volt. A kiságyba is bemászhatott. Érdeklődve figyelte a szoptatást. Kérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni a tejcsit. Szerette volna. Kiskanálból megkínáltam, de nem ízlett neki. Ettől fogva ez sem volt olyan érdekes. A szoptatások összebújásából való kimaradását egyébként azzal oldottuk, hogy mindig mesét olvastam közben. Szépen elhelyezkedtünk, a kicsi, a nagy, a könyv és én és olvastunk meg szoptattam. Nem volt gond az alvással sem. Elfogadta, hogy a Fiúcska éjszaka is éhes, őt és apát zavarnánk ezzel, így külön alszunk. Szóval tényleg nagyon szépen ment az eleje. Könnyű nem volt - azt nem mondhatom. A legnehezebb tényleg az volt, hogy meg kellett szokni, hogy ketten vannak. Borzasztó lelkiismeret furdalásom volt az elején. Ha a Leányzóval foglalkoztam, akkor azon rágtam magam, hogy a Fiúcskának nem adhatom meg azt a kizárólagos figyelmet, amit a nővére megkapott. Ha a Fiúcskával voltam elfoglalva, akkor a Leányzótól elrabolt időn agonizáltam, hogy már nem tudok csupán csak rá figyelni. Ezen vagy két hétig forgattam magam, aztán rájöttem, hogy lelkiismeret furdalással nem lehet gyereket nevelni. Ez van, mi vállaltuk, szerettük volna, úgyhogy így kell a legjobban csinálni. Elhatároztam, hogy nem azon fogok rágódni, hogy kivel nem vagyok, hanem hogy akkor éppen kivel foglalkozom. És rá figyelek. Ezzel megnyugodtam, és sokkal könnyebb lett! Persze vannak hisztik, visítások azért, mert ketten vannak. De ezek inkább figyelemhiány miatt vannak. Ha elég időt tudunk szánni rájuk, akkor semmi gond nincs. Ha fáradtak vagyunk, idegesek, nyűgösek, pihennénk(???) és kikapcsolódnánk(???) és elvárnánk, hogy játszanak együtt szépen kettesben... nnna ilyenkor nem mindig jön össze. Olykor kiderül, hogy nem tesót, szülőt szeretnének. És ezzel azt hiszem, nincs semmi gond. Legtöbbször azért szépen eljátszanak együtt is. És ahogy a kicsi odakucorodik a nagy mellé, amikor az "olvas" és hallgatja a mesét, meg amikor a nagy próbálja terelgetni a kicsit, hogy jobban menjen valami... Hát ilyenkor nagyon irigylem a nagycsaládosokat!

2013. március 26., kedd

Sapkagyár újra

Korábban már írtam arról, hogy van egy kezdeményezés a koraszülött osztályok felé a pici sapkák, takarók, cipőcskék ellátmányát illetően. Bár a korábbi gyűjtés eredménye - ami egyébként számokban azt jelenti, hogy: Sapka: 1328 db, Takaró:244 db,Inkubátor póló: 86 db,Kesztyű: 19 pár,Zokni, cipő: 200 pár,Előke: 1 db,Kendő: 1 db - sem lett még átadva a szegedi és szentesi kórházak részére, de már indult egy újabb gyűjtés is, ahol a salgótarjáni és a pécsi koraszülött babáknak lehet kötni, horgolni, varrni. Ha valakit érdekel, van szabad kapacitása rá a facebook-on kérje csatlakozását a Vedd fel a fonalat nevű csoporthoz, ahol információt és segítőkész Nőket is bőven talál.

2013. március 24., vasárnap

20 év távlatából

Azért az nagyon jó érzés, amikor a Tanár, aki tulajdonképpen nem is tanított, csupán nevelőm volt a kollégiumban 20 évvel ezelőtt, felhív, hogy boldog szülinapot kívánjon! Nem felejtett el, még a jeles napjaimat is tudja és még mindig jó szívvel emlékszik rám. Én is! Szeretem ezeket a jó érzéseket. :-)

2013. március 23., szombat

Szép Szombat

Jó néhány évvel ezelőtt a buszon láttam egy lányt. Én is fiatal voltam még, de ezen a lányon láttam meg talán először, hogy milyen gyönyörű is a fiatalság. Olyan 16 év körül lehetett, barna haja, barna szeme volt, egyszerű póló, egyszerű rövid nadrág, szandál, táska. Semmi smink, semmi "műanyag". Gyönyörű ápolt, tiszta bőre volt, nyugodtság és derű áradt belőle. Nem tudtam róla levenni a szemem, annyira szép volt. És amíg néztem, azon imádkoztam, hogy remélem tudja, hogy szép, de csak rá ne jöjjön, hogy mennyire, mert akkor biztosan elkezdene odafigyelni rá, hogy még inkább, hogy még jobban és tenne ezt-azt, pedig már semmit tökéletesíteni nem tud. Hm. Jó lenne most tudni, hogy hová, ki mellé sodródott az a lány! Bízom benne, hogy most, 10-12 év teltével is ugyanolyan derűs, szép maradt!

2013. március 22., péntek

Maluka

Amilyen nehezen indultam ezzel a kendővel, olyan jól pörgött a vége. Nagyon megszerettem. Már csak blokkolni kell (meg kitalálni, hogy hol is csináljam ezt, ha nem akarom, hogy a gyerkőcök sündisznósat játszanak a gombostűkkel) és készen is van. Ajándékba szántam és még néhány színben el is kéne készíteni további ajándékozásokra. Hm-hm, csakhogy más terveim is vannak... Kevés ez a napi 24 óra. Mondtam már? :-)

2013. március 17., vasárnap

Programajánló

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a jó idő beköszöntével egyre inkább megtelik a naptár a jobbnál jobb programokkal. Olyankor nagyon úgy tűnik, hogy kevés az idő mindenre és erősen szelektálni kell. Mert kíváncsiak vagyunk és sokféle dolog érdekel bennünket. Ha más is így van ezzel, akkor idejében szólok - leginkább a virágkedvelőknek. Minden év júniusában a Szeged melletti Szőregen megrendezik a Rózsafesztivált, amit legalább egyszer az életben meg kell nézni! Gyönyörű! A falu központjában lévő iskolában virágkötészeti és rózsafajta bemutató szokott lenni. Az előtte lévő téren táncos, vidám rendezvények, vásározók egész nap. Mindenféle dísznövényeket, rózsatöveket is lehet vásárolni a főutcán néhány udvaron. És a mi egészen rendkívüli: ingyenes buszjáratokat indítanak a szántóföldre, ahol a rózsaültetvényeket lehet megnézni. Amíg először ezt nem láttam, azt hittem, ilyen csak Hollandiában van, hogy kilométer hosszan rózsa, rózsa, rózsa. Elképesztően gyönyörű! És képzeljétek hozzá az illatot! Egy kábulat. Estefelé pedig virágkocsis felvonulás, de még az iskolások biciklijét is rózsákkal díszítik és közben rózsaszálakat osztogatnak - az élelmesek egész kazallal vihetnek haza. Egy egészen különleges program. Tudjatok erről és ha egyszer úgy hozza az élet, hogy arra jártok... nézzétek meg. Ízelítőül néhány kép, amit egyik ottjártamkor készítettem:

2013. március 16., szombat

Szép Szombat 1.

Az első történetet a Dédmamámról szeretném írni, akit én öreg mamámnak szólítottam. Egyszer egészen korán reggel mentem hozzá - már nem is emlékszem, hogy miért, de igazándiból nem is volt már fontos. Kopogtam a ház ajtaján, kopogtam a szobája ajtaján, majd beléptem. És úgy éreztem magam, mint valami mesében. Az én 80 év fölötti öreg mamám még hálóingben ült az ágyon, ahonnan le sem ért a lába, csak úgy lógott, mint a kislányoknak a székről. Fésülködött éppen. Soha előtte nem láttam még kibontott hajjal. Mindig szoros kis kontyban hordta. Ekkor meg ott fésülgette a hosszú ősz szálakat - csak húzta, húzta a fésűt, a hajszálak meg mintha ezüstből lettek volna, úgy omlottak a vállára. Akkurátusan befejezte a dolgát, hagyta, hogy nézzem, és csak utána tértünk rá jövetelem okára. Annyira szép, törékeny, nőies volt ezekkel a mozdulatokkal, hogy eszembe sem jutott, hogy már elmúlt nyolcvan éves, hogy ráncos a bőre, hogy vékony szálú és ritka a haja. Hogy a korai özvegység, meg egyébként is határozott természete olyan konoksággal és keménységgel vértezte fel, hogy addig eszembe sem jutott, hogy a nőiesség ilyen formában is jelen van az életében. Az öreg mamám volt és kész. Soha addig nem vontam párhuzamot közte és a szépség között. De ekkor rájöttem, hogy nagyon szép. Hogy a szépség nem kor függvénye. Fotó a netről!

2013. március 15., péntek

Március idusán

Ezt a verset nem tudom megunni: - Petőfi Sándor - NEMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 1848. március 13.)

2013. március 14., csütörtök

Szép Szombat

Nagyon meguntam, hogy tele a világ panaszkodással. Divat szidni a ... bármit és bárkit. Minden és mindenki hülye és rossz és elviselhetetlen és csúnya. Való igaz, nem élünk könnyű időket. De olyan sok volt azokból egyébként eddig? Most más miatt nehéz, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt volt. A panaszkodás meg amúgy sem segít sokat. Úgyhogy miután rájöttem, hogy én unom a panaszkodást, azóta tudatosan kerülöm az állandó panaszkodókat és tudatosan keresem azoknak társaságát, akik hozzám hasonlóan meg akarják látni a szépet is. Hogy még tovább építsem naivságom tornyát, újabb sorozatba kezdek. :-) (Nem mintha a Szülők Szerdája olyan flottul menne, hogy nagy vállveregetést érdemelnék érte, de a kisebb tökéletlenségek engem nem tántorítanak el! :-) ). Az új sorozat címe a fenti: Szép Szombat. Itt mindenféle szép dologról olvashatsz: szép emberekről, szép pillanatokról, szép történetekről. Akár a Te szemszögedből is, mert ha van kedved, írj egy megjegyzést és helyet kap a Te történeted is! Tehát hajrá szombat! Hajrá Szépek és Jók!

2013. március 13., szerda

Szülők Szerdája - Az alvás

Azt hiszem a gyermeknevelésben nincs is megosztóbb téma, mint az alvás, konkrétan az együtt alvás. Mert hogy aludni kell a gyermeknek (is) az tény, de hogy mennyire károsítjuk fejlődésében, ha a szülőkkel alszik, vagy mennyire sebezzük meg érzékeny lelkét, ha sírni hagyjuk, hogy megszokja az egyedül alvást, azon nagy vita folyik. Mutatja ezt az is, hogy a könyvpiacon egyre több kötet jelenik meg a különféle alvási segédletekkel. Mert manapság mindent könyvből tanulunk (vagy a netről). De kezdjük az elején. Szerintem minden leendő szülő nagyon fél attól, hogy fogja majd bírni az éjszakázásokat újszülött csecsemője mellett. Mert ugyebár a szülés rémtörténetei mellett a másik nagy mumus, hogy hányszor ébred a gyerek éjszakánként és majdnem eléri a kamaszkor, mikor először végigalussza az éjjelt. Hát, kérem szépen, ez utóbbi témát illetően a mumus tényleg létezik! :-) Nagyon kevés családtól hallottam még, hogy a gyermek nagyon rövid idő alatt eljutott odáig, hogy mondjuk éjjel 10-től reggel 6-ig aludt. A többieknél azért 2-3-4 óránként ébrednek - persze, hiszen pici gyomrukba icipici tej fér, az hamar kiürül és pótlásra van szükség. A tápszeres babák hamarabb lesznek "ügyesek" az éjjel átalvását illetően, mert mondhatjuk azt, hogy a tápszer kicsit töményebb, mint a tej - hosszabb időre telít. De mindenki megnyugtatásául szolgáljon, hogy a napok teltével nő a baba, nő a gyomra, több tej fér bele, az tovább tart, vagyis szépen, lassan egyre hosszabb időt tud átaludni. Aztán mire elmondható, hogy már-már átalussza az estét, elkezdődik a fogzás, hogy mint hármas számú mumus, legyen nagy megszomorítója az életünknek. :-) Mire ennek vége, akkorra majdnem eléri a gyermek az éjszakai rémálmok korát, hogy ezek miatt zavarjon fel bennünket éjszaka. És mire ezeknek vége... majdnem tényleg a kamaszkornál vagyunk. Ekkor pedig - családja válogatja, hogy mikor kap a gyerkőc először esti kimenőt - azért nem fogunk aludni, mert várjuk, hogy mikor ér haza. Úgyhogy a magam részéről egy dologban teljesen biztos vagyok: aki szülőséget vállal, jó pár évre mondjon le arról, hogy kialudja magát! De! Ezt a nagy lemondást azért helyrebillenti sok ajándék! Az, amikor egy újszülött baba hozzád bújik, a mellkasodon alszik el, amikor ott szuszog-muszog melletted, amikor addig nyomakodik és furakodik, amíg hozzád nem ér... hát, ezektől kevés szebb dolog van a világon. Hogy megéri-e ezek miatt éveken át karikás szemekkel ásítozni? Naná, hogy meg! A tanácsom ezzel kapcsolatban csupán annyi: komolyan kell venni, hogy a szülőnek is pihenni, aludni kell! Amikor a baba alszik, igenis fontosabb kell legyen, hogy az anyuka is aludjon, semmint a mosatlan edények. És ebben a család sokat segíthet: tessék aludni küldeni az anyukát, és kivinni a kicsit levegőzni, kivasalni a ruhákat, megfőzni, stb. És lehet az apukát is aludni küldeni, mert bár a szoptatások miatt az anyuka az illetékes elvtárs hónapokon át, de az apák is jóval kevesebbet és nyugtalanabbul alszanak. És akkor az együtt vagy nem együtt alvás. Mert ugye ez a két irányzat van. Akik együtt alszanak a gyerekükkel, sok esetben nem tudatos döntés eredményeként teszik, hanem erre sodorta őket az élet. Hiába olvastak tanácsokat, hogy először 2, majd 5 percig kell sírni hagyni a gyereket és folyamatosan növelni az időtávot, míg meg nem szokja, hogy egyedül kell elaludnia, képtelenek a sírást hallgatni. Vagy egyszerűen rájöttek, hogy mennyire jó éjjel odafordulni az újszülött babához, gyönyörködni benne, szagolgatni, rácsodálkozni... mire a gyerek jól megszokja ezt a nagy jót, a szülői közelséget, a szuszogást, a biztonságot, a meleget és köszöni szépen, nem akar másként aludni. Akiknél külön alszik a gyerek, ott általában már előre kész tervvel indulnak, hogy akkor itt a kiságy, itt alszik és kész. És vagy megy egyszerűen, vagy küzdelmes néhány hét következik, de a gyerek megtanulja, hogy egyedül kell elaludnia. Az együtt alvásnak igazándiból nem szoktak előnyeit felsorolni. Talán annyit, hogy a gyereknek jó, mert az elején könnyebben alkalmazkodik a környezetéhez, mert mégiscsak közel az anya az ismerős illatával, hangjával, jó neki a testmeleg - és ennyi. Szülői oldalról talán annyit hoznak fel a pozitív oldalon, hogy addig, amíg szoptat az anyuka éjszaka is, könnyebben kipiheni magát, mert csak odafordul a babához és akár be is aludhat szoptatás közben. Illetve még néhány helyen lehet találkozni azzal is, hogy a bölcsőhalál elkerülésében is segíthet az együtt alvás, mert az érzékeny figyelemmel bíró édesanya észreveheti, hogy nem lélegzik a baba. (Ez számomra kicsit furcsa, mert ha alszunk, akkor nemigen vesszük észre, hogy valaki nem szuszog. Hacsak nem ösztönből. De ösztönből meg a kiságyban alvó gyerekre is érzékenyebbek vagyunk. Lásd lentebb a nyúl a bokorban effektust). A hátrányoknál szerepel a balesetveszély: valamelyik szülő ráfeküdhet a gyermekre, vagy megütheti, megrúghatja álmában. Ezt mindenkinek egyénileg kell felmérni: aki nem tud nyugodtan aludni, az nyilván vesse el magától az együtt alvás ötletét. Bár szülés után olyan érzékeink fejlődnek ki, amelyekről fogalmunk sem volt korábban: pl. a legmélyebb álmunkból is felébredünk a gyermek egyetlen kis mozdulatára. Az ősi ösztönök miatt kicsit kimarad a mély alvás és inkább ilyen nyúl a bokorban módra alszunk - legalábbis az anyukák. Itt van még az is, hogy a gyerek nehezebben fog leválni a szülőkről, önállótlan lesz. Ezzel nem értek egyet. Ilyen alapon nem kéne puszilgatni, simogatni, dédelgetni kiskorában, nehogy megszokja, hogy ilyen is van és még fiatal felnőtt korában is igényelje a babusgatást. Ki merem jelenteni, hogy ez hülyeség. Az egyik gyerek hamarabb leválik, a másik később - és ez nem az alvási szokásoktól függ. Nagy hátrányként van említve a házasélet - illetve annak hiánya. Mert hát, hogy is lehetne, ha ott a gyerek. Aki ezután tervez gyermeket vállalni, az ne emiatt az érv miatt döntsön az külön alvás mellett. Azért ne, mert a baba megszületése után a szex nem azért lesz jóval kisebb mennyiségben jelen az életükben, mert köztük alszik a gyerek, hanem mert úgy ki lesznek merülve fizikailag, lelkileg, idegileg, hogy estére már jártányi erejük sem marad. :-) (Ez egyébként csak félig vicc!) A házaséletben nyilván új dimenziókat kell megnyitni a szülővé válás után, de ennek kevés köze van az alvási szokásokhoz. Egy szó, mint száz: Véleményem szerint az együtt alvás kérdése a szülő szempontjából fontos és eldöntendő dolog. Mert a gyerekek nyilván a közös párna mellett voksolnának! Csak gondoljunk bele: ott van a magzat hónapokon keresztül az édesanyja szíve alatt, hallotta minden dobbanását, sosem volt teljes csöndben, viszont meleg nyugalomban. Túlesik a szülés traumáján. Ezek után jobb lenne neki egyedül aludni, mint valakihez odabújni? Nem hiszem. Nézzük meg az állatvilágot. Hány olyan emlős állatot találunk, ahol a világra jövetel után az anya félretolja magától kicsinyét és külön alszik tőle? Ez nekünk ember szülőknek fontos, hogy megtartsuk pihenésünk kényelmét és felelősebbnek, tudatosabbnak érezhessük magunkat, amiatt, hogy mi döntöttünk. Akárhogy is, a gyerekek megtanulnak egyedül is elaludni. Akik kisgyerekként együtt aludtak a szüleikkel, azok is fel fogják ismerni a maguk kényelmét később. Olyan 16 éves fiatalt sem látott még senki, aki a szüleivel aludt volna. Úgyhogy ebben is, mint a legtöbb dologban a gyereknevelésben, a saját érzéseinkre kell hagyatkozni: hogyan lehetek jó, jobb szülője a gyermekemnek.

2013. március 12., kedd

Lassan feladom

Komolyan, annyira dühít, hogy nem találok megoldást erre az összefolyó szövegre! Amikor próbálok hibaüzenetet küldeni bloggeréknek, mindenféle ide-oda húzogatást akarnak velem megcsináltatni, amivel nem boldogulok. Wáhhhh, sose szerettem a számítógépeket!

2013. március 11., hétfő

Maluka kendő

A Gombolydában a Maluka kendővel folytatódott a sor. Belevágtam én is. Sokat tanulok vele. Elsősorban koncentrálást, mert nagyon könnyű eltéveszteni. Aztán önismeretet: a koncentrálás miatt csak akkor tudom kötni, ha nincsenek körülöttem a gyerekek és mivel ilyen ritkán van, este meg nem látom, hát... nagyon lassan haladok.

2013. március 8., péntek

Nőnap II.

Miután tegnap közzétettem vélekedésemet a nőnapi felhajtásról, mivel mással is telt volna az este, mint nagy ünnepléssel. Miután hazaértünk és Apa is meg a Fiúcska is egy-egy szál virággal köszöntötték a Leányzót, fiatal hölgyünk olyan izgalomba esett, hogy hagyományt kellett teremtenem a nőnapi ünneplésből. :-) Minekutána kopogós cipőt is kapott tegnap (ennek mondjuk semmi köze a nőnaphoz, csupán szükség volt rá és tegnap utamba akadt egy normális árú méretes, hát megvettem)azonnal fel kellett venni, természetesen hozzá a szép ruhát is. Kb. két perces munkával szív-girlandot is készítettünk, minden szívbe egy-egy betűt, úgyhogy most az ebédlőben lóg a BOLDOG NŐNAPOT! felirat. Aztán még szív alakú virsliket is készítettünk vacsorára. Zene is volt, kicsi tánc. A Leányzó szerint parádéztunk. :-) Közben még gondolkodóba esett, hogy vajon Apának milyen ajándékot kéne adni, amivel megköszönjük a virágot. Úgyhogy elmondtam, Apa nem ajándékot vár - leginkább azzal tudjuk megköszönni, hogy igyekszünk nőiesek lenni: próbálunk szépek, csinosak, ápoltak lenni, hogy szeressen ránk nézni. Hogy kedvesek vagyunk, nem követelőzők, igyekszünk itthon jó hangulatot teremteni, nem hisztizni (igen, néha előfordul, persze csak a Leányzó, mert még kicsi, én soha!!! :-))))) ), szépítgetjük a lakást, hogy jól érezze magát itthon, ügyesen, okosan viselkedünk, hogy büszke legyen ránk. Hm. Mire a végére értem, rájöttem, hogy megfogalmaztam, szerintem milyen egy NŐ, ahogyan én szerettem volna látni 5 éves koromban.

Nőnap

Ti hogy vagytok ezzel a nőnappal? Szeretitek? Nem? Miért? Engem egyre jobban zavar a kényszer jellege: minden tele van virággal, szegény férfiak azt érezhetik, hogy muszáj virágot vinniük a munkahelyre, mindenhová. És az ilyen kötelező érvényű dolgok... nekem egyre kevésbé tetszenek.

2013. március 7., csütörtök

Ajánló

Igazándiból nem a történet miatt ajánlom figyelmetekbe a Felhőatlasz c. filmet. Engem annyira nem győzött meg hogy többször is megnézzem, de akik kicsit is jobban szeretik a filmeket és szeretnek néha a kulisszák mögé is bekukkantani, azoknak viszont kihagyhatatlan a maszkmesteri munka miatt. Annyira jó, hogy még a hozzám hasonló laikusok is elámulnak. Úgyhogy emiatt mindenképpen megér egy estét!

2013. március 4., hétfő

Hétvégén...

... Nőnap lesz. Ha felétek szokás, hogy a kisfiúk virággal köszöntsék a gondozó-, óvónéniket, akkor kiváló ötlet lehet ez a virágcsokor, ami a héten még simán elkészülhet: http://krokotak.com/2013/02/buket-za-mama-ot-list-a4/ Egyébként érdemes figyelni ezt a honlapot, mert nagyon ötletes dolgokat mutatnak be.

2013. március 3., vasárnap

Tavaszi ajtó

Tavasz beköszöntével az ajtónk dekorálása is igazodott az évszakhoz. Lekerültek a hópelyhek és most rügyező fákat álmodtunk meg, nyíló virágokkal. A legbüszkébb a Napra vagyok! A Leányzó egyedül találta ki, hogy legyen az is, egyedül vágta ki a kört és a sugarakat tekercselt papírból, amik így kellőképpen boglyasak lettek. A rügyeket zsenília drótból hajlítottuk és tényleg virágzó fa hatását adják így vissza, ami a képen sajnos annyira nem látszik. De nekünk tetszik. .-)

2013. március 1., péntek

Facebook

Ti fenn vagytok? Ha igen, akkor biztosan sokszor találkoztok mindenféle beteg gyermek, felnőtt részére lájkot, megosztást kérő képpel. Mindig van egy kis lelkiismeret furdalásom, amikor ezeket legtöbbször eltekerem, mert annyi csalást tapasztaltam már meg ilyen dolgokkal kapcsolatban. De az alábbi levél valamiért megfogott, talán mert egy Édesanyáról szól. És nem lájkot, nem megosztást kérnek, hanem képeslapot. Úgy döntöttem, én itt is megosztom, hátha más is úgy gondolja, szívesen küldene egy lapot Juditnak. Sok kis segítség sokra megy! "Van nékem egy barátnőm. Fiatalabb, mint én, három kicsi gyermeke van. Májrákot diagnosztizáltak nála, ami alapjáraton "könnyedén" kezelhető lenne, ha nem derült volna fény a tüdőben lévő további rosszindulatú burjánzásokra. Arra kért, legyek a dúlája egy olyan úton, amelyről nem tudhatjuk, hová vezet, csak annyit tudunk, hogy az orvosok nem bíztatják. Szerintük egyetlen megmaradt cél maradt: az életminőség javítása, stabilizálása. Szeretném azt hinni, szeretnénk azt hinni: tévednek. A hit ereje most is csodát tehet. Most újra kórházban van, igyekszem látogatni, és beszélni vele sűrűn telefonon, éjszaka is bármikor hívhat. Most már arra is kaptam engedélyt, hogy megosszam másokkal is történetét, közös imák erejében bizakodva. Egyre gyakrabban fogja el a kétségbeesés, amin egyáltalán nem csodálkozom. Nehezen veszi a levegőt, folyamatosan fullad, aludni nem tud, a kemoterápia miatt gyakran van hányingere, étvágya semmi, testsúlya folyamatosan csökken, néha belázasodik. Késő este még hívott, találjak ki valamit, amitől el tudna aludni, de nem mélyen, csak annyira, hogy óránként egy kicsit felébredjen inni és levegőzni. A mély alvás is ijesztőnek tűnik számára, csakúgy, mint a kóros nem alvás. Egész este azon gondolkodtam, kivel osszam meg, és hogyan? Eszembe jutott a vers idézet: nem mondhatom el senkinek... Most tehát én is inkább elmondom mindenkinek... Azt, ami a kádban ülve egyszer csak megvilágosodott bennem. Amikor Bogi lányunk feküdt a kórházban kemoterápia árnyékában, nagyon sokat segítettek a levelek, amiket kapott, kézzel foghatóan is és e-mailek formájában. Barátnőm nem néz netet. Nincs hozzá ereje. Nincs is nála gép. Kérdeztem, mit vizualizál a gyógyulása érdekében? Milyen meditációra tudnék én, és esetleg mások rákapcsolódni? Azt felelte, kertet gyomlál magában... Szóval az villant be, hogy írhatnátok neki... Kereshetnétek egy szép virágos kertet ábrázoló képet-képeslapot, amire elég lenne ennyit írni: gondolunk rád, vagy imádkozunk érted, hiszünk benned, hiszünk a gyógyulásodban, erős vagy, veled vagyunk, segítünk gyomlálni a kertet... és odaírni a neveteket, és családtagjaitok nevét. Hogy személyesebb üzenetet írhassatok, és meg tudjátok szólítani, elárulom a keresztnevét: Judit. A képeslapot beletehetnétek egy borítékba, és elküldhetnétek az én címemre, én pedig minden nap vihetnék egy adaggal neki a kórházba. Postacímem: Kobza Zsuzsanna Budapest 1082 Leonardo da Vinci utca 12-14. 01/08. Kérlek titeket, ne írjatok gyógymódokat, se csodaszereket! Az új germán medicina tanításait én már átadtam. Bogi gyógyulásának történetét ismeri. Nem véletlenül kért meg engem a kísérésre. Tudja mit szeretne, és tudta, hogy én életünk tapasztalatai miatt érteni fogom minden kívánságát. A képeslapon csakis megerősítő mondatok, versek, imák legyenek! Előre is köszönöm nektek. Természetesen a virágot magatok is megrajzolhatjátok. A gyerekrajzoknak pedig extra gyógyító erejük van. Ja, és persze nyugodtan oszd meg ezt a jegyzetet! Minél több képeslap érkezik, (zárt borítékban az én postacímemre megküldve, annál hatásosabb lesz ez a különleges gyógyító eljárás."