2013. május 18., szombat

Szép Szombat

Évekkel ezelőtt egy kirándulás során egy kastélyban nézelődtünk. Az emeleten voltunk a Férjemmel és az udvaron nézelődő embereket figyeltük. Sokáig figyeltem egy Nőt, és a Férjem is bőszen bólogatott, amikor megszólaltam, hogy "de szép az a nő". Pedig szinte semmi nem volt rajta azokból a külsőségekből, amivel a nőies külsőt jellemezzük: magas volt és vékony, de akár soványat is mondhatnék. Inkább lapos volt, mint kis mellű. Nagyon rövid, ősz haja volt - igen, nem volt már fiatal. Nadrágban volt, natur színű holmikban. Ráncai is voltak már, ékszerei nem. És mégis valami annyira átütő szépség áradt belőle, hogy a sok ember közül őt néztük percekig mindketten anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Volt vele egy férfi, aki olyan tisztelettel és szeretettel/szerelemmel járkált körülötte, amilyet ritkán látni. Olyan volt az a Nő, mint egy királynő. Nagyon szép. Amikor arról beszélünk, hogy a szépség nem csupán a külsőségek kérdése, mindig ő jut eszembe. Sajnálom, hogy nem tudtam beszélgetni vele, hogy kicsi ízelítőt kaphattam volna a belbecsből is. Kíváncsi lettem volna rá, hogy honnan volt az a nagy önbizalom, elégedettség, ami így kiült rá.

2013. május 16., csütörtök

A jövő nemzedéke

Olvastatok arról az 5 éves kisfiúról, aki a foci mérkőzésen odaállt a vitatkozó edzője és a bíró közé, hogy hagyják abba? Nem csodálkozom rajta, hogy vastapsot kapott a nézőtérről.

2013. május 15., szerda

Szülők Szerdája - Hozzátáplálás

Szintén egy sarkalatos pont a gyermeknevelés terén. Szerintem nincs az az anyuka, akinek a gyermekorvos, a védőnő el nem mondaná elégszer, sokszor, hogy a legjobb a baba számára, ha 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet (annak híján tápszert) kap. Hogy ezt ki mennyire tartja be, egyéni vérmérséklettől függ - és a nagymamák vehemenciájától is. Mert sokszor hallgatják a bizonytalankodó édesanyák, hogy nyugodtan adjon korábban krumplit, húst a gyereknek, mivel régen is adtak, mégis megnőtt. De talán azt el lehet fogadtatni bármelyik tanácsadóval, hogy fejlődünk... régen szigorúan 3 óránként kellett szoptatni, mert azt tartották jónak; régen nem tartották be a 6 hónapos szigorú anyatejes időszakot, mert kényszer is volt: ha nem volt elég az anyatej, nemigen lehetett tápszerrel kínálni a gyermeket, mivelhogy nem volt; régen nem tartották nagy bűnnek a testi fenyítést, most viszont a végsőkig próbálkozni kell ennek elkerülésével. Változnak az idők, változnak a gyerekek, változnak az anyák: a tudomány jelen állása szerint a gyermek emésztése akkor fejlődik a legegészségesebben, ha fél éves koráig nem kezdjük meg a hozzátáplálást. Nyilván vannak "jó étvágyú" gyermekek, akiknek semmi baja nem lesz, ha két héttel hamarabb már megkóstolnak valamit, és vannak "finnyásabbak", akik még nyolc hónapos korukban is nehezen fogadnak el az anyatejen kívül bármi mást. Nem lehet szigorú szabályokhoz igazodni, itt is nagyon fontos, hogy figyeljünk a gyerekünkre, ismerjük meg az igényeit, lehetőségeit. Nagyon sok könyv foglalkozik ezzel a témával. Pontosan leírják, hogy melyik élelmiszerfélét hány hónapos korban lehet bevezetni. Ezeket figyelembe véve olyan nagy hibát azért nem véthetünk. Itt és most néhány olyan dolgot szeretnék megosztani, ami néha vitatéma az anyukák között. (Megfigyeléseim játszótéri tapasztalatokon alapulnak. :-) ) - Só. A szakkönyvek szerint az első időszakban (nyilván a hat hónap utánira gondolok) egyáltalán nem kell sót, vagy bármilyen fűszert tenni a gyerek ételébe. Részint, hogy ismerkedjen meg az ízekkel, másrészt, hogy a veséjét ne terheljük. Néhányan viszont úgy gondolják, hogy fűszer nélkül az ételek nagyon ízetlenek és a gyereknek így nem fog megjönni a kedve az evéshez. Különben sem lesz baja egy kis sótól. Ez így van - baja nem lesz, de szüksége sincs rá! Gondoljunk bele: minden íz új lesz számára. A krumpli ízét fogja érezni és nem a sós krumpliét. A hús ízét fogja érezni és nem a sós húsét. Az majd egy következő lépcső lesz. Aki mégis elképzelhetetlennek tartja, hogy sótlan ízű ételt tegyen a pici elé, az próbálja ki a borsikafüvet: enyhe sós ízt ad az ételnek és sokkal kevésbé megterhelő a szervezet számára, mint a só. - Cukor. Ugyanaz a téma: hogy tudna megenni a gyerek bármit, ami nem édes??? Úgy, hogy max. az anyatej édességét ismeri. Nem tudja még, hogy az őszibarack sokkal édesebb cukorral. Az ő kis érzékeny ízlelőbimbóinak pont eléggé édes önmagában is. Már csak amiatt sem érdemes elkezdeni nekik a cukor adagolását, mert bármennyire is szeretnénk ha kevés cukorkát, csokit, édességet fogyasztana, amint bekerül a közösségbe és a többiektől látja ezeket, számára is nagy örömforrás lesz. És azt senki nem gondolhatja, hogy a cukor, a csoki egészséges. Jó, egy kevés nem is árt belőle. De főleg rosszul evő gyerekeknél fontos ez: egy túró rudi vagy keksz vagy nápolyi - netán zacskó csipsz - tízóraira nem olyan nagy ügy. De hogy ez a gyerek nem fog olyan jól ebédelni, az tuti. És így fejlődni sem olyan szépen fog, mintha pl. gyümölcsöt tízóraizott volna. Cukor nélkül. A fogromlásról már nem is beszélek. - Víz vs. tea és üdítő. Azt látom nagyon sokszor, hogy snassz dolog vizet inni. Minimum tea, de sokkal inkább valamilyen gyümölcslé, mert hát a gyereknek mindent! Márpedig szomjoltásra legjobb a víz! Ez tény. Vagy cukrozatlan tea. Tudom-tudom, cukor nélkül brrrr, de ha ehhez szoktatjuk a gyereket, meg fogja inni. Mindaddig, amíg nem kap kellő mennyiségű cukorkát, csokoládét - onnan kezdve neki is brrrrr lesz a natur tea. Az üdítők pedig (itt gyümölcslére gondolok, mert bízom benne, hogy szénsavas üdcsit senki nem itat a gyerekkel) szintén tele vannak cukorral és mindenféle egyébbel, amire a gyereknek semmi szüksége. Finom, az igaz. De nem egészségesebb, mint a víz. Nagyon sokszor kaptam már a kérdést, amikor a színtelen folyadékot tartalmazó flakont a gyerekek szájához tartottam, hogy mit adok nekik. És nagyon sok felvont szemöldök volt hozzá, hogy "víííííz? megissza a vizet???". Miért ne inná meg? Szomjas. És én nem érzem kényelmetlenül magam emiatt - tudom, hogy trendi a sok színes flakon, de egyébként sem vagyok trendkövető és nem azért kapnak vizet, mert sajnálom tőlük a pénzt, hogy gyümölcslevet vegyek, hanem mert a vizet tartom jobbnak. Veszünk, isznak persze gyümölcslevet is, mert ha mondjuk egy nap nincs kaki (bocs), egy kis gyümölcslé és tuti megoldódik a probléma. Meg persze szeretik is és azért nem szőrös szívűek vagyunk. De a szomjoltó italunk a víz! (Egyébként a ritkán adott gyümölcslének az is nagy előnye, hogy így nagyobb érték a gyereke számára - vágyják és így szinte észrevétlenül lenyelik vele együtt a rossz ízű gyógyszert, vitamint!). - Egyéb édességek. Leginkább a cukor miatt - és azért, mert az értékes kalóriáktól veszi el a helyet. A legtöbb gyerek nem eszik sokat. De valamiből fejlődniük kell. Borsófőzeléktől jobban fejlődik, mint a keksztől. De ha kekszet eszik - borsófőzeléket nem fog. Ennyi. Nagyon fontos, hogy pici korban odafigyeljünk az étkezési szokások kialakítására, mert később nagyobb gondokkal fogunk találkozni. De mindenképpen figyelnünk kell a gyerek igényeit: ha valami nem úgy működik, ahogy a könyvek, ajánlások írják, nem kell kétségbe esni. Türelmesnek és találékonynak kell lenni - nagyon kevés evészavaros gyerek van, a legtöbbjét mi rontjuk el.

2013. május 12., vasárnap

Újra korasapik

Most a pécsi és salgótarjáni koraszülött osztályok részére gyűjtenek koraszülött holmikat, én ismét csak sapkákkal készültem. A legközelebbi gyűjtésre - ha szükséges - inkubátor takarókat is tervezek varrni. Azt még sosem csináltam. Szívből remélem, hogy minden kis picur nagyot nőve, egészségesen kerül haza!

2013. május 9., csütörtök

Új felállás

Nem szeretek panaszkodni, próbálom mindenben megtalálni a jót, de most tényleg kezdek kicsit besokallni azon, hogy mennyire nem családbarát jelen társadalmunk. Egy keresetből ugyebár nem lehet megélni. (Kettőből se vígan). Az még csak-csak, hogy a 4 és 6 órás állás fogalma ismeretlen. De hogy ahol esélyes lennék, hogy evidens az esti, hétvégi munka, a látástól vakulásig... Nem mondom, hogy nehéz a döntés, hogy család vagy karrier - de ha őszinte akarok lenni, azért kicsit fájdalmas.

2013. május 7., kedd

Gyerekszáj

Vacsora után a Leányzó odabújik hozzám: - Anya, amikor én felnőtt leszek, te már öreg néni leszel. - Hát, igen. - Apa meg öreg bácsi. - Így van. - De azért majd még lakjatok együtt. - Úgy tervezzük! Tudod, amikor összeházasodtunk, apa is meg én is tettünk egy fogadalmat, hogy életünk végéig együtt maradunk. - Tartsátok is meg ezt a szót!

Hétvége és anyák napja

Jók azok a hétvégék, amikor az öcsémék is hazalátogatnak a szülőkhöz és együtt ünneplünk névnaposokat, anyákat. Nagyon jó. Főleg így "nyáridőn", amikor kinn lehet vacsorázni. Az anyák napjával meg vegyes érzéseim kezdenek lenni. Szerettem ezt az ünnepet. Örültem, hogy virágot adhatok, hogy van kinek, van kiknek. És nagyon vártam, hogy majd én is kapjak - és megkaptam ezt az érzést is, amiért a leghálásabb vagyok! De ahogy sok anyukával beszélgetek - mert ugye már műsor van az oviban, készülnek verssel, dallal, ahogy illik - és egyre inkább a félsz kap hangot, hogy vajh' mi lesz, ha a gyerek nem fogja elmondani, mert elfelejti, mert nem akarja, mert szégyenlős, stb... Ez már nem tetszik. Túl kéne ezen nőni és elfelejteni a kényszeres megfelelést, és tudni annak örülni, hogy van, aki elfelejtette, aki dacoskodik, aki szégyenlős.

2013. május 2., csütörtök

Május elseje

Régen egészen mást jelentett számomra. A kötelező majálisok hangulatát, a felvonulással, a megelőző készülődéssel, hogy a tornabemutató, a néptánc, az énekkari fellépés jól sikerüljön és a verset se tévesszem el. (Igen, ilyen nyüzsgő gyerek voltam: tuti rosszul lettem volna, ha egyik majálison nem mondhatok verset és ma is érzek kicsi haragot a szívemben szegény Balla tanár úr iránt, aki nem vett fel a citera szakkörbe, mondván, hogy már elegen vannak. Nnna, de viszont jól megmutattam az önérzetemet neki, mert amikor hívott, akkor meg már nem mentem, mert hát...! :-))) ). A mostani május elsején nagyon jó volt látnom, hogy a városban is megjelent egy-két májusfa! Nem tudom, honnan vágták-lopták a fiúk a kis fácskákat, de azt hiszem, hogy egyik erdő sem bánja, ha ilyen célra kerülnek el a fái. Ez nekem nagyon tetszik. Annyit beszélünk arról, hogy nem divat ma a romantika és a fiúk nem udvarolnak, a lányok nem udvaroltatnak és ilyenek. Jó ezt látni, hogy mégis vannak még akik igyekeznek megőrizni ezeket a szép hagyományokat. Az meg már csak hab a tortán, hogy múlt héten pesten jártunkban egy építkezésen láttam egy májusfát! Merthogy régen ez is "divat" volt, hogy az építkezés adott fázisában kendőkkel teleaggatott ágat, fácskát helyeztek el - a kendők a kőműves feleségét ékítették utána. Nagyon régen nem láttam már ilyet - de anyukámnak egész szép arzenálja volt ilyen kendőkből, merthogy apukámnak ilyen szép, férfias hivatása van.

2013. május 1., szerda

Szülők Szerdája - Magunkról

Sokáig nem értettem az idősebb nők siralmait, hogy "lánykoromban így-úgy" vagy hogy "megasszonyosodott", stb. Ma már értem. :-) Azt hiszem, minden nőben él a remény, hogy azon kivételek közé fog tartozni, akik megőrzik lányos alkatukat akárhány gyermek szülése után is. Hm. Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy ez mennyinek sikerül. Mert persze vannak a szerencsésebb genetikájúak, akik két héttel a szülés után már egy deka felesleget sem hordoznak magukon - de a nagy többség azért erősen küzd a kilókkal, a megváltozott testével. Talán azzal, hogy marad rajtunk némi úszógumi, még meg is lehet barátkozni... de hogy az egész testalkatunk változni fog, erre nemigen lehet felkészülni. Elkezdődik ez persze a várandósság tényével: nagyon rövid idő alatt terebélyesedünk meg tisztességesen. Aztán frusztráló lehet, hogy amilyen hirtelen véget ér ez a folyamat és immár a karunkban tartjuk az eddig bennünk rugdalózó csöppséget, a testünk nem képes ezt ilyen gyorsan felfogni: derült égből villámcsapásként érhet, hogy tényleg a kismama ruhák a legjobb viseletek szülés után is. Ezzel nem könnyű megbarátkozni. Néhányan örülhetnek a változásnak, hogy az eddig pici mellekből most formásak lettek - de akinek már "lánykorában" is bőven mérte a természet, az most nem biztos, hogy örül a dinnyényi méreteknek. És akkor még ott vannak a terhességi csíkok, foltok és minden egyéb testi változás. Amik ellen mondjuk olykor lehet tenni, de van, ami maradandó. És sajnos ott van a média a szemünk előtt: a tv-ből, újságokból dől a sok friss anyuka, akik a hathetes vizsgálatra már feszülős toppban, tűsarkakon tipegnek a frissen festett frizurájukkal. Erre mi: örülünk, ha hajmosásra van idő és a felülések helyett is jobb esetben csak szétfolyunk a fotelben. Persze a férjünk, ha a rendes fajtából való, akkor mondogatja, hogy így is szeret, és így is szépek vagyunk - ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez kevés (bocs, Fiúk!), merthogy ha magunknak nem tetszünk, megette a fene az egészet! Ha jó tanácsot lehet adni, az talán a türelem lenne. Idő kell, hogy a testünk visszaálljon, idő kell, hogy elfogadjuk azt, ami nem tudott visszaállni. Lehet persze feszegetni a határokat és tenni magunkért, de azért ésszel. Nézzünk körbe a családban: ha egyetlen cingár nő rokonunk sincs, kicsi az esélye, hogy mi azzá váljunk. Különféle jó tanácsokat meríthetünk a megváltoztatható dolgok tekintetében Kriston Andrea könyveiből. Ő az, aki az intim tornával foglalkozik - ez sem haszontalan, de sok más testi-lelki, női problémával kapcsolatban helyre rakhatjuk magunkat a könyveivel. Másik ilyen segítség lehet még, (amit minden lányos anyukának receptre írnék,) Hoppál Bori Kebelbarátnők c. könyve. Ha időtök engedi, olvassátok el. Merthogy nekünk nőknek, legtöbbször bajunk van a mellünkkel: ha kicsi azért, ha nagy azért - és akkora változásokon sosem megy át, mint a várandósság/szoptatás alatt. Aztán: igyekezni kell női társaságba járni! Persze ez nem könnyű kisgyerek(ek) mellett, de próbálkozni kell. Hogy észre tudjuk venni, milyen sokfélék vagyunk és így talán magunkat is könnyebb legyen elfogadni. Mert ez nagyon fontos! Magunk miatt elsősorban, de a társunk miatt is és a gyerekeink miatt is!

2013. április 30., kedd

A díj

Forog most körbe ez az aranyos kis csokor, és elért hozzám is. Bergamott, köszönöm szépen! A teendőm vele csupán annyi, hogy - megmutatom a díjat, - tovább adom 4 olyan bloggernek, akiknek 200-nál kevesebb olvasójuk van, - és szólok nekik, hogy milyen öröm érte őket. :-) Itt a díj: Akiknek tovább adom: - Judit - Kavicsok (judit.kavicsok.blogspot.hu) - hozzá azért szeretek járni, mert nagyon szép versekre, írásokra találok nála. Jó a lelkemnek. - Zsuzsa - Dolce far niente (zsuzsasagok.blogspot.hu) - feltölt, amikor hozzá megyek, mert jó érzés tudni, hogy ilyen jó lelkű emberek vannak. - Erika - Szép házat, szebb hazát (pendely.blogspot.hu) - olyan jó tanácsokat olvasok nála, amin sokszor csodálkozok, hogy miért nem nekem jutott eszembe. - Andi - AAműhely - (aamuhely.blogspot.hu) - nagyon szép ruhákat varr. Fogadjátok szeretettel a díjat! Teendőtök csupán annyi van vele, mint nekem is volt. :-)

2013. április 29., hétfő

Féleség

Olyanféle ember vagyok, aki nem szereti a panaszkodást. Az általában nem visz előre és én a megoldásokat szeretem. Úgyhogy amikor panaszkodnék - mert nyilván körülöttem sem fenékig tejföl a lét -, akkor inkább elvonulok, csöndben maradok. Elég olyankor magamnak a saját negatív hangulatomat elviselni, nem kívánok még másokat is lehúzni. Emiatt is voltam kicsit csöndben az elmúlt időszakban, valahogy nem jutottak eszembe jó témák. Jó, közben azért haladtam néhány dologgal, de leginkább küzdöttem a gyerekek és a saját magam náthájával, a munkakeresés izgalmaival, a töprengéssel, hogy mitévők legyünk a Leányzó műtétgyanús orrmandulájával, és még sok egyéb apró dologból gyártottam magamnak problémákat. (Ha valakinek segítségül szolgálhat az, hogy nem egyedül van az apró-cseprő gondokkal, akkor szívesen leírom neki megnyugtatásul - de itt továbbra sem akarom az óvatlan látogató nyakába akasztani a kis tarisznyámat.) Igyekszem összeszedni magam és mutatni egy kis köteményt-horgolmányt, nemes programról élménybeszámolót adni és a sorozatokat is folytatni. Szép tavaszt mindenkinek! A képen a kis patiszonkáim indultak el az Élet rögös országútján. :-)

2013. április 2., kedd

Ünnep

Virágnál olvastam, hogy ma van a láthatatlan munka napja. Vagyis azé a napi szintű mosogatásé, mosásé, vasalásé, takarításé, stb... ami csak akkor látszik, ha nem végzik el. Amivel azért elég sok időt el kell töltenünk - az eredménye viszont pillanatokig (se) tart. Úgyhogy ezennel felhatalmazok minden kedves Olvasót, hogy kalóriaszámolgatás nélkül vegyen magához valami kis sütit, csokit, finomságot és ünnepeljen velem! :-)

Tavaszváró

Lesz itt tavasz, kéremszépen?! Vagy még két hét hideg, hószállingózás, borult ég aztán villámgyorsan 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet? Félek tőle, hogy a tavasz idén egy szép szerdai napra fog esni.

2013. március 28., csütörtök

Első malukám

Elkészült végre. Nagyon szerettem kötni, biztos, hogy fogok még másikat is, más színben. Egy kicsit sötétebb kék egyébként, mint a fotón - ez utóbbi továbbra sem erősségem.

2013. március 27., szerda

Szülők Szerdája - A tesó(k)

Az egyik legnagyobb félelme a második gyermeket váró szülőknek a testvérféltékenység. Akik a harmadik, vagy többedik gyermeküket várják, azok már egyszer megvívták ezt a csatát és tudják, hogy túlélhető, talán annyira nem félnek már tőle. De addig, amíg csak egy gyermeket szerettünk, óvtunk, nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet osztani ezt a szeretetet! Kétgyerekes szülőnek lenni egy újabb fokozat. Az első gyermeknél meg kell tanulni szülőnek lenni. A másodiknál ez már megy, ott más dolgokat kell megtanulni. Például az elengedést - bármilyen korú is az elsőszülött, el kell fogadni, hogy nélkülem kell néhány dolgot véghezvigyen, mert nem tudok mellette lenni, egy kisebbet kell pátyolgatnom. Azt hiszem, hogy a testvérféltékenység nagyban függ az elsőszülött mentalitásától, jellemétől is, de nagyon sokat tehetünk az elkerüléséért. Ha odafigyelünk a nagyra, ha hagyunk magunknak időt, amikor csak vele foglalkozunk, amikor a kicsi nyikkanására nem mi, hanem szülőtársunk, segítségünk mozdul, mert mi kizárólag a nagyra figyelünk most. Ha bevonjuk a kicsi körüli teendőkbe, hogy érezze, ő is fontos tagja a családnak, ráadásul egy új, segítő szerepben - egy olyan családnak, amelynek már a kicsi is része. Ha készítünk elő kis ajándéknak valókat, hogy látogatók esetén, ha elfelejtkeznének a nagyról (sajnos előfordul), akkor mi odacsempészhessük neki, nehogy azt gondolja, ezentúl csak a kicsi számít. És ami a legfontosabb, kicsi(k) és nagy(ok) szempontjából egyaránt: akármennyi gyermekünk lesz, mind külön személyiség, mind külön jellem. Nem szabad hasonlítani, hogy ki ilyen vagy olyan, nem szabad beléjük plántálni, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik. Merthogy nem azért szeretjük, mert hamarabb elindult, vagy ügyesebben eszik - hanem, mert a gyermekünk. Én szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a Fiúcska születése után szinte egyáltalán nem volt jelen semmiféle féltékenység. Pedig viszonylag kicsi, 2,5 év a korkülönbség. Ami szerintem segített, hogy így tudjuk megélni az első időket: - Sokat beszéltünk már a várandósság idején, hogy milyen jó lesz nekünk négyesben. Elmondtam, hogy néhány napig én pihenek a kórházban, a Leányzót viszont apa és a nagyszülők remekül fogják szórakoztatni és minden nap bejöhet meglátogatni engem. Mindig magamat jelöltem meg okként, aki miatt kórházban kell tartózkodnunk és hiányolnia kell majd engem, semmiképpen nem szerettem volna, ha a kistesóra haragszik, amiért még nem vagyok itthon. Erre a családot is megkértem. - A szülés után, a kórházi látogatásokkor mindig kértem a férjemet, hogy szóljon be a szobába, hogy megjöttek és én tudjak kimenni hozzájuk a folyosóra. Úgy gondolom, hogy ez a Leányzónak könnyebb volt így, hogy megjelent anya, úgy mint addig is - és nem egy picibabát tart a karjában, ahová őt akkor már fel sem lehet venni. Mindig együtt vonultunk be a szobába megnézni a kistesót, akit nagyon féltőn és óvón simogatott meg és tartott a kezében. - A kistesó hozott neki ajándékokat is. Nagy kedvence volt akkor a Leányzónak Micimackó és összes barátja. Tudtam venni kis pici figurákat, és minden látogatáskor ott volt egy-egy a kistesó kezében. Hát ezeknek nagyon örült. Hogy ilyen rendes tesója született, aki még Malackát is hoz. (Mostanában néha megkérdezi, hogy: "De anya, hogy hozta ezeket a plüssöket? Ott voltak a pocakodban?") Amikor hazajöttünk, egy szép könyvet is kapott tőle, állatosat - nagyon szerette. Szóval egy rendes tesó érkezett a családunkba. :-) - A Leányzó születése után anyukám nálunk volt 3-4 napot, most megkértem, hogy ne jöjjön. Csak hétvégén látogatóba. Tudom, hogy minden idegszálával azon lett volna, hogy a Leányzónak megkönnyítse a dolgát, mindig mesélt volna, meg játszott volna vele. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy négyen szeretnénk összeszokni, ahogy majd a kis életünket is éljük. Egyedül, segítség nélkül. Mert ha az első pár nap könnyebb is, mert van segítség, van aki foglalkozzon a nagyobb gyerekkel - utána úgyis magunkra maradunk. Egy "traumával" kevesebbet szerettünk volna. Nem kétszer kellett megszokni új helyzetet, csak egyszer. - A rokonokra nem panaszkodok, mert tényleg senki nem felejtkezett el arról, hogy két gyerekünk van és a nagyobbat is elhalmozták figyelemmel, nem csak a kicsinek prüntyögtek. - Nem akadtunk ki rajta, hogy a nagyobb szájába akarja venni a cumit (amit sosem használt addig), hogy meg akarja nézni a cumisüveget (ezt meg szerencsére a kicsinél nem kellett használni), hogy a csőrös pohárból is inni akar, sőt! még a pólyába is be akart feküdni. Bepólyáztam, lógott ki alul a lába, rájött, hogy kényelmetlen, és ennyi volt. A kiságyba is bemászhatott. Érdeklődve figyelte a szoptatást. Kérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni a tejcsit. Szerette volna. Kiskanálból megkínáltam, de nem ízlett neki. Ettől fogva ez sem volt olyan érdekes. A szoptatások összebújásából való kimaradását egyébként azzal oldottuk, hogy mindig mesét olvastam közben. Szépen elhelyezkedtünk, a kicsi, a nagy, a könyv és én és olvastunk meg szoptattam. Nem volt gond az alvással sem. Elfogadta, hogy a Fiúcska éjszaka is éhes, őt és apát zavarnánk ezzel, így külön alszunk. Szóval tényleg nagyon szépen ment az eleje. Könnyű nem volt - azt nem mondhatom. A legnehezebb tényleg az volt, hogy meg kellett szokni, hogy ketten vannak. Borzasztó lelkiismeret furdalásom volt az elején. Ha a Leányzóval foglalkoztam, akkor azon rágtam magam, hogy a Fiúcskának nem adhatom meg azt a kizárólagos figyelmet, amit a nővére megkapott. Ha a Fiúcskával voltam elfoglalva, akkor a Leányzótól elrabolt időn agonizáltam, hogy már nem tudok csupán csak rá figyelni. Ezen vagy két hétig forgattam magam, aztán rájöttem, hogy lelkiismeret furdalással nem lehet gyereket nevelni. Ez van, mi vállaltuk, szerettük volna, úgyhogy így kell a legjobban csinálni. Elhatároztam, hogy nem azon fogok rágódni, hogy kivel nem vagyok, hanem hogy akkor éppen kivel foglalkozom. És rá figyelek. Ezzel megnyugodtam, és sokkal könnyebb lett! Persze vannak hisztik, visítások azért, mert ketten vannak. De ezek inkább figyelemhiány miatt vannak. Ha elég időt tudunk szánni rájuk, akkor semmi gond nincs. Ha fáradtak vagyunk, idegesek, nyűgösek, pihennénk(???) és kikapcsolódnánk(???) és elvárnánk, hogy játszanak együtt szépen kettesben... nnna ilyenkor nem mindig jön össze. Olykor kiderül, hogy nem tesót, szülőt szeretnének. És ezzel azt hiszem, nincs semmi gond. Legtöbbször azért szépen eljátszanak együtt is. És ahogy a kicsi odakucorodik a nagy mellé, amikor az "olvas" és hallgatja a mesét, meg amikor a nagy próbálja terelgetni a kicsit, hogy jobban menjen valami... Hát ilyenkor nagyon irigylem a nagycsaládosokat!

2013. március 26., kedd

Sapkagyár újra

Korábban már írtam arról, hogy van egy kezdeményezés a koraszülött osztályok felé a pici sapkák, takarók, cipőcskék ellátmányát illetően. Bár a korábbi gyűjtés eredménye - ami egyébként számokban azt jelenti, hogy: Sapka: 1328 db, Takaró:244 db,Inkubátor póló: 86 db,Kesztyű: 19 pár,Zokni, cipő: 200 pár,Előke: 1 db,Kendő: 1 db - sem lett még átadva a szegedi és szentesi kórházak részére, de már indult egy újabb gyűjtés is, ahol a salgótarjáni és a pécsi koraszülött babáknak lehet kötni, horgolni, varrni. Ha valakit érdekel, van szabad kapacitása rá a facebook-on kérje csatlakozását a Vedd fel a fonalat nevű csoporthoz, ahol információt és segítőkész Nőket is bőven talál.

2013. március 24., vasárnap

20 év távlatából

Azért az nagyon jó érzés, amikor a Tanár, aki tulajdonképpen nem is tanított, csupán nevelőm volt a kollégiumban 20 évvel ezelőtt, felhív, hogy boldog szülinapot kívánjon! Nem felejtett el, még a jeles napjaimat is tudja és még mindig jó szívvel emlékszik rám. Én is! Szeretem ezeket a jó érzéseket. :-)

2013. március 23., szombat

Szép Szombat

Jó néhány évvel ezelőtt a buszon láttam egy lányt. Én is fiatal voltam még, de ezen a lányon láttam meg talán először, hogy milyen gyönyörű is a fiatalság. Olyan 16 év körül lehetett, barna haja, barna szeme volt, egyszerű póló, egyszerű rövid nadrág, szandál, táska. Semmi smink, semmi "műanyag". Gyönyörű ápolt, tiszta bőre volt, nyugodtság és derű áradt belőle. Nem tudtam róla levenni a szemem, annyira szép volt. És amíg néztem, azon imádkoztam, hogy remélem tudja, hogy szép, de csak rá ne jöjjön, hogy mennyire, mert akkor biztosan elkezdene odafigyelni rá, hogy még inkább, hogy még jobban és tenne ezt-azt, pedig már semmit tökéletesíteni nem tud. Hm. Jó lenne most tudni, hogy hová, ki mellé sodródott az a lány! Bízom benne, hogy most, 10-12 év teltével is ugyanolyan derűs, szép maradt!

2013. március 22., péntek

Maluka

Amilyen nehezen indultam ezzel a kendővel, olyan jól pörgött a vége. Nagyon megszerettem. Már csak blokkolni kell (meg kitalálni, hogy hol is csináljam ezt, ha nem akarom, hogy a gyerkőcök sündisznósat játszanak a gombostűkkel) és készen is van. Ajándékba szántam és még néhány színben el is kéne készíteni további ajándékozásokra. Hm-hm, csakhogy más terveim is vannak... Kevés ez a napi 24 óra. Mondtam már? :-)

2013. március 17., vasárnap

Programajánló

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a jó idő beköszöntével egyre inkább megtelik a naptár a jobbnál jobb programokkal. Olyankor nagyon úgy tűnik, hogy kevés az idő mindenre és erősen szelektálni kell. Mert kíváncsiak vagyunk és sokféle dolog érdekel bennünket. Ha más is így van ezzel, akkor idejében szólok - leginkább a virágkedvelőknek. Minden év júniusában a Szeged melletti Szőregen megrendezik a Rózsafesztivált, amit legalább egyszer az életben meg kell nézni! Gyönyörű! A falu központjában lévő iskolában virágkötészeti és rózsafajta bemutató szokott lenni. Az előtte lévő téren táncos, vidám rendezvények, vásározók egész nap. Mindenféle dísznövényeket, rózsatöveket is lehet vásárolni a főutcán néhány udvaron. És a mi egészen rendkívüli: ingyenes buszjáratokat indítanak a szántóföldre, ahol a rózsaültetvényeket lehet megnézni. Amíg először ezt nem láttam, azt hittem, ilyen csak Hollandiában van, hogy kilométer hosszan rózsa, rózsa, rózsa. Elképesztően gyönyörű! És képzeljétek hozzá az illatot! Egy kábulat. Estefelé pedig virágkocsis felvonulás, de még az iskolások biciklijét is rózsákkal díszítik és közben rózsaszálakat osztogatnak - az élelmesek egész kazallal vihetnek haza. Egy egészen különleges program. Tudjatok erről és ha egyszer úgy hozza az élet, hogy arra jártok... nézzétek meg. Ízelítőül néhány kép, amit egyik ottjártamkor készítettem:

2013. március 16., szombat

Szép Szombat 1.

Az első történetet a Dédmamámról szeretném írni, akit én öreg mamámnak szólítottam. Egyszer egészen korán reggel mentem hozzá - már nem is emlékszem, hogy miért, de igazándiból nem is volt már fontos. Kopogtam a ház ajtaján, kopogtam a szobája ajtaján, majd beléptem. És úgy éreztem magam, mint valami mesében. Az én 80 év fölötti öreg mamám még hálóingben ült az ágyon, ahonnan le sem ért a lába, csak úgy lógott, mint a kislányoknak a székről. Fésülködött éppen. Soha előtte nem láttam még kibontott hajjal. Mindig szoros kis kontyban hordta. Ekkor meg ott fésülgette a hosszú ősz szálakat - csak húzta, húzta a fésűt, a hajszálak meg mintha ezüstből lettek volna, úgy omlottak a vállára. Akkurátusan befejezte a dolgát, hagyta, hogy nézzem, és csak utána tértünk rá jövetelem okára. Annyira szép, törékeny, nőies volt ezekkel a mozdulatokkal, hogy eszembe sem jutott, hogy már elmúlt nyolcvan éves, hogy ráncos a bőre, hogy vékony szálú és ritka a haja. Hogy a korai özvegység, meg egyébként is határozott természete olyan konoksággal és keménységgel vértezte fel, hogy addig eszembe sem jutott, hogy a nőiesség ilyen formában is jelen van az életében. Az öreg mamám volt és kész. Soha addig nem vontam párhuzamot közte és a szépség között. De ekkor rájöttem, hogy nagyon szép. Hogy a szépség nem kor függvénye. Fotó a netről!

2013. március 15., péntek

Március idusán

Ezt a verset nem tudom megunni: - Petőfi Sándor - NEMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 1848. március 13.)

2013. március 14., csütörtök

Szép Szombat

Nagyon meguntam, hogy tele a világ panaszkodással. Divat szidni a ... bármit és bárkit. Minden és mindenki hülye és rossz és elviselhetetlen és csúnya. Való igaz, nem élünk könnyű időket. De olyan sok volt azokból egyébként eddig? Most más miatt nehéz, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt volt. A panaszkodás meg amúgy sem segít sokat. Úgyhogy miután rájöttem, hogy én unom a panaszkodást, azóta tudatosan kerülöm az állandó panaszkodókat és tudatosan keresem azoknak társaságát, akik hozzám hasonlóan meg akarják látni a szépet is. Hogy még tovább építsem naivságom tornyát, újabb sorozatba kezdek. :-) (Nem mintha a Szülők Szerdája olyan flottul menne, hogy nagy vállveregetést érdemelnék érte, de a kisebb tökéletlenségek engem nem tántorítanak el! :-) ). Az új sorozat címe a fenti: Szép Szombat. Itt mindenféle szép dologról olvashatsz: szép emberekről, szép pillanatokról, szép történetekről. Akár a Te szemszögedből is, mert ha van kedved, írj egy megjegyzést és helyet kap a Te történeted is! Tehát hajrá szombat! Hajrá Szépek és Jók!

2013. március 13., szerda

Szülők Szerdája - Az alvás

Azt hiszem a gyermeknevelésben nincs is megosztóbb téma, mint az alvás, konkrétan az együtt alvás. Mert hogy aludni kell a gyermeknek (is) az tény, de hogy mennyire károsítjuk fejlődésében, ha a szülőkkel alszik, vagy mennyire sebezzük meg érzékeny lelkét, ha sírni hagyjuk, hogy megszokja az egyedül alvást, azon nagy vita folyik. Mutatja ezt az is, hogy a könyvpiacon egyre több kötet jelenik meg a különféle alvási segédletekkel. Mert manapság mindent könyvből tanulunk (vagy a netről). De kezdjük az elején. Szerintem minden leendő szülő nagyon fél attól, hogy fogja majd bírni az éjszakázásokat újszülött csecsemője mellett. Mert ugyebár a szülés rémtörténetei mellett a másik nagy mumus, hogy hányszor ébred a gyerek éjszakánként és majdnem eléri a kamaszkor, mikor először végigalussza az éjjelt. Hát, kérem szépen, ez utóbbi témát illetően a mumus tényleg létezik! :-) Nagyon kevés családtól hallottam még, hogy a gyermek nagyon rövid idő alatt eljutott odáig, hogy mondjuk éjjel 10-től reggel 6-ig aludt. A többieknél azért 2-3-4 óránként ébrednek - persze, hiszen pici gyomrukba icipici tej fér, az hamar kiürül és pótlásra van szükség. A tápszeres babák hamarabb lesznek "ügyesek" az éjjel átalvását illetően, mert mondhatjuk azt, hogy a tápszer kicsit töményebb, mint a tej - hosszabb időre telít. De mindenki megnyugtatásául szolgáljon, hogy a napok teltével nő a baba, nő a gyomra, több tej fér bele, az tovább tart, vagyis szépen, lassan egyre hosszabb időt tud átaludni. Aztán mire elmondható, hogy már-már átalussza az estét, elkezdődik a fogzás, hogy mint hármas számú mumus, legyen nagy megszomorítója az életünknek. :-) Mire ennek vége, akkorra majdnem eléri a gyermek az éjszakai rémálmok korát, hogy ezek miatt zavarjon fel bennünket éjszaka. És mire ezeknek vége... majdnem tényleg a kamaszkornál vagyunk. Ekkor pedig - családja válogatja, hogy mikor kap a gyerkőc először esti kimenőt - azért nem fogunk aludni, mert várjuk, hogy mikor ér haza. Úgyhogy a magam részéről egy dologban teljesen biztos vagyok: aki szülőséget vállal, jó pár évre mondjon le arról, hogy kialudja magát! De! Ezt a nagy lemondást azért helyrebillenti sok ajándék! Az, amikor egy újszülött baba hozzád bújik, a mellkasodon alszik el, amikor ott szuszog-muszog melletted, amikor addig nyomakodik és furakodik, amíg hozzád nem ér... hát, ezektől kevés szebb dolog van a világon. Hogy megéri-e ezek miatt éveken át karikás szemekkel ásítozni? Naná, hogy meg! A tanácsom ezzel kapcsolatban csupán annyi: komolyan kell venni, hogy a szülőnek is pihenni, aludni kell! Amikor a baba alszik, igenis fontosabb kell legyen, hogy az anyuka is aludjon, semmint a mosatlan edények. És ebben a család sokat segíthet: tessék aludni küldeni az anyukát, és kivinni a kicsit levegőzni, kivasalni a ruhákat, megfőzni, stb. És lehet az apukát is aludni küldeni, mert bár a szoptatások miatt az anyuka az illetékes elvtárs hónapokon át, de az apák is jóval kevesebbet és nyugtalanabbul alszanak. És akkor az együtt vagy nem együtt alvás. Mert ugye ez a két irányzat van. Akik együtt alszanak a gyerekükkel, sok esetben nem tudatos döntés eredményeként teszik, hanem erre sodorta őket az élet. Hiába olvastak tanácsokat, hogy először 2, majd 5 percig kell sírni hagyni a gyereket és folyamatosan növelni az időtávot, míg meg nem szokja, hogy egyedül kell elaludnia, képtelenek a sírást hallgatni. Vagy egyszerűen rájöttek, hogy mennyire jó éjjel odafordulni az újszülött babához, gyönyörködni benne, szagolgatni, rácsodálkozni... mire a gyerek jól megszokja ezt a nagy jót, a szülői közelséget, a szuszogást, a biztonságot, a meleget és köszöni szépen, nem akar másként aludni. Akiknél külön alszik a gyerek, ott általában már előre kész tervvel indulnak, hogy akkor itt a kiságy, itt alszik és kész. És vagy megy egyszerűen, vagy küzdelmes néhány hét következik, de a gyerek megtanulja, hogy egyedül kell elaludnia. Az együtt alvásnak igazándiból nem szoktak előnyeit felsorolni. Talán annyit, hogy a gyereknek jó, mert az elején könnyebben alkalmazkodik a környezetéhez, mert mégiscsak közel az anya az ismerős illatával, hangjával, jó neki a testmeleg - és ennyi. Szülői oldalról talán annyit hoznak fel a pozitív oldalon, hogy addig, amíg szoptat az anyuka éjszaka is, könnyebben kipiheni magát, mert csak odafordul a babához és akár be is aludhat szoptatás közben. Illetve még néhány helyen lehet találkozni azzal is, hogy a bölcsőhalál elkerülésében is segíthet az együtt alvás, mert az érzékeny figyelemmel bíró édesanya észreveheti, hogy nem lélegzik a baba. (Ez számomra kicsit furcsa, mert ha alszunk, akkor nemigen vesszük észre, hogy valaki nem szuszog. Hacsak nem ösztönből. De ösztönből meg a kiságyban alvó gyerekre is érzékenyebbek vagyunk. Lásd lentebb a nyúl a bokorban effektust). A hátrányoknál szerepel a balesetveszély: valamelyik szülő ráfeküdhet a gyermekre, vagy megütheti, megrúghatja álmában. Ezt mindenkinek egyénileg kell felmérni: aki nem tud nyugodtan aludni, az nyilván vesse el magától az együtt alvás ötletét. Bár szülés után olyan érzékeink fejlődnek ki, amelyekről fogalmunk sem volt korábban: pl. a legmélyebb álmunkból is felébredünk a gyermek egyetlen kis mozdulatára. Az ősi ösztönök miatt kicsit kimarad a mély alvás és inkább ilyen nyúl a bokorban módra alszunk - legalábbis az anyukák. Itt van még az is, hogy a gyerek nehezebben fog leválni a szülőkről, önállótlan lesz. Ezzel nem értek egyet. Ilyen alapon nem kéne puszilgatni, simogatni, dédelgetni kiskorában, nehogy megszokja, hogy ilyen is van és még fiatal felnőtt korában is igényelje a babusgatást. Ki merem jelenteni, hogy ez hülyeség. Az egyik gyerek hamarabb leválik, a másik később - és ez nem az alvási szokásoktól függ. Nagy hátrányként van említve a házasélet - illetve annak hiánya. Mert hát, hogy is lehetne, ha ott a gyerek. Aki ezután tervez gyermeket vállalni, az ne emiatt az érv miatt döntsön az külön alvás mellett. Azért ne, mert a baba megszületése után a szex nem azért lesz jóval kisebb mennyiségben jelen az életükben, mert köztük alszik a gyerek, hanem mert úgy ki lesznek merülve fizikailag, lelkileg, idegileg, hogy estére már jártányi erejük sem marad. :-) (Ez egyébként csak félig vicc!) A házaséletben nyilván új dimenziókat kell megnyitni a szülővé válás után, de ennek kevés köze van az alvási szokásokhoz. Egy szó, mint száz: Véleményem szerint az együtt alvás kérdése a szülő szempontjából fontos és eldöntendő dolog. Mert a gyerekek nyilván a közös párna mellett voksolnának! Csak gondoljunk bele: ott van a magzat hónapokon keresztül az édesanyja szíve alatt, hallotta minden dobbanását, sosem volt teljes csöndben, viszont meleg nyugalomban. Túlesik a szülés traumáján. Ezek után jobb lenne neki egyedül aludni, mint valakihez odabújni? Nem hiszem. Nézzük meg az állatvilágot. Hány olyan emlős állatot találunk, ahol a világra jövetel után az anya félretolja magától kicsinyét és külön alszik tőle? Ez nekünk ember szülőknek fontos, hogy megtartsuk pihenésünk kényelmét és felelősebbnek, tudatosabbnak érezhessük magunkat, amiatt, hogy mi döntöttünk. Akárhogy is, a gyerekek megtanulnak egyedül is elaludni. Akik kisgyerekként együtt aludtak a szüleikkel, azok is fel fogják ismerni a maguk kényelmét később. Olyan 16 éves fiatalt sem látott még senki, aki a szüleivel aludt volna. Úgyhogy ebben is, mint a legtöbb dologban a gyereknevelésben, a saját érzéseinkre kell hagyatkozni: hogyan lehetek jó, jobb szülője a gyermekemnek.

2013. március 12., kedd

Lassan feladom

Komolyan, annyira dühít, hogy nem találok megoldást erre az összefolyó szövegre! Amikor próbálok hibaüzenetet küldeni bloggeréknek, mindenféle ide-oda húzogatást akarnak velem megcsináltatni, amivel nem boldogulok. Wáhhhh, sose szerettem a számítógépeket!

2013. március 11., hétfő

Maluka kendő

A Gombolydában a Maluka kendővel folytatódott a sor. Belevágtam én is. Sokat tanulok vele. Elsősorban koncentrálást, mert nagyon könnyű eltéveszteni. Aztán önismeretet: a koncentrálás miatt csak akkor tudom kötni, ha nincsenek körülöttem a gyerekek és mivel ilyen ritkán van, este meg nem látom, hát... nagyon lassan haladok.

2013. március 8., péntek

Nőnap II.

Miután tegnap közzétettem vélekedésemet a nőnapi felhajtásról, mivel mással is telt volna az este, mint nagy ünnepléssel. Miután hazaértünk és Apa is meg a Fiúcska is egy-egy szál virággal köszöntötték a Leányzót, fiatal hölgyünk olyan izgalomba esett, hogy hagyományt kellett teremtenem a nőnapi ünneplésből. :-) Minekutána kopogós cipőt is kapott tegnap (ennek mondjuk semmi köze a nőnaphoz, csupán szükség volt rá és tegnap utamba akadt egy normális árú méretes, hát megvettem)azonnal fel kellett venni, természetesen hozzá a szép ruhát is. Kb. két perces munkával szív-girlandot is készítettünk, minden szívbe egy-egy betűt, úgyhogy most az ebédlőben lóg a BOLDOG NŐNAPOT! felirat. Aztán még szív alakú virsliket is készítettünk vacsorára. Zene is volt, kicsi tánc. A Leányzó szerint parádéztunk. :-) Közben még gondolkodóba esett, hogy vajon Apának milyen ajándékot kéne adni, amivel megköszönjük a virágot. Úgyhogy elmondtam, Apa nem ajándékot vár - leginkább azzal tudjuk megköszönni, hogy igyekszünk nőiesek lenni: próbálunk szépek, csinosak, ápoltak lenni, hogy szeressen ránk nézni. Hogy kedvesek vagyunk, nem követelőzők, igyekszünk itthon jó hangulatot teremteni, nem hisztizni (igen, néha előfordul, persze csak a Leányzó, mert még kicsi, én soha!!! :-))))) ), szépítgetjük a lakást, hogy jól érezze magát itthon, ügyesen, okosan viselkedünk, hogy büszke legyen ránk. Hm. Mire a végére értem, rájöttem, hogy megfogalmaztam, szerintem milyen egy NŐ, ahogyan én szerettem volna látni 5 éves koromban.

Nőnap

Ti hogy vagytok ezzel a nőnappal? Szeretitek? Nem? Miért? Engem egyre jobban zavar a kényszer jellege: minden tele van virággal, szegény férfiak azt érezhetik, hogy muszáj virágot vinniük a munkahelyre, mindenhová. És az ilyen kötelező érvényű dolgok... nekem egyre kevésbé tetszenek.

2013. március 7., csütörtök

Ajánló

Igazándiból nem a történet miatt ajánlom figyelmetekbe a Felhőatlasz c. filmet. Engem annyira nem győzött meg hogy többször is megnézzem, de akik kicsit is jobban szeretik a filmeket és szeretnek néha a kulisszák mögé is bekukkantani, azoknak viszont kihagyhatatlan a maszkmesteri munka miatt. Annyira jó, hogy még a hozzám hasonló laikusok is elámulnak. Úgyhogy emiatt mindenképpen megér egy estét!

2013. március 4., hétfő

Hétvégén...

... Nőnap lesz. Ha felétek szokás, hogy a kisfiúk virággal köszöntsék a gondozó-, óvónéniket, akkor kiváló ötlet lehet ez a virágcsokor, ami a héten még simán elkészülhet: http://krokotak.com/2013/02/buket-za-mama-ot-list-a4/ Egyébként érdemes figyelni ezt a honlapot, mert nagyon ötletes dolgokat mutatnak be.

2013. március 3., vasárnap

Tavaszi ajtó

Tavasz beköszöntével az ajtónk dekorálása is igazodott az évszakhoz. Lekerültek a hópelyhek és most rügyező fákat álmodtunk meg, nyíló virágokkal. A legbüszkébb a Napra vagyok! A Leányzó egyedül találta ki, hogy legyen az is, egyedül vágta ki a kört és a sugarakat tekercselt papírból, amik így kellőképpen boglyasak lettek. A rügyeket zsenília drótból hajlítottuk és tényleg virágzó fa hatását adják így vissza, ami a képen sajnos annyira nem látszik. De nekünk tetszik. .-)

2013. március 1., péntek

Facebook

Ti fenn vagytok? Ha igen, akkor biztosan sokszor találkoztok mindenféle beteg gyermek, felnőtt részére lájkot, megosztást kérő képpel. Mindig van egy kis lelkiismeret furdalásom, amikor ezeket legtöbbször eltekerem, mert annyi csalást tapasztaltam már meg ilyen dolgokkal kapcsolatban. De az alábbi levél valamiért megfogott, talán mert egy Édesanyáról szól. És nem lájkot, nem megosztást kérnek, hanem képeslapot. Úgy döntöttem, én itt is megosztom, hátha más is úgy gondolja, szívesen küldene egy lapot Juditnak. Sok kis segítség sokra megy! "Van nékem egy barátnőm. Fiatalabb, mint én, három kicsi gyermeke van. Májrákot diagnosztizáltak nála, ami alapjáraton "könnyedén" kezelhető lenne, ha nem derült volna fény a tüdőben lévő további rosszindulatú burjánzásokra. Arra kért, legyek a dúlája egy olyan úton, amelyről nem tudhatjuk, hová vezet, csak annyit tudunk, hogy az orvosok nem bíztatják. Szerintük egyetlen megmaradt cél maradt: az életminőség javítása, stabilizálása. Szeretném azt hinni, szeretnénk azt hinni: tévednek. A hit ereje most is csodát tehet. Most újra kórházban van, igyekszem látogatni, és beszélni vele sűrűn telefonon, éjszaka is bármikor hívhat. Most már arra is kaptam engedélyt, hogy megosszam másokkal is történetét, közös imák erejében bizakodva. Egyre gyakrabban fogja el a kétségbeesés, amin egyáltalán nem csodálkozom. Nehezen veszi a levegőt, folyamatosan fullad, aludni nem tud, a kemoterápia miatt gyakran van hányingere, étvágya semmi, testsúlya folyamatosan csökken, néha belázasodik. Késő este még hívott, találjak ki valamit, amitől el tudna aludni, de nem mélyen, csak annyira, hogy óránként egy kicsit felébredjen inni és levegőzni. A mély alvás is ijesztőnek tűnik számára, csakúgy, mint a kóros nem alvás. Egész este azon gondolkodtam, kivel osszam meg, és hogyan? Eszembe jutott a vers idézet: nem mondhatom el senkinek... Most tehát én is inkább elmondom mindenkinek... Azt, ami a kádban ülve egyszer csak megvilágosodott bennem. Amikor Bogi lányunk feküdt a kórházban kemoterápia árnyékában, nagyon sokat segítettek a levelek, amiket kapott, kézzel foghatóan is és e-mailek formájában. Barátnőm nem néz netet. Nincs hozzá ereje. Nincs is nála gép. Kérdeztem, mit vizualizál a gyógyulása érdekében? Milyen meditációra tudnék én, és esetleg mások rákapcsolódni? Azt felelte, kertet gyomlál magában... Szóval az villant be, hogy írhatnátok neki... Kereshetnétek egy szép virágos kertet ábrázoló képet-képeslapot, amire elég lenne ennyit írni: gondolunk rád, vagy imádkozunk érted, hiszünk benned, hiszünk a gyógyulásodban, erős vagy, veled vagyunk, segítünk gyomlálni a kertet... és odaírni a neveteket, és családtagjaitok nevét. Hogy személyesebb üzenetet írhassatok, és meg tudjátok szólítani, elárulom a keresztnevét: Judit. A képeslapot beletehetnétek egy borítékba, és elküldhetnétek az én címemre, én pedig minden nap vihetnék egy adaggal neki a kórházba. Postacímem: Kobza Zsuzsanna Budapest 1082 Leonardo da Vinci utca 12-14. 01/08. Kérlek titeket, ne írjatok gyógymódokat, se csodaszereket! Az új germán medicina tanításait én már átadtam. Bogi gyógyulásának történetét ismeri. Nem véletlenül kért meg engem a kísérésre. Tudja mit szeretne, és tudta, hogy én életünk tapasztalatai miatt érteni fogom minden kívánságát. A képeslapon csakis megerősítő mondatok, versek, imák legyenek! Előre is köszönöm nektek. Természetesen a virágot magatok is megrajzolhatjátok. A gyerekrajzoknak pedig extra gyógyító erejük van. Ja, és persze nyugodtan oszd meg ezt a jegyzetet! Minél több képeslap érkezik, (zárt borítékban az én postacímemre megküldve, annál hatásosabb lesz ez a különleges gyógyító eljárás."

2013. február 25., hétfő

Igények és elvárások

Néha elgondolkozok azon, hogy vajon én igénytelen lennék? Olyan sok köröttem a panaszkodás, az elégedetlenkedés, az egymásra mutogatás, hogy olykor tényleg magamba nézek, hogy vajon csak én gondolom azt, hogy igényes ember lennék s közben beérem a hétköznapival? Alig találkozom olyan anyukával, aki elégedett lenne az ovival. Legtöbbjük szerint az óvónénik semmit sem csinálnak, csak felügyelik a gyerekeket, sokszor túl szigorúak, csúf időben is kiviszik őket a levegőre - a dadus gondatlan, nem tűri be a nadrág derekát, nincs bekötve a sapka stb. Az oviban egyébként sincs elég foglalkozás, nem segítenek az iskolára való felkészítésben, jelentkezésben, a kaja is rossz és úgy minden. Szóval néha megingok, mert én nagyon elégedett vagyok az óvónénikkel. Ez volt a választási szempont az ovi és csoport megjelölésnél és nem csalódtam! Nagyon lelkesek és lelkiismeretesek. Örülök neki, hogy amikor csak lehet, kiviszik őket az udvarra és egyre többször sétálni. Hogy rengeteg kreatív dolgot készítenek. Nagyon jól körbejárnak egy-egy témakört mesével, rajzzal, játékkal "átbeszélve". Hogy a beszélgetéseinkből mindig kiderül számomra, hogy nagyon odafigyelnek a gyerekemre. És a dadust is nagyon szeretem: mindig azt látom, hogy lót-fut, teszi a dolgát, soha még rosszul felöltözve nem volt a Leányzó és mindig szeretettel beszél a gyerekekhez. És az ovi is megtesz mindent a gyerekekért - lehetőségeihez mérten. Mert mint tudjuk, önkormányzati oviban semmire sincs pénz. És nem bánom, hogy nincs mindenféle foglalkozás, mert a normál hétköznapoktól is elfárad eléggé az amúgy ügyes gyerekem. És nagyon hálás vagyok, hogy a Fiúcska bölcsis gondozó nénijei is nagybetűs JÓK! Olyan szakmai tudást, tapasztalatot látok náluk, hogy kétségem nem lehet afelől, jó kezekben van, amíg nem én vigyázok rá. Hogy nyugodt lehetek, tanul is, fejlődik is szépen, amíg nem velem van. Hát... remélem csupán csak szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a jó helyekre csöppenünk be - és nem kell attól tartanom, hogy igénytelenek lennénk, amiért sikerült rálelnünk azokra a személyekre, helyekre, akikkel elégedettek lehetünk.

2013. február 19., kedd

Itt a tavasz

Mindenkinek üzenem, aki már tűkön ülve várja a tél végét, a tavasz eljöttét, hogy immár megmásíthatatlan jele van: a hóvirágok mellett felbukkant a másik nagy tavaszhírnök is! A Veszprém melletti Tüskevárra megérkezett az első gólya! www.nlcafe.hu/ezvan/20130219/elso-golya-megerkezett/#friss hírek

2013. február 18., hétfő

Osztódás

Azt az érzést, hogy legjobb lenne polipnak lenni, nyolc karral, szerintem minden anya ismeri. Szembesültem már azzal is, hogy de jó lenne, ha kettő lenne belőlem (persze mindkettő nyolc karral). És holnapra meg kéne tanulnom azt is, hogyan legyek három... egy belőlem beszoktatni a Kicsit a bölcsibe, egy belőlem maradni a lázas Naggyal és egy pedig részt tudna venni a munkahelyi találkán.

2013. február 15., péntek

Kiselefánt

Ha még nem telt be teljesen a naptár a tavaszi programokkal, akkor érdemes szorítani egy napot a Fővárosi Állatkertre. A héten született egy kis elefántbébi, akit még ugyan nem lehet látogatni, de egy-két hónap múlva már biztosan bemutatják a nagyközönségnek. Én most is teljesen extázisba esek, hogy milyen aranyos - a gyerekek pedig... ezt meg kell mutatni! Fotó a netről.

2013. február 14., csütörtök

Újabb kendő

Olvastatok az új babahordozó kendőről? Egy problémával kevesebb a császármetszéssel szülőknek, születetteknek! www.nlcafe.hu/csalad/20130212/hordozokendo-szuleszet-csaszar

2013. február 13., szerda

Szülők Szerdája - A szoptatás

Ez a bejegyzés nagyon rövid lesz. Aki mindent jó forrásból szeretne megtudni a szoptatásról, annak örömeiről, nehézségeiről, segítségekről, az látogassa meg a www.lll.hu oldalt, ahol a La Leche Liga honlapját találja. És mivel még mindig nem találtam a megoldást, hogy a soraim ne ilyen összefolytan jelenjenek meg, tényleg nem szeretnék sokat írni, nagyon rossz így olvasni, magam is látom. De annyit azért mindenképpen, hogy a szoptatásra érdemes felkészülni, érdemes előtte utána nézni információknak, mert bár a szüléstől félünk előtte nagyon - de a szoptatás talán nehezebb feladatokat ad sokunknak. Pedig szoptatni mindenki tud: az anyukánk, az anyósunk, a gyerekorvos, a védőnő, a szomszédasszony - mindenki. És mindenkinek más-más tanácsa van, amivel úgy fel tudják kavarni a kismamát, hogy minden lesz, csak magabiztos nem. Ezt az utat én is bejártam, első gyermekünk születése után a Férjem kedvenc olvasmányai is mind a szoptatás témaköréből kerültek ki, és mégsem ment, mert teljesen eltévelyedtem a sok ellentmondásban. Sajnálom, hogy a fent ajánlott honlapot később találtam csak meg, amikorra már megbirkóztam az akadályokkal. Sokkal egyszerűbb lett volna az első két hónapunk, ha már előtte is innen szerzem az információkat. Mert nekem nagyon fontos volt, hogy szoptatni tudjam a kisbabámat, és nagy lelki teher volt számomra, hogy két hónapig tápszeres kiegészítésre is szükség volt, mert nem volt elég tejem. Nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy mégsem adtam fel és sikerült elérni, hogy ne kelljen pótláshoz nyúlni, mert elég, amit én adok. 14 hónapos koráig. Fontos lenne, hogy minden újszülöttet szoptatni tudjon az édesanyja. Ez nem mindig meg a belső hangot figyelve: komoly tudomány van mögötte. És a ligánál már mindent össze is gyűjtöttek erről. Én az tapasztaltam, hogy bármilyen problémám volt, az ő válaszuk volt a helytálló. Mindenkinek, aki még szoptatás előtt, közben van, szívből ajánlom.

2013. február 12., kedd

Mie kendő

Kedvenc fonalboltom kendőkötő tanfolyamot indított és úgy gondoltam, hogy én is belevágok. Mert eddig úgy hittem, tudok kötni, de ahogy jobban foglalkozom a témával, rá kell jöjjek, nem csupán sima és fordított sorokból áll a világ. Azt nem nagyon tudom megoldani, hogy bejárjak a boltba a tanfolyamra, de nagyon ügyesen megoldották, hogy a fészbukkon is lehet csatlakozni a csoporthoz és tényleg mindenben segítséget nyújtanak. Nagy lemaradással kezdtem az első kendőt, és még csak kb. a felénél tartok, de nagyon élvezem készíteni. Annyira megnyugtat. Minden nőnek szeretettel ajánlom a kötés-horgolás-varrás tevékenységet! Ez ajándékba készül, de lehet, hogy később magamat is meglepem egy ilyen Mie kendővel. :-)

2013. február 11., hétfő

Farsang

A Leányzó farsangi jelmezeinek fejlődéstörténete a következőképpen alakul: két évesen pillangó, három évesen denevér, most, négy évesen tündér-királykisasszony lett a végső vágyálom. Az idén próbáltam más irányba terelni, mondván, hogy megint minden kislány valamilyen kisasszony lesz, és értem én a szárny-mániát, de még a sellőlány is fantáziadúsabb... de nem, nem állt kötélnek. Így aztán nekiálltam, szabtam, varrtam, szárnyszegélyt alufóliával burkoltam, középen függönnyel béleltem. Tegnap kicsit csúsztunk is emiatt a fürdéssel - ez jól látható a Fiúcskán, aki a nagy készülődésben már megszabadult a nadrágjától, de annál büszkébben vigyorog csodálatosanszépenpompázó nővérekéje mellett. :-)
Ami viszont a Fiúcskát illeti, még nincs végső döntés, hogy autó, kaktusz vagy skót legyen. Merthogy már Gryllus Vilmos is megénekelte: Ezen a címen eléritek a dalt: http://www.youtube.com/watch?v=kSZvta3w-T0 Komolyan, már nem csupán összefolynak a betűim, bekezdéseim, de beilleszteni sem tudok! :-( Másnál is vacakol a kezelőfelület?

2013. február 6., szerda

Szombat délelőtt

Azt hiszem, hogy - ha nem is mindig, de - a normál hétköznapokon mindenképpen, mi magunk döntünk arról, hogy a rózsaszín szemüveget biggyesztjük-e az orrunk hegyére, vagy a sötétebbet. Hogy mire is gondolok? Lássuk csak! Szombat reggel (sötét)szürkében: Francba! Végre szombat, nem kell rohanni melóba, oviba, lehetne aludni, hát naná, hogy nem tudok! Ja! Hat előtt már ébredek. Tiszta hülye vagyok! Óóó, és még az idő is ilyen szürke! Frankó. De jó lesz így vásárolgatni. Nnnna, mindegy. Essünk neki. Ja! Nincs itthon kávé. Így lesz csak egyszerű ébren maradni. Egyébként normális az ilyen, mint én, hogy korán reggel főzi a levest? Hihetetlen, hogy tegnap nem fért bele az estébe. Jó lenne már, ha ébrednének, mert marhára elcsúszunk az idővel: reggeliztessek, még a piacra is el kell mennem, és délre legyen kész az ebéd. Mi a fenének állítok fel ilyen szabályokat magamnak??? Mi lenne, ha csak fél egykor ennénk?, de nem, nekem ragaszkodnom kell. Nnna, végre, méltóztattak. Egyetek már - egyetek-egyetek-egyetek, gyerünk, siessünk, had menjek. Hát komolyan, teljesen kifáradok, mire mindenki kész, felöltözik, pisilt-kakilt-evett, beágyaztam és elkészülök. Jjjjó, nézzetek micit apával, amíg vásárolok. Bassszus, ömlik az eső. És persze a kocsi a parkoló túlvégén. Szél is fúj, még jobb! Mi??? Hogy már világít a benzin??? Nem hiszem el! Mér mindig nekem jut a tankolás??? Én szerencsétlenkedjek vele! Pont most! Nnna, legalább automatás kávéjuk van. Elmegy. Mi??? Ennyien vannak? Mér szombaton vásárol mindenki??? Mér nem ülnek otthon? Nnnna, savanyúság meg van, araszoljunk odébb. Óóóó, hogy mindenhol sorba kell állni! Ezt a tejes pultot nem lehetett volna jobban kitalálni? Se pakolni nem lehet, se a visszajárót elvenni - minek kell nekem idejönni, mér nem jó nekem a multitej?! Nnna, meg ez a sok öregasszony a húzós cekkerrel, hát komolyan! Ááá, már leszakad a karom. Miért nem küldöm el inkább az Emberemet, cipekedjen ő - én meg lakkoznám a körmömet otthon. NNnnna, akkor még virág is kell. Ezt már tényleg hová tegyem. Jó, szép, de biztos, hogy kell ez? A vendégek úgyis csak a kaját nézik. És akkor még krumpli a végére, külön cekkerbe. Még jó, hogy a pénzt elveszi a kofa, és nem végig a másik nővel bratyizik. És még mindig szakad az eső! Jó nap lesz ez. Pofff, beestem az ajtón - ezeknek milyen jó dolguk van itt a jó melegben, bezzeg én! És most eshetek neki a sütésnek! Mosatlan is van. Naná! Nálunk mindig van mosatlan. Ez van. Tényleg egy megállásnyi időm sincs. Éppen kész déli 12-re. És ugyanez rózsaszínben: Istenem! De szeretek így ébredni, hogy nem kell rohanni, még van kis időm elmélkedni... nyújtózkodni... gyönyörködni... de szépek ezek itt mellettem! Olyan édesek, ahogy szuszognak! Szeretem őket! Esik? Tök jó, hogy amúgy is benti programot terveztünk, kinn most úgysem lehet csinálni semmit. Nnna, nézzük, mivel kezdjünk. Ez a kávéról való lemondás elég jól megy. Nem mondom, egy habos gyönyörűséggel elücsörögnék még itt. Pitty-pitty. Mi? Megjött a családi pótlék? Szombaton is utalnak??? Hm, de jó! Ez már csak egy jó nap lehet, nemde az anyagiak?! :-) Nnna, nézzük akkor a levest. Ez teljesen jó, elkészül, mire indulok. Ja-ja, ébred is az első, puszi-nyuszi-puci-muci jól aludtál?, cupp-cupp-cupp-cupp de szeretlek, igen, téged is, te is felébredtél? Akkor próbáljatok halkan játszani egy kicsit, apa is had szunyókáljon még, későn feküdt le. Mindjárt kész a reggeli, gyertek hamar! Te is ébren vagy? Gyere már, ölelj meg, nagyon szeretlek! Gyere enni, jó? Gyerekek, ügyesen, ne borítsd ki, ügyesen. Milyen szépen eszik már a Fiúcska is. És tényleg olyan jó étvágyuk van. Nnna, akkor gyorsan elpakolok... ááá, szerintem nem ezt a kabátot veszem, nagyon elázik. Ernyőt nem viszek, úgysem tudok annyi mindent fogni. Sziasztok, jók legyetek! majd jövök! Azta, de jó, hogy a dzsekit vettem fel, szétáztam volna, mire az autóig érek. És tök jó, hogy nem kínlódtam az ernyővel, úgyis kifordítaná a szél. Mi??? Kifogyott a benzin? Nnna, ez a csp. pont jókor jött! Kezdjünk akkor a tankolással. Jajjj! Van egy kávéautomata.... hát... szerintem én ma nagyon megérdemlek egy ilyet. Ja! Hümmmm, ez az élet Babocsai néni! Egyedül, nem kell csatolgatni ki és be a gyerekeket az ülésben, nem kell válaszolgatni a sok miértre, nézhetek befelé a fejembe, otthon vannak békén, csöndben - vagy nem csöndben, de én mindenesetre abban vagyok! És közben kávét szürcsölök! Hát ez... ez mennyei érzés! Nnna, nézzük! Valahogy én szeretem ezt a piaci hangulatot. Ahogy látszik a konyhai hozzáértés, hogy nem ezt a húst, a másikat, ez a fej káposzta jó lesz, stb. Ez jó. Ezek a kerekes kocsik meg tök hasznosak. Mit kellene ezeknek a szegény kis nénikéknek cipekedni. Mint régen. Most meg mindig panaszkodunk, pedig mennyi mindenben könnyebb most! Ez a savanyúságos, ez nagyon jó. És nem is drága! Mi??? Ennyiiiii virág van? Nnna, a végén még oda is elmegyek. Azért ez a házi tej mégiscsak egészségesebb. Megéri eljönni érte. Tessék? Komolyan mondja, hogy 15 forintot fizessek a fekete retekért? Szégyenlem odaadni - ennyiért tetszik itt állni? Jajjj, ennyi virág, ilyenkor. Húúú, de jó illatuk van! Ühüm, a jácint jó lesz, szép is, illatozik is. Jó. Nnna, akkor még krumpli. Mondom, tetszik ez a piacos hangulat, ahogy a kofák mindenkivel elbeszélgetnek. Sokkal személyesebb, mint a kékben, ahol mindenki számít. Most aztán spurizzunk, mert nem lesz kész az ebéd. Sziasztok! Megjöttem! Nézzétek csak, mi mindent hoztam! Igen, ehettek joghurtot. Nnnna, nézzük sorjában, hogy haladjunk is. Előbb ezt és ezt, utána azt, majd emezt, végül... gyertek, kész az ebéd! 12 óra.

2013. február 1., péntek

Szülők Szerdája (pénteken) - Gyermekágy II.

Egyébként ilyen teljesen: szerdára tervezel valamit és pénteken talán meg is valósul. Igen-igen, az édesanya létre gondolok. Ha valaki jó szervező volt világ életében, gyorsan tegyen le ilyen irányú vágyairól! Merthogy az a kis 3,5 kg-s csomag, akit hazaviszünk a szülészetről, fenekestől felfordítja az életünket. Ami persze nem baj! hisz erre vágytunk!
Emiatt is bontottam két részre ezt a gyermekágyas témát. A kórházban még az ember valahogy jobban elfogadja, hogy semmi sem úgy van, mint otthon - elvégre nem is otthon van. (Bocsánat, hogy legtöbbször a kórházi szülésről írok, de azért sokkal nagyobb arányban történik itt egy születés, mint otthon). De a hazatérés után mindenki várna egy nagy megnyugvást, egy kis pihenést. A megnyugvás meg is adatik, ideig-óráig és a szerencsésebbek pihenni is tudnak. De az első gyermek születése után azért meglepő dolog ráébredni, hogy semmi sem ugyanaz, mint volt. Hogy a nehézségeket nem csak az adja, hogy szinte folyamatosan szoptatni kell, hogy éjszakázni kell, hogy nem tudjuk miért sír, hogy meg kéne barátkozni a megváltozott testünkkel. Hanem arról, hogy kaptunk egy új kis Főnököt, aki ettől kezdve elkezdi beosztani az időnket. Hiába van tervezés, hogy szoptatás után várok picit, amíg kakil, tisztába teszem, elalszik és én meg csinálok valami házimunkát, merthogy üde vagyok, friss és nincs szükségem pihenésre. A kicsi nem akar kakilni, vagy éppen bealszik a szopiba, hogy utána 20 perc múlva ordítva ébredjen, vagy esetleg csak úgy hajlandó elaludni, hogy ringatni kell - amiből képtelenség letenni az ágyikójába, mert a legapróbb mozdulatra, ami kilóg a ringatás üteméből, felébred és hihetetlen aktívvá (hangossá) válik. Napok telnek el, mire az új édesanya és édesapa rájönnek, hogy itt bizony masszívan a trónörökös irányít! :-) Hogy hiába minden törekvés, nem tudunk tervek mentén haladni. Ha addig nem sikerült, drága gyermekünk megtanítja nekünk az élj a pillanatnak érzést! Ezt eleinte nehéz elfogadni, feldolgozni, megszokni. És leginkább azokat az anyukákat "sújtja" ez a felismerés, akik szigorúan rendszabályozott munkahelyről estek be a szülőszobára. Akinek egyik nap még a terveket kellett végrehajtani, célokat kellett elérni - másnap pedig a kakis pelenkákat kell számolgatni, hogy vajon rendben van-e. Lehet, hogy sokan más véleményen vannak, de én azt gondolom, hogy a dolgozó női lét és az édesanyaság nehezen összeegyeztethető. Nem lehetetlen -nyilván, de áldozatokat kell hozni itt is, ott is. Régen a nők nem dolgoztak (munkahelyen), mégis tudták, hogy kell egy kis idő, amíg mindenki belerázódik a szerepébe. Tudták és jobban elfogadták, hogy az a hat hét nem csupán a testi regenerálódáshoz szükséges, a lelkünknek is kell ennyi idő, hogy kisimuljon. A babának is idő kell, amíg megszokja a kinti világot, amíg össze tud hangolódni az édesanyjával, akit immár kívülről szemlél. Hogy vannak mások is rajta kívül. Hogy jeleznie kell, ha éhes, szomjas, mert immár nem kap meg mindent azonnal. Jeleznie kell, ha nem tetszik valami, vagy egyszerűen csak magányosnak érzi magát, mert igen, ebben a kinti világban ez az érzés is megjelenik! Hogy az a másik én, az anyukám, az nem körülöttem van és átölel, hanem valahol távolabb tőlem. Akár a szoba másik sarkában. Hát sírni kell, hogy tudja, nem jó most ez így, szorítson magához. Vagy ha ő nem tud, apa is jó, de hadd simuljak valakihez. Idő kell az anyukának is, hogy lecsituljanak az érzelmei. Hogy megszokja, ezentúl mindig lesz valaki az életében, akiről gondoskodni kell. Hogy megtanulja a szoptatást. Hogy megtanulja felismerni a sírásokat. Hogy úgy ahogy, megpróbálja elfogadni az anyatestét, mert azért a legtöbbünknek nem sikerült megtartani lányos alkatunkat (már ha volt előtte) és a reklámokkal ellentétben nem igaz, hogy a jó anyuka két héttel a szülés után már fitt és nett és fitnesz! És idő kell az apukának is, hogy ráébredjen a nagy csodára! Hogy felnőjön családfői szerepéhez, mert huzamosabb ideig várhatóan ő lesz a családfenntartó. Ha eddig nem is, de ezek után vitathatatlanul megkapta az ősi szerepet: óvja, védje védtelen kis családját. Ráadásul úgy, hogy a szeretett nő figyelmét (és testét) szinte teljes egészében birtokolja az a kis lény, akit most ő is talán a legjobban szeret. Meg persze idő kell a nagy családnak is, a nagyszülőknek, testvéreknek, hogy rájöjjenek: itt most egy új család született. Új szerepekkel, új szokásokkal, új érzelmekkel. Meg kell tanulniuk felismerni, hogy mikor van szükségük segítségre, és mikor maradnának inkább egyedül. Meg kell tanulniuk elfogadni, hogy a világ sokat változott - most új gyereknevelési szokások vannak divatban és hiába volt sikeres az övék, az új család másként próbálja a kisbabát etetni, altatni, szeretni. Én nagyon fontosnak tartom ezt a hat hetet. Figyelem a körülöttem lévő anyukákat már jó ideje és azt látom, hogy kivétel nélkül mindenkinél észre lehet venni egy kis változást a hatodik hét környékén. Hogy egy kicsit lazább lesz, kicsit nyitottabb, kicsit felszabadultabb. Hogy a nagyon rutinosaknak is jó egy pár hétig otthon elcsendesülni, egymásra hangolódni. Azt gondolom, ezt mindenkinek tiszteletben kéne tartani és az első néhány hétben nem zavarni látogatásokkal az új családot. Lesz még idő rá! Kivételt képeznek ez alól természetesen a nagyszülők, akik menjenek és lássák el főtt étellel a családot, hogy ezzel is mentesítsék kicsit őket a házimunka alól. És vegyék észre a halom vasalni valót és tegyenek ellene. Ugyanakkor vegyék észre azt is, ha ez a nagy segíteni akarás terhes az "újaknak" és ne sértődjenek meg miatta. Szóval a nagyszülőknek sem könnyű. :-) A szoptatás, az alvás kérdése egy-egy újabb bejegyzés lesz, így erről most nem akarok írni. Van viszont néhány jó tanács, hogy kicsit könnyebben menjen az összehangolódás: - Mindenki tud jó tanácsokat! Mindenről! A szoptatásról, az altatásról, a hisztiről, a hozzátáplálásról. Mindenről. Ezek a tanácsok néha teljesen ellentmondanak egymásnak. Ha nem akarunk belehülyülni, akkor félig el kell engedni őket a fülünk mellett, kicsit megszűrve hallgatni csak és nagyon figyelni a saját érzéseinkre, mert azok fognak jó irányba vezetni! Lehet, hogy a szomszédéknak az jött be, hogy egy ágyban aludtak a gyerekkel, de ha mi nem tudunk így aludni egy percet sem, mert félünk, hogy ráfekszünk a kicsire, akkor egyértelmű, hogy nem ez a mi utunk. - Talán az egyetlen tanács, amivel senki nem téved: hagyni kell időt a pihenésre! Csak akkor tudunk adni magunkból, ha fel tudunk töltődni. Akár alvással, akár valami aktív kikapcsolódással. Tényleg igaz, hogy a mosatlan megvár. A vasalni való is. Nehéz lentebb adni az igényeinkből, de meg kell próbálni. Ha nehezen megy, fejben kell tartani, hogy pár év múlva mire fogunk szép emlékekkel visszagondolni: arra-e, hogy de jó volt a mindig tiszta lakásban síró gyerek, akire nem volt időnk, vagy arra, hogy milyen jó volt nézegetni, hogy mennyit nőtt már és milyen ügyes és egyébként meg tiszta nagyapja és közben kit érdekel, hogy szalad a lakás. - Ha meg akarjuk könnyíteni a babának az alkalmazkodást, nem árt csöndesebbre venni az életet. Ha addig nagy zenehallgatók voltunk, most talán egy kicsit halkabban. Igaz, hogy a gyerek velünk fog élni és azt kell megszoknia, amiben mi vagyunk - de azért nem árt időt hagyni neki erre. A pocakban azért nem hallgatta full hangerővel a Metallicát. - Az illatokkal is ez a helyzet. Neki a legjobb illat mi vagyunk! Nem a tusfürdő és a parfüm - hanem a bőrünk illata. (Sosem gondoltam, hogy Gáspár Győzike ilyen bölcs lenne, de tényleg évekkel ezelőtt megénekelte, hogy szeretem a bőröd illatát :-)))) ). Csak segítjük a ránk hangolódásra, ha néhány napig kerüljük ezeket a mesterséges illatokat. Miért lenne baj, ha tejszagban úszik az egész lakás? Olyan hamar elmúlik ez a néhány hét, aztán megint lehet légfrissítőzni, meg parfümözni. De furcsa mód, életünk végéig szeretünk beleszagolni egy kisbaba tejszagú nyakába. Sokat lehet olvasni a gyermekágyi depresszióról. Ezt komolyan kell venni! Itt is olvashattok erről bővebben. A családnak is figyelni kell az édesanyára, hogy sikerül-e szépen belesimulnia az anyaság örömeibe, és ha gond van, ha valakinek több az aggodalom, mint a boldogság, akkor szakemberhez kell fordulni! És ami még nagyon fontos: készüljön nagyon sok fotó, videó erről az időszakról (is), mert a sok teendő , az egybefolyó napok miatt olyan gyorsan elrepül ez a nehéz(nek gondolt) idő is, hogy jó lesz majd a kedves emlékeket visszanézni!

2013. január 30., szerda

A cinege cipője

Elkészültem a korababáknak szánt sapkákkal, cipőcskékkel. Sajnos ez utóbbiból kevesebb volt a fonal, így csak egy pár cipőkére futotta a sapik mellé.
Nagyon szerettem készíteni ezeket a miniatűr kiegészítőket. Bízom benne, hogy segítségére lesznek néhány küzdő kis emberpalántának! Továbbra sem tudom viszont, hogy mi történt a blog kezelő felületével - és főleg visszaállítani nem tudom a régi állapotot. Így hosszan most nem is írok, mert elég kellemetlen olvasni az összefolyt szöveget.

2013. január 29., kedd

Új irányok

Új dolgok kitalálása van most terítéken nálam. Tetszik, nem tetszik, vissza kell állni a dolgozó nők mókuskerekébe. A régi, "jelenlegi" munkámat nem fogom tovább folytatni, mert teljesen összeegyeztethetetlen a családanyasággal. Úgyhogy valami új kell. Hogy valami más-e, az majd kiderül. Azt tudjuk, hogy most mennyire lehet válogatni a munkahelyek között... Semennyire. De azért mégis jó lenne azt érezni, hogy valamennyire az én kezemben lehet a választás, hogy merre is induljak el. Hogy fogadjam-e el azt az irányt, ahonnan igény lenne rám - de nekem vannak fenntartásaim a sikerességet és boldogságot illetően. Vagy legyek türelmes és kitartó, hagyjak lehetőségeket elmenni magam mellett bízván a jobb reményében? Kockáztatva talán a család anyagi boldogulását? Nehéz kérdések. Mert bármennyire is akarja az ember odatenni a döntést... azért minden idegszálával azon van, hogy jól értelmezzem a dolgokat, felismerjem a jelzéseket, észre vegyem az útirányokat.
Még út közben vagyok.

2013. január 24., csütörtök

Van egy cikk...

... most a Nők Lapjában Geréb Ágnessel. De ha valaki nem tudja/akarja megvenni az újságot, az a Nők Lapja Cafén is olvashatja az interjút. (Bocs, próbáltam beszúrni a linket, de nem sikerült. Két napja nem ugyanaz a kezelő felületem. A tegnapi bejegyzést is mindenféle bekezdések nélkül adta vissza a rendszer. Ti is tapasztaltatok hasonlót?) A következő gondolata teljesen egyezik az enyémmel, úgyhogy ez lett a kedvencem: "– Több hölgyismerősömmel beszéltem, akik mind nagy tisztelői önnek, ám amikor kérdeztem, hogy szülnének-e önnél, zömük azt mondta, inkább nem, mert a kórházat biztonságosabbnak érzik. Elmondaná, hogy mi erről a véleménye? – A biztonság nagyon fontos. Hogy illúzió vagy nem, az tulajdonképpen mindegy. Van egy már-már (remélem) közhelynek számító igaz mondat: mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát. Könnyű átlátni ennek a mondatnak a lényegét. A szülés motorja a hormonrendszer. A hormonrendszer szoros összefüggésben van a lelki működéssel. A félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság fékezi a hormonok fölszabadulását. A szülés ritmusa a szükséges hormonok nélkül megborul, be kell avatkozni. Viszont minden beavatkozásról biztosan tudjuk, hogy van kockázata, ami időnként be is következik. Így hát bátran kimondhatjuk, hogy a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság növeli a komplikációk esélyét. Hogy kinek mi a biztonság, az egyéni. És itt jön be a szabad választás. Ha valaki belső indíttatásból a kórházat választja, mert ott érzi biztonságban magát, akkor vétek lenne őt otthoni szülésbe hajszolni. De ez fordítva is igaz."

2013. január 23., szerda

Szülők Szerdája - Gyermekágy

Van olyan anyuka, akinek ez kedvenc téma? Nem hinném. Még csak olyan anyukával találkoztam, akinek nincsenek túl kellemes élményei a kezdeti időszakról az első szülése után és szinte egybehangzó vélemény, hogy az egyetlen jó dolog benne, hogy ott van melletted (jó esetben) az a szuszogó kis csoda, akire annyit kellett várni. Nnna, de menjünk jobban bele a témába. Most a kórházi napokról lesz szó (az otthon szülőknél nyilván sok rész sokkal kellemesebb), jövő héten pedig a hazatérés utáni időszakról lesz terítéken. Abban talán egyetértünk, hogy hivatalosan bár egyértelműen a szüléssel lesz édesanya valakiből, de ahhoz, hogy igazán kialakuljanak kötődések, mély érzések, több időre van szükség. Még akkor is, ha az első pillantással beleszeretünk a kis jövevénybe. De az is biztos, hogy ekkora változáson, ilyen rövid idő alatt soha nem mentünk még át. Megkaptuk a nagy Csodát, ott szuszog-muszog a karunkban és a nagy öröm és boldogság mellett az ember azonnal megérzi az a nagy felelősséget is, ami egy egész életre szól. Öröm - felelősség, boldogság - tanácstalanság... nem csoda, hogy ez az időszak nem könnyű lelkileg sem. És akkor ugyebár ott vannak testünk változásai. Az olykor dinnyényi méreteket öltő mellek, a kenyértészta jellegű összeesett has, a gátvarrás miatti tipegő pingvinjárás, a félsz az első (bocs) kakilástól... Nehéz időszak. Mennyire okosak voltak az elődeink, hogy "kitalálták" a hat hetes gyermekágyi időszakot. Pedig akkor még nem is tudták, hogy nagyjából tényleg ennyi időre van szükség, hogy a nemi szervek regenerálódjanak. Az, hogy már a szülés előtt tájékozódjunk a szülészetekről nem csak azért fontos, hogy mennyire bababarát az intézmény a szülések terén, hanem az azt követő időszaknak is érdemes utána érdeklődni. Merthogy vannak szülészetek, ahol szülés után a baba csak a kötelező mosdatás és újszülött vizsgálat idejére kerül ki az anyuka karjai közül, de utána végig vele van és csak az édesanya külön kérésére viszik el a babát, hogy egy kicsit pihenni tudjon anyuka. Viszont vannak még mindig olyan szülészetek is, ahol szinte csak a szoptatások idejére viszik a babát az anyukához, egyébként külön szobában vannak. Talán nehéz előre eldönteni, hogy kinek melyik a szimpatikus, de azt hiszem, hogy nagyjából azért mégis érezzük előre, hogy melyik megoldás lesz számunkra megfelelő. Merthogy vannak, akik jobban tudnak úgy pihenni, ha nincs ott a baba - és vannak, akik elképzelni sem tudják, hogy ne velük legyen az a Valaki, aki 9 hónapon át a testük része volt. Ezt át kell gondolni. Már ha van lehetőség kórházak közötti válogatásra, mert azért a távolság és egyéb körülmények... azok nagy urak! Szinte az egyetlen fix dolog a gyermekággyal kapcsolatban, amit mindenhol ugyanúgy csinálnak, az a lista. A lista a dolgokról, amit vigyél magaddal a szülészetre. Magadnak és a babának. Én ehhez a következő megjegyzést fűzném: - Pelusból érdemes bevinni néhány darabot még akkor is, ha ebből általában adnak elegendőt. Csakúgy, mint magunknak jó nagy méretű betétből. Ez utóbbiból kicsit ijesztő, hogy mekkora nagyok is vannak a piacon, de tényleg érdemes focipálya méretűt venni, mert hát a friss gátsebbel azért az ember lánya nem virgonckodik túlzottan, nem lehet annyira igazgatni egy normál méretűt. Az első egy-két nap egyébként is "nehezebb", mint egy erős menstruáció, szóval kell a nagy. És hogy miért vigyünk? Adnak ugyan a kórházban is, de a mostani egészségügyi rendszerben vannak olyan fennakadások, hogy pl. hétvégén zárva van a raktár, ahol ezeket a cuccokat tárolják... így előfordulhat, hogy szombat-vasárnap nincs utánpótlás. Úgyhogy vagy nem szülünk hétvégén - vagy vigyünk magunkkal betétet, pelust. - Fentiek miatt tényleg nem haszontalan az eldobható bugyi! És feltétlenül legalább két törölközőt érdemes csomagolni magunknak: egyet az altest törölközésére (előnyös egy sötét színű) és egy az arcnak, egyebknek. - Papucsból is kell a kettő: egy fürödni, egy meg "flangálni", ha nem bírunk magunkkal és pletyózni akarunk a szomszéd szobában.:-) - Mindenhol írják a szoptatós melltartót. Ha valaki nem tud/akar erre költeni, ne essen kétségbe: egy nem túl szoros melltartóval éppen úgy megoldható a szoptatás, mint amennyit egy szoptatós melltartó visszacsatolásával is kell kínlódni. Szerintem ez egy elhanyagolható kiadás. - A popsitörlő kendő viszont nem! Az szinte egyik helyen sem adnak. A babák viszont - jó esetben - kakilnak már ekkor is. Ha nincs kaki, haza sem engednek. Ez az anyukákra is igaz! - A babáknak adnak ugyan ruhát - de nem veszik rossz néven, ha a sajátot használod, úgyhogy nyugodtan lehet vinni néhány darabot. Viszont érdemes otthonra külön összecsomagolni a motyót, amiben majd hazaviszitek a kicsit és csak azon a napon bevinni. A kórházban nem lesz túl sok hely erre. (Jó tanács, még szülés előtt állóknak: nem érdemes sárga színű felsőt vinni a babának, mert kicsit sárgásnak tűnik tőle az arcuk és az orvos esetleg úgy gondolja, hogy maradjatok még egy napot, mert besárgult a gyerek. Holott csak a ruha teszi. Nnnna, ugye! :-)) Mi így jártunk.) - Cumi: ezt a legtöbb helyen nem kedvelik - szerintem jogosan. De ha valaki szeretne vinni, ne tegye ki közszemlére, ha nem akar összekülönbözni a főnővérrel, osztályos orvossal. - Sok baba nagy körömmel születik. Van ahol nagyon nem örül a személyzet, ha levágjuk a körmüket, mert begyulladhat (és akkor nekik van vele gondjuk). Ha ilyen helyen vagyunk, akkor jó szolgálatot tehet a minikesztyű, vagy ennek híján egy pici zokni, amit a baba kezére teszünk és így nem karmolja össze az arcát. Otthon meg mehet a manikűr. Talán érződik a fenti sorokon, hogy néha véleménykülönbség van az anyuka és a kórházi személyzet között. Újdonsült anyukaként friss élményekkel vagy tele, fáj még a tested imitt-amott, a babád szopizna, de még nincs tej - elbizonytalanodsz, hogy lesz-e elég, és egyáltalán tanácstalan vagy, hogy mit és hogyan tegyél legjobban és akkor az orvosoktól, nővérektől kapsz egy csomó utasítást, utalást elvárásokról, amik még jobban elbizonytalaníthatnak. Közben még van szobatársad is, akár több is - azoknak szintén újszülött babájuk, akik nem minden esetben akkor sírnak, amikor a tiéd. Meg látogatóik is vannak, ahogy neked is. Meg vizit is van és takarítás és mosdatás és vizsgálatok... Szóval azt hiszem, a kórházban töltött (remélhetőleg) néhány nap mindenki számára iszonyú fárasztó! Főleg az első szülésnél, amikor mindez még új. A másodikat, többediket már talán mindenki könnyebben veszi a rutin miatt. Nnnna, és ez az, ami kétség kívül nagy előny az otthonszülésnél! Nagyon nem mindegy, hogy az otthoni, jól ismert környezetben mész át a nagy változásokon - vagy a fenti nehezítésekkel. De amikor hazaértek, az már nagyon jó! :-)

2013. január 22., kedd

Ajánló

Egy filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.
Gyönyörű zöld a címe. Hallottatok már róla? Nem csodálkozom, ha nem. Nem vitték túlzásba a reklámját. Az hírlik róla, hogy az Eu-ban be is tiltották, amin azért csodálkoztam: utána néztem. Nem találtam róla igazolást, csak annyit, hogy nem tiltották be, talán csak ezzel is akartak egy kis nézettséget a filmnek. Akit érdekel Bolygónk és az Emberiség állapota, nézze meg. A film minősége nem túl jó de a mondani valója néhány napra el fog látni gondolatokkal.

2013. január 20., vasárnap

Verseny

A Nők Lapja Cafén indítottak egy bloggerína verseny. Igen! Csak nőknek - ez egy ilyen lap. :-) Nőknek szól. :-)

Ha valaki úgy érzi, hogy szeretné a blogját, gondolatait megmérettetni - meg nyilván sok ismerős is kell hozzá, akik lájkolnak - annak most lehetősége adódik erre.
Hajrá Lányok!

2013. január 19., szombat

Korasapi II.

Elkészültem Az Kislány verzióval is. Készülte közben úgy adódott, hogy olasz dalokat hallgattam, úgyhogy nyilván ezen sapi hordozója egy gyönyörű, igazi életimádó, olaszos szépség lesz.



Úgy legyen!

Ha valakinek kedve adódott kötni, horgolni, varrni, hogy így egy kis segítséghez jusson (most) a szegedi és a szentesi koraszülött osztály, akkor ne fogja vissza magát! :-)

2013. január 18., péntek

Korasapi

Az első sapka elkészült:



Kötése közben jöttem rá, hogy mivel véletlenek - szerintem - nincsenek, az, hogy Básti Lajos előadásában a Toldit hallgattam, miközben készült, azt kell jelentse, hogy nagyon erős, tiszta szívű férfiemberré nő majd az a pici fiú, akinek ezt a fejére teszik.
Így kell legyen!

2013. január 17., csütörtök

Sellőlány fogságában

Ezzel a sellőlánnyal nekem még dolgom van, tisztán látszik.
Ha azt gondoltam volna, hogy karácsonykor leszámoltam vele és túlléptem a feladaton, hát tévedtem.

Mert milyen jelmezt szeretne a leányzó farsangra? Ezek után nem meglepő a válasz: sellőlányosat.



Tündér-hercegnő-sellőlány szeretne lenni, akinek csápja is van. Ezzel még csak-csak megbirkózok, de egyenlőre nem sikerül lebeszélnem, hogy a kis kagyló-melltartó helyett csinálok inkább kis mellénykét.
"Jó, de alatta legyen egy kagyló-melltartó!"


Fotó a netről. A Leányzóé másféle lesz - nyilván, hisz ehhez csáp sincs! :-)


2013. január 16., szerda

Szülők Szerdája - A szülés II.

Igen - második rész is van ebből a témából, mert a múlt héten a "nagy könyv" szerinti formát jártam körül. Többnyire.

Fontosnak tartom, hogy fejben tartsuk, amellett, hogy nem csupán egy kisbaba születik, hanem egy anyuka is, sok más családi szerep is új köntösbe kerül.
Ha az első gyermek születéséről van szó, akkor egy apuka is "teremtődik". És az ő szerepe sem könnyű! A nőknek, mivel már nagyjából félidőtől mindenki érzi a magzatmozgásokat, nyilván sokkal megélhetőbb, hogy hamarosan itt új élet születik.
A férfiaknál ez leginkább akkor tudatosul, amikor meglátják a kis jövevényt - bármennyire segít ezen az ultrahang, a pocaksimogatás, igazán a születéskor van a nagy meghatódás.
És hogy mit is tegyenek most. Mert ugyebár a szülést a feleség csinálta - bármennyire is segíteni szerettek volna, mégiscsak - bizonyos szinten - kívülállók. A szoptatásnál szintén ez a helyzet. És minden egyéb új helyzetben is, amit a kicsi érkezése hoz.

Sokszor halljuk, hogy az anyukának is segítenie kell abban, hogy az apuka minél hamarabb megtalálja a szerepét: be kell vonni a teendőkbe, nem szabad elfelejtkezni róla, őt is babusgatni kell továbbra is, stb.
De valljuk be őszintén: a legtöbb anyukának se ideje, se energiája, se figyelme nem feltétlenül marad ezekre az intelmekre.
És akkor mi legyen?
Az új anyuka az apukától (is) várna segítséget, hogy minél hamarabb rutinos legyen új szerepében, az újdonsült apuka pedig szintén élete párjától remél útmutatást, hogyan is tehet legtöbbet hármójuk közös boldogságáért. Ördögi kör...
Nem csoda, ha sok házasságnál nagy érvágás a házastársak kapcsolatában az első gyermek születése. Néha házasságok mennek rá.

Kár, hogy ezt (sem) okítják előtte, hogy kicsit fel lehessen készülni és annyira ne érkezzen váratlanul a helyzet, hogy krízisben vagyunk, de ez nem miattunk van - mások élethelyzete sem könnyű ilyenkor, nem megijedni, cselekedni, figyelni kell.

És itt is szóba jönnek a nagyszülők, akik ha az új jövevény unokaként is első helyen van a családban, akkor szintén egy - bár általában már nagyon várt de eddig még - járatlan útra léptek.
Ők nagyon sokat segíthetnek az új családnak. Egyrészt, ha tapintatosak és hagyják, hogy azok maguk alakítsák ki az új kis ritmusukat - másrészt viszont rugalmasak, és ott vannak ha kell. Gyerekre vigyázni, ennivalóval ellátni őket, besegíteni a házimunkába... és szerintem talán a legfontosabb: figyelmesen meghallgatni a gondokat, a fáradtságot és nem szégyellve bevallani, hogy annak idején ők is elfáradtak, elvesztették a türelmüket - mégis itt vannak. Ez nagyon fontos lenne, mert a lányok tökéletes anyukák akarnak lenni, a fiúk tökéletes apukák, de mint tudjuk, ilyen nincs. És főleg nincs, ha csak bírálatokat hallanak, hogy "bezzeg a mi időnkben nem így volt". Mert az ne felejtsék el a nagyszülők, hogy egy gyerekből itt szülő is lett - de a gyerek szerepe továbbra is megmarad! Továbbra is támogatást, esetleg elismerést vár, semmiképpen nem bírálatot.

És akkor talán elnézést is kell kérni a nagytesó(k)tól, hogy csak most kerül(nek) sorra. Hiszen a legnehezebb helyzetben talán ő(k) van(nak), mert félő, hogy kevesebb lesz a neki(k) jutó szeretetből.
Ebbe most végképp nem akarok belemenni, hiszen szakkönyvek tömkelege foglalkozik a testvérféltékenységgel. De abban biztos vagyok, hogy erre is lehet készülni, a nagytesót is lehet felkészíteni, nem csupán azzal, hogy szólunk neki, hamarosan kisöccse, húga születik. Érzelmi sokk így is, úgy is van, de mindenkinek jobb ezt a lehető legkisebb mértékig csökkenteni.



Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e arról, amikor egy szülést nem feltétlenül örömkönnyek kísérnek. Amikor valami baj van, amit előre tudni sem lehetett, felkészülni sem. Amikor baba-mama egyaránt veszélybe kerülhet. Amikor a vártnál sokkal korábban érkezik a kis jövevény.
Tudom, hogy ez is része lehet a várandósságnak, szülésnek - de nem hiszem, hogy jó az, ha ezeket tartjuk szem előtt, ha ezekre az eshetőségekre is készülünk.
Ezekben a helyzetekben is van fizikai és lelki segítségnyújtás is. De azt gondolom, hogy ezekre a váratlan, nehéz eseményekre nem tudunk készülni, talán nem is szabad - ha bekövetkeznek, akkor kell keresnünk a továbbvezető utat.

2013. január 15., kedd

Blogszülinap

Amin egy ici-picit túlcsúsztam. Nem azért mert elfelejtettem, csak mert gondolkoztam.

Először azon, hogy mi legyen az ajándék. Amit én adok. Merthogy mindenhol látom, most ez a trendi.
De nem volt túl jó ötletem, illetve ami volt, arról rájöttem, hogy leginkább nekem tetszene - azt hiszem, ezeket az sk. dolgaimat felül kell bírálnom. Mostanában sokszor úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb lelkesedést gondolok én egy kézzel bütykölt valami iránt, mint ahogy az ajándékozott gondolja. Nnna, most vagy nem tudok túl szépet művelni, vagy egyébként is más irányba kell tapogatóznom.
Ezt még átgondolom. :-)

Viszont rájöttem, hogy ami nem megy simán, ami döcögősen halad, azon nincs áldás, azt nem kell erőltetni: egyébként sem vagyok egy divatkövető. Meg nem is vagyok oda, hogy fényes csinnadrattával ünnepeljem a szülinapomat, akkor majd a blogét?
Hát nem.
A blogom szülinapja olyan lesz, mint a sajátom: kicsit elgondolkodós, kicsit magamba mélyedős, kicsit kiértékelős.



És így, ahogy visszatekintek az elmúlt egy évre, elégedett vagyok:
Néhány emberrel bár soha nem találkoztam, olyan közelségbe kerültem, ami engem jó érzéssel tölt el.
15 embert megfogtak a gondolataim annyira, hogy csatlakoztak hozzám és állandó olvasóim lettek. Nagyon köszönöm ezt nektek! Remélem velem maradtok!
Nagyon sokat adott az, hogy a blogon keresztül rátaláltam hasonló gondolkodású, értékrendű emberekre, ami egy évvel ezelőtt nekem nagyon hiányzott! Most sokkal reménytelibbnek látom a jövőt, hogy nem kell itt annyira megijedni, hogy milyen rossz a világ!: szétszórtan bár, de sokan vannak, akik szépet, jót akarnak, és teszik is a dolgukat - csak ez mindig csöndesebb, mint a hangos panaszkodás.
Tanultam is sokat: az emberek írásban sem nagyon mások, mint a való életben. Néhány nagyon trendimenőszuperdivatosbővenlátogatott blognál megtapasztaltam, hogy amíg dicsérek, ámulok, bámulok, addig választ kapok, addig szeretnek. Aztán ha "csak úgy egyszerűen" megjegyzek valamit, amiben bántás, elmarasztalás ugyan nincs, de nem sikerült túl felmagasztolóra - akkor válaszra sem méltatnak.
Amikor kérnek és én segítek, akkor kedvesen szólnak hozzám. Amikor én kérek szívességet, tanácsot, mert ő szakértő, akkor nemhogy kedvesen, de sehogyse jeleznek vissza. Még annyit se, hogy bocs, nem megy.(Bár... ez is egy visszajelzés.)

Szóval: ez a virtuális világ nem sokban különbözik a valóditól. Előbb-utóbb itt is mindenki pőrén áll. És itt is nálam van a döntés, hogy mit akarok meglátni: a jót-e vagy a rosszat. Itt is én választom ki, hogy melyik szemüvegemet vegyem fel, a rózsaszínűt-e vagy a szürkét. A különbség talán csak annyi, hogy itt ha felveszem valaki másnak a szemüvegét, és nem tetszik a látvány, könnyebben letehetem, mint a valóságban.

Az első évforduló alkalmából Nektek azt kívánom, hogy találjatok itt mindig valami jót, amiért érdemes ide jönni! Magamnak pedig azt, hogy mindig tiszta legyen a szemüvegem üvege! :-)

Puszi mindenkinek!
Betti