Már jóval karácsony előtt tudtuk a Férjemmel, hogy milyen könyveket, játékokat szeretnénk a fa alá tenni karácsonykor a gyerekeknek. A Fiúcska még nemigen ad le kívánságlistát, a Leányzó meg szinte mindent bejelölt a lakásba beáramló reklámújságok játékos oldalain. Vagyis nem voltak konkrét vágyak. Csak kell ajándék. Valami(k).
Aztán ahogy közeledtünk az ünnep felé, egyre többször jött elő azzal, hogy egy sellőlány barbit szeretne, mert olyan volt Noéminél is az oviban és az nagyon tetszett neki. Túl komolyan még nem vettük, mert van már egy barbija, vagy három műbarbija (húúúú, de gusztustalan szó! már a barbi magában is annyira mű az aránytalan és teljesen természetellenes testalkatával, de hogy még ezt is leutánozzák, és amit a piacon lehet venni, nem a matteltől, hanem a médinkínától, annak olyan vékony műanyagból fröccsöntötték a végtagjait, hogy össze lehet lapítani), de nem játszik velük túl sokat. Szóval gondoltuk, tetszik, de nem játszana vele - pénzkidobás.
Betévedtem egy játékboltba is, nézelődés közben elszörnyedtem, hogy milyen ócska és haszontalan játékok vannak több ezer forintért, amikor beleakadtam egy sellőlány barbiba. Talán még úszni is tudott, mert nagyon úgy álltak a karjai. Potom 7e forint volt. Nnnna, gondoltam, ilyet nem fogok én soha venni.
Aztán ahogy teltek a napok, a Leányzó egyre jobban körülírta a Noémi vágyott sellőbarbiját. Ami egyre jobban hasonlított a bolti, 7e forintoshoz. És minden alkalommal úgy nyilatkozott, hogy ez kéne karácsonyra. A végén már semmi más nem kellett, csak ez.
Hát....
Én teljesen meg voltam hasonulva. Merthogy a gyerek vágya nagyon fontos ugyebár. Mi van, ha ott a többi ajándék a fa alatt, szépek is, jók is, de nem sellőbarbik - és akkor esetleg magába roskad, mert hiába vágyakozott, nem hallgatták meg. De hát mikor kezdjük el neki szépen, lassan elmagyarázni, hogy nem vehetünk meg mindent, ami másoknál megtetszik. És nem csak azért, mert esetleg nincs rá pénzünk, hanem mert nem biztos, hogy jó az a valami.
Most megkapja, aztán majd jövőre úszunk szembe az árral?
Merthogy egyikünk sem szeretné, ha más családok értékrendjéhez igazodó gyerekeket nevelnénk.
De a gyermeki vágyak.... nagyon fontosak.
Úgyhogy ezen (is) elmélkedtem, forgattam magam advent idején. Aztán...
... elindultunk ünnepelni sellőlány nélkül.
Izgatottan vártam, milyen lesz a csomagbontás.
Nem volt semmi baj a hiányzó ajándék miatt. Kb. két nap múlva jutott eszébe a Leányzónak, hogy mégsem kapott sellőlányt - de, "nem baj, majd jövőre". Büszke voltam rá! Nagyon.
És örültem, hogy - a Férjem hathatós segítsége mellett - elő tudtam venni a józan paraszti eszemet.
Nálunk a 6,5 éves leányzónak ez volt az egyetlen konkrét játék kérése. Már a tavaszi születésnapjára is ez volt az egyik, akkor nem lehetett kapni, pedig volt, aki megígérte neki -így egy kicsit csalódott volt.
VálaszTörlésVégül karácsonyra csak odaért a fa alá, bár én is nagyon sokat gondolkoztam előtte elég hasonló dolgokon, amiket Te is írtál.
Egyébként annyira jó volt látni azt az őszinte örömöt a lányom arcán, amikor kibontotta, látszott, hogy nem számított rá igazán, hogy megkapja.
Igen, ezek nehéz döntések - akármilyen bagatellnek tűnik is. Merthogy a jót akarjuk a gyerekünknek. És melyik a jobb, hogy a vágyait teljesítjük, vagy értékrendekre akarjuk rávezetni... kit dönti el?
VálaszTörlésEgyébként ha azt láttuk volna, hogy él-hal a barbikért, átcsoportosítottuk volna a karácsonyi költségeket, hogy megvegyük a hőn áhítottat. De egyenlőre azt látom, hogy elkapta az oviban ez a kinek mi van érzés, és néhány játékával csak az a lényeg, hogy ha idejön valaki, megmutatja, hogy neki ilyen is van és kész. Játszani nem fog vele.
Örülök, hogy nektek sikerült nagy örömet okozni vele!