2012. május 31., csütörtök

Staféta...

... határideje jelentkezők hiányában meghosszabbítva. Jún.5-ig remélem valakinek megtetszik ez az árva kis libafiú.

Lehet, hogy Rád vár?


2012. május 30., szerda

Ez lett belőle



Négy évvel ezelőtt még nem tudtam, hogy másnap reggel 8 óra 1 perckor kislányom születik.

Neki készült most a girland.



Tisztán látszik, hogy kicsi a lakás - alig fért ki. A boylandot kisebbre kell terveznem.

2012. május 29., kedd

Ez történik...

... ha elmegyek rózsaszín kockás anyagot venni:



És hogy mi lesz belőle, remélem holnap kiderül!

2012. május 28., hétfő

Tündérpálca

Nagyon-nagyon el vagyok késve a szülinapi előkészületekkel. Nem vagyok az a véghajrás típus, de most annyi minden volt - én pedig nagyon szétcsúszva. Remélem csak azért, mert kicsit elfáradtam, de mostanában az idő, mint a homok folyik ki a kezeim közül.

Mindenesetre a tündérpálcát sikerült összehozni.




A Leányzó mostanában odavan a tündérekért, amit nem csodálok, mert olyan gyönyörű tündéres könyveket olvasgattunk az elmúlt hetekben, hogy én is elvarázsolódtam.
Az ajándékok közé már bekerült egy tiara, hogy igazán tudjon csillogni. És most kiegészült a készlet a tündérpálcával.
Remélem örülni fog neki.

2012. május 27., vasárnap

Csodavárás

Volt a mai napban sokféle emberi: idegeskedés, morcosság, egyebek, de így a végére érve azt kell mondjam, csodálatos napom volt.

Olyan nyugodtnak és "lezártnak" érzem magam és a napot - jó lenne mindig valami hasonló módon befejezni.

Gyermeknap révén elvittem a Gyerekeket Halász Judit koncertre. Tavaly nem voltunk, úgyhogy ez volt az első alkalom, hogy a két gyönyörű gyermekemmel hallgattam a dalait. A dalokat, melyeknek egy részét, mint kisgyerek hallgattam - most pedig anyukaként ültem ott. Hát... könnyekkel indítottam a koncertet.
A gyerekek is jól érezték magukat. Az én jövő héten négy éves Leánykám olyan ügyesen, intelligensen és bátran végrehajtotta a lufikérő hadműveletet (az elsőt egy kisfiú szétszakította, mert nem sikerült elvennie), hogy én soha nem csináltam volna meg gyerekfejjel. Nagyon büszke voltam rá. A Kicsifiú pedig úgy táncolt..., csak nézték a lányok.

Délután Apa is csatlakozott hozzánk és fagyizni mentünk, ezt is élvezte mindenki. Meg utána a játszóteret is. És még az is belefért az időmbe, hogy vacsora készítés előtt-közben-után elkészítsem a kis tablet tartót, imigyen.

Igaz, hogy tablet még nincs, de volt itthon egy kis csomagkitöltő hungarocell és gondoltam, nem dobom ki, hasznosítani fogom. Nekem annyira megtetszett, hogy fogok még készíteni, barátnőknek ajándékba - lehet, hogy kettőre is elég még a hungarocell. Kedvencem a kis piros gomb. :-)








Lehet, hogy ez kell a tökéletes naphoz, hogy az embernek ne legyenek elvárásai: csak úgy élni, bele az időbe... ?

Holnap családnap a plébánián. Megpróbálok holnap is elvárások nélkül indulni. Hátha duplázok. :)

2012. május 26., szombat

Ajánló (?)

A minap azon gondolkoztam, hogy vajon mikor fog az eljönni, amikor a gyerekek maguknak választanak könyvet. Mert most még azért én választok. A kicsi még eljátszogat a könyvtárban, nézelődik. A nagyobb kiválaszt valamit és azt nézegeti - majd együtt átnézzük az általam kiválasztott könyveket és legtöbbször "jóváhagyja". Ritkán volt még olyan, hogy valami nem tetszett neki.

Szóval még én választok. És mondjuk olyan könyv, aminek nem tetszik az illusztrációja, biztos, hogy nem kerül a szatyrunkba. Vagy aminek - hogy is mondjam - túl modern a nyelvezete, mondjuk még trágár szavak is vannak benne. Mert sajna van ilyen.

Szóval ezeken gondolkoztam, miközben válogattam a könyveket és bekerült válogatásomba a Medve aludni megy.



Nagyon sok gyerekkönyves blogon olvastam már róla. Mindig jókat írtak, hát gondoltam, nézzük meg.

Hazahoztuk, elolvastuk.
Nnnna, gondoltam, ez megint valami fizetett hirdetés volt, merthogy annyira azért nem jó könyv. Nem tetszett meg. Már csak azért sem, mert helyesírási hiba is van benne és fordítási is (vagy nyomtatási). A képek nem rosszak, de ettől sokkal-sokkal jobbakat is láttam már. És engem kicsit idegesít az olyan oldal méretezés, hogy nagy lapon elhelyeznek egy-két mondatot és állandóan jóóóó naaaagyokat kell lapozgatni. Ez kisgyerekes meséknél nem nagy előny - számomra: két gyerek az ölemben, meg a nagy könyv, amit mondatonként lapozok. A történet... hát, abba sem szerettem bele.

A végére értünk a mesélésnek és be akartam csukni a könyvet, hogy polcra tegyem, jó helyen legyen, amíg vissza nem visszük, mikor megszólalt a Leányzó, hogy "mégeccer".

???? Annyira jó a történet sem volt... Nnna, de hát ha mégeccer, akkor mégeccer.
És még harmadjára is elolvastuk akkor rögtön és negyedjére csak azért nem, mert a kicsinek is olvasni kellett a könyvéből.

Másnap este szintén háromszor olvastuk el. És azóta minden este.

Úgyhogy a felemás érzéseim miatt gondolkoztam, hogy ajánljam-e másnak ezt a könyvet, de aztán úgy gondoltam, legyen ez az első könyvünk, amit a Gyermek választ! :-)

Tehát a Medve aludni megy c. könyv nálunk a Gyermek nagy kedvence.

2012. május 23., szerda

Clivia miniata

Nnna, hát kérem szépen, a mai napnak több fénypontja is volt, de az egyik "jééééé, nézd már" felkiáltást mindenképpen az én kis cliviám érdemelte ki.

Amikor búcsúztattak a cégtől, immár több, mint 4 éve, leendő anyukaságom okán, egy szép, nagy, virágzó cliviával ajándékoztak meg. Sokáig virágzott, szép volt nagyon. Valami ilyesmi:



Utána néztem, mit is kell tennem, hogy újra virágzásra bírjam. Ahogy le van írva, nyárra kiültettem anyukámékhoz a kertbe, megvártam az őszi hidegeket, csak utána ültettem újra cserépbe és fel az ablakpárkányra.

De semmi.

Hozta szépen az új leveleket, időnként az aljáról leszáradt egy, de virág... az nem volt. Már-már megbékéltem vele, hogy egyszeri virágzó az én kedveském és megelégszek a szép, zöld mivoltával.

Aztán ma... viráglocsolás közben, gondoltam bekukkantok már a levelek közé, hátha jön egy újabb.
És lássatok csodát! Virágbimbót találtam! Há-há! 4 év után! Mégiscsak sikerült!
Itt van:



Látjátok?





Pedig most nem a kertbe tettem, csupán ki az erkélyre.
Lehet, hogy ezt jobban szereti?

Mindegy, nagyon örültem neki.

És ennek - no meg annak a sok terasz és erkély fotónak a láttán, amiket mostanság látok blogokon - elhatároztam, hogy újra nekifekszek az erkélynek. Nincs mentegetőzés, hogy kicsi, meg csak erkély. Nincs! Szép lesz! Amit lehet, azt kihozom belőle. (Virággal még most nem fogom teletömni. Éveken át úgy volt - szép volt, de most a gyerekekkel sűrűn megyünk nyáron a nagyszülőkhöz. A virágok meg nem szeretik addig szomjasan. Kedves Férjemtől pedig mégsem várhatom el, hogy minden este locsolgassa, szeretgesse őket, szedegesse le az elnyíltakat. Lesz persze virág is, nyilván, de nem költök most rá túl sokat azért, hogy elszáradjanak. Csak egy keveset. Amit még Kedves Férjem bevállal.)

Majd megmutatom! :-)

2012. május 22., kedd

Családi kötelék

Engem mindig lenyűgöztek a családi összetartásról szóló történetek. Hajlamos vagyok elérzékenyülni, ha egy szép, kiegyensúlyozott családot látok, akikről messziről látszik, hogy mekkora szeretet van közöttük, mekkora odafigyelés van egymás iránt.
Mindig nagyon hálás voltam családomért! Büszke vagyok arra, amit a szüleimtől kaptam és itt nem az anyagi dolgokra gondolok (bár erejükön felül igyekeztek segíteni az elindulásomat).

Hétvégén két mondat között, amikor a gyerek éppen nem hallották, megkértem őket, hogy ha észrevétlen lehetőség adódik arra, hogy a leányzót labdázásra bírják, ne hagyják ki az alkalmat. Merthogy nemigen jeleskedik ebben. Kicsit ügyetlen és mivel erősen kudarckerülő, nem ez a kedvenc elfoglaltsága. (Teljesen magamat látom benne: mindig ügyesebb voltam az észbeli dolgok terén, persze, hogy arra nagyobb hangsúlyt fektettem, hiszen ott voltak sikereim. Imádtam mozogni, de amikor volt egy feladat, hogy adott idő alatt mennyit és meddig... hát tudott frusztrálni a dolog. Az alma pedig nem esett messze a fájától. Viszont szeretném, ha őt kevesebb frusztráció érné majd emiatt.)

És amikor jött a pillanat, hogy elő tudtam jönni az ötlettel, dobáljuk körbe a labdát papával és mamával és aki ügyesen tudja mondani a következő számot, amikor rá kerül a sor, az nyer (számolni imád a drágám), hát persze, hogy vigyorogva jött játszani.

Papa és mama pedig azonnal tudták, hogy mi a dolguk és én majdnem eltévesztettem a számokat (egyesével számoltunk) annyira meghatódtam ettől a képtől.

Ahogy mindhárman keményen azon dolgoztunk, hogy ezt a kis pici életcsírát megtanítsuk valamire, ami fontos lesz az élethez: hogy ami elsőre nem sikerül, azt nem szabad feladni, újra kell próbálni és én segítek, úgy dobom, hogy el tudd kapni, de próbáld!

Ahogy mindkét szülőm azon igyekezett, hogy segítsenek nekem, a gyereküknek abban, amit elterveztem!

Ahogy mindkét nagyszülő azon igyekezett, hogy segítsen az unokájának, hogy jobbá váljon!

Az első jó, ami történt velem az életemben az, hogy hozzájuk kerültem!

Az Isten megáldja Őket!



2012. május 21., hétfő

Staféta

Tipikostól vettem át a stafétát, vagyis egy szép kis nyuszkót, Sárit. Sokáig gondolkoztam, hogy mi legyen az én ajándékom, aztán úgy gondoltam, maradjunk az állatoknál. :-)

Sokáig tartott, mire elkészült, bele sem fértem az egy hónapba - ezt nagyon szégyenlem. Mentségemül szolgáljon, hogy ez volt az első játékom. Legközelebb jobban átgondolom, hogy milyen határidőket tudok teljesíteni.

De végre elértem idáig, hogy bemutassam az ajándékot:



Szóval őt lehet megnyerni.

A játékszabály: Amennyiben jelentkezel és megnyered az ajándékot, azzal átveszed a stafétabotot is és egy hónapon belül te is készítesz valamit, amit a blogodon kisorsolsz. Az ajándék nincs értékhez kötve - az ajándéknak mindenki örül.

A játékot Babra indította, köszönet érte.

Ha szeretnéd átvenni a stafétát, szeretnéd megkapni Liba Lalit, hagyj egy megjegyzést erről a vágyadról május 31-ig. Június 1-én sorsolás.







2012. május 17., csütörtök

Ajánló

Sokszor értetlenül állok a kijelentések előtt, hogy milyen szegényes a magyar gyermekkönyvek kínálata.

Bevallom, nem vagyok jártas a külföldi felhozatalban, de én azt látom, hogy nagyon sok szép, küllemében és tartalmában egyaránt igényes könyv sorakozik a boltok polcain.
Folyamatosan rangsorolok, hogy melyek legyenek azok a kötetek, amit a házi könyvtárukba bekerüljön, merthogy az igényei(n)k sokkal nagyobbak, mint amennyit pénztárcával bírunk. (Mondjuk a könyvtár nagy segítség. Átlag három hetente megyünk és kimerítjük a hat darabban maximalizált limitet.)

A sok kedvencből most Maszat sorozatot szeretném kiemelni. Mégpedig azért, mert szerintem kiválóan alkalmas a legkisebbek mesehallgatásra való szoktatásához. Mert azért az nem megy egyszerűen minden gyermeknél.
Épp a minap panaszolta egyik barátnőm, hogy a két éves kisfiát még nem nagyon tudja leültetni, hogy mesét olvasson vele. Elővettük a Doktor Maszat példányt - és működött! :-)

Berg Judit történeteit, meséit egyébként is nagyon szeretjük, de Maszat kezdésnek a legjobb.



Aranyos az illusztrációja, rövidek a laponkénti sorok - nem unja el a gyerek. A történet maga sem hosszú és kerek egész, nem lóg a levegőben, hogy mi fog még itt történni. Könyvenként egyébként két mesét tartalmaz. Kisfiúknak, akikeket talán még nehezebb leültetni és nyugton maradásra bírni, kiemelten jónak tartom: mivel Maszat is egy kisfiú, mi mással lenne tele a szobája, mint kisautókkal, markolókkal, egyéb - fiúknak oly fontos - járművekkel.
Nálunk mindkét gyerek imádja. Saját példányunk még nincs, de a közelgő gyereknapra a fiút meglepjük a Maszat épít kötettel. Azt még nem olvastuk, de szerintem imádni fogja.

(Ez meg csak úgy még kikívánkozik: Szerintem az anyaság a legnagyobb tanító! Folyamatosan fejlődök, de máig sem értem, honnan a fiúknál ez a nagy "kerék és zúgás" mánia. Amióta a fiúnk kifejezésre tudja juttatni vágyait, megőrül minden közlekedési eszköz iránt. A klinikára érkező mentőhelikopter sokszor a házunk fölött zúg el. Tegnap este is. Ha még láttatok ragyogó szemeket, hogy sikerült megnéznünk...! Aztán viszont a könnyek, mert nem jött vissza. Mivel másként nem tudtuk megvigasztalni, mese helyett a youtube-on nézegettek Apával helikoptereket - így aludt el. Szeretlek jutyub!)

2012. május 14., hétfő

Robot vagyok?

Sokkal régebb óta olvasok blogokat, mint ahogy én elkezdtem a sajátomat. Először csak olvasgattam, sokáig, aztán kezdett tudatosulni bennem, hogy mennyire fontosak a visszajelzések - itt is - hát igyekszem több időt szentelni rá.
Hogy ne csupán magamban ámuldozzak a sok szépség láttán, amiket látok, olvasok.

De elég sok helyen van még fenn a szóellenőrzés, hogy bizonyítsam, hogy nem vagyok robot.

És egyre többször kapok sikítófrászt, mert rájöttem, hogy én bizony robot vagyok! Mert legtöbbször rendesen neki kell hasalnom a monitornak, hogy ki tudjam silabizálni, hogy mifene van odaírva. Pedig papírom van róla, hogy nincs gond a látásommal.

Úgyhogy most nagyon figyelem magamat, hogy vannak-e más jelei is abnormalitásomnak. Lehet, hogy Idegen vagyok és eddig nem tudtam róla?

2012. május 11., péntek

Tv nélkül az élet

Annyit beszélünk, olvasunk, hallunk arról mostanság, hogy kevesebb időt kéne a televízió előtt töltenünk, kevesebbet kéne háttérzajként használnunk - főleg gyerekek esetében. Illetve szelektálva kellene néznünk a műsorokat, nem a tv-zéssel kitölteni az estéket.






Nekünk nincs tv-nk. Illetve készülékünk van, csak nincs előfizetésünk semelyik szolgáltatónál és antennánk sincs. Ez így van már több, mint 4 éve. Még várandós voltam a kislányunkkal, amikor úgy alakult, hogy megharagudtam az akkori szolgáltatónkra és felmondtam a szerződésünket. Hogy majd kötünk másnál.

Aztán eltelt pár nap és rájöttünk, hogy közben eszünkbe sem jutott bekapcsolni a tv-t. Nnna, akkor nézzük meg, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem néznénk. Illetve csak azt a filmet, amit mi választunk ki, akkor, amikor mi akarjuk, reklám és mindenféle megszakítás nélkül.

Ez azóta is működik. Semmiféle lemondást nem igényelt egyikünk részéről sem. A híreket a neten is el tudjuk olvasni, ráadásul, ha úgy gondolom a főcímből, hogy túl véres és agresszív az én gyenge női lelkemnek, akkor a részleteket már ki sem nyitom...
A nagyon fontos beszédtémát adó magyar sorozatokat is nyomon tudom követni, mert amikor 3-4 hetente a szüleimhez utazunk, a náluk látott egy-két részből (merthogy náluk minden este megy a tv) simán ki lehet következtetni, hogy kivel mi történt.

Az egyetlen hiányosságunk talán, hogy nem vagyunk túl tájékozottak az aktuális reklámokban. Bár..., hogy őszinte legyek, ez engem cseppet sem zavar.

Sok dvd-nk van, nézünk is sok filmet - ha még van szabad kapacitásunk esténként, ha a gyerekek rendesen, időben elaludtak. Viszont ha véletlenül elaludnék film közben (ami azért olykor előfordul) folytathatom legközelebb.

Szóval ez most így nekünk nagyon bejön.

Nem mondom, hogy nem lennének olyan riportműsorok pl. amit szívesen megnéznék - de amíg a gyerekek ébren vannak, ez úgyis kizárt lenne, éjszaka pedig, ritkán jut eszembe, hogy bölcselkednék kicsit. Talán néhány év múlva, ha nagyobbak lesznek.

Most viszont teljesen jó, hogy nekik is csak olyan mesét tudok tálalni dvd-n, amiről tudom, hogy miről szól, ki és mi van benne és véletlenül sem esek kísértésbe, hogy a tv elé ültessem. (Anyukáméknál a múltkor belefutottunk a gyerekcsatornánk reggel 9 órakor egy mesébe, amiben zombik!!!! voltak! Gyerekcsatornán! Mese! Reggel 9-kor!!! ??????)
Lehet, hogy majd valamikor eljutunk a tervek megvalósulásáig és az M2 gyerekbarát csatorna lesz, de most még ettől igen messze vagyunk.


Summa summarum: Próbáljátok ki! Ne kevesebb tv-műsort nézzetek, hanem ne nézzetek tv-t. Mondjuk egy hétig. Lehet, hogy észre veszitek, hogy jobban haladtok az aktuális könyvvel, többet beszélgettek életetek párjával, esetleg pihentebbek, kevésbé frusztráltak lesztek. Tegyetek egy próbát!

2012. május 10., csütörtök

Anyák napi ünnepség

Végül is nem tudom, hogy én most szeretem az ünnepeket vagy nem.

Annyira szeretek készülődni. Annyira várom a pillanatokat, eseményeket. Annyira fontosnak találom megállni, elhalkulni, odafigyelni, átélni... újra és újra.

Csak ne lennék ennyire érzelgős, hogy szirmát vesztett virág is pityergésre késztet. Annyi sok (szerintem) szép és jó gondolat maradt már bennem amiatt, hogy a kellő időben nemhogy megszólalni nem tudok a torkomban lévő gombóctól, de az összes energiám arra megy el, hogy benn tartsam a nagy zokogást, ami felszínre akar törni.

Tudtam én, hogy nemcsak szép, de nehéz is lesz az első anyák napi ünnepség az oviban...
Csak hálás tudok lenni, hogy az óvónénik elkezdték az ünnepséget, mert még két perc és én már nem bírom tovább a könnyeimmel.

Nagyon szép műsorral készültek, annyi vers, mondóka, ének volt, hogy nem is tudom, hogy tudtak néhány hónap alatt ennyit átadni a kiscsoportosoknak!, akiknek még a beszokás küzdelmein is át kellett esni.
Jólesik a megkönnyebbülés, hogy jó óvónéniket sikerült választanunk, akik kiváló pedagógusok.

Arról meg, hogy mennyire hihetetlen, hogy ott állt előttem egy majd' négyéves nagylány, aki tegnap még ott szuszogott mellettem a kórházi ágyon, mert éppen csak világra jött... mit mondhatnék? Tényleg nincs olyan, hogy idő, hiszen ez a tegnap mégsem tegnap volt, mennyi minden történt ez idő alatt.

Nem tudom, mit tartogat még számomra az élet. De eddig mindenképpen a legnagyobb áldás az én életemben, hogy feleség és anya lehetek. Köszönöm!

2012. május 8., kedd

Szolgálati közlemény

Rohan az idő. Sajnos lassan kifutok a Tipikostól átvett staféta határidejéből. Már majdnem teljesen készen van az ajándékom, egy kis kiegészítő hiányzik hozzá, de egyszerűen nem tudok most a Bolt felé menni. Mindig van valami... most kicsit rám jár a rúd. De igyekszem behozni saját magam!

Viszont, hogy ne teljenek teljes tétlenségben a napok (ha-ha), azért elővettem a varrógépet.
A történet úgy kezdődött, hogy anyuéknál a padláson évek óta őriztem egy nemtudomhonnanodakerült női blúzt. Jó kis vászon, romantikus rózsákkal - tudtam, hogy ennek egyszer formája lesz. Mert az eredeti blúz kicsit bumfordi volt.

Aztán jött az, hogy szülinapomra a barátnőktől Burda válogatást kaptam, amiben aranyos kis lányka cuccok voltak, köztük egy tunika. És igen! Rájöttem, hogy a rózsák erre vártak.

Hihetetlen egyébként, hogy alig maradt belőle, a belsejét még meg is kellett szabnom, de még patentot is kellett rá varrnom, mert nem volt elég gomblyuk sem. Viszont színben pont illő horgolt csipkét tudtam rá venni.




A színeit sajnos nem tudtam gépre venni, nem ilyen piszkos rózsaszín - de remélem az visszajön, hogy tiszta Váratlan utazás! :-) Már csak Felicity hiányzik belőle, de Ő most oviban van. :-)

Egyébként a varrás alatt végig meg volt őrülve, hogy milyen jó lesz. Még mosás előtt parádézott benne egy sort. Aztán mire kivasaltam a ruhácskát, már nem akarja felvenni... Mondjuk mást sem. Most minden csúnya. Gyanítom, hogy valamelyik ovis társa leszólta a ruháját. De ennek még a végére járok. Addig én gyönyörködöm a ruhácskában.

2012. május 7., hétfő

Születés hete

Most zajlik a Születés hete rendezvénysorozat országszerte előadásokkal, beszélgetésekkel, stb.
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen sokat készülődünk mostanság "nyilvánosan" erre a - babának, mamának egyaránt - nagyon fontos eseményre. Vajon így volt ez korábban is?

Anyukáink, nagymamáink elbeszéléseiből nekem úgy tűnik, hogy generációkkal ezelőtt nem volt ez szokás. Talán többet segítettek egymásnak és a várandós anyukának, de valahogy mégis nagyobb titokzatosság övezte a gyermekvárást.
Nem beszéltek ennyit róla. Ruháikkal is inkább csak sejtetni engedték a nagy változásokat - nem túl régóta vannak divatban a pocakhangsúlyozós felsők, ruhák, pláne a pucér pocak nyílszíni viselése.

Magáról a szülésről sem beszéltek, legfeljebb annyit, hogy mennyire volt nagyon nehéz. Most minden kismamáknak szóló újság, blog tele van szüléstörténetekkel.

Nehéz lenne eldönteni, hogy jobb-e minden tekintetben ez a mostani nyíltság. Én azt hiszem, hogy a szülés az egyik - ha nem a - legfontosabb eseménye női létünknek. Megérdemelné, hogy mindenki elmesélhesse, hogy miként élte át, mire számított, érték-e csalódások, szívesen emlékszik-e vissza vagy inkább elfelejtené.

Hm.

Ha jár erre valaki, aki szerette volna már elmesélni élete nagy történetét, de nem volt hozzá hallgatósága vagy bármi más miatt lehetősége, vagy egyszerűen csak jó lenne újra emlékezni, hagyjon egy megjegyzést - szívesen meghallgatnám.

2012. május 3., csütörtök

Érzések anyák napja előtt

Ahogy idősödök, egyre inkább másként emlékezek a már nem velünk lévő szeretteimre.

Amióta én is édesanya lettem, egészen másként gondolok a nagymamámra, aki öt gyermeket szült - egyet sajnos eltemetett. Egészen más okok miatt hiányzik most sokkal jobban, mint évekkel ezelőtt. Nagyon sok kérdésem lenne felé. Nagyon nagy tisztelettel szeretném elmondani, hogy mennyire csodálom, hogy úgy tudta nevelni a gyermekeit.

A szülei, a nagyapám szülei kulákok voltak. Első gyermekét, az édesapámat hordta a szíve alatt, amikor beállítottak hozzájuk a tanyára az államosítók. Egyedül volt otthon, annyit pakolhatott össze, ami a szekérre felfért és mehetett... Nagyapám már nem talált otthon senkit...

Hat éves volt a harmadszülött fia, amikor eltemette.

Kulák származása miatt nagyapám a környéken sem kapott munkát. 150 km-re járt el dolgozni egészen a nyugdíjig. Mamám meg egyedül otthon a gyerekekkel, a házzal, jószágokkal.

Úgy sajnálom, hogy csak most, hogy már nem él - és nem kérdezhetek - tudatosulnak bennem ezek a dolgok.
Annyira sajnálom, hogy nem tudtam megköszönni neki, amíg élt!
Egészen más érzésekkel adnám neki a virágot anyák napjára. De már át nem adhatom - csak vihetem a virágot.

Valahol biztosan hallja: Köszönöm szépen, Mamám!