Szülők Szerdája - A szülés II.

Igen - második rész is van ebből a témából, mert a múlt héten a "nagy könyv" szerinti formát jártam körül. Többnyire.

Fontosnak tartom, hogy fejben tartsuk, amellett, hogy nem csupán egy kisbaba születik, hanem egy anyuka is, sok más családi szerep is új köntösbe kerül.
Ha az első gyermek születéséről van szó, akkor egy apuka is "teremtődik". És az ő szerepe sem könnyű! A nőknek, mivel már nagyjából félidőtől mindenki érzi a magzatmozgásokat, nyilván sokkal megélhetőbb, hogy hamarosan itt új élet születik.
A férfiaknál ez leginkább akkor tudatosul, amikor meglátják a kis jövevényt - bármennyire segít ezen az ultrahang, a pocaksimogatás, igazán a születéskor van a nagy meghatódás.
És hogy mit is tegyenek most. Mert ugyebár a szülést a feleség csinálta - bármennyire is segíteni szerettek volna, mégiscsak - bizonyos szinten - kívülállók. A szoptatásnál szintén ez a helyzet. És minden egyéb új helyzetben is, amit a kicsi érkezése hoz.

Sokszor halljuk, hogy az anyukának is segítenie kell abban, hogy az apuka minél hamarabb megtalálja a szerepét: be kell vonni a teendőkbe, nem szabad elfelejtkezni róla, őt is babusgatni kell továbbra is, stb.
De valljuk be őszintén: a legtöbb anyukának se ideje, se energiája, se figyelme nem feltétlenül marad ezekre az intelmekre.
És akkor mi legyen?
Az új anyuka az apukától (is) várna segítséget, hogy minél hamarabb rutinos legyen új szerepében, az újdonsült apuka pedig szintén élete párjától remél útmutatást, hogyan is tehet legtöbbet hármójuk közös boldogságáért. Ördögi kör...
Nem csoda, ha sok házasságnál nagy érvágás a házastársak kapcsolatában az első gyermek születése. Néha házasságok mennek rá.

Kár, hogy ezt (sem) okítják előtte, hogy kicsit fel lehessen készülni és annyira ne érkezzen váratlanul a helyzet, hogy krízisben vagyunk, de ez nem miattunk van - mások élethelyzete sem könnyű ilyenkor, nem megijedni, cselekedni, figyelni kell.

És itt is szóba jönnek a nagyszülők, akik ha az új jövevény unokaként is első helyen van a családban, akkor szintén egy - bár általában már nagyon várt de eddig még - járatlan útra léptek.
Ők nagyon sokat segíthetnek az új családnak. Egyrészt, ha tapintatosak és hagyják, hogy azok maguk alakítsák ki az új kis ritmusukat - másrészt viszont rugalmasak, és ott vannak ha kell. Gyerekre vigyázni, ennivalóval ellátni őket, besegíteni a házimunkába... és szerintem talán a legfontosabb: figyelmesen meghallgatni a gondokat, a fáradtságot és nem szégyellve bevallani, hogy annak idején ők is elfáradtak, elvesztették a türelmüket - mégis itt vannak. Ez nagyon fontos lenne, mert a lányok tökéletes anyukák akarnak lenni, a fiúk tökéletes apukák, de mint tudjuk, ilyen nincs. És főleg nincs, ha csak bírálatokat hallanak, hogy "bezzeg a mi időnkben nem így volt". Mert az ne felejtsék el a nagyszülők, hogy egy gyerekből itt szülő is lett - de a gyerek szerepe továbbra is megmarad! Továbbra is támogatást, esetleg elismerést vár, semmiképpen nem bírálatot.

És akkor talán elnézést is kell kérni a nagytesó(k)tól, hogy csak most kerül(nek) sorra. Hiszen a legnehezebb helyzetben talán ő(k) van(nak), mert félő, hogy kevesebb lesz a neki(k) jutó szeretetből.
Ebbe most végképp nem akarok belemenni, hiszen szakkönyvek tömkelege foglalkozik a testvérféltékenységgel. De abban biztos vagyok, hogy erre is lehet készülni, a nagytesót is lehet felkészíteni, nem csupán azzal, hogy szólunk neki, hamarosan kisöccse, húga születik. Érzelmi sokk így is, úgy is van, de mindenkinek jobb ezt a lehető legkisebb mértékig csökkenteni.



Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e arról, amikor egy szülést nem feltétlenül örömkönnyek kísérnek. Amikor valami baj van, amit előre tudni sem lehetett, felkészülni sem. Amikor baba-mama egyaránt veszélybe kerülhet. Amikor a vártnál sokkal korábban érkezik a kis jövevény.
Tudom, hogy ez is része lehet a várandósságnak, szülésnek - de nem hiszem, hogy jó az, ha ezeket tartjuk szem előtt, ha ezekre az eshetőségekre is készülünk.
Ezekben a helyzetekben is van fizikai és lelki segítségnyújtás is. De azt gondolom, hogy ezekre a váratlan, nehéz eseményekre nem tudunk készülni, talán nem is szabad - ha bekövetkeznek, akkor kell keresnünk a továbbvezető utat.