Érzések anyák napja előtt

Ahogy idősödök, egyre inkább másként emlékezek a már nem velünk lévő szeretteimre.

Amióta én is édesanya lettem, egészen másként gondolok a nagymamámra, aki öt gyermeket szült - egyet sajnos eltemetett. Egészen más okok miatt hiányzik most sokkal jobban, mint évekkel ezelőtt. Nagyon sok kérdésem lenne felé. Nagyon nagy tisztelettel szeretném elmondani, hogy mennyire csodálom, hogy úgy tudta nevelni a gyermekeit.

A szülei, a nagyapám szülei kulákok voltak. Első gyermekét, az édesapámat hordta a szíve alatt, amikor beállítottak hozzájuk a tanyára az államosítók. Egyedül volt otthon, annyit pakolhatott össze, ami a szekérre felfért és mehetett... Nagyapám már nem talált otthon senkit...

Hat éves volt a harmadszülött fia, amikor eltemette.

Kulák származása miatt nagyapám a környéken sem kapott munkát. 150 km-re járt el dolgozni egészen a nyugdíjig. Mamám meg egyedül otthon a gyerekekkel, a házzal, jószágokkal.

Úgy sajnálom, hogy csak most, hogy már nem él - és nem kérdezhetek - tudatosulnak bennem ezek a dolgok.
Annyira sajnálom, hogy nem tudtam megköszönni neki, amíg élt!
Egészen más érzésekkel adnám neki a virágot anyák napjára. De már át nem adhatom - csak vihetem a virágot.

Valahol biztosan hallja: Köszönöm szépen, Mamám!