2012. szeptember 29., szombat

Sapka II.

Elkészültek a virágok is - így a lányka sapka is.




Megint aludt a háznál lévő összes 18 éven aluli, úgyhogy modellt most Maci Laci állt (ült).
Beleszerettem ezekbe a fonalakba. A kék-barna is és ez a rózsás is annyira szép.

2012. szeptember 27., csütörtök

Kipp-Kopp

... és felesége készültek el ma a délelőtti gesztenyegyűjtés eredményeként.



Vagy nagyon régen készítettem már gesztenyefigurát, vagy az idei termés sikerült túl keményre, de alig boldogultam a szurkálással.
Úgyhogy ki kell találnom valami könnyítő technológiát, mert holnap még négy gyereket is le kell gyártanunk.

2012. szeptember 26., szerda

Szülők Szerdája - Minek nevezzelek?

A legjobb persze az lenne, ha a két csík megpillantásakor mindenki azt érezné, hogy áldott állapotba került.
De sajnos ez nincs mindig így.

Az viszont biztos, hogy egyazon állapot leírására talán ez esetben használjuk a legtöbb kifejezést: terhesség, másállapot, várandósság, viselősség, áldott állapot - és még biztosan van jó néhány.

Aki tervezte, nagyon várja az új kis életet, szerintem hittől függetlenül az áldott állapot jelzőt tudja magán a kezdetekkor. Hiszen végre bekövetkezett a Csoda, megfakadt egy új élet, készülődőben egy új sors. Neki táptalajt, óvó védelmet, gondoskodást biztosítani az egyik legnagyobb jó, amit csak kaphatunk az élettől. És persze igen nagy felelősség is - de erről a múlt héten már írtam.



Sokan vannak azon szerencsések, akik minden gond nélkül viselik a 9 hónapot, bár én még egyiküktől sem hallottam azt, hogy "áldott állapotban vagyok". Azt gondolom, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy nem divat most érzelmesnek lenni. Valahogy pont olyan természetességgel illik viselkedni a nagy csoda kezdetén, mint amilyen természetes, hogy szülés után minden anyuka visszanyeri versenysúlyát, energiáját. Örül persze mindenki a titkot elmondó leendő anyukával, de sajnos olyan ritkán van őszinte, nagy öröm. Én ezt nem értem! Legszívesebben körbeölelgetnék mindenkit, aki épp akkor számol be nagy boldogságáról.
(Sajnálom nagyon, hogy az illem ez esetben is csorbát szenved legtöbbször és most nem trendi előre engedni a sorban a kismamákat, nem divat átadni nekik a helyet, helyette olykor divat lehülyézni, amiért gyereket szül erre a világra.)

Nagyon bízom benne, hogy a fenti, szerencsés anyukák, akiket elkerül a hányinger, mindennemű rosszullét, lábdagadás, stb. titkon azért úgy gondolnak magukra, hogy áldott állapotban vannak. Mert tényleg az egyik legszebb periódus egy nő életében. Érezni azt az őserőt a testedben, hogy "elbír" egy másik életet is, beleolvadni a változásokba, ahogy minden új nappal haladunk előre immár ketten - és érezni a mocorgásokat, ez szerintem leírhatatlan! Hogy van Valaki a testemben, aki egy Másik és akivel egyben vagyok, mégis ketten... ez felfoghatatlanul gyönyörű. Áldás!

Mégis legtöbbször azt halljuk, hogy terhes vagyok, teherbe estem. Annyira ez sem áll távol az igazságtól, mert hiszen a harmadik trimeszterben már eléggé érződik, hogy súlyos egyéniség fejlődik odabenn. És mivel az orvostudomány is ezt kényszeríti a nőkre, hát nem csoda, ha mi magunk is leginkább ilyen formában használjuk az Állapotot. Még akkor is, ha édes teher. De senki nem hallott még áldott állapotosok felkészítéséről, várandósok tornájáról, viselős cukorbajról. Helyette terhesgondozás van, terhestorna, terhességi cukorbetegség, stb. Érzésektől függetlenül. A dokinál terhes a mosolygós, gond nélküli kismama és a hányós, derékfájós is.

A viselős egy nagyon szép szó, de leginkább régimódisága miatt szinte csak az irodalomban használatos. Pedig mennyire jól visszaadja ez is a képet: a nagy pocakú édesanyát, amint büszkén viseli domborulatait. Nem eldugni akarja, mert jajj most pár kilóval több, mint szokott és egyébként is egész más formát, olykor formátlanságot ölt. Igaz, közszemlére sem teszi csípőnadrággal és haspólóval szép kerek hasát. Hanem büszkén viseli, figyelmet, védelmet követelve, mert most nem ugyanolyan, mint egyébként.

Én leginkább a várandóssággal vagyok barátságban, az érzem a legőszintébbnek, a legkifejezőbbnek. Mert bármilyen erősek is vagyunk hitben, lélekben, amikor az ember teste mindenhogy érzi magát, csak jól nem, elfáradnak az idegek is és nagyon nehéz 9 hónapig folyamatosan érezni az áldást. Tudatában lehet lenni, de időnként az ember lánya kimerül. :-)

Nyilván (mivel nem vagyok szülésnő) most vagyok életemnek azon szakaszában, amikor a legtöbb kismamával, kisgyerekes anyukával találkozom. Kérem szépen, nekem az összes babát váró ismerősöm nagyon jól érzi magát a várandósság alatt, maximum egy kis lábdagadásról számolnak be a vége felé.
Ez a tény néha elgondolkoztat, hogy vajon nem vagyok én túlérzékeny?
Én ugyanis ha be lehetne váltani a terhesség 40 hetét 40 szülésre, gondolkodás nélkül megtenném! (Bár a baba mozgásai elmondhatatlanul jók... hát lehet, hogy mégsem cserélném, de gondolkodnék rajta.) Szerencsére probléma mentes kismama voltam mindkét csemetével, orvosilag nem volt semmi bajom. De egyébként! Szinte a legelejétől hányingerem volt, de úgy folyamatosan reggeltől estig. Aztán ehhez csatlakozott az ólmos fáradtság. Majd amikor az első mozgásokat megéreztem, nagyjából elmúltak a hányingerek és volt két szabadnapom. Mert rögtön utána gyomorégés lett a társam egészen a szülésig - nyilván ahogy nőtt a hasam, úgy nőtt a gyomorégés is. Az első szülés előtt hajnalban azért még hánytam egyet, nehogy elfelejtődjön. Amikor pedig már egy gyermekes anyuka voltam, és így sokkal kevesebb pihenőidőm volt, annyira fáradtnak éreztem magam folyamatosan, olyan nehéznek a hasamat, hogy végig azon imádkoztam nagyondenagyon, hogy ne szüljek meg túl korán.

Őszinte leszek: bármennyire is szerettem volna, nem tudtam folyamatosan érezni az áldott állapotot.
Még akkor sem, ha nem értek váratlanul a rosszullétek, mert anyukám jó előre felkészített, hogy neki milyen időszak volt a 9 hónap velem is és az öcsémmel is, így én is hasonlóra készülhetek.

Hálás vagyok nagyon a Férjemnek, amiért olyan türelmes társam volt mindkét 9 kilenc hónapom alatt (is)!
Elviselte a nyavalygásaimat, amit tudott segített, megpróbálta ő is könnyes szemmel pakolgatni a frissen vasalt kelengyét és megtanulta egyedül megbeszélni a számára érdekes dolgokat, merthogy bennem akkor ezekre vevőt nem talált. Engem ugyanis semmi más nem érdekelt, csakis a kisbabánk. Igyekeztem odafigyelni, hogy másoknak ne Róla meséljek állandóan, de teljesen őszintén mondom, hogy semmi más nem érdekelt, csakis ami a várandóssággal, a szüléssel, a gyerekneveléssel kapcsolatos.

Remélem, hogy nagyon sokan Áldott állapotban érzik magukat, hogy csak nagyon kevesen viselik teherként várandósságukat, és mindenki nagy szeretettel várja, fogadja az új kis Életet!

Te mit gondolsz?



2012. szeptember 25., kedd

Őszi ajtónk

Három délután megfeszített munkája eredményeként végre elkészült a szőlős díszítésünk.



Nem vagyok profi fotós és a fényviszonyok is hagynak némi kívánnivalót maguk után, kicsit sötét lett a kép. Élőben jóval színesebb.
Jó volt készíteni ezzel a gyerekgárdával: papírt gyűrögetni, színezni a Fiúcska is tudott, a Leányzó kedvence pedig a ragasztó kenegetése volt.

Sapka I.

A sapka története ott kezdődött, hogy megláttam ezt a fonalat és beleszerettem. Annyira kellemesek a színei - és annyira jól állnak ezek az én Fiúcskámnak. (Aki egyébként most az igazak álmát alussza, így Brumi volt kénytelen vállalni a modell szerepét.)
Az már csak egy mellékes dolog, hogy jóval olcsóbban kijött így az őszi sapka, mint ha készen vásárolok egy normális darabot.






Díszítésnek bojtot szántam.






És íme az első körmöcskézett alkotásom, a megkötő:






8 ágúval körmöcskéztem - ehhez jóval vastagabb fonál kellett volna, de a célnak így is megfelel. 
Ezzel most elégedett vagyok.

A Leányzóéra még hiányzik 1-2 virágdekoráció, de nemsoká az is készen lesz.

2012. szeptember 24., hétfő

A lagzi

A hétvégén sikeresen túléltük az esküvőt, amire már hetek óta készülődünk ruhabeszerzéssel, hogy mindegyikünk kellőképpen szép legyen. Szülőfalum adott helyet a lakodalomnak, és ilyenkor nagyon fontos, hogy mindenki a legjobb formáját hozza, mert népes sereglet figyeli árgus szemekkel, hogy kinek milyen szép a ruhája. :-)

Sokan kíváncsian állhatnak a dolog előtt, hogy amikor a menyasszony megy a házasságkötő terembe, akkor a bámészkodók az út jobb oldalán állnak, amikor jön visszafelé, akkor mindenki a bal oldalra kerül.
Nos, kérem ez azért van, mert jobb oldalon mennek a nők ugyebár. Azok öltözetére kíváncsi mindenki, mert (Uraim, bocsánat) a férfiak öltönyén ugyebár olyan sok variációs lehetőség nincsen. :-)) Úgyhogy menetben megnézik a ruhakölteményeket a bámészkodók - aztán amíg az ifjú pár kimondja a boldogító igen, az utcán lévők megbeszélik, hogy kinek milyen ruhája volt, esetleg kit nem ismertek meg, és egyáltalán... a többi érdekességet. És amikor kijön a boldog pár indulván az Isten házába, mindenki megnézi - immár a másik oldalon - amiről, akiről az előbb lemaradt.

De szép ez így. Mert azért vannak, akik nem csupán bámészkodni mennek a falu főutcájára, hanem tényleg kíváncsi szeretetből, hogy vajon milyen menyasszony, vőlegény lett abból a kis csetlő-botlóból, aki évekkel ezelőtt még az anyukája karján nézte az akkori házasulandókat.

Meg szép az a kép, amikor az egyik lakos vödörrel a kezében kilép a kapun és virágszirmot szór a menyasszony lába elé.

És szép az is, amikor a német turisták boldog mosollyal az arcukon figyelik ezt a tán sosem látott csodát. :-)

Szép volt, jó volt, mi a gyerekekre való felvigyázásban és utánuk való futkározásban igen jól elfáradtunk. A lapos cipőhöz szokott lábamon csak egy hólyagot tört a topán és mivel enni sem nagyon volt időm, egy kilót még fogyni is tudtam! :-) De a Férjem szerint nagyon finom volt minden. És én hiszek neki!

Volt sok koszorúslány is, szebbnél szebb ruhákban, de nem tudom, mennyire örülnének a fotójuk interneten való megjelentetésének. Így inkább egy olyan képet csatolok, ami talán jól mutatja, hogy milyen csodaszép templommal rendelkezik egy alig 1.100 fős lakosságú falucska.




2012. szeptember 20., csütörtök

Szakértelem

Középiskolába kereskedelmibe jártam és talán emiatt is kicsit érzékenyebb vagyok az eladók viselkedésére. Nagyon tudok haragudni, amikor olyan mosolytalan arcú kereskedők vannak az eladótérben, akiktől még a raktárban a dobozok is depresszióba fordulnak.
A szaktudás, áruismeret nálam másodlagos - első a mosoly és kedvesség, de azért mégiscsak... nem árt, ha némi fogalma van a termékekről, amelyek a boltban találhatók.
Ennyit elöljáróban. :-)


A fotó a Nők a pult mögött c. filmsorozatból való. Emlékeztek még rá? 

Még sosem dolgoztam körmöcskével, de most félkészen van két sapka, amik csak erre a nemes kis eszközre várnak. Bergamott nagy tudója az ilyen és hasonló eszközöknek, és nagyon segítőkészen ki is okosított engem a körmöcske ágszámát illetően. Úgyhogy tudással felvértezve (gondoltam én) indultam a megszokott kreatív boltocskába.
Mivel a kicsi Fiú is jött velem, gondoltam nem töltöm az időt keresgéléssel - és ezzel esélyt adni a felnövő ifjúságnak, hogy szétbombázza a boltot - rögtön az eladóhoz fordultam, hogy mit is keresek. Plusz pont számára, hogy rögtön tudta, miről van szó és hogy hol keresse. Mutatta is.

Itt viszont kicsit megtorpantam, hogy vajon minden körmöcske olyan kerti locsolócső vastagságú-e, mint amit elém tartott. Ezt Bergamottól elfelejtettem megkérdezni.
Nnna, gondoltam, majd itt.

Megkérdeztem, mire az eladónő elég kioktatón és flegmán: "Nem tudom, fogalmam sincs, hogy kell használni, én csak..."

Itt elhallgatott, mert ekkorra ő is rájött, hogy elég vacak helyzet, hogy van valami a boltban, amiről csak azt tudja, hogy hol tartják. Hát... remélem legalább ezután veszi a fáradtságot, hogy egy üres öt percben, megpróbál utána nézni, hogy vajon mi is az a körmöcske, hogy használják, mire jó, stb. Mert öt perc az lenne, annyira nem nagy a forgalom náluk.

Mindenesetre én valószínűleg nem fogom tovább növelni.
Egy roppant hűséges típusú vásárló vagyok: ahol kedvesek velem, figyelmesek, ahol jól érzem magam, oda még akkor is visszajárok, ha kicsit drágábban adják a terméket, mint a mosolytalan helyen.
De itt se mosoly nem volt, se szakértelem - így én egy elvesztett vásárló lettem.

2012. szeptember 19., szerda

Szülők Szerdája - A két csík

Nem tudom, készült-e már arról valamiféle tanulmány, hogy a terhességi tesztet készítő nők közül hány százalék készíti el csak a bizonyosság végett, mert nélküle is biztos az eredményben. Mert olyan sokan mondják, hogy biztosan tudják, érezték, hogy megfogantak. Hogy a teszt nélkül is egyértelmű érzéseik voltak a várandósággal kapcsolatban és nem pusztán az elmaradó menstruáció miatt.



Akik nem tervezték a megfoganó kis életet, azok közül biztosan sokan vannak, akik nem éreznek nagy örömet a második csík megjelenésekor. És biztosan sokan vannak azok is, akik először nem repestek a boldogságtól, de aztán győz az Élet, és elfogadják, szeretik a nem tervezett új helyzetet.

Azok viszont, akik vágynak már a gyermekáldásra biztosan nagy örömmámorban szorongatják a tesztet. Akiknek úgymond elsőre sikerült, azok azért, hogy milyen ügyesek is voltak, akiknek meg hosszas próbálkozás előzte meg a sikert, azok meg a végre érzés miatt. (Azt figyeltem meg, hogy akiknek hosszabb-rövidebb várakozás előzte meg a vágyott gyermek megérkezését, sokkal féltőbbek, óvóbbak, nehezebben elengedők. Illetve sokan kudarcként élik meg, hogy csak hosszas próbálkozás után sikerül pozitív teszt. Hiszen már kamaszkorunk óta ismerjük a szlogent, hogy gyereket a hülye is tud csinálni (bocs!) pedig hát ez mennyire nem így van!).

Abban szinte biztos vagyok, hogy a bizonyosság megszerzése utáni az első nagy boldogságérzést követően szinte mindenkit elkap egy kis félsz is. Legyen az a leendő anyuka, vagy apuka. Ha az első gyermek jelezte érkezését, akkor a szülői szereptől való ijedelem. Hogy vajon jó leszek-e én, megfelelek-e, van-e bennem elég felelősségérzet, hogyan fogom a problémákat megoldani.
Aki a második, vagy többedik gyermeket várja, annak meg az új élethelyzet miatt. Hogyan fogadja/fogadják majd a testvér(ek) a kicsit, hogyan oldjuk meg a gyermekágyas, kicsit nehezebb időszakot, a megnövekedett házimunkát, stb.
Az anyagiak elégséges szintje miatt szerintem majd'mindenki aggódik, gyerekszámtól függetlenül. Mert mindenki a saját színvonalához mérten kívánja a legjobbat adni a gyerekének - és kis hazánkban nagyon kevesen vannak azok, akiknek kimeríthetetlen a vagyona.

Aztán jön a kaland többi része: az orvosi igazolás, hogy igen, itt előbb-utóbb megszületik valaki. Vagy valakik.  A készülődés, a várakozás, az izgalmak.
De ezekről majd a jövő héten.

Kislányunkra (számomra alig elviselhetően) sokat vártunk és már annyira vártam a pozitív tesztet, annyira izgultam, amikor sejtettem, hogy ennek most két csíkosnak kell lennie, hogy nem mertem megnézni. Sosem felejtem el a férjem arcát, amikor még nem is szólt, de már tudtam, hogy két vonást lát. Ne kérdezze meg senki, hogy megkönnyeztem-e a pillanatot, mert zokogtam, mint akit megvertek.
Kisfiúnknál kicsit változott a helyzet - megszületett a gondolat, hogy akkor most vagyunk rá készen, hogy négytagú családdá váljunk. Ő jött is azonnal.
Mindkét pálcikát őrizgetem és nagyon remélem, hogy még sokáig fel tudom magamban idézni az érzést, amit az első látványuk okozott.

2012. szeptember 18., kedd

Egyet sokakért

Évekkel ezelőtt, még elég friss jogosítvánnyal rendelkezvén, az éjszaka sötétjéből egy nyuszi ugrott az autó fényszórója elé. Láttam, hogy nem sok esélyem van megmenteni, talán csak ha félrehúzom a kormányt és megpróbálom a kerekekkel közölni a nyulat. Hátha.
A nyúl futott, én húztam a kormányt - amíg a mellettem ülő barátom bele vissza nem rántotta, mert látta, hogy inkább az árokba viszem a kocsit, csakhogy a nyulat megmentsem.
Elütöttem a nyulat.

Eltelt pár év. Vezettem, láttam, tapasztaltam, megéltem sokat, azon még nem gondolkoztam, hogy az értékrendem sokat változott-e, ha egyáltalán.

Ma a reggeli erős városi forgalomban két galamb totyogott a négy sávos úton. Ideiek lehettek még, vagy betegek talán - nem tudom, miért nem repültek fel. Mindenesetre úgy tűnt, hogy nem akarnak repülni, el fogom ütni az egyiket mindenképpen. Gyors helyzetelemzés: mellettem tele a sáv, csak a satufék segítene, de a hátamban nagyon ott van a másik autó - mögöttem, a hátsó ülésen pedig a pici Fiúcska.
Elütöttem a galambokat.
És most meg sem próbáltam inkább őket menteni.

2012. szeptember 17., hétfő

Két kis csésze története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nagyon-nagyon vágyott egy szerető férjre, két gyermekre - szép kis családra.

Telt múlt az idő, és a lány hiába kereste, hiába kutatta, hiába várta a fiút, sehol nem akadt a nyomára. Voltak kérők, de az egyik ilyen volt, a másik olyan, egyik sem hasonlított ahhoz, akit a lány elgondolt a két kis képzeletbeli gyermek édesapjául.
Miközben várt - dolgozott, nagyon sokat dolgozott és jól is érezte magát így, de azért az álmai mindig megmaradtak.

Egyik nap, karácsonyhoz közeledvén a lány munkaadója neki is átnyújtott egy dobozkát, amit a többi szorgos fiú és lány is megkapott: egy kis szeretet ajándék, a jó munkáért cserébe. A dobozkában igazi kincsek voltak. Teafű, kávé, barna cukor... és két kis kakaós bögre.



A lány azonnal tudta, hogy ez az ő igazi ajándéka, a két kis csésze, amiből egykor majd a két kis tündérgyermeke fogja a reggeli kakaóját inni.
Otthon rögtön szép helyre tette a kis bögréket, amelyek azután még évekig ott ültek a polcon. A lány néha szomorúan, néha reménykedve, néha félelmekkel telve - de mindig nagy hittel törölgette róluk a port. Hitte, hogy egyszer előkerülnek a szekrényből.

Így élt a lány, és várt és remélt és... holnap ezekből a csészékből két kisgyermek kakaót fog inni!



Az pedig már csak a történet margójára tartozik, amit fotózáskor vettem észre, hogy a két csésze füle összefordítva, szabályos kis szívet formáz. :-)

2012. szeptember 12., szerda

Szülők Szerdája - A Készülődés

Kicsit hezitáltam azon, hogy a párválasztást sorrendileg hová is tegyem, mert sokak számára talán úgy lenne logikus a sorrend, hogy találok egy párt, akivel családot tervezek, stb.
Én viszont úgy gondolom, hogy a párválasztást már megelőzi az a gondolat, hogy én családot szeretnék. Gyermeket, vagy gyermekeket, kettőt, hármat, többet. És úgy keresem a páromat is, hogy erre a nagy feladatra mindketten örömmel vállalkozzunk.
Sokszor hallom, olvasom, hogy egy kapcsolatban a nő nagyon szeretne gyereket, de a férfi nem. És ki is mondja hamar, hogy vagy ő - vagy egy gyerek. Számomra ez nem lenne opció, de látom, hogy sokan mennyire szenvednek emiatt. És általában csak nagyon későn jönnek rá, hogy kár volt a legszebb dolgokról lemondani a másik önimádata miatt.

Úgyhogy hiszem, hogy a családtervezés előkészületeinél nagyon az elején foglal helyet a párválasztás. Életünk egyik legfontosabb része a család - nagyon nem mindegy, hogy ebben a kérdésben egyet tudunk-e érteni választottunkkal. Nehéz lehet elfogadni a másik sportszenvedélyét, autómániáját, vásárlási lázát - de hogy le kelljen mondani valaki akkora boldogságot hozóról, mint a gyerek, azért, mert a másik nem szeretné, biztos, hogy nem hoz boldog életet.

Az előkészületekhez tartozik még a házasság is. Mostanában nagyon sokan házasság nélkül vállalnak gyereket. Nem szólom meg őket, mert pont annyira tudnak ők boldogok lenni így a kapcsolatukban, és tudnak boldog gyereket nevelni, mint amennyire küzdelmes lehet a mindennapi élet egy papírokkal megpecsételt házasság. Számomra viszont nagyon fontos, hogy Isten és ember előtt kimondjuk az elkötelezettségünket a társunk mellett, hogy kimondjuk, vele szeretném a ránk bízott gyermekeket nevelni. Ha azt kérdezné valaki, hogy jobban szerettem-e a Férjemet a házasságkötésünk után - azt mondanám, hogy igen! Fontos volt számomra, hogy egyértelművé tette: velem és holtomiglan.

Amikor a babavárás kerül szóba, hallottam már sokaktól, hogy "mindenféle könyvekben ajánlják, hogy nem elég csupán abbahagyni a fogamzásgátlót, letenni a cigarettát, egészségesebben élni, hanem el kell menni nőgyógyászhoz, hogy minden rendben van-e, vállalható-e a terhesség - de hát ki az a hülye, aki el is megy?".
Én azt gondolom, ehhez egyáltalán nem kell hülyének lenni, elég csupán előrelátónak. Ki szeretne fölösleges köröket futni, és hónapokig fölöslegesen várni a második csík megjelenését, csak azért mert van valami kis egészségügyi probléma, ami gátolja a teherbe esést? Ki szeretne néhány hónapos magzattal a pocakjában remegni egy kis műtét előtt, mert az ultrahangon kiderült, hogy van ott valami, ami nem kéne és azonnal operálni kell? Szerintem senki. És emiatt (is) annyira egyszerű lenne elmenni a nőgyógyászhoz egy rutin vizsgálatra. Bár nyilvánvalóan tényleg nem teszik meg sokan, mert elég meglepetten nézett rám az orvos, amikor a tervünk megszületése után, hogy akkor lassan elérkezik az idő, hogy szülővé váljunk elmentem egy vizsgálatra és mondtam, hogy nincs semmi panaszom - és remélem ő is megerősíti, hogy minden rendben van, mert babát szeretnénk. Számomra egyértelmű volt, hogy ezt minden babavárás előtt megismételtem.
Vannak persze élethelyzetek, amikor egy baba tervezés nélkül toppan be... Nyilván ilyenkor más a helyzet, de amikor valaki "rááll a gyerekprojektre", az orvosi vizsgálat elengedhetetlen kéne legyen.



Ahol többek között azt is elmondják, ha addig nem tudta valaki, hogy nem árt némi vitaminnal, folsavval feltöltenie a szervezetét. Hogy majd a kismama is jobban bírja a terhelést - de hát elsősorban mégiscsak a magzat miatt. Hogy minél kisebb teret hagyjunk a fejlődési rendellenességeknek. Magyarországon a nők jóval kevesebb folsavat juttatnak az étkezés során a szervezetükbe, mint szükséges lenne. Nem csak gyógyszerrel lehet ezt kiegészíteni, a legtöbb multiban kaphatók folsavval dúsított lisztek, kenyerek. Külföldön szinte minden liszt folsavval dúsított.
A várandós vitaminokat és a folsavat már a terhesség előtt is el lehet kezdeni szedni. Sőt! Nagyon ajánlott, mert hiszen a magzat létfontosságú szervei a terhesség nagyon korai szakaszában alakulnak ki, akkor, amikor az anyuka még talán nem is tudja, hogy várandós!
A vitaminok terén nyilván mindenki másra esküszik - több is van a gyógyszertárakban. Én a Gravidát szedtem, mert erről tudom azt, hogy leginkább a magyar nők számára van specializálva.
Sokan mondják, tapasztalják, hogy a vitaminoktól "óriásbabák" születnek. Van ebben talán valami. Nyilván más lesz a fejlődése egy olyan magzatnak, aki mindenből megkapja a szükségeset. De persze sok más tényező is szerepet játszik abban, hogy mekkora lesz a születendő magzat.
A terhesség harmadik hónapjánál kicsit tovább szedtem a vitamint, azután már csak vasat - ha az orvos úgy ítélte meg - és igyekeztem odafigyelni, hogy egészségesen étkezzek. Sok gyümölcs, zöldség, főzelék, tejtermék. Nekünk ez így bevált: mindkét gyermek normál súllyal, egészségesen született.

Azt meg kell jegyezni külön, hogy a készülődés időszakában nincs alkohol, cigaretta, minimalizálni kell a kávé  és szénsavas üdítő bevitelt? (A kábító szerekről én nem akarok írni, mert nem akarom elhinni, hogy van ilyen. Struccpolicy.)
Ellenben sok gyümölcsöt, zöldségfélét, mindenféle egészségeset kell enni?
Remélem egyszer beépül az oktatásügybe az ilyen ismeretek tanítása és akkor egyre kevesebb fiatal felnőttnek kéne ezeket az alapdolgokat sokszor utólag megtudnia!

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz - már szempontból pedig nagyon, hogy mennyire fontos lenne a lélek felkészítése erre a nagy dologra! Hogy a vágy és akarás önmagában kevés, sokszor még gátja is lehet egy élet elindulásának. De hogy mennyire fontos lenne, hogy épp, egészséges lelkületű legyen az a leendő (leginkább) anyuka, aki gyermeket tervez. Hogy nyugodt legyen, kiegyensúlyozott, vidám - olyan, amilyen édesanyát szeretne magának. Merthogy a gyermeke sem érdemel rosszabbat!

A fentiek közül sok dolog nem csupán a leendő édesanyára vonatkozik! A készülődést a férfiaknak is fontosnak kéne tartaniuk. Nekik is oda kéne figyelni egy egészségesebb életvitel kialakítására, káros szokások mellőzésére. Hiszen a gyermekvállalásban, -nevelésben legalább akkora szerepük van!

Sok fontosat kihagytam? Egészítsetek ki!

2012. szeptember 11., kedd

Őszi színek

Ebbe a szoknyába nagyon beleszerettem.



Rájöttem, hogy nem szabad inspiráló oldalakat böngészni, mert hat élet is kevés lenne mindahhoz, amit elkészíteni szeretnék.
Ezt - és hasonló gyönyörűségeket - itt találtam.

2012. szeptember 10., hétfő

Az elvekről

Amikor újra rákaptam a horgolásra és elmélyedtem néhány horgolós blog fotóiban, teljesen elképedtem, amikor azt láttam, hogy mosogatórongyot készítenek ezzel a technikával.

Mi??? Kézimunkázni valamit a zsíros lötty számára??? Soha!!! Olyan volt ez számomra, mint az xszemes törölközők. Soha nem engedném, hogy bárki beletörölje a kezét! :-)

Aztán amikor itt megláttam ezt a mosogatópamacsot, meginogtam. Nagyon megtetszett. Úgy döntöttem, nem vagyok én még olyan öreg, hogy ennyire masszívan ragaszkodjak elvekhez. Belefogtam hát - és elkészült.





Készítése közben rájöttem, hogy továbbra sem vagyok képes zsíros lében áztatni kézimunkát, így hát mosdószivacs lesz belőle. Olyan igazi, narancsbőr elleni! :-) Jövő nyárra olyan lesz a bőröm, mint Cindy Crawfordnak photo shop előtt.

2012. szeptember 7., péntek

Kire ütött ez a gyerek - avagy bagoly mondja verébnek...

Nem is tudom, hányszor sóhajtottam már fel különböző szituációk után, hogy "Hányszor mondtam már el? Miért kell ezt nekem százszor elismételni?!"

És hogy miért felejtem el már sokadjára mosás előtt átnézni a (főleg) fekete nadrágok zsebeit papírzsepi után kutatva... rejtély!


2012. szeptember 5., szerda

Szülők Szerdája

Mostanában kicsit elmentem a "gyerekes" témák mellett, vagy ha volt is ilyen szóban, leginkább panaszkodás, hogy húúúúú, mekkora problémáink vannak. Pedig hát jószerével semmilyenek. Vannak persze megoldásra, fejtörésre, kezelésre szoruló dolgok, de azért sajnálnám, ha azt érezné bárki is az itt olvasottakból, hogy a gyereknevelés az inkább teher semmint öröm.

Úgyhogy ezért is, meg azért is, mert van jó néhány téma, amiről szeretnék elmélkedni az anyasággal, a gyerekekkel kapcsolatban - és eddig nemigen kaptak formát - arra gondoltam, hogy egy sorozatba kezdek! Talán így szépen sorba fűzve végig lehet lépdelni a témákon, amik - remélem - megérintenek Titeket is. Mert bízom benne, hogy kiegészítitek majd a nézeteimet, vitatkozunk esetleg, vagy jobbára egyetértünk. Majd kiderül.
Amennyire tudom, tartani szeretném a szerdai "megjelenést". :-) Hogy olyan komoly legyen a dolog. :-)




Épp emiatt a Szülők Szerdája nevet adtam a sorozatnak - bár lesznek témák, amelyek nem csupán a szülőket érintik, hanem azokat is, akik még csak szeretnének, vagy nem gyereke(ke)t.

Az első téma mindjárt egy ilyen: Amikor a gondolat megszületik.

Azt gondolom ugyanis, hogy a szülővé válás nem a szüléssel kezdődik, nem is a két csík megjelenésével. Jó esetben már sokkal hamarabb meg kéne jelenjen a vágy, hogy szülő szeretnék lenni. Mindegy, hogy a leendő édesanya vagy édesapa az illető, de sokkal felkészültebben tud majd helytállni a szülői szerepkörben, ha vágyja azt. Ha nem csupán egy kényszerű teher lesz számára, mert még nem akarta, vagy egyáltalán nem akarta.
Bár a magam részéről ez utóbbit nehezen tudom elfogadni - megérteni pedig egyáltalán nem. Számomra egy férfi esetében is nagyon érthetetlen, hogy nem szeretne (majd valamikor) gyereket. De hogy egy nő ne vágyjon egy édes kis csecsemőre, az anyaság érzésére - ezt nem tudom megérteni. Biztosan vannak, akik a családi körülmények, a neveltetés miatt így vélekednek, és én őket nagyon sajnálom. Aki olyan édesanya mellett nő fel, aki nem adja tovább az anyaság gyönyörűségét... azt hiszem, ott egyéb tekintetben is sivár lehetett a gyermekkor.

Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból nem válik ketté a fiú- és a lánygyermek nevelése. Mindkettőnek azt kéne átadnunk, hogy a család az érték. Hogy minden gyermek születésével hatalmas boldogság költözik hozzánk, hogy a szülői feladat minden nehézsége ellenére az egyik (ha nem a) legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet bennünket.
A lányokat viszont egy kicsit tudatosabban kéne készíteni a leendő anyaságra. Nagyon korán az eszükbe kéne vésni, hogy nem csupán maguk miatt fontos az egészségük, a lelkük védelme. Hogy a szombat esti bulik alkalmával elfogyasztott alkohol, a cigaretta, netalán drog valamikor nagyon sokat árthat valakinek - aki nagy eséllyel a legfontosabb lesz életükben. És az egészségen túl még ott az erkölcs is: vajon egy gyermek büszke lehet-e arra az édesanyára, aki fiatal korában minden hétvégén részegen hevert a buliban? Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a fiúknak felmentés jár a részegség vádja alól... de a lányoknál nagyon fontosnak tartanám ezt a magot jól elvetni!

Talán lesznek, akik azt mondják majd, hogy húúúú, de konzervatív vagyok. Igen, tudom. És pont ezért, vagy ennek ellenére, vagy mindezek mellett elborzadva figyelem, amikor fiatal lányok magukat megszégyenítő helyzetbe kerülnek. Miért nem mondta el nekik soha senki, hogy ettől a helyzettől ők sokkal-sokkal értékesebbek!?
És nem csupán azért, mert az Élet folytatása a kezükben van!

De tekintsünk el az előbbi szomorú képtől és lássuk meg azt, amikor valakiben megszületik a vágy egy gyermekre. Ha minden gyermek esetében lenne egy ilyen vágy, legkésőbb a két csík megjelenésekor, sokkal boldogabb emberek élnének a Földön!
Sokat olvasni arról mostanában, hogy mi, magyarok, elég rosszul állunk a gyermekvállalási kedv terén. Hogy sokkal több a vágyott gyermek, mint aki ténylegesen meg is születik. Biztosan így van ez, statisztikák tömkelege mutatja ezt az eredményt. És ez nagyon szomorú, mert sokan nem merik bevállalni a második gyermeket sem, az anyagiakra hivatkozva. De még szomorúbb az, amikor valaki az első gyerekre sem vágyik, mert nem akar éjszakázni, mi lesz a karrierjével, a magánéletével, ÖNMAGÁVAL.

Ezek miatt tényleg azt tartanám legfontosabbnak, hogy úgy éljünk, úgy neveljünk gyermeket, hogy majd ő is vágyjon szülővé válni!

Neked mi a véleményed?

2012. szeptember 4., kedd

Gerlepár

Eddig nem mutattam meg, hogy mit is készítettem a nyáron, nehogy az ajándékozott felfigyeljen rá. De mivel már megkapta ajándékát, közszemlére tehetem a szettet.



A valódi színe talán ezen látszik legjobban:





És itt, hogy milyen szép cirmos - bár ez meg jóval világosabb, mint valójában.




Gerlepárból (a színe Kormorán) kötöttem, nagyon-nagyon puha fonal. Élmény volt kötni. Remélem hordani is az lesz!


Az ajándékozott nem volt hajlandó modellt állni, a Leányzó viszont annál szívesebben pózolt. :-) Bár ez a fotó kicsit sötét lett, de talán látszik, hogy mennyire jó puha az egész. :-)






2012. szeptember 2., vasárnap

Valami véget ért...

... valami fáj.

Amióta az eszemet tudom, nekem mindig szeptember eleje jelentette az évkezdetet, sosem az újévi ünnepség. Ez utóbbi, az évforduló semmi újat nem hozott. Minden ugyanúgy folytatódik tovább, kevés a változás.
Augusztus végével viszont vége a nyárnak. Kezdődik az iskola, óvoda, a munkahelyeken is sokkal rendszerezettebben megy a munka, vége a nyári "lazaságnak". Mindenki észreveszi a szeptemberi új rendet, de persze leginkább a gyerekek, vagy a gyerekeket nevelők.

Nem mondom, hogy bizonyos értelemben nem vártam már a nyár végét. Nagyon elfáradtam a két gyerkőccel, másrészt meg a napirend nekem hatalmas segítség a mindennapokban. És a nyári nagyszülős utazások, ottlétek, a hőség miatt sokszor teljesen felborult a rendünk - nehezen tudtam rendszert tartani.

De nyilván majd kipihenem magam. (Annyira mégsem lehetek fáradt, hiszen a hétvégére azért még beterveztük a két szoba bútorzatának cseréjét, hogy a gyerekek költözzenek a nagy szobába s ily módon legyen több helyük játszani. 53 nm-n, két kis csimotával bútorokat tologatni... hát nem egy leányálom.)
Az viszont tény, hogy ezek az idők sem jönnek vissza!

Ez volt az utolsó nyaram a két gyerekkel itthon, mert jövőre már újra a mókuskereket taposom, és csak rövid szabadságnyi időm lesz velük. És bármennyire fárasztottak is el minden nap végére teljesen, annyi örömet és szeretet kaptam tőlük az aranyosságuk, a kedvességük, az okosságuk, az elevenségük, a puszta létük révén, hogy mindez nagyon-nagyon fog hiányozni, ha már nem ilyenek kis apróságok lesznek.

A szobacsere végett szétszedtük a kiságyat is - gyerekágy lett belőle. Leszedtük a pelenkázó toldatot is, ezentúl sima komódunk van. Hát...
Bármennyire is érzem magam mostanában a teljes végelgyengülés szélén mind fizikálisan, mind idegileg, mert nagyon eltérő bánásmódot, odafigyelést igényelnek manapság (vagy ez mindig így lesz?), azért nagy fájdalom, hogy két gyerekes család leszünk csupán. Mert azt látom, tapasztalom, hogy minden egyes gyerekkel hatalmas lelki és fizikai leterhelést kap az ember - de az öröm, a boldogság, amit hoznak, az bőven megéri a fáradtságot!

Úgyhogy vége a nyárnak, vége van korszakoknak - de kezdődik az új év, jönnek az új változások és remélem, hogy mind nekünk való lesz!