2012. november 30., péntek

Az aggódásról II.

Sajnos vissza kellett mennünk a klinikára, mert újra jelentkezett a Fiúcskánál a láb probléma. Nem folyamatosan, csak időként - és így még rosszabb dolgoknak nézhettünk elébe.
Volt vérvétel, ultrahang, ideggyógyász, eeg. Szerencsére semmi elváltozást, rendellenességet nem találtak. Igaz, az okot sem. De mivel a Fiúcskának esze ágában sincs más ijesztő tünetet produkálni, pont olyan virgonc és eleven, mint szokott lenni, talán nem is kéne nagyon megijednünk.

Mindenesetre most néhány nap alatt (számomra mindenképpen) sok beteg, fogyatékos, sérült gyereket láttam. És a családjukat, hozzátartozóikat.

Úgyhogy az én imám ma ezekért a családokért szól. Mert sérült gyereket nevelni, úgy gondolom,  egy iszonyú nagy erőpróba. Az idegek és a türelem végsőkig való feszítése, az aggódás természetes napi velejáróvá válása, a környezet lesajnálásának, elkerülésének megélése és még sok más nehézség, amibe a hétköznapokon bele sem gondolunk. Amire azt mondjuk, hogy talán jobb is, ha nem gondolunk bele, mert így könnyebb. De Ők minden nap ebben élnek.

2012. november 27., kedd

Karácsony

Minden évben elhatározom, hogy jövőre sokkal korábban belefogok a karácsonyi előkészületekbe, hogy ne legyen olyan nagy hajtás a vége, hogy minden elkészül-e időben.

És komolyan elég korán belefogok, merthogy már januártól kezdem kiötölni az ajándékokat, hogy majd kinek mit gyártunk-készítünk-veszünk. (A válságba belemerülve egyre inkább gyártunk és készítünk.)

De ugye év közben is van sok teendő, elkészítendő, vagyis nem tudok már márciusban a karácsonyra készíteni dolgokat, bár néha azért bekerül a titkos, ajándékos szekrénykébe egy-egy darab akármi.
És persze, hogy így november vége felé már mindig eluralkodik rajtam a félsz, hogy vajon mindenkinek lesz-e valami, osztok-szorzok, próbálom a kevesebbel is beérni és már látom, hogy ez még hosszú évekig nem is lesz másként.... és de jó ez így! Talán remélem is, hogy nem lesz olyan, amikor olyan keveset akarok ajándékozni, hogy aggódás nélkül elkészüljek. :-)

2012. november 26., hétfő

Az aggódásról...

... úgy általában egészen más elképzelései vannak az embernek, amíg gyereke nem lesz.

Még világra sem jön, amikor már aggódunk, hogy egészséges lesz-e, meg lesz-e mindene, pont annyi, amennyi kell, sem több, sem kevesebb, és akkor születik-e amikor kell, nem később, nem korábban.

Aztán meg még számtalan mifenével tudják az emberre hozni a frászt. És amikor már végigpörgetsz magadban minden lehetőséget, hogy vajon miért lehet, hogy nem tud a lábár állni, az egyébként aktívan mozgó, eleven Fiúcska, és a Férjed szemében is látod a nagy félelmet, hogy vajon mi lehet ez, és az orvosok sem találják az okát, csak hogy majd vigyétek vissza, mert hétvégén csak ügyelet van... kész vagy teljesen.

Aztán rövid idő elteltével a gyerekőrző Férj felkiált: "Gyere már! Elindult... és már szalad!"

Hát ilyeneket csinálnak. Így, a második szülinap küszöbén. Mi lesz még később? :)

2012. november 20., kedd

Staféta

A Staféta újra visszakerült hozzám. Igen, nem újra megnyertem, hanem visszanyertem. :-) Miától.
Sajnálatos módon én voltam az egyetlen jelentkező, úgyhogy nem volt nehéz megnyernem. Viszont nagyon restellem, hogy csak készültem-készültem majd elfelejtettem kiírni itt is a játékot, talán lett volna más esélyes is.
Nnna, mindegy, ezen már kár szomorkodnom - maximum le kell vonnom a tanulságot, hogy a blogolásnál is érvényes, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Szóval: nálam a staféta, amit majd továbbadok, ha elkészül az ajándékom.
Addig viszont nézzük, hogy mit nyertem:



A japán babától el vagyok ájulva! A játék kiírásánál lévő fotón sokkal kisebbnek tűnt, de ez hatalmas! Nagy öröm lesz a gyerekeknek.

A gyöngyfűzés meg nekem, most úgyis gyengéim a gyöngyök. Nagyon szép - a fotón sajnos nem sikerült visszaadnom a csillogását.


A kis üvegcsék pedig szintén a japán vonalat képviselik. (Vagy bocs, ha a sárkány egyértelműen kínai motívum. Elnézést kérek mindenkitől, aki ilyen inget visel, de nekem ez a japán-kínai kérdés olyan távolinak tűnik. :-))) Ferde-ferde.)




A kis üvegcsék pedig szintén a japán vonalat képviselik. (Vagy bocs, ha a sárkány egyértelműen kínai motívum. Elnézést kérek mindenkitől, aki ilyen inget visel, de nekem ez a japán-kínai kérdés olyan távolinak tűnik. :-))) Ferde-ferde.)

Mia, köszönöm szépen!

És hamarosan jövök újra.

2012. november 19., hétfő

Véletlen bevonzások

Számomra annyira jó érzés, amikor sorra magam elé kapom a vágyott dolgokat. Nem anyagiakra gondolok (bár persze olyankor is nagyon tudok örülni), hanem amikor a lelkem támogatást kap.

Amikor elkedvetlenedek a sok negatív hozzáállástól, az érdektelenségtől, a nemtörődömségtől, a hazugságtól, képmutatástól, stb... és aztán szépen sorra belebotlok olyan emberekbe, akiknek szintén elege van ebből és szeretik másként látni a világot. Akik szintén úgy gondolják, hogy előbb söpörjünk a saját házunk tájékán és ha már mi mindent megtettünk, utána kezdjük el kizárólag a külső körülményeket okolni a nehézségek miatt.

Van, amikor nagy pofonokat kapunk az élettől, de alapvetően tényleg igaz, hogy a gondolataink nagyban befolyásolják a körülményeinket.

2012. november 8., csütörtök

Kókuszcsiga

Bár szeretek főzni és teszem is majd' minden nap, de nem nagyon találhatók receptek a blogon. Annál is inkább, mivel nem nagyon tartom be őket. :-) Én amolyan ötletgazda módra főzök. Ha valami nincs itthon, de van valami méltó helyettesítője, két percig sem okoz lelkiismeret furdalást a csere. Vagy ha valami kicsit több, vagy kevesebb, mint az előírt mennyiség. Sőt! Kimondottan utálom, ha egy receptben az szerepel, hogy pl. 50 dkg liszt! Merthogy liszt és liszt között is van különbség, csakúgy, mint a többi hozzávalónál. Vagyis egyszer kb. 43 dkg kell bele, a másik alkalommal meg 54 dkg.
Mondjuk tény, hogy kezdő szakácsoknak kell valami irányvonal - de én azokat a szájról szájra terjedő recepteket kedvelem, amelyeknél a liszt mennyisége úgy van megadva, hogy "amennyit a tészta felvesz". :-)




De most eltekintek és a képen látható kókuszcsiga receptjét mégis közzéteszem, mert olyan gyorsan elkészíthető, finom sülemény, ami nem hiányozhat sokáig a kisgyerekes háztartásokból. Tízóraira, uzsonnára kiváló, de jól dobozolható-zacskózható, hogy bárhová magunkkal tudjuk vinni éhség ellen. (A hirtelen étvágy miatt pékségben/fornettisnél történő bevásárlásokat egyre kevésbé bírja a pénztárcánk).
További előnye még, hogy akár le is fagyasztható, majd némi felengedés, melegítés után frissként fogyasztható.

Próbáljátok ki!

És a recept:

- 50 dkg liszt (he-he)
- 25 dkg margarin
- 2 dkg élesztő
- 4 tojás
- 20 dkg kókuszreszelék
- 50 dkg porcukor (én ennél jóval kevesebbet szoktam belerakni az egészségünk védelme érdekében, de tényleg édesen a legfinomabb)
- egy evőkanálnyi ecet
- 1,5 dl tej

Kevés tejben az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a négy tojás sárgáját és az élesztőt. Gyúrjuk, négy cipóba osztjuk.
A tojások fehérjét gőz fölött fehér habbá keverjük a porcukorral és az ecettel. Kinyújtjuk a lapokat, mindegyik tetejét megkenjük a fehér habbal és megszórjuk kókuszreszelékkel. Feltekerjük és két ujjnyi vastagságú vagdossuk. Megsütjük - ha még éppen nem barnul a tészta, hanem szép fehér, már jó!
(A képen láthatót egy kicsit tovább hagytam a sütőben - ha fehéren már kivesszük, sokkal puhább). 

2012. november 7., szerda

Szülők Szerdájá - Szülésre készülve

A legtöbb nő nagy izgalommal készülődik a szülésre. Alig találkoztam még olyannal, akit hidegen hagyott volna ez a téma, főleg a várandósság idején. És ez így is van rendjén, hiszen női létünk egyik legnagyobb mérföldköve. Azt gondolom, hogy semmi más nem változtat rajtunk olyan rövid idő alatt annyit, mint az első szülés.

Persze, hogy nagy hát a készülődés, hiszen nem csupán az egyik legnagyobb esemény az életünkben, de ráadásul nagyon sok misztérium is övezi. És annyira elképzelhetetlen is, amíg át nem éli az ember. Mert azért remélhetőleg nem csak rémtörténeteket hall a leendő anyuka, hanem pozitív töltetű szülés élményeket is! Ami jó, de még így sem fogható fel, hogy miként van az, hogy valami annyira fáj, mint még soha semmi, de hogy az mégis mennyire jó!???? Várja is már a terhesség végét, hiszen itt fáj, ott fáj, mindenhol fáj, nem fér magától - és hihetetlenül várja is már a nagy találkozást a gyermekével! És mindkettőnek, a terhességnek és a várakozásnak egyaránt véget vet ez a nagy esemény.

Most talán a legdivatosabb azzal készülődni, hogy döntést kell hozni: otthon vagy kórházi körülmények között szeretnék-e szülni. Mert Geréb Ágnes meghurcoltatása óta/miatt kicsit finomodtak az otthonszülések körülményei, lehetőségei is. Én ennek nagyon örülök, még akkor is, ha én nem gondolkoztam otthonszülésen egyik várandósságom alatt sem. De azok, akik ezt tartják helyesnek, most választhatnak. És ez jó!
Aki az otthon szülés mellett dönt, az azt hiszem mindennek utána néz, utána jár, ami csak a szüléshez kapcsolódik. Hogy mikor mi történik, mi miért van, mivel lehet segíteni, lelkileg, testileg hogy lehet leginkább felkészülni.
Aki a kórházi szülés mellett dönt, az is szán (általában) nem kevés időt arra, hogy megtalálja a lehetőségeihez mérten legjobb kórházat, orvost, szülésnőt. Van, akinek nem fontos, hogy legyen választott orvosa, szülésznője, de ha lehetséges, mindenki szeretne olyan intézményt választani, ahol "biztonságban, jó kezekben" érzi magát és gyermekét.

Egyáltalán nem szeretnék állást foglalni az otthonszülés mellett vagy ellen! Van, aki a háborítatlanságot tarja mindenképpen fontosnak egy új Élet kezdetén, van akinek a biztonság mindenek felett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az otthonszülés nem biztonságos - de abban mindenki egyet ért, hogy minden szülés kockázatos, és bárminemű probléma esetén kórházban hamarabb ott a segítség.

Utóbbi időben, amióta az otthonszüléseknek egyre több híve van, a szülészeteket minősítik is, megkönnyítve ezzel a leendő anyukák döntését.

Mindezekhez viszont a legfontosabb az lenne, hogy többször és mélyebben beszéljünk a szülésről! Én azt tapasztaltam, hogy a szakszolgálat, legyen az a védőnő vagy a körzeti nőgyógyász, semmilyen tájékoztatást ne ad ilyen téren. És ez számomra elszomorító! Mert engem a téma érdekelt mindig is, elolvastam, amit csak tudtam - de egyrészt ez nem volt rám írva, hogy emiatt nem mondtak volna erről semmit, másrészt meg nem mindenki indul neki ilyen felkészülten. Az otthonszülésről pl. egy szó nem volt. Debrecenben a Klinikán is és a Kenézy kórházban is lehet szülni. Semmit nem mondtak arról, hogy tudom-e, milyen eltérések vannak a két hely szülészete, újszülött osztálya között. Ideadják a tájékoztató füzetet, aztán abban, ha akarod, elolvasod, hogy a szülésnek milyen fázisai vannak, mit vigyél magaddal a kórházba, a babának is - de úgy nagyjából ennyi a felkészítés. Mondjuk a Leányzó érkezése előtt kérdezte a védőnő, hogy félek-e a szüléstől. De őszintén szólva, nem tudom, mit mondott volna, ha közlöm, hogy igen.

Nagyon, nagyon fontos lenne, hogy a Lányokkal beszélgessünk a szülésről. Hogy ne csupán a nehéz szülésekről halljanak, amik tényleg rémtörténetként terjednek szájról szájra. Hanem arról, hogy igen, van az a nagy fájdalom, amit még sosem éreztél korábban, de annyira más fájdalom, mint minden korábbi, mert ez nem valami baj, valami rossz miatt van, hanem egy nagy Jó érdekében és teljesen más. És hogy csak addig érzed, amíg meg nem látod a Gyermekedet. Aztán már csak arra emlékszel, hogy fájt, de hogy hogy és mennyire és meddig.... már nem is érdekel.
Fontos lenne, hogy beszéljünk arról is, hogy ilyen szép szülésre kell készülni, így kell nekiindulni - de meg kell ismernünk a teljes folyamatot, tudnunk kell, hogy mi várhat ránk, hogy ne essünk pánikba, ha valami mégsem simán megy, hanem - legalább félig - értsük az orvost, ne pedig azt érezzük, hogy "csak" elszenvedői vagyunk valaminek.
Fontos lenne, hogy beszéljünk arról is, hogy nem csak az otthonszülők választhatnak alternatív megoldásokat, hanem sok kórházban lehetőség van ezekre - és ez adná a kórházválasztás fontosságát.
Fontos lenne az is, hogy ne csak a szülésre készüljünk, hanem a gyermekágyra is, merthogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. De ez utóbbiról mégis szinte csak annyit tudunk előzetesen, hogy szoptatni kell majd és célszerűbb eldobható bugyit venni a kórházi napokra.



Az egészségügyi helyzet mindig változik, tegnap úgy volt, ma így van - holnap meg ki tudja, hogy lesz. Talán egyszer elmondja ezeket a védőnő (bár biztosan most is vannak olyanok, akik elmondják!), de lehet, hogy nem is lesz már ilyen személyzet. Ezért van nagyon nagy felelősség rajtunk, Anyákon, hogy Lányainkat jól készítsük fel erre a hatalmas és megtisztelő feladatra! Hogy ne csupán félelemmel teli kíváncsisággal induljanak neki, hanem érezzék már előre azt a csodás nagy hatalmat! Hogy legalább kilenc hónapig készülődjenek a nagy találkozásra, ne csupán az első fájások érkeztével. Hogy utólag csak annyi érje őket váratlanul, hogy: Nem számítottam rá, hogy ennyire boldog leszek!



Fotó forrása: internet

2012. november 6., kedd

Papsipka

Talán nem véletlenül kapta a nevét ez a finom kalácsféle:





Vagy csak nálunk, a Nagymamám nevezte így? Akárhogy is, nagyon szeretem. Mondjuk olyat, amilyet ő csinált, soha nem tudtam még kreálni. Apukám pont olyan finom lekvárt főz, mint az édesanyja, úgyhogy az sokat javít a helyzeten. Remélem, majd az én unokáimnak is ilyen finom lesz az a tészta, amit én sütök...

Felétek ismerős ez a süti? Ott is így nevezik?

2012. november 1., csütörtök

Mindenkiért

egy-egy gyertya égjen!