Szülők Szerdája

Mostanában kicsit elmentem a "gyerekes" témák mellett, vagy ha volt is ilyen szóban, leginkább panaszkodás, hogy húúúúú, mekkora problémáink vannak. Pedig hát jószerével semmilyenek. Vannak persze megoldásra, fejtörésre, kezelésre szoruló dolgok, de azért sajnálnám, ha azt érezné bárki is az itt olvasottakból, hogy a gyereknevelés az inkább teher semmint öröm.

Úgyhogy ezért is, meg azért is, mert van jó néhány téma, amiről szeretnék elmélkedni az anyasággal, a gyerekekkel kapcsolatban - és eddig nemigen kaptak formát - arra gondoltam, hogy egy sorozatba kezdek! Talán így szépen sorba fűzve végig lehet lépdelni a témákon, amik - remélem - megérintenek Titeket is. Mert bízom benne, hogy kiegészítitek majd a nézeteimet, vitatkozunk esetleg, vagy jobbára egyetértünk. Majd kiderül.
Amennyire tudom, tartani szeretném a szerdai "megjelenést". :-) Hogy olyan komoly legyen a dolog. :-)




Épp emiatt a Szülők Szerdája nevet adtam a sorozatnak - bár lesznek témák, amelyek nem csupán a szülőket érintik, hanem azokat is, akik még csak szeretnének, vagy nem gyereke(ke)t.

Az első téma mindjárt egy ilyen: Amikor a gondolat megszületik.

Azt gondolom ugyanis, hogy a szülővé válás nem a szüléssel kezdődik, nem is a két csík megjelenésével. Jó esetben már sokkal hamarabb meg kéne jelenjen a vágy, hogy szülő szeretnék lenni. Mindegy, hogy a leendő édesanya vagy édesapa az illető, de sokkal felkészültebben tud majd helytállni a szülői szerepkörben, ha vágyja azt. Ha nem csupán egy kényszerű teher lesz számára, mert még nem akarta, vagy egyáltalán nem akarta.
Bár a magam részéről ez utóbbit nehezen tudom elfogadni - megérteni pedig egyáltalán nem. Számomra egy férfi esetében is nagyon érthetetlen, hogy nem szeretne (majd valamikor) gyereket. De hogy egy nő ne vágyjon egy édes kis csecsemőre, az anyaság érzésére - ezt nem tudom megérteni. Biztosan vannak, akik a családi körülmények, a neveltetés miatt így vélekednek, és én őket nagyon sajnálom. Aki olyan édesanya mellett nő fel, aki nem adja tovább az anyaság gyönyörűségét... azt hiszem, ott egyéb tekintetben is sivár lehetett a gyermekkor.

Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból nem válik ketté a fiú- és a lánygyermek nevelése. Mindkettőnek azt kéne átadnunk, hogy a család az érték. Hogy minden gyermek születésével hatalmas boldogság költözik hozzánk, hogy a szülői feladat minden nehézsége ellenére az egyik (ha nem a) legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet bennünket.
A lányokat viszont egy kicsit tudatosabban kéne készíteni a leendő anyaságra. Nagyon korán az eszükbe kéne vésni, hogy nem csupán maguk miatt fontos az egészségük, a lelkük védelme. Hogy a szombat esti bulik alkalmával elfogyasztott alkohol, a cigaretta, netalán drog valamikor nagyon sokat árthat valakinek - aki nagy eséllyel a legfontosabb lesz életükben. És az egészségen túl még ott az erkölcs is: vajon egy gyermek büszke lehet-e arra az édesanyára, aki fiatal korában minden hétvégén részegen hevert a buliban? Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a fiúknak felmentés jár a részegség vádja alól... de a lányoknál nagyon fontosnak tartanám ezt a magot jól elvetni!

Talán lesznek, akik azt mondják majd, hogy húúúú, de konzervatív vagyok. Igen, tudom. És pont ezért, vagy ennek ellenére, vagy mindezek mellett elborzadva figyelem, amikor fiatal lányok magukat megszégyenítő helyzetbe kerülnek. Miért nem mondta el nekik soha senki, hogy ettől a helyzettől ők sokkal-sokkal értékesebbek!?
És nem csupán azért, mert az Élet folytatása a kezükben van!

De tekintsünk el az előbbi szomorú képtől és lássuk meg azt, amikor valakiben megszületik a vágy egy gyermekre. Ha minden gyermek esetében lenne egy ilyen vágy, legkésőbb a két csík megjelenésekor, sokkal boldogabb emberek élnének a Földön!
Sokat olvasni arról mostanában, hogy mi, magyarok, elég rosszul állunk a gyermekvállalási kedv terén. Hogy sokkal több a vágyott gyermek, mint aki ténylegesen meg is születik. Biztosan így van ez, statisztikák tömkelege mutatja ezt az eredményt. És ez nagyon szomorú, mert sokan nem merik bevállalni a második gyermeket sem, az anyagiakra hivatkozva. De még szomorúbb az, amikor valaki az első gyerekre sem vágyik, mert nem akar éjszakázni, mi lesz a karrierjével, a magánéletével, ÖNMAGÁVAL.

Ezek miatt tényleg azt tartanám legfontosabbnak, hogy úgy éljünk, úgy neveljünk gyermeket, hogy majd ő is vágyjon szülővé válni!

Neked mi a véleményed?