2012. augusztus 28., kedd

Sorsoltam...

és a kihúzott papírkán:



nem jó a fotó, de zimelba neve szerepelt.

Kedves zimelba! Kérlek emilben küldj nekem egy címet, ahová postázhatom majd a meglepit.
Köszönöm szépen!

Fejlesztés alatt

Kedves Látogatók!
Bizonyára észrevettétek, hogy némi változás történt a blog felületét illetően.

Szerettem volna valami szebbet, színesebbet, ami kicsit jobban passzol a mondanivalómhoz. Valami vidámat, mert ez mégiscsak egy gyerekek miatt elkezdett dolog. Abba pedig nem illek az unalmasság. :-)
(Ezúton is elnézést kérek az elmúlt néhány bejegyzés morcisága miatt, de hát az élet nem habos torta mindig).

Még nézelődök, hogy mit hogyan változtassak, mert a színekkel még elégedetlen vagyok, fejléc is kellene valami szépséges, de hát majd idővel. Meg ahogy drága Férjem tud segíteni, mert az ő hathatós számítógépes tudománya nélkül az én roppant nagy türelmetlenségem nem ér célt. :-) Kevesebb vagyok nélküle.

Felkerült egy fordító is, nehogy már az a négy dél koreai olvasó, aki eddig idevetődött, ne értse a leírtakat, ha újra erre járna. :-)))

És végül, de nem utolsó sorban, nagy szeretettel köszöntöm a 10. rendszeres olvasómat is! Megköszönöm Nektek, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal, az érdeklődésetekkel!
Szeretném ezt egy aprócska ajándékkal is megköszönni.

Este tíz név bekerül egy kalapba, és kihúzott nyertesnek megpróbálok valami személyre szabott aprócska ajándékot küldeni köszönetképpen a követésért.

Úgyhogy este újra jövök!


2012. augusztus 27., hétfő

Tervteljesítés

Még nyár elején volt egy kijelentésem, hogy az idén az erkélyünk pompázni fog, mert csodássá varázsolom.

Isten látja lelkem, tényleg nagy lendülettel belefogtam! Elterveztem, hogy milyen szép anyaggal fogom körbevenni a kíváncsi pillantások kizárása végett. Megterveztem, rajzoltam, kivágtam a virágokat szárral és levéllel együtt, amelyeket az anyagra terveztem varrni, hogy igazán virágos réten találja magát, aki kilátogat a két négyzetméter sincs erkélyre.

Nagy virágerdőt nem terveztem még, mert sok időt terveztünk tölteni vidéken, a nagyszülőknél és a hát a virágokat sűrűn kell locsolni...
Csak néhány cserép. Ez volt a terv.

Aztán jött a tömb másik oldalát érintő lakástűz, amit egy, az erkélyre bepöccintett cigarettacsikk okozott és én eltántorodtam a terveimtől. Mert minekutána a lakástüzet követő héten is találtam friss csikket az erkélyünkön, rájöttem, hogy az embereknek az, hogy egy lakás teljesen kiégett, egy elázott, kettőben a füst miatt kell teljes bútorcsere, kevés ahhoz, hogy változtassanak dohányzási szokásaikon.
Én pedig nem akarom kockáztatni, hogy az erkélytakaró virágos rétem gyulladjon be és legyen továbbvivője egy apró nyári szikrának.

Ezáltal sajnos az erkély nem lett olyan varázsos, mint az elképzeltem. :-(

De az a kevéske virág, amik kikerültek, nem hagyták hála nélkül a rendszertelen öntözést sem.

A fenti bejegyzésben már mutattam, hogy a cliviám néhány év kihagyás után most újra virágzott.

A korallkán is folyamatosan volt egy-egy kis virágcsóva:





És a hajnalka is hozott egy pompás virágot így nyár végére:



És a Mammkától kapott vízihagymák közül is úgy gondolta hat, hogy kihajt! Ihaj-csuhaj!

Úgyhogy erre a nyárra ennyi. De lesz még nekem kertészetem, akárki meglássa! :-)

2012. augusztus 26., vasárnap

Hullámvasút: végállomás!

Persze tudom, a fenti cím nem valós, hiszen amíg élünk, egy hullámvasúton ülünk: hol fent, hol lent - a szerencsésebbeknek megadatik, hogy többször tudják jól érezni magukat, de senki nem hiheti azt, hogy amikor jó neki, az mindig úgy marad. Sajnos bármennyire gazdag is valaki hitben, anyagiakban, érzelmekben, vágyakban, bármiben, időnként elgyengül.

Úgyhogy csak bízom benne, hogy végre hegymenetbe tudok kapcsolni, és le tudom zárni a tépelődéseimet.

Hiszem, hogy emberek nem véletlenül szegődnek mellénk életünk egy-egy szakaszára. Ha nagyobb lenne körülöttünk a csönd, jobban meghallanánk a szavukat, amelyeket segítségül kapunk.
Én most így hatalmas segítséget egy ismerőstől. Olyat, amit mondhatnék bölcsességnek, de olyan egyszerű, hogy magamtól is rájöhettem volna, ha nem ringatóztam volna sokáig a saját kesergéseim hálójában.

Ez a bölcsesség pedig nem más, mint hogy a barátaid szerepe az életedben, hogy egyfajta tükröt tartsanak eléd. Ha megharagszol valakire valamiért, kezdd el boncolgatni azt a valamit és talán rájössz, hogy az a kis "hiba", az a kis "bűn" benned, nálad is meg van - és a barátra többé nem haragudnod kell, hanem hálásnak lenni, amiért felnyitotta a szemed, hogy miben fejlődhetsz még, mivel lehetsz jobb.

Belegondoltam, hogy azt a mellőzöttséget, amit az egyik barátnőmtől tapasztalok, egy másik barátnőm talán az én irányomból éli meg, mert nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben. És észre sem vettem. Ráfogtam az élet sodrára. Ha-ha!
És talán nekem is jobban oda kell figyelnem arra, hogy mások másként nevelik a gyereküket és ha hozzánk jönnek, jól szeretnék érezni magukat és nem örök figyelmeztetéseket hallani. (Persze normális keretek között maradva a viselkedéssel).

Aztán biztos, hogy az is segített a völgyből felfelé indulni, hogy kezdem összerakni az új céljaimat, vágyaimat. Mammkának válaszolva ott volt, hogy életem egy nagy szakaszának végéhez értem. Idáig terveztem, idáig vágyakoztam a dolgaimat. Minden ezutáni azoknak a vágyaknak a teljesülésére volt hagyatva.
Úgyhogy most el kell végeznem az újratervezést, a finomhangolást az ezutánira. Mert az úgy "kevés", hogy imádkozok egészségért, megélhetésért. Újra át kell gondolnom, hogy mik a tervek velem, merre tartsak tovább.

Minden nehézségnek meg van a maga szerepe az életünkben. Ha sikerül feltennünk magunknak a megfelelő kérdést, amit utána meg is válaszolunk, egy magasabb szintre léphetünk életünk fejlődésének lépcsőjén. Most úgy érzem, léptem egyet a lépcsőmön és kíváncsian várom, mit találok ezen a szinten.




2012. augusztus 25., szombat

Kedvenc évszakom...

... hát nem a nyár!

Talán csak gyerekkoromban volt az a vakáció miatt, mert az a nagy szabadság azért elnyomja a kánikula negatív hatásait. :-)

De már régóta a sor végén kullog a nyár, mert nagyon nem tetszik ez a véget nem érő hőguta. Szenvedek a hangulataim miatt, ami a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban romlik. Nem győzőm vasalással a család által termelt szennyes ruha mennyiségét. Sajnálom a gyerekeket, mert kínlódnak ők is. Egész nap nem tarthatom őket a kádban. A játszin is nehéz néha a terelgetés: elsődleges szempont olyan játék találása, aminél árnyékban lehetünk. Legalább.

Úgyhogy most nagyon-nagyon várom az őszi hűvösöket (már csak azért is, mert nagyon szép sapkákat tervezek kötni a jövő nemzedékének).

És eszembe jutott az én kis őszi nyírfásom. Még a Leányzóra való várakozás idején készült el. A végét már nagyon meg kellett húzni, nehogy aztán a nagy babázásban elfelejtsem befejezni. :-) De a Gyermek tudta a dolgát, megvárta, míg elvarrom az utolsó szálat. A keretezés már apára és mamára maradt, amíg mi a klinikán regenerálódtunk a nagy találkozás után.



Azóta tűgobelinbe még nem kezdtem bele. Hát... még lehet, hogy kell egy-két nyár, míg újra rá merem szánni magam. :-)

2012. augusztus 23., csütörtök

Netovább

Arról már elmélkedtem korábban, hogy milyen minőségű rajz- és egyéb mesefilmekkel bombázzák mostanában a gyerekeket. Rémisztőek leginkább.

A könyvek terén is van jó néhány, amit messze elkerülök, mert vagy igénytelen a szöveg és/vagy az illusztráció mellőz minden szépséget.

Azt is megfigyeltem már, hogy a klasszikus meséket viszont néha megváltoztatják - talán gyerekbarát célzatból. Gondolok itt arra, amikor Jancsit és Juliskát nem direkt és készakarva viszik a szülők az erdőbe "elhagyni" őket, hogy haza ne találjanak, hanem véletlenül eltévednek.
Hát... igen, nem túl szép az ilyen cselekedet a szülőktől, de azt gondolom, hogy a klasszikus meséket (jó esetben) minden szülő ismeri, ergo amiről tudom, hogy a gyerekemnél érzelmi válságot okozna, azt (még) nem mesélem el. Szóval én nem értek egyet ezekkel a változtatásokkal. Rengeteg mese van, ki lehet választani azokat, amelyekkel a gyerekeim megbirkóznak. Néhány mesét majd később veszünk elő - esetleg teljesen kimarad, de még így is nagyon sok van, amit olvasni lehet nekik.

Ilyen formában nálunk még nem került elolvasásra a Piroska és a farkas, mert a Leányzónak nagyon nem jön be a vicsorgó állatok ábrázolása és azok gonoszkodása se nagyon.
Ugyanígy kerültük Hófehérkét is, mert nem tetszett neki a gonosz mostoha.

Karácsonyra kapott egy Grimm legszebb meséi könyvet. Egyet a sok közül, mert van néhány válogatás a piacon. Többször elolvastuk már belőle a Brémai muzsikusokat, de Hófehérkét... nos, őt kerültük.



Valamelyik nap hozza a könyvet, hogy azt olvassam el. Igen, a Hófehérke és a hét törpét!
Őszinte leszek: a mese végére én voltam az, aki teljesen kikészültem. Ilyen mértékű mesetorzítással még nem találkoztam. Szerencsére a Leányzó el volt foglalva az első hallásra élménnyel és így nem ütöttek fejében szöget azok a gondolatok, amelyek megelőzése miatt ezt a könyvet - ha nem is hajítom ki, de - úgy elteszek, hogy rá ne akadjunk többet.

Nnna:
- A könyvben Hófehérke már hétéves korára bájosabb a mostohánál, így már ekkor a vadász kezére kerül. Ez még így oké, de

- Ez a hétéves leányka az, akinek alkut ajánlanak a törpék: "Ha tisztán és rendben tartod az otthonunkat, és megfőzöd a vacsoránkat.... akkor maradhatsz. - Ó, ez természetes! - felelte Hófehérke boldogan."
Hát, igen... nekünk van még akkor mit fejlődnünk, mire a Leányzót hétéves korára felfejlesztem korrekt házvezetőnőnek!

- Először a mostoha gyöngysorral akarja megfojtani a hétéves Hófehérkét. Túléli
Aztán már második körben hozza a mérgezett almát! De túléli, mert a törpék felemelik az ájult kislányt és kiesik a szájából az alma.
Harmadik és egyben utolsó körben itt a fésűé a főszerep! Megmérgezi Hófehérkét. Hófehérke meghal.

- Üvegkoporsó....bla-bla-bla... "így maradt hosszú-hosszú ideig... mintha csak mély álomba zuhant volna".
És ez agyvizem felforralója: "Egy napon egy herceg vágtatott át az erdőn, amikor hirtelen meglátta a koporsót. Megpillantotta Hófehérkét - aki időközben egy csodaszép fiatal hölggyé cseperedett - ,...."!!!!!!!!!


Hát ezt nem.
Munkám során sokszor és sokat kellett érvelnem, meg- és kimagyaráznom. Mondhatnám, hogy nem vagyok a szavak embere, de nem lenne igaz. Férjemmel néha jókat mosolygunk azon, hogy bármikor bármit megmagyarázok és ugyanannak az ellenkezőjét is.
De ezt nem.
Egy négyéves gyereknek képtelen vagyok magyarázatot adni arra, hogy egy koporsóban fekvő hétéves leányzó hogy cseperedik fel, miközben mintha aludna! Mert az én négyéves leányzómnak az nem magyarázat, hogy ez csak mese, és ott minden lehet.

Le kell vonnom a következtetést: nem csak a rajzfilmeket kell megnézni a gyerek előtt, de a könyveket is először egyedül kell átolvasnom, nehogy megint beleszaladjunk valami hasonló okosságba.

Ennek a jól sikerült könyvnek nem szeretnék ingyenreklámot csinálni. De ha valakinek a gyerekkönyves polcon még nincs hófehérkés könyv, emilben szívesen megadom, hogy mit ne vegyen meg még véletlenül sem - egyébként 3.499,- forintért.

2012. augusztus 21., kedd

Első kendőm

Két horgolásóra után úgy gondoltam, hogy mikor máskor kezdhetnék bele első kendőm elkészítésébe, ha nem most.

40 virágnál tartok, még el kell dolgozni a szálvégeket, blokkolni, összeállítani.... de már tisztán látom, hogy ebből kendő lesz! :-)


2012. augusztus 20., hétfő

Új kenyér ünnepe

És még mi minden mást is ünneplünk augusztus 20-án.

Mi családilag anyukám születésnapját is tűzijátékkal zárjuk e napon. :-)

Azok számára, aki az ország távoli pontjain élnek, és televíziós közvetítéssel sem tudtak betekintést nyerni a Debreceni Virágkarneválra, küldök néhány képet a virágkocsikról:












Mindenkinek szép ünneplést kívánok mára!

Anyukám, Isten éltessen sokáig egészségben, szeretetben!

2012. augusztus 12., vasárnap

Szappanok

Eszter egy különleges nő. Falura költözött, kecskéket tart - a kecsketejből és még jónéhány természetes összetevőből csodás szappanokat készít. Van egy blogja is. És webáruháza

Én szeretek a netről vásárolni, mert nagyon időspóroló dolog - de nem szeretem a magas szállítási költséget. Leginkább akkor éri meg, ha sokat vásárol az ember, akkor relatíve, egy termékre leosztva nem drága annyira a szállítás.
De szappanból nemigen szoktunk betárazni. Sokan így lehettek vele és Eszternek megcsappantak a rendelései, már-már félő volt, hogy el kell adni őket. De ezen olvashattok nála.

És arról is, hogy vidéki átvevő helyekkel próbálja kiküszöbölni a vevőnkénti szállítási költséget.
Úgy gondoltam, segítek neki így én leszek a Debreceni Logisztikai Központ. :-)

Kedves debreceniek, nézzetek be (újra) Eszterhez és ha megtetszik valami, ne hezitáljatok. A postaköltséget megúszhatjátok, ha a személyes átvételt választjátok! 

Én nagyon szorítok neki, hogy ne fulladjon be ez a jó kis vállalkozás, ne szakadjon meg valami, ami jó!

2012. augusztus 11., szombat

Lakodalom lesz...

... hát nem a mi utcánkba, de szeptemberre meghívást kaptunk egy esküvőre.
Ahová szép ruha kell.

A minap, a horgoló tanfolyamom utolsó órája előtt volt 20 percem, hogy beugorjak néhány üzletbe, hátha látok valami szépet, ami jó lenne az esküvőre. Mivel nem szeretek soppingolni, meg egyébként is gyorsan tudok vásárolni, e röpke idő alatt asszem négy üzletet is feltérképeztem. Azon túl, hogy egyikbe sem kell visszamennem ruhát próbálni, netalán vásárolni, a következőket tapasztaltam:

- Két választásom van: vagy olyan ruhát veszek, amit némi méretigazítás után akár a nagymamám is simán viselhet, nem fogják megszólni, hogy túl fiatalos. Vagy pedig egész egyszerűen úgy fogok kinézni, mint egy útszéli, laza erkölcsű nőszemély. Olyan ruhát, ami nem vénasszonyos, de nincs kinn belőle a fél fenekem és/vagy a fél mellem, nem találtam.

- Tizenezer forintokért olyan ringy-rongy minőségű holmik lógnak a vállfákon, hogy egyszerűen nem értem, hogy ki veszi meg. Minimum 110% műszál, igénytelen szabásminta, a varrás sem mondható profinak. Rondák. Árukhoz viszonyítva mindenképpen.

- Lehet, hogy messziről lehetett látni a perpillanat nem komoly vásárlási szándékaimat, de csupán egy helyen kérdezték, hogy segíthetnek-e. A többi helyen vígan beszélgettek tovább.

Megállapítottam, hogy kénytelen leszek valahogy időt találni a több varrásra, mert ilyen rongyokért, amiket láttam, nem vagyok hajlandó pénzt adni. Mondjuk esküvői hacukát még nem vállalok, de a hétköznapi ruhatáramat így kell összeraknom. Erre neki is fogtam, hogy belekezdek az összevarrásába egy már korábban kiszabott nadrágnak. Annyira belejöttem, hogy készen is lett. Elégedett voltam, mert - a magam kis hobbivarrónői képességeimhez mérten - minőségi darab lett. Egészen addig, míg fel nem vettem. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a szabásminta el lehetett méretezve, a nadrág ugyanis nagyon bő rám. Még övvel is hordhatatlan. Úgyhogy most reménykedem, talán anyukámnak jó lesz és nem kell sutba vágni - alakítgatni.

De hogy az esküvőre honnan lesz nekem szép ruhám, pláne olcsón, még nem tudom! :-(

2012. augusztus 9., csütörtök

Egy korszak lezárult

Nem tudom, miért lettem nagy rajongója a férfi vízilabda válogatottnak. Azért-e, mert zsinórban 3 olimpiai aranyat szereztek? Vagy azért, mert az edzőt, Kemény Dénest szenzációs vezetőnek tartom? Nem tudom.



Nagyon-nagyon szurkoltam nekik tegnap és el sem tudtam képzelni, hogy nem ők nyerik a meccset? Hogy egy háromszoros olimpiai bajnok csapat nem jut be az első négybe??? Ezt senki nem gondolhatta komolyan. Még akkor sem, ha nem volt jó az elmúlt négy évük.

Végtelenül sajnáltam őket! Látni azokat a csalódott, szomorú arcukat, míg az olaszok örömmámorban úsztak.

Jajj, Fiúk! Remélem és kívánom, hogy méltósággal tudjátok majd viselni ezt az óriási vereséget, veszteséget! Hogy a következő meccsen, amelyre ki kell állni, úgy tudjatok odamenni, ahogy egy vérbeli sportolónak kell: mindenre elszántan és nem úgy, mint akinek már minden mindegy.
De nagyon nehéz lesz! Szurkolni is, játszani is.
És majd az a sok kérdés, amikor hazajöttök, hogy miért így és nem úgy és ki a hibás, a felelős, kit kell kínpadra ültetni, kinek kell elvinnie a balhét.

Bízom benne, hogy talán majd az is eszébe jut valakinek, hogy hol keresse a mankót, amire kapaszkodva innen is fel kell tudni állni, és ne úgy járjunk, mint a focival, hogy még mindig abból akarunk megélni, hogy valamikor volt egy aranycsapatunk.

Én nagyon remélem, hogy lesz még vízilabda aranyunk!

2012. augusztus 6., hétfő

Szófogadatlanság

Hjjja, kérem, ezzel már mindenki találkozott. Akinek van gyereke - azért. Akinek nincs, az meg biztosan látott már gyereket, aki szófogadatlan volt.

Amíg nekem nem volt gyerekem, úgy gondoltam, hogy ezen a dolgon sokat segít a következetesség.

De most nem tudom, mit gondoljak. :-(

A Leányzó annyira szófogadatlan sokszor, hogy már-már teljesen tanácstalan vagyok a kezelését illetően. Igyekszünk következetesek lenni vele - legalábbis mi úgy gondoljuk, hogy azok vagyunk -, de néha azt érzem, hogy mit sem ér. Az biztos, hogy kőkemény, makacs természetet örökölt mindkettőnktől. És van benne egy nagy adag csakazértis. Ami talán korán van még 4 évesen, de olyan sok más dologban is megelőzi a kortársait.

Szüleim örökzöld véleménye a kérdést illetően: az a baj, hogy még sosem kapott egy "rendes" verést.
Hát... nagyon bízom benne, hogy enélkül is megoldjuk majd a problémát. Végtére is okos, intelligens felnőttek vagyunk, csak megtaláljuk a megfelelő viselkedési módot egy négy évessel...

Az öcsém és én sem voltunk elverve soha "rendesen", mégis nagyon szófogadóak voltunk. (Állítólag. Mondjuk az öcsémre emlékszem, hogy tényleg az volt - de arra is, hogy én meg sokszor nagyon nem.)
Úgyhogy talán tényleg nem a verés a célravezető.

De hogy mi, azt most nem tudnám megmondani. Amikor a legalapvetőbb, biztonsági utasításokra is fittyet hány, miszerint álljmegvárjmeggyerevissza, teljesen felforr az agyvizem. Egyébként is nehéz most velük, hogy ketten háromfelé szaladnak - pláne ha még a nagyobbat sem tudom biztonságban, mert nem tartja be a megbeszélteket.

Ha netalántán valaki, akinek a gyerekének benőtt a feje lágya, talán már szülősorba is került, tuti tippeket tud megosztani, kérem mindenképpen hagyjon egy bejegyzést és ne engedjen itt őrlődni egy kétségbeesett édesanyát, aki embert szeretne faragni a gyerekéből - de leginkább szavakkal és simogatással, nem pedig tenyérrel leütve az nemkívánatos részeket. Köszönöm!

2012. augusztus 5., vasárnap

Tűsarkú és kölesgolyó

Néha álmélkodva nézem a játszótér homokjában az apró, de mély lyukakat, amit a tűsarkú hagy maga után. És nem értem, hogy mit tudnak mások, amit én nem, vagyis mi kell ahhoz, hogy tűsarkúban lehessen gyereket sétáltatni.



Nem mintha különösebben vágynék a lábamat ilyen kényelmetlenségeknek kitenni (komolyan, hogy lehet ilyen cipőben egyáltalán megállni????), de úgy általában sem tudok normális, női külsőt ölteni a gyerkőcök mellett. Mivel rendesen futni-kúszni-mászni kell utánuk, a miniszoknya (de akár úgy általában a szoknya) kizárva. A Kicsit még elég sűrűn karra kell vennem, minek köszönhetően a koszos kis cipőtalpát a csípőmhöz törölgeti. Maszatos kis kezét, száját a vállamhoz. Most a kánikulában a naptejjel kent bőröm kicsi izzadás után remek tapadófelületet ad a homoknak - ezáltal a nyakam is úgy néz ki néha, mintha nem lennék túl nagy barátságban a zuhannyal.
A Nagy olykor a krétás kezével támaszkodik a vállamra, de egyébként is szokása, hogy a fejemen támaszkodik, miközben cipőt igazítunk.

Hát... mit mondjak, mire hazaérünk, én (is) úgy nézek ki, mint egy kismalac. Amivel komoly gondom nincs, merthogy gyereket nevelek, szerintem belefér.

De akkor is ott a kérdés: Hogy csinálják ezt tűsarkúban, miniszoknyában, tupírozott hajjal?

2012. augusztus 3., péntek

Hullámvasút

Nehéz napokat élek meg mostanában.
Nagyon fáradtnak, kimerültnek, zavarodottnak érzem magam. Tudom, a több alvás, a kikapcsolódás segítene - de mindkettőre kevés jut. Szépen azért majd kikecmergek ebből a völgyből. Az viszont nagyon zavar, hogy ilyenkor nem tudok tisztán látni dolgokat.

Nagyon sok fejtörést okoz az egyik barátnőm. Talán kezdeném a kérdést azzal, hogy azok vagyunk-e egyáltalán. Annyira felidegesít az utóbbi időben minden egyes találkozásunkkor, hogy úgy érzem, nem is önmagam vagyok olyankor. Haragszom is rá, igen.

Aztán felmentem, hogy nyilván én vagyok most kicsit túlérzékeny meg sértődős - ő eddig is ilyen volt, mégis évek óta tart a kapcsolatunk.

Azután csak nem hagy nyugodni az érzés és rájövök, hogy tulajdonképpen mindig én kerestem, ő csak lereagálta a megkereséseimet.

Később úgy gondolom, hogy ez nem baj, mert hát nem vagyunk egyformák és őt (is) úgy kell szeretnem, ahogy van.

Aztán amikor a Gyerekemet szólítgatja folyamatosan olyankor, amikor nem is viselkedik rosszul nagyon erősen oda kell figyelnem, hogy udvarias maradjak és ne rontsak el egy másokkal közös programot.

Majd azon gondolkodom, hogy mennyire vagyok én elfogult a Gyerekemmel. Lehet, hogy mások számára kibírhatatlan a természete?

Kicsit később rájövök, hogy az önzőség mértéke igen erősen azonos mértékű benne és a Gyermekemben - talán ezért frusztrálja annyira?

Aztán megint azt gondolom, hogy csak én vagyok érzékeny és nincs itt semmi különös, csak nekem kéne most türelmesnek lennem magammal és kivárni, amíg letisztulnak a fejemben a gondolatok, szívemben az érzések és addig nem lépni, nem szólni - megvárni a bölcsesség beköltözését.

Istenem, csak add meg a csöndben maradás tudományát!

Mert amúgy nagyon utálom, amikor ilyen bizonytalan vagyok!