2012. december 22., szombat

Lassan átadom

magam a végső simításoknak, a karácsonyi várakozás tetőzésének és kivonom magam az internet világából. Így most szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni minden kedves erre járónak!

2012. december 21., péntek

A zöldlábú angyal

Nemrégen hoztuk ki a könyvtárból az Elfelejtett lények boltja c. könyvet. Ebben kortárs meseíróktól olvashatunk karácsonyi verseket, meséket, történeketek. Kicsit nagyobb a célközönségük, mint az én gyerekeim, de ettől függetlenül nagyon tetszettek nekik a mesék.

Ebben a könyvben van Berg Judit egyik meséje is, A zöldlábú angyal című. Nnnna, ez engem nagyon megfogott. Röviden a történet: talán a zöldlábú angyal az, aki megrázza a karácsonyfán a csengőt, amikor megjön a Jézuska.
Nálunk a csomagok érkezését mindig egy ilyen kis csengettyűszó jelzi. Eddig sosem tudtuk ( :-) ), kis is csöngeti meg, de most hagyományt teremtünk.

Elhatároztam, hogy készítek egy ilyen kis angyalt, akit feltelepítek a szekrény tetejére, függönytartóra, hogy rögtön ne lehessen észrevenni, de ha már elmúlt a nagy izgalom, minden csomag kibontva, minden játék kipróbálva, talán másnap, vagy harmadnap, valaki majd észreveszi és akkor rájövünk, hogy nyilván ő volt a kis csengettyűs. Egy varázslattal több. :-)



Amikor ezt kiötlöttem, ezen az oldalon meg is jelent egy jó kis szabásminta, elkészítési útmutató. Nos, van még mit tanulnom babakészítés terén... Leginkább a haja tekintetében. Az eredetit nem sikerült reprodukálnom, a vatta nekem ráragadt a pálcikákra, úgyhogy hímzőfonalból készült - jó melírosra, mert nem jártam most rövidáru közelében és egy árnyalatból naná, hogy nem volt itthon elegendő mennyiség. De őszintén remélem, hogy a varázslatnál ez senkit nem fog zavarni.

A zöld láb egyébként zöld zoknival valósul meg, amit hímzőcérnából horgoltam.
Most, hogy elkészült, látszik, hogy sok hiba van rajta. Az egyetlen, ami tökéletes benne, az a szeretet, amivel készítettem! :-)

2012. december 20., csütörtök

Advent

Ez nekem nagyon fontos időszak! Sokan talán nem értenek egyet velem, hogy nem kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni, mert nem a külsőségek és a csillogás fontos, még talán nem is a várakozás, mert hát egész évben hinnünk és szeretnünk kell.
Én hiszek is, szeretek is egész évben, de akkor is nagyon várom a december elsejét, amikor elkezdjük a karácsonyi varázslatok sokaságát.

Kitesszük a kis díszeket a lakás minden pontjára úgy, hogy a Férjem szerint néha már sok(k), feltesszük az adventi naptárat a falra, amibe minden reggelre belecsennek valamit a karácsonyi angyalok, sütögetjük a mézeseket, rajzolgatunk ajándékba stb.

Nekem gyerekként nagyon szép karácsonyaim voltak. Béke volt a családban, szeretet. Mindig nagyon vártam a Jézuskát. Imádtam a karácsonyfát, persze az ajándékokat is, nagyon meg voltam mindig illetődve amikor öreg mamám elvitt magával a templomba, és megnéztük a Betlehemet.

Azt hiszem, egész évben a karácsonyt vártam. :-) És most sincs ez másként. :-)
És ezt a csodavárást, ezt a sok varázslatot nagyon szeretném átadni a gyerekeimnek. Mert ahogy a vasárnap ott van az életünkben, úgy az ünnepeket sem szabad hagyni elszürkülni. Csillogás és csillogás között van különbség!

Örülök, hogy már a kicsi is jelez, ha véletlenül elfelejtjük meggyújtani a gyertyákat a vacsoránál. És imádom a visongásukat, ahogy futnak reggel a zsákokhoz, hogy ma vajon mi van benne.
És azt is szeretem, hogy a Férjem az idén még nem is morgott, hogy sok a díszből... :-) pedig lassan már tényleg nagyon kinőjük a lakást.

A teendőimmel meg úgy állok, hogy van, amit idő és/vagy pénzhiány miatt el kell hagynom, úgyhogy nem tudok annyi embernek ajándékot adni, mint szerettem volna. De közben kaptam időt jó kis barátnős beszélgetésekre, moziba is eljutottunk a Férjemmel, örömet tudtam okozni olyannak, akinek nehéz volt az éve, jót beszélgettem olyannal, akinek azt hiszem, nagy szüksége volt rá. Vagyis valahol mégiscsak egyensúlyba került a mérleg.

És már csak egy gyertyát kell meggyújtani.

2012. december 18., kedd

Ajánló

Most kivételesen nem könyvet vagy játékot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, hanem a narancs illóolajat.

Délután, mire az oviból hazaértünk nagyjából úgy éreztem magam, hogy két lépést nem tudok már megtenni ma. Hulla fáradt voltam. És ez nem megengedhető két gyerek mellett. Kiváltképp, ha mézeskalács sütés, cifrázás, vasalás, babakészítés, horgolás van terítéken még a nap végére.
Gondoltam, talán egy kis illatvarázs segít.

És lőn... a narancs aroma tényleg csodákat művelt! Nem mondom, hogy új erőre kaptam, de azért a lendület kissé megnőtt.

Úgyhogy ha próbál elnyomni titeket a téli morc, fáradt hangulat, vessetek be egy kis - jó minőségű - illó olajat. Én innen szereztem be.


2012. december 15., szombat

A cinkékről...

van most egy érdekes cikk a Nők Lapja Cafén a kék cinkékről. Olvassátok el és figyeljetek oda ebben a nem túl barátságos időjárásban a madarak etetésére - a cinkékére is.

Staféta - eredményhirdetés

Mivel a jelentkezési határidő lejárt, eredményt hirdetek:

Barbaral nyerte a hópelyheket! Kérlek, küld el a címedet, hogy postázhassam a nyereményt. Remélem tetszeni fognak és még több szeretettel töltik meg a karácsonyodat!

2012. december 14., péntek

Ajánló

Ha valakinek még nem sikerült beszereznie az összes játékot karácsonyra és/vagy ellent tud állni a játékboltokban található haszontalan "reklámjátékok" tömkelegének és szeretne valami hasznos, éveken át használható, értelmes játékot venni a 3-8 éves korú gyermekének, szeretettel ajánlok egyet.

Igazság szerint a Smart Games játékai egytől egyig kiválóak, úgyhogy bármelyiket választjátok is, nem foghattok mellé.
De a Camelot személyes kedvencünk, sokszor játszottuk már és így nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy nagyon jó játék.



A játék lényege, hogy a fából készült (nagyon igényesen kidolgozott) elemeket úgy helyezzük el az alaplapon, hogy a lovag eljuthasson szíve hölgyéhez. Egy színes füzetkében találhatók a feladványok, hogy mikor, melyik elemeket használhatjuk fel. A feladvány hátoldalán megtalálható a megoldás is, úgyhogy a gyerek egyedül is tud vele játszani, de túl azon, hogy nyilván felbecsülhetetlen értéke van a közös játéknak, roppant érdekes megfigyelni, hogyan próbálnak rájönni a megoldásra.

Nem utolsó szempont: első látásra talán drágának tűnik a maga 5e forint körüli árával, de ha belegondolunk, lényegesen jobb ár/érték aránya van, mint a 7-8e forintért kapható semmire se, talán csak nézni jó játékok.

Egészen kicsik is használhatják, mint építőkockát, de a célnak megfelelően 2,5-3 éves kortól vethetjük be.

2012. december 13., csütörtök

A barátságról

Amikor az egyik barátnőm úgy nyilatkozik, hogy abból a látványból, ami szinte mindig fogadja, amikor nálunk jár, miszerint tele a mosogató koszos edénnyel, két dologra szokott gondolni:  a gyerekeim nem éheznek és nincs túl sok szabadidőm ennyi főzés és mosogatás mellett, én meg arra gondolok, hogy ilyen egy barátnő!

2012. december 6., csütörtök

A jót meglátni

Néhány évvel ezelőtt a sokadik bosszankodásom után, hogy mennyi sok számlát kell befizetnünk, kedves Férjuram csöndre intett, hogy örüljek, hogy van mit befizetni: van fedél a fejünk felett, ahol fűtés van, jön a víz, ha kinyitjuk a csapot és világítani is tudunk. Úgyhogy ne morogjak, nem a semmiért fizetünk.

Igaza volt, ezt próbálom minden hónapban észben tartani, amikor lapozgatom sárga csekkeket.

Azóta még sokszor, egyre többször előjön bennem, hogy tulajdonképpen a legtöbb dologban van valami jó...

Az, hogy a hátfájásom miatt beutalót kaptam iszapos-fürdős-masszírozós kúrára, ahol rajtam kívül csak 60 éven felüliek vannak azért jó, mert kaptam egy jelzést, hogy figyeljek oda, ez nekem gyenge pontom. Talán 60 évesen majd nem is kell mennem. (Vagy nagyon rutinos leszek. :-))) ).

Az, hogy a Fiúcskával bejártunk ungot-berket a klinikán a rejtélyes bicegés miatt azért jó, mert mindenhol negatív eredményeket kaptunk. Van egy csomó papírom arról, hogy makkegészséges a gyerkőc. Ráadásul közben láttam, hogy milyen is egy igazán beteg gyermek. Úgyhogy a mindennapos kiadásaim, hogy mekkora rumli van nálunk szinte mindig, most boldog mosollyá szelídültek, hogy lám-lám, milyen jó, hogy nálunk ilyen nagy élet van, hiszen egészséges mindenki: mocorognak-izegnek-mozognak-nyüzsögnek-nyomot hagynak. A lakáson is.

Az, hogy a Leányzónak az egész korán kezdett fogmosások és nem nagy mennyiségű édesség fogyasztás ellenére már négy és fél évesen be kell tömni a fogát azért jó, mert olyan ügyesen viselkedett a fogorvosnál, hogy majd szétrepesztett a büszkeség, hogy milyen bátor Lányom van.

Az, hogy a nagy bizonytalanságomban, hogy hogyan fogok tudni visszaállni a dolgozó nők közé (mert kénytelen leszek - a sárga csekkek sokan vannak) megkeresnek egy olyan munkával, amit kis jóindulattal akár álmaim állásának is nevezhetnék, de nem vághatok bele, mert a munkaidőt nem tudom összehangolni a gyerekneveléssel... nos ez azért jó, mert iszonyatosan jó érzéseket hozott elő belőlem még a munkás évekből, mert nagyon jó érzés belegondolni, hogy meg tudnám állni a helyem, mert szinte jó érzés, hogy mindig így ad nekem az Élet feladatokat, hogy vagy langyos állóvíz, vagy vadviharos tenger és most lény okos Betti és mert nagyon-nagyon-nagyon jó érzés letenni a voksot a család mellett.
És talán még az is jó érzés, hogy nyugodt lélekkel felhagyhatok a sárga csekkek feletti morgásomon, hiszen valahányszor döntés elé állít az élet, sosem a pénz felé hajlok. Akkor meg minek ez a cirkusz körülötte?! Nem igaz? :-)

(Istenem, kérlek azért annyi mindig legyen a pénztárcámban, ami nagyon-nagyon szükséges! Köszönöm!)

2012. december 4., kedd

Staféta

Miután újra hozzám került a Staféta, nem szeretnék most sokáig ülni rajta, úgyhogy közzé is teszem a felajánlott ajándékomat.

Ime:



Ha szeretnéd, tiéd lehet ez a két horgolt hópehely. (Nagyjából 10 cm átmérőjűek). Ehhez nem kell mást tenned, mint vállalnod, hogy amennyiben megnyered őket, egy hónapon belül te is készítesz valami ajándékot további kisorsolásra. Bármilyen kézzel készített dolog jó: lehet varrni, horgolni, kötni, gyöngyözni, de akár még sütni is. :-) A lényeg, hogy kézzel-szívvel-szeretettel készüljön.

A jelentkezési határidő: December 14 éjfél. Ha szeretnél játszani, hagyj egy megjegyzést.

2012. december 2., vasárnap

Advent

Áldott, békés, boldog várakozást kívánok mindenkinek nagy-nagy szeretettel!


2012. november 30., péntek

Az aggódásról II.

Sajnos vissza kellett mennünk a klinikára, mert újra jelentkezett a Fiúcskánál a láb probléma. Nem folyamatosan, csak időként - és így még rosszabb dolgoknak nézhettünk elébe.
Volt vérvétel, ultrahang, ideggyógyász, eeg. Szerencsére semmi elváltozást, rendellenességet nem találtak. Igaz, az okot sem. De mivel a Fiúcskának esze ágában sincs más ijesztő tünetet produkálni, pont olyan virgonc és eleven, mint szokott lenni, talán nem is kéne nagyon megijednünk.

Mindenesetre most néhány nap alatt (számomra mindenképpen) sok beteg, fogyatékos, sérült gyereket láttam. És a családjukat, hozzátartozóikat.

Úgyhogy az én imám ma ezekért a családokért szól. Mert sérült gyereket nevelni, úgy gondolom,  egy iszonyú nagy erőpróba. Az idegek és a türelem végsőkig való feszítése, az aggódás természetes napi velejáróvá válása, a környezet lesajnálásának, elkerülésének megélése és még sok más nehézség, amibe a hétköznapokon bele sem gondolunk. Amire azt mondjuk, hogy talán jobb is, ha nem gondolunk bele, mert így könnyebb. De Ők minden nap ebben élnek.

2012. november 27., kedd

Karácsony

Minden évben elhatározom, hogy jövőre sokkal korábban belefogok a karácsonyi előkészületekbe, hogy ne legyen olyan nagy hajtás a vége, hogy minden elkészül-e időben.

És komolyan elég korán belefogok, merthogy már januártól kezdem kiötölni az ajándékokat, hogy majd kinek mit gyártunk-készítünk-veszünk. (A válságba belemerülve egyre inkább gyártunk és készítünk.)

De ugye év közben is van sok teendő, elkészítendő, vagyis nem tudok már márciusban a karácsonyra készíteni dolgokat, bár néha azért bekerül a titkos, ajándékos szekrénykébe egy-egy darab akármi.
És persze, hogy így november vége felé már mindig eluralkodik rajtam a félsz, hogy vajon mindenkinek lesz-e valami, osztok-szorzok, próbálom a kevesebbel is beérni és már látom, hogy ez még hosszú évekig nem is lesz másként.... és de jó ez így! Talán remélem is, hogy nem lesz olyan, amikor olyan keveset akarok ajándékozni, hogy aggódás nélkül elkészüljek. :-)

2012. november 26., hétfő

Az aggódásról...

... úgy általában egészen más elképzelései vannak az embernek, amíg gyereke nem lesz.

Még világra sem jön, amikor már aggódunk, hogy egészséges lesz-e, meg lesz-e mindene, pont annyi, amennyi kell, sem több, sem kevesebb, és akkor születik-e amikor kell, nem később, nem korábban.

Aztán meg még számtalan mifenével tudják az emberre hozni a frászt. És amikor már végigpörgetsz magadban minden lehetőséget, hogy vajon miért lehet, hogy nem tud a lábár állni, az egyébként aktívan mozgó, eleven Fiúcska, és a Férjed szemében is látod a nagy félelmet, hogy vajon mi lehet ez, és az orvosok sem találják az okát, csak hogy majd vigyétek vissza, mert hétvégén csak ügyelet van... kész vagy teljesen.

Aztán rövid idő elteltével a gyerekőrző Férj felkiált: "Gyere már! Elindult... és már szalad!"

Hát ilyeneket csinálnak. Így, a második szülinap küszöbén. Mi lesz még később? :)

2012. november 20., kedd

Staféta

A Staféta újra visszakerült hozzám. Igen, nem újra megnyertem, hanem visszanyertem. :-) Miától.
Sajnálatos módon én voltam az egyetlen jelentkező, úgyhogy nem volt nehéz megnyernem. Viszont nagyon restellem, hogy csak készültem-készültem majd elfelejtettem kiírni itt is a játékot, talán lett volna más esélyes is.
Nnna, mindegy, ezen már kár szomorkodnom - maximum le kell vonnom a tanulságot, hogy a blogolásnál is érvényes, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Szóval: nálam a staféta, amit majd továbbadok, ha elkészül az ajándékom.
Addig viszont nézzük, hogy mit nyertem:



A japán babától el vagyok ájulva! A játék kiírásánál lévő fotón sokkal kisebbnek tűnt, de ez hatalmas! Nagy öröm lesz a gyerekeknek.

A gyöngyfűzés meg nekem, most úgyis gyengéim a gyöngyök. Nagyon szép - a fotón sajnos nem sikerült visszaadnom a csillogását.


A kis üvegcsék pedig szintén a japán vonalat képviselik. (Vagy bocs, ha a sárkány egyértelműen kínai motívum. Elnézést kérek mindenkitől, aki ilyen inget visel, de nekem ez a japán-kínai kérdés olyan távolinak tűnik. :-))) Ferde-ferde.)




A kis üvegcsék pedig szintén a japán vonalat képviselik. (Vagy bocs, ha a sárkány egyértelműen kínai motívum. Elnézést kérek mindenkitől, aki ilyen inget visel, de nekem ez a japán-kínai kérdés olyan távolinak tűnik. :-))) Ferde-ferde.)

Mia, köszönöm szépen!

És hamarosan jövök újra.

2012. november 19., hétfő

Véletlen bevonzások

Számomra annyira jó érzés, amikor sorra magam elé kapom a vágyott dolgokat. Nem anyagiakra gondolok (bár persze olyankor is nagyon tudok örülni), hanem amikor a lelkem támogatást kap.

Amikor elkedvetlenedek a sok negatív hozzáállástól, az érdektelenségtől, a nemtörődömségtől, a hazugságtól, képmutatástól, stb... és aztán szépen sorra belebotlok olyan emberekbe, akiknek szintén elege van ebből és szeretik másként látni a világot. Akik szintén úgy gondolják, hogy előbb söpörjünk a saját házunk tájékán és ha már mi mindent megtettünk, utána kezdjük el kizárólag a külső körülményeket okolni a nehézségek miatt.

Van, amikor nagy pofonokat kapunk az élettől, de alapvetően tényleg igaz, hogy a gondolataink nagyban befolyásolják a körülményeinket.

2012. november 8., csütörtök

Kókuszcsiga

Bár szeretek főzni és teszem is majd' minden nap, de nem nagyon találhatók receptek a blogon. Annál is inkább, mivel nem nagyon tartom be őket. :-) Én amolyan ötletgazda módra főzök. Ha valami nincs itthon, de van valami méltó helyettesítője, két percig sem okoz lelkiismeret furdalást a csere. Vagy ha valami kicsit több, vagy kevesebb, mint az előírt mennyiség. Sőt! Kimondottan utálom, ha egy receptben az szerepel, hogy pl. 50 dkg liszt! Merthogy liszt és liszt között is van különbség, csakúgy, mint a többi hozzávalónál. Vagyis egyszer kb. 43 dkg kell bele, a másik alkalommal meg 54 dkg.
Mondjuk tény, hogy kezdő szakácsoknak kell valami irányvonal - de én azokat a szájról szájra terjedő recepteket kedvelem, amelyeknél a liszt mennyisége úgy van megadva, hogy "amennyit a tészta felvesz". :-)




De most eltekintek és a képen látható kókuszcsiga receptjét mégis közzéteszem, mert olyan gyorsan elkészíthető, finom sülemény, ami nem hiányozhat sokáig a kisgyerekes háztartásokból. Tízóraira, uzsonnára kiváló, de jól dobozolható-zacskózható, hogy bárhová magunkkal tudjuk vinni éhség ellen. (A hirtelen étvágy miatt pékségben/fornettisnél történő bevásárlásokat egyre kevésbé bírja a pénztárcánk).
További előnye még, hogy akár le is fagyasztható, majd némi felengedés, melegítés után frissként fogyasztható.

Próbáljátok ki!

És a recept:

- 50 dkg liszt (he-he)
- 25 dkg margarin
- 2 dkg élesztő
- 4 tojás
- 20 dkg kókuszreszelék
- 50 dkg porcukor (én ennél jóval kevesebbet szoktam belerakni az egészségünk védelme érdekében, de tényleg édesen a legfinomabb)
- egy evőkanálnyi ecet
- 1,5 dl tej

Kevés tejben az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a négy tojás sárgáját és az élesztőt. Gyúrjuk, négy cipóba osztjuk.
A tojások fehérjét gőz fölött fehér habbá keverjük a porcukorral és az ecettel. Kinyújtjuk a lapokat, mindegyik tetejét megkenjük a fehér habbal és megszórjuk kókuszreszelékkel. Feltekerjük és két ujjnyi vastagságú vagdossuk. Megsütjük - ha még éppen nem barnul a tészta, hanem szép fehér, már jó!
(A képen láthatót egy kicsit tovább hagytam a sütőben - ha fehéren már kivesszük, sokkal puhább). 

2012. november 7., szerda

Szülők Szerdájá - Szülésre készülve

A legtöbb nő nagy izgalommal készülődik a szülésre. Alig találkoztam még olyannal, akit hidegen hagyott volna ez a téma, főleg a várandósság idején. És ez így is van rendjén, hiszen női létünk egyik legnagyobb mérföldköve. Azt gondolom, hogy semmi más nem változtat rajtunk olyan rövid idő alatt annyit, mint az első szülés.

Persze, hogy nagy hát a készülődés, hiszen nem csupán az egyik legnagyobb esemény az életünkben, de ráadásul nagyon sok misztérium is övezi. És annyira elképzelhetetlen is, amíg át nem éli az ember. Mert azért remélhetőleg nem csak rémtörténeteket hall a leendő anyuka, hanem pozitív töltetű szülés élményeket is! Ami jó, de még így sem fogható fel, hogy miként van az, hogy valami annyira fáj, mint még soha semmi, de hogy az mégis mennyire jó!???? Várja is már a terhesség végét, hiszen itt fáj, ott fáj, mindenhol fáj, nem fér magától - és hihetetlenül várja is már a nagy találkozást a gyermekével! És mindkettőnek, a terhességnek és a várakozásnak egyaránt véget vet ez a nagy esemény.

Most talán a legdivatosabb azzal készülődni, hogy döntést kell hozni: otthon vagy kórházi körülmények között szeretnék-e szülni. Mert Geréb Ágnes meghurcoltatása óta/miatt kicsit finomodtak az otthonszülések körülményei, lehetőségei is. Én ennek nagyon örülök, még akkor is, ha én nem gondolkoztam otthonszülésen egyik várandósságom alatt sem. De azok, akik ezt tartják helyesnek, most választhatnak. És ez jó!
Aki az otthon szülés mellett dönt, az azt hiszem mindennek utána néz, utána jár, ami csak a szüléshez kapcsolódik. Hogy mikor mi történik, mi miért van, mivel lehet segíteni, lelkileg, testileg hogy lehet leginkább felkészülni.
Aki a kórházi szülés mellett dönt, az is szán (általában) nem kevés időt arra, hogy megtalálja a lehetőségeihez mérten legjobb kórházat, orvost, szülésnőt. Van, akinek nem fontos, hogy legyen választott orvosa, szülésznője, de ha lehetséges, mindenki szeretne olyan intézményt választani, ahol "biztonságban, jó kezekben" érzi magát és gyermekét.

Egyáltalán nem szeretnék állást foglalni az otthonszülés mellett vagy ellen! Van, aki a háborítatlanságot tarja mindenképpen fontosnak egy új Élet kezdetén, van akinek a biztonság mindenek felett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az otthonszülés nem biztonságos - de abban mindenki egyet ért, hogy minden szülés kockázatos, és bárminemű probléma esetén kórházban hamarabb ott a segítség.

Utóbbi időben, amióta az otthonszüléseknek egyre több híve van, a szülészeteket minősítik is, megkönnyítve ezzel a leendő anyukák döntését.

Mindezekhez viszont a legfontosabb az lenne, hogy többször és mélyebben beszéljünk a szülésről! Én azt tapasztaltam, hogy a szakszolgálat, legyen az a védőnő vagy a körzeti nőgyógyász, semmilyen tájékoztatást ne ad ilyen téren. És ez számomra elszomorító! Mert engem a téma érdekelt mindig is, elolvastam, amit csak tudtam - de egyrészt ez nem volt rám írva, hogy emiatt nem mondtak volna erről semmit, másrészt meg nem mindenki indul neki ilyen felkészülten. Az otthonszülésről pl. egy szó nem volt. Debrecenben a Klinikán is és a Kenézy kórházban is lehet szülni. Semmit nem mondtak arról, hogy tudom-e, milyen eltérések vannak a két hely szülészete, újszülött osztálya között. Ideadják a tájékoztató füzetet, aztán abban, ha akarod, elolvasod, hogy a szülésnek milyen fázisai vannak, mit vigyél magaddal a kórházba, a babának is - de úgy nagyjából ennyi a felkészítés. Mondjuk a Leányzó érkezése előtt kérdezte a védőnő, hogy félek-e a szüléstől. De őszintén szólva, nem tudom, mit mondott volna, ha közlöm, hogy igen.

Nagyon, nagyon fontos lenne, hogy a Lányokkal beszélgessünk a szülésről. Hogy ne csupán a nehéz szülésekről halljanak, amik tényleg rémtörténetként terjednek szájról szájra. Hanem arról, hogy igen, van az a nagy fájdalom, amit még sosem éreztél korábban, de annyira más fájdalom, mint minden korábbi, mert ez nem valami baj, valami rossz miatt van, hanem egy nagy Jó érdekében és teljesen más. És hogy csak addig érzed, amíg meg nem látod a Gyermekedet. Aztán már csak arra emlékszel, hogy fájt, de hogy hogy és mennyire és meddig.... már nem is érdekel.
Fontos lenne, hogy beszéljünk arról is, hogy ilyen szép szülésre kell készülni, így kell nekiindulni - de meg kell ismernünk a teljes folyamatot, tudnunk kell, hogy mi várhat ránk, hogy ne essünk pánikba, ha valami mégsem simán megy, hanem - legalább félig - értsük az orvost, ne pedig azt érezzük, hogy "csak" elszenvedői vagyunk valaminek.
Fontos lenne, hogy beszéljünk arról is, hogy nem csak az otthonszülők választhatnak alternatív megoldásokat, hanem sok kórházban lehetőség van ezekre - és ez adná a kórházválasztás fontosságát.
Fontos lenne az is, hogy ne csak a szülésre készüljünk, hanem a gyermekágyra is, merthogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. De ez utóbbiról mégis szinte csak annyit tudunk előzetesen, hogy szoptatni kell majd és célszerűbb eldobható bugyit venni a kórházi napokra.



Az egészségügyi helyzet mindig változik, tegnap úgy volt, ma így van - holnap meg ki tudja, hogy lesz. Talán egyszer elmondja ezeket a védőnő (bár biztosan most is vannak olyanok, akik elmondják!), de lehet, hogy nem is lesz már ilyen személyzet. Ezért van nagyon nagy felelősség rajtunk, Anyákon, hogy Lányainkat jól készítsük fel erre a hatalmas és megtisztelő feladatra! Hogy ne csupán félelemmel teli kíváncsisággal induljanak neki, hanem érezzék már előre azt a csodás nagy hatalmat! Hogy legalább kilenc hónapig készülődjenek a nagy találkozásra, ne csupán az első fájások érkeztével. Hogy utólag csak annyi érje őket váratlanul, hogy: Nem számítottam rá, hogy ennyire boldog leszek!



Fotó forrása: internet

2012. november 6., kedd

Papsipka

Talán nem véletlenül kapta a nevét ez a finom kalácsféle:





Vagy csak nálunk, a Nagymamám nevezte így? Akárhogy is, nagyon szeretem. Mondjuk olyat, amilyet ő csinált, soha nem tudtam még kreálni. Apukám pont olyan finom lekvárt főz, mint az édesanyja, úgyhogy az sokat javít a helyzeten. Remélem, majd az én unokáimnak is ilyen finom lesz az a tészta, amit én sütök...

Felétek ismerős ez a süti? Ott is így nevezik?

2012. november 1., csütörtök

Mindenkiért

egy-egy gyertya égjen!


2012. október 30., kedd

Őszi sapka - nem kimondottan őszi színekben

Hát ez van! Ősz ide vagy oda, én ebbe a fonalba szerelmesedtem bele.


Valami miatt nem tudom elfordítani a képet - bár ez a sapka lényegén nem változtat. :-)

Sosem kötöttem még zoknikötő tűvel, most ezt tűztem ki magam elé. Tudtam, hogy nehéz lesz, de márpedig én ezek után semmit nem fogok feladni, amit a fejembe veszek jelszóval nekikezdtem.

Hát... tényleg nagyon lassan haladt az eleje. De elkészült! És bár vannak fejlesztendő technikai elemek, de elégedett vagyok, mert jobb lett, mint amilyenre számítottam. És felvéve is tetszik.

Ezen sikereken felbuzdulva nekiállok az egyujjas kesztyűnek ugyanebből a fonalból.

2012. október 29., hétfő

Az indián nyár

utolsó pillanatait kaptuk el a múlt héten a Mátrában. Legalábbis az eheti időjárásból úgy tűnik. Egész nyáron nem jutottunk el sehová - egy nap strand képez kivételt csupán, illetve a nagyszülők, de az más kategória.
Úgyhogy nagyon vártuk, hogy kicsit kikapcsolódjunk, kilépjünk a hétköznapokból. A Leányzó már érti a kirándulást, úgyhogy leginkább talán ő várta.
Indulás előtt lehúztam velük négy napot egyedül, mert Apa vidéken volt. Ebben volt egy lázas este/éjszaka a Fiúcskával és most jött rá arra is, hogy lassan betölti a két évet így hát illő elkezdeni a hisztiket.
Elkezdte. Két nap is úgy sikerült a kirándulásunk, hogy mint a pacalt kellett hazahúznom, mert se jönni nem akart, se maradni, de még nem akarni sem akart. Hát.... pfffúúú, kemény időszaknak nézünk elébe. :-)
De hát min csodálkozom? Kemény akaratú ebben a családban mindenki.

Nnna, de elindultunk. Parádsasváron volt a szállásunk a Kristály apartmanban. Voltunk már itt vagy három éve, és akkor is pont olyan jó volt, mint most. Nem túlzás náluk a bababarát szó: tényleg minden van, ami pici babák, kisgyerekek biztonságos, jól felszerelt szállásához kell. A szó szoros értelmében elég csak a ruhákat vinni, mert kiskád, bili, wcszűkítő, vízhőmérő, játékok, műanyag evőeszköz, szóval minden van. Még pelus is, ha netán otthon hagytuk volna. Az udvari játékok is jók. Minden kisgyerekesnek csak ajánlani tudom őket!

És hogy mivel töltöttük az időnket:

Az odaúton megálltunk Tiszafürednél a holt Tiszánál és nézelődtünk kicsit:


Kicsit párás volt még a levegő, amikor a Kékesre értünk, így a tv torony teteje már a felhőkbe veszett:


A sípálya tetejéről sem volt olyan tiszta a kilátás, mint a legszebb időben, de azért az ősz megmutatta magát:


A Parádi Kastélykertben nagyon jót sétáltunk:


Sok vadvirág volt, úgyhogy csokrot is kötöttünk*:


Találtunk egy hatalmas levelet, ami adta magát vitorlának. Kis ág is volt árbócnak. Ekkor kezdtem kicsit aggódni, mert már beígértem, hogy hajót csinálunk, lesz, ami lesz... de honnan szedjek hajótestet?! A természet gondoskodó hatalma elém dobta azt a félig korhadt kis fadarabot, amibe bele tudtam szúrni az ágacskát, úgyhogy a legtökéletesebb kishajót tudtuk úsztatni. Legalábbis a gyerekek szemén így láttam.


A Sástói kilátónál sem volt verőfényes napsütés, szél is fújt erősen. De a Leányzón már tisztán látszik, hogy fejlődőben jelleme ami az akaraterőt illeti: felmentünk a tetejére. Pedig több, mint 200 lépcső, úgyhogy Apa és a Fiúcska csak ilyen picinek látszódtak:


A tóban kacsák is úszkáltak, akik szélsebesen csaptak le a sajtos stangli darabjaira. Volt két középkorú hölgy is a tóparton, akiknek nagyon tetszett az etetés. "Megkínáltam" őket is, ha etetni szeretnének. Aranyosak voltak, ahogy félig szégyenlősen elvették a sajtost, aztán pedig olyan gyermeki örömmel dobálták a kacsáknak. :-)


Elmentünk a Siroki várhoz is**:



Most újították fel, nagyon szép lett belül is:


Aztán hazaindultunk:



* Ez a virágcsokor tulajdonképpen Apának készült, aki ekkorra kicsit megfáradt a hisztiktől, akaratosságtól. Ezzel próbáltuk jobb kedvre deríteni. :-) Kicsit sikerült. :-)

** Az elején még úgy nézett ki, hogy a vár megtekintése Apára és a Leányzóra lesz bízva. A Fiúcska olyan hisztibe kezdett néhány lépéssel az indulás után, hogy jobbnak láttam az úton megállni vele és hagyni az erdőben ordítani, ahol talán kevesebb embert zavarunk vele, mint a várban. Elég sokáig bírta. :-( De utána tetszett neki a vár.





2012. október 28., vasárnap

2012. október 27., szombat

Játék Bergamottnál

Lassan itt az első hó! Legalábbis ezt jósolták az időtudorok. Ha valakinél késlekednek az első hópelyhek, Bergamottnál nyerhet magának egy-egy pelyhecskét.

2012. október 22., hétfő

Városi ősz

Persze, nem vitás, egy őszi erdővel nincs ami felvegye a versenyt! De nagyon nem szeretem, amikor annyira negatívan vélekednek a városi környezetről, hogy ott bizony aszfalton kívül nincs más. Esetleg a szmog. Vagy a hajléktalanok. Meg a szemét.

Hát... van ezekből is bőven - több, mint amit az ember szeme szívesen fogad. De azért meg lehet látni a szépet is.

Röpke délutáni sétánk alkalmával ütköztünk ezekbe a csodákba. Imádom az őszt!



















2012. október 10., szerda

Mammka kérésére

jöjjön egy közeli fotó a madáretetőről:



Az idő kicsit már kikezdte a fa részeket, de a funkcióját még rendesen betölti. Oldalt a kis "kukucskálót" egy kiszuperált műanyag vonalzóval oldotta meg Édesapám, így inkább csak a madaraknak van egy kicsit világosabb odabenn - látni nem nagyon lehet őket. Csak ahogy beröpülnek, kiröppenek, kicsit megállnak a nyílásnál.
Az alsó fiókot ki lehet húzni, és oda betankolni az eleséget. És jönnek is szorgosan. :-)

2012. október 5., péntek

Ó, ha cinke volnék...

mindenképpen ellátogatnék az erkélyünkre! :-) Kicsit tatarozásra szorul már ugyan az etető, de nagyon ízes benne a dióbél!



Korán van talán még őket etetni, de amikor meghallottam az első madárkát csevegni az erkélyen, rohantunk a gyerekekkel megcsodálni. Majd miután elröppent, feltöltöttem az etetőt, hátha lesz még kedve visszajönni. És jönnek. Ketten. Minden nap.
Már a gyerekek is megtanulták, hogy ilyenkor mozdulatlanná dermedünk, nehogy elijesszük. :-)


Amikor felhúzom magam és agyvérzést akarok kapni, mert bokáig áll a szemét a lakótelepen, alig van fűcsomó kutyagumi nélkül, amikor a felújítási sittet a villanyoszlop tövébe rakják, ahol egy hétig van lehetősége az utca népének szétforgatni, szélnek ereszteni, néha nem látom az alagút végét.
Aztán jönnek ezek a kis madárkák, vagy a mókus a parkban és akkor végre úgy érzem, nincs mindennek vége...

2012. október 3., szerda

Szülők Szerdája - A nagy veszteség

Azt hiszem, teljesen rendjén van az, hogy a tervezéskor fogalmunk sincs arról, hogy a fogamzások 65-70%-a vetéléssel végződik. Ennyire rossz statisztikai mutatónál nagy merészség lenne belevágni is egyáltalán.

És az is rendjén van, hogy sokan észre sem veszik, hogy elvetéltek, mert annyira korai szakaszban történik meg, amikor az anyuka még nem is tud a megfogant kis életről - megkésett menstruációnak tudja be a dolgot. Azt hiszem, ők a szerencsésebbek.

Mert aki egyszer már megörült annak a bizonyos két csíknak, annak iszonyatosan nagy veszteség egy elvesztett magzat.

Erről nem beszélünk. Erről ritkán beszélünk. Ezt a legtöbb nő úgy kezeli, mintha megbukott volna valamilyen vizsgán. Nem csupán nagy szomorúság, de olykor még szégyenérzet is társul hozzá, hogy mégsem voltam képes megbirkózni a feladattal. És sajnos sokan vannak, akiknek nem is egyszer van részük ebben a nagy gyászban.

Mielőtt anyává váltam volna, senkit nem ismertem, aki elvetélt volna. Mindenki boldogan hordta ki és szülte meg a babáját.
Aztán ahogy egyre több anyukával beszélek, talán még a fenti százaléknál is nagyobb arányban hallok ilyen történeteket. Persze nem az első, hanem a sokadik beszélgetésnél.

Most itt nem szeretnék az okokról  írni. Akinek szembesülnie kell ezzel a veszteséggel, az úgyis utánanéz. De egyébként is mindegy talán, mert aki kicsit is szeretettel várja a babáját, az meg fog tenni mindent, hogy a lehető legtöbb rizikófaktort (akár tudattalanul is) kizárja. Ami miatt mégis írok erről, csupán az ok, hogy a legtöbb szülő életében sajnos ott ez a tragédia.

Felkészülni egy ilyen szomorú eseményre nem hogy nem lehet, de nem is szabad! Hogy lehetne úgy boldogan, kiegyensúlyozottan várni egy Élet fejlődését, megszületését, hogy tele vagyunk aggodalommal? Azt nem szabad!

Aki viszont már veszített el egy magzatot, az pontosan tudja, hogy hasonló gyász ez is, mint amikor bármelyik szerettünket elveszítjük. És ez nem mindig megy egyedül, van, amikor segítséget kell kérni. Például itt.

Ennél a témánál sokkal nagyobb szerepet kéne vállalni a terhesgondozást végző védőnőknek! Nem kell ezekről a dolgokról beszélni azoknak a kismamáknak, akiket nem érint. Viszont akiknek szembesülni kell vele, azoknak jó lenne ha elmondanák, hogy nagyon nincsenek egyedül a fájdalmukkal, hogy sokaknak kell ezzel szembenézni. Talán csoportokat létrehozni, ahol ki lehetne beszélni ezeket a katasztrófákat. Mert mi, Nők, legtöbbször ilyenek vagyunk, hogy már az is segít, ha kibeszélem magamból. De mint fentebb írtam, erről az ember nem beszél mindenhol, mindenkinek. Ez általában nem képezi  a munkahelyi dumaparty tárgyát. Főleg, hogy legtöbbször egy még be nem jelentett várandósság szakad meg nagyon korán.







Az első magzatunkat 10 hetes korában mi is elveszítettük.


Akkora pofon volt az élettől, hogy akkor azt hittem, fel sem tudok állni. Nagyobb fájdalmam még soha nem volt. Azóta született két gyermekünk, de én még sokszor most is keresem az okát, hogy vajon miért kellett így történnie. Elfogadom már, de még mindig vágyom rá, hogy egyszer választ kapjak a kérdéseimre.
Mert Őt is pont úgy szerettem volna, mint ahogy az utána következőket szeretem. És ezért időnként mégiscsak előjön bennem a miért.



2012. szeptember 29., szombat

Sapka II.

Elkészültek a virágok is - így a lányka sapka is.




Megint aludt a háznál lévő összes 18 éven aluli, úgyhogy modellt most Maci Laci állt (ült).
Beleszerettem ezekbe a fonalakba. A kék-barna is és ez a rózsás is annyira szép.

2012. szeptember 27., csütörtök

Kipp-Kopp

... és felesége készültek el ma a délelőtti gesztenyegyűjtés eredményeként.



Vagy nagyon régen készítettem már gesztenyefigurát, vagy az idei termés sikerült túl keményre, de alig boldogultam a szurkálással.
Úgyhogy ki kell találnom valami könnyítő technológiát, mert holnap még négy gyereket is le kell gyártanunk.

2012. szeptember 26., szerda

Szülők Szerdája - Minek nevezzelek?

A legjobb persze az lenne, ha a két csík megpillantásakor mindenki azt érezné, hogy áldott állapotba került.
De sajnos ez nincs mindig így.

Az viszont biztos, hogy egyazon állapot leírására talán ez esetben használjuk a legtöbb kifejezést: terhesség, másállapot, várandósság, viselősség, áldott állapot - és még biztosan van jó néhány.

Aki tervezte, nagyon várja az új kis életet, szerintem hittől függetlenül az áldott állapot jelzőt tudja magán a kezdetekkor. Hiszen végre bekövetkezett a Csoda, megfakadt egy új élet, készülődőben egy új sors. Neki táptalajt, óvó védelmet, gondoskodást biztosítani az egyik legnagyobb jó, amit csak kaphatunk az élettől. És persze igen nagy felelősség is - de erről a múlt héten már írtam.



Sokan vannak azon szerencsések, akik minden gond nélkül viselik a 9 hónapot, bár én még egyiküktől sem hallottam azt, hogy "áldott állapotban vagyok". Azt gondolom, hogy ehhez az is hozzájárul, hogy nem divat most érzelmesnek lenni. Valahogy pont olyan természetességgel illik viselkedni a nagy csoda kezdetén, mint amilyen természetes, hogy szülés után minden anyuka visszanyeri versenysúlyát, energiáját. Örül persze mindenki a titkot elmondó leendő anyukával, de sajnos olyan ritkán van őszinte, nagy öröm. Én ezt nem értem! Legszívesebben körbeölelgetnék mindenkit, aki épp akkor számol be nagy boldogságáról.
(Sajnálom nagyon, hogy az illem ez esetben is csorbát szenved legtöbbször és most nem trendi előre engedni a sorban a kismamákat, nem divat átadni nekik a helyet, helyette olykor divat lehülyézni, amiért gyereket szül erre a világra.)

Nagyon bízom benne, hogy a fenti, szerencsés anyukák, akiket elkerül a hányinger, mindennemű rosszullét, lábdagadás, stb. titkon azért úgy gondolnak magukra, hogy áldott állapotban vannak. Mert tényleg az egyik legszebb periódus egy nő életében. Érezni azt az őserőt a testedben, hogy "elbír" egy másik életet is, beleolvadni a változásokba, ahogy minden új nappal haladunk előre immár ketten - és érezni a mocorgásokat, ez szerintem leírhatatlan! Hogy van Valaki a testemben, aki egy Másik és akivel egyben vagyok, mégis ketten... ez felfoghatatlanul gyönyörű. Áldás!

Mégis legtöbbször azt halljuk, hogy terhes vagyok, teherbe estem. Annyira ez sem áll távol az igazságtól, mert hiszen a harmadik trimeszterben már eléggé érződik, hogy súlyos egyéniség fejlődik odabenn. És mivel az orvostudomány is ezt kényszeríti a nőkre, hát nem csoda, ha mi magunk is leginkább ilyen formában használjuk az Állapotot. Még akkor is, ha édes teher. De senki nem hallott még áldott állapotosok felkészítéséről, várandósok tornájáról, viselős cukorbajról. Helyette terhesgondozás van, terhestorna, terhességi cukorbetegség, stb. Érzésektől függetlenül. A dokinál terhes a mosolygós, gond nélküli kismama és a hányós, derékfájós is.

A viselős egy nagyon szép szó, de leginkább régimódisága miatt szinte csak az irodalomban használatos. Pedig mennyire jól visszaadja ez is a képet: a nagy pocakú édesanyát, amint büszkén viseli domborulatait. Nem eldugni akarja, mert jajj most pár kilóval több, mint szokott és egyébként is egész más formát, olykor formátlanságot ölt. Igaz, közszemlére sem teszi csípőnadrággal és haspólóval szép kerek hasát. Hanem büszkén viseli, figyelmet, védelmet követelve, mert most nem ugyanolyan, mint egyébként.

Én leginkább a várandóssággal vagyok barátságban, az érzem a legőszintébbnek, a legkifejezőbbnek. Mert bármilyen erősek is vagyunk hitben, lélekben, amikor az ember teste mindenhogy érzi magát, csak jól nem, elfáradnak az idegek is és nagyon nehéz 9 hónapig folyamatosan érezni az áldást. Tudatában lehet lenni, de időnként az ember lánya kimerül. :-)

Nyilván (mivel nem vagyok szülésnő) most vagyok életemnek azon szakaszában, amikor a legtöbb kismamával, kisgyerekes anyukával találkozom. Kérem szépen, nekem az összes babát váró ismerősöm nagyon jól érzi magát a várandósság alatt, maximum egy kis lábdagadásról számolnak be a vége felé.
Ez a tény néha elgondolkoztat, hogy vajon nem vagyok én túlérzékeny?
Én ugyanis ha be lehetne váltani a terhesség 40 hetét 40 szülésre, gondolkodás nélkül megtenném! (Bár a baba mozgásai elmondhatatlanul jók... hát lehet, hogy mégsem cserélném, de gondolkodnék rajta.) Szerencsére probléma mentes kismama voltam mindkét csemetével, orvosilag nem volt semmi bajom. De egyébként! Szinte a legelejétől hányingerem volt, de úgy folyamatosan reggeltől estig. Aztán ehhez csatlakozott az ólmos fáradtság. Majd amikor az első mozgásokat megéreztem, nagyjából elmúltak a hányingerek és volt két szabadnapom. Mert rögtön utána gyomorégés lett a társam egészen a szülésig - nyilván ahogy nőtt a hasam, úgy nőtt a gyomorégés is. Az első szülés előtt hajnalban azért még hánytam egyet, nehogy elfelejtődjön. Amikor pedig már egy gyermekes anyuka voltam, és így sokkal kevesebb pihenőidőm volt, annyira fáradtnak éreztem magam folyamatosan, olyan nehéznek a hasamat, hogy végig azon imádkoztam nagyondenagyon, hogy ne szüljek meg túl korán.

Őszinte leszek: bármennyire is szerettem volna, nem tudtam folyamatosan érezni az áldott állapotot.
Még akkor sem, ha nem értek váratlanul a rosszullétek, mert anyukám jó előre felkészített, hogy neki milyen időszak volt a 9 hónap velem is és az öcsémmel is, így én is hasonlóra készülhetek.

Hálás vagyok nagyon a Férjemnek, amiért olyan türelmes társam volt mindkét 9 kilenc hónapom alatt (is)!
Elviselte a nyavalygásaimat, amit tudott segített, megpróbálta ő is könnyes szemmel pakolgatni a frissen vasalt kelengyét és megtanulta egyedül megbeszélni a számára érdekes dolgokat, merthogy bennem akkor ezekre vevőt nem talált. Engem ugyanis semmi más nem érdekelt, csakis a kisbabánk. Igyekeztem odafigyelni, hogy másoknak ne Róla meséljek állandóan, de teljesen őszintén mondom, hogy semmi más nem érdekelt, csakis ami a várandóssággal, a szüléssel, a gyerekneveléssel kapcsolatos.

Remélem, hogy nagyon sokan Áldott állapotban érzik magukat, hogy csak nagyon kevesen viselik teherként várandósságukat, és mindenki nagy szeretettel várja, fogadja az új kis Életet!

Te mit gondolsz?