2012. április 30., hétfő

Majális

Nem tudom, kinek mit jelent a május elseje. Nekem a majálist.

Azt a régit, a gyerekkorit. Amikor felvettük az úttörő egyenruhát (jelvények, síp, öv, minden ami kell), fogtuk a szalagokat, májusfát és vonultunk a sportpályára, ahol egész nap műsor volt. Mi, iskolások készültünk versekkel, sportbemutatóval, néptánccal. Volt foci és virsli meg sör a felnőtteknek. És sok sugdolózás, mert május 1. reggelére már minden lánynak, akit már kiszemelt magának valaki, a kapujában ott volt a felszalagozott májusfa. Jajjj, de boldog voltam 12 éves csitriként, amikor az első májfámat megkaptam. Köszönöm, Laca!




Apukám persze igyekezett mihamarabb eltávolítani a kapuból ezt is, meg a következő évekéit is sorra. Akkor nagyon mérges voltam, így utólag már sejtem, hogy ezzel szerette volna kitolni a gyerekkoromat, nem akart tudomást venni róla, hogy egyszer elvisz valaki a háztól. Hát... elég jól sikerült neki. :-) Túl voltam a harmincon, mire bekötötték a fejem. :-)

Meg a szerenádok is ekkor voltak. Bocsánatot kérek a nótázóktól, de sajnos anyukám sem tudta, hogy ilyenkor gyertyát illik gyújtani.

Vajon az én lányomnak lesz májusfája? Kell majd nekem a férjemmel vitázni, hogy ne tüntesse még el? Kap majd szerenádot?
Szerintem nem.
Ezek már nem divatos dolgok.
Kár!

2012. április 28., szombat

"Csak fiúnak lenni jó!"

Néha meglep, hogy milyen sokan vannak Zelk Zoltán rigójához hasonló véleményen, és csak a fiút tekintik gyermeknek.


Zelk Zoltán:
Azt fütyüli a rigó

Azt fütyüli a rigó,
Fiú, fiú, millió
Csak fiúnak lenni jó,
Fiúnak jut a dió

Nem úgy van az te rigó,
Fütyülj más nótát is.
Ha a fiú millió,
millió a lány is

Nagyra nő a fiú,
Eléri az ágat.
Mind leveri a diót,
Elviszi a lánynak.


Minap az oviban vettem észre az egyik anyukán, hogy nem csupán felszedett pár kilót, hanem egyértelműen növekszik valaki a pocakjában. Két szép kislánya van. Kérdésemre közölte, hogy igen, jön a harmadik, majd nagy szomorúan hozzátette, hogy "de ez is lány".
Én annyira szomorú vagyok ilyenkor. Próbálom beleélni magam a helyébe, hogy milyen lehet a harmadik azonos nemű gyermeket várni, de nem tudom. Nekem ugyanis egy fiú és egy lány leosztás jutott, nem tudom, meg lehet unni a lányos anyuka létet - de nem hiszem, hogy kevésbé lennék boldog, ha két fiam, vagy két lányom lenne. Olyan szomorú vagyok ilyenkor, hogy annak a benn növekvő kis életnek nem jár rögtön a kezdetektől a maximális elfogadás, várakozás.
Nem értem.

Elsőszülöttünkre várakozván sok érdekes pillantást kaptunk, amikor a kérdésre, hogy "és, tudjátok már, hogy mi lesz?", rendre azt válaszoltuk, hogy nem tudjuk, mert nem kérdeztük meg. Az érdekes pillantások konkrétan azt takarták, hogy hülyék vagyunk. Egyetlen leendő apukával találkoztunk, akik szintén hasonlóképpen várakoztak.
Szerencsére a férjem is úgy gondolta, hogy legyen meg a gyermekünknek ez a természet által kiadott kis titokzatosság, amikor csak találgatjuk, hogy ki lehet, mi lehet - ami egyébként oly mindegy. Mármint nemileg. Nem kellett vitáznunk ezen: mindketten türelmesen vártunk, ultrahangoknál időben szóltam, hogy ha látnak valamit, el ne mondják. Közösen jókat nevettünk, hogy mindenki fiút jósolt, mert szerintük csúcsos volt a hasam, és ez a fiú is hosszú hajú lesz, mert miután elmúltak a kezdeti hányingerek, végig égett a gyomrom. (Igen, lányunk született!)

A magam részéről tényleg úgy gondoltam, hogy teljesen mindegy, hogy kisfiam, vagy kislányom születik-e. Úgysem tudom előre, hogy milyen jellem lesz. Vannak olyan angyali természetű kisfiúk, akiknél nyugodtabb lánygyerek sem létezik - és mindenki ismer olyan kislányokat, akikben hat fiú veszett el. (Nem tudom, miért pont hat, de mindig ezt a jelzőt hallom az eleven kislányokra.)
Az meg, hogy rózsaszín fodrosat, vagy kék hajós ruhákat adok-e rá - nem mindegy?
Mondják, hogy nehezebb a lányos anyukák élete, mert milyen érvágás, amikor hazamegy 16 évesen, hogy terhes. Ilyenkor mindig meg szoktam kérdezni, hogy az vajon nem érvágás-e, amikor a 16 éves fiú megy haza azzal, hogy egy lány azt mondja, hogy tőle van a gyerek. (Az már más kérdés, hogy nem feltétlenül úgy szeretném nevelni a gyerekeimet, hogy ezeket a bejelentéseket kelljen várnom 16 éves korukban.)

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy volt egy ismerősöm, aki nagyon szeretett volna egy kislányt. Úgyhogy nagy lett a boldogsága, amikor közölték, hogy igen, itt egy kislány lakik. És ezt rendre minden ultrahangon megerősítették. Persze megvették az összes rózsaszínű holmit, amit a környéken kapni lehetett és várták a nagy találkozást. Nehéz szülés volt. Mikor az anyuka "feleszmélt", nem tudta felfogni, hogy kisfia született. Mert igen: az ultrahangos néha téved. Ez az anyuka teljes depresszióba esett, nem tudott mit kezdeni egy kisfiúval - és hol az ő kislánya. Nem tudta -, mert nem volt hajlandó - szoptatni sem. Hosszú időbe került, mire megbékélt a kis jövevénnyel.
Hát én nagyon nem szerettem volna, ha ilyen érzések lengik körül a gyermekemet. Ha egy kicsi szikrát is érez bennem amiatt, mert más lett, mint akit vártam. Én azt szerettem volna várni, aki jön. Ha fiú, ha lány, ha kék szemű, ha barna, ha nyugodt gyerek, ha rossz, mint az égedelem. Ha egészséges - ha beteg. Ez az egy dolog volt, amiért mindig imádkoztam, hogy egészséges legyen, ha mégsem, akkor meg tudjak küzdeni a nehézségekkel.
Szerencsére mindkét gyermek egészséges, szépek, mint a nap, és okosak, mint az anyjuk. :-)

Szóval nem értem, hogy hogy lehet csalódással várni egy új Életet? Nem érzik, hogy sokkal többek vagyunk annál, hogy lánynak, vagy fiúnak születünk-e?
Néztem az idősebbek arcát, amikor benéztek a babakocsiba, hogy rózsaszín a takaró és: "Nem baj az, majd a második fiú lesz." Baj????????? Hát ez már a XXI. század és nem is Kína!
De olyan is volt, aki a kisfiamnál sajnálkozott, hogy nem baj, már van egy lányom.

Annyira szép a család a szomszéd házban, ahol három fiú van: mint az orgonasípok! És olyan szép lesz ez a fenti anyuka is a családjával, amikor a három copfos lányka vonul előttük! Csakúgy, mint azok a családok, ahol akárhány (de leginkább sok) gyerek van, fiúk, lányok vegyesen!

Olyan jó lenne, ha minden gyermeknek örülnének!

2012. április 27., péntek

Az ideális családméret

Van ilyen egyáltalán?
Persze, hogy nincs. Van, akiknek a sok gyerekkel boldog - van, akinek már eggyel is romokban az élete.

Mostanában nagyon sok megjegyzést, beszélgetést hallok ezzel kapcsolatban, sokat gondolkozok ezen.

Ha a saját életemet nézem: amióta az eszemet tudom, anyukának készülök. Az ismerőseim közül sokan biztosan csodálkoznak ezen, hiszen sem férjhez nem mentem korán, ezáltal anyuka is érett fejjel lettem. Mondanám, hogy nem rajtam múlott, de hát nyilván én (is) kellettem hozzá, hogy későn találtam meg életem párját.
Viszont mindig úgy gondoltam, hogy én két gyereket szeretnék. Biztosan azért is élt bennem ez a kép, mert mi ketten vagyunk testvérek, szépen neveltek bennünket a szüleink, és ez a séma "égett" belém.



De hogy mi a "hivatalos" álláspont az ideális gyerekszám tekintetében?
Ma a Kossuthon ezzel foglalkoztak, sok érdekes vélemény volt anyukáktól - gyerekektől is. Amiben mindenki egyetért az, hogy a gyereknek mindenképpen jó, ha van testvére. Egy pszichológus mondott érdekes dolgot: a házaspároknak az első gyerek után érdemes átgondolni a dolgot, hogy mit kaptak a szülőséggel. Ha pozitív érzelmeket, akkor lehet tervezni a kistestvért. Ha viszont sok frusztrációval jár számukra a szülői lét, akkor lehet, hogy nem kell jobban belemerülni. Akik a kistesó mellett döntenek, azoknak újra érdemes átbeszélniük a házasságukat a második gyerek után, hiszen az első és második gyerek születése nagy krízishelyzetet teremt minden család életében. Ha minden rendben, akkor a többi gyerek születése már puszta rutin. :-)

De, ha már jöhet a kistestvér, mennyi legyen a korkülönbség?
Erre megint adnak tanácsokat a szakkönyvek:
- Minél kisebb a korkülönbség, annál nehezebb a szülőknek, elsősorban az anyukának - de annál jobb a gyerkőcöknek. Összenőnek, sok közös élményük van.
- Minél nagyobb a korkülönbség, annál nagyobb helyzeti előnye lesz a nagyobbnak intelligencia terén. Egyszerűen több az idő, amikor még csak vele foglalkoztak. És nyilván fordítva: minél kisebb korkülönbség a kicsinek kedvez ilyen szempontból.
- Talán az egyetlen objektív tanács, amivel találkoztam eddig az, hogy az anyuka szempontjából minimum két év a jó két szülés között, mert ennyi idő alatt tud regenerálódni szülés után, illetve nagyjából egy éves szoptatást feltételezve, fel tud készülni a szervezete egy újabb várandósságra.

Ha ezzel is megvolnánk, lehet még tovább facsarni a témát: fiúk vagy lányok? Erről később szeretnék még írni, mert nagyon sok benyomás ért ezzel kapcsolatban mostanság.

Egy biztos: remélem sokan gondolják úgy az első gyerek után, hogy mielőbb kistestvért szeretnének. Majd később, hogy "simán" vettek minden akadályt és jöhet az újabb és újabb baba.
Mert így, két gyerekkel azt látom, hogy semmi a világon nagyobb boldogságot nem adhat, mint egy kisgyerek. Vagy kettő. Vagy több. :-)

Ha van időtök, látogassatok el ide. Nagyon érdekes és tanulságos, hogyan él egy sokgyerekes család.
(Ha valamelyik videón idegesnek látjátok az anyukát, kérlek mindenképpen szóljatok, mert én nem vettem észre ilyet.)

2012. április 25., szerda

Kossuth Lajos

Hallottátok már ezt?



Hátborzongató, hogy 1890-ből szól hozzánk valaki, ráadásul egy ekkora történelmi személyiség!

2012. április 24., kedd

Zöldek minden mennyiségben

Kevés dolog van, aminek nem tudok ellenállni, a sóska egyértelműen közéjük tartozik. Szerintem még nem volt olyan, hogy ha meglátom a piacon, ne vegyek belőle. (Esetleg, ha nem volt már nálam pénz.)

Gyerekkoromban utáltam minden zöldet, amit enni kellett volna. Szegény anyukám mennyit küzdött, hogy belém diktálja a főzelékeket. Nem ment neki. Aztán ahogy benőtt a fejem lágya, imádom a főzelékféléket. (Kivéve a répafőzeléket. Brrrr.)
Úgyhogy ma, piac után sóska is készült.




És...
... végre találtam medvehagymát!!!

Amióta először hallottam róla, talán valamelyik blogon, megőőőrülök, hogy nekem ezt meg kell kóstolni. Mindig bejártam az egész piacot, de nem találtam. A debreceni piacon az unikumok közül, egyedül édesköményt láttam. Meg gyömbért. Ha azt a szokatlanok közé soroljuk.

Aztán reggel láttam valami gyöngyvirág-levélhez hasonlót. Nagyot dobbant a szívem! Padlógázas babakocsival odastartoltam, de nem volt eladó a pultnál. Úgyhogy vettem a bátorságot megdörzsölgetni a levelét, hogy valódi-e. :-)
Ekkorra az úriember is előkerült.
Hát én azonnal beleszerettem. Mármint a medvehagymába. Remélem a család is megkedveli majd este: egyenlőre túróval, tejföllel kevertem.
Ha nem ízlik nekik, akkor kénytelen leszek én megenni tetemes mennyiséget.



Nem tudom, kinél olvastam erről először, mindenesetre nagyon szépen köszönöm neki az ajánlást, a figyelemfelhívást!

2012. április 18., szerda

Titanic

A Kisfiam születése előtt nagyjából két héttel voltam legutóbb moziban. (Az Üvegtigris harmadik részét néztük meg, és annyit nevettem közben, hogy félő volt: moziból a szülőszobára megyünk.)

Most eljött az ideje, hogy újra mozizzunk. A Titanicot 3D-ben nem lehet kihagyni. Egyébként is szeretem a filmet (Bocsánatot kérek Celine Dion-tól, és mindenkitől, aki őt kedveli, de az egyetlen momentum a filmben, amit nem bírok az, hogy ő énekel!), és annyira látványos, hogy ezzel az új technikával el sem tudom képzelni, mennyire nagy élmény lehet. Nagyon várom már. Ez az első 3D filmem moziban.



Nnna, meg aztán, két kicsi gyerek mellett nem egyszerű randizni a férjemmel! És a mozis randi... a legjobb dolgok egyike.

Mára sikerült leszervezni, hogy nagyi is ráér, tud vigyázni a gyerkőcökre. Életem szerelme is el tud jönni hamarabb a munkából, hogy időben odaérjünk.

Készülök, már egy hete, hogy a lehető legjobb formámban legyek eme jeles alkalomkor. Reggel belegondoltam mai nagy kiváltságomba, nyújtóztam egyet... és úgy beállt a hátam, hogy két percbe telt, mire felkeltem. Azóta is elég érdekes a tartásom, a mozgásomról meg inkább nem szólnék.
Ennyit a sikkes bevonulásomról a Férfi oldalán! :-)

Még jó, hogy elsősorban a belső értékeim miatt szeret. Valahogy majdcsak megmagyarázom, hogy miért fordulok kicsit darabosan felé, ha hozzám szól. Még jó, hogy mozis randi: a filmet úgyis előreszegezett fejjel kell nézni.

Viszont tényleg nem hanyagolhatom tovább a hátfájásokat. Kénytelen leszek elmenni dokihoz, hogy elég indok-e a két gyerek cipelgetése a fájdalmakhoz, vagy valami kezelendő dolog van a háttérben.

2012. április 17., kedd

Azért is jó...


ha az ember gyermeke szobatiszta, mert a legváratlanabb helyzetekben jut eszébe, hogy: "Anyaaa, pisilni kell!"

Két gyerekkel sem egyszerű a vásárlás.
Mire az ember ülteti, becsatolja őket az autóba, már meg is érkeztek a parkolóba, ahol indul újra a művelet, csak fordítva.

Természetesen a 100 forintos érmével induló, mozgó játékcsodákat hihetetlen érzékkel az áruház ajtajához teszik, és emellett két kis gyerekkel nem lehet elmenni. Még akkor sem, ha nincs anyánál százas és csak "üresjáratban" lehet beülni. Amikor anya már türelmetlen a várakozás miatt, kiszedi a két gyereket és indul velük tovább az üzlethez, ahol műanyag kismotort szeretnének venni a kicsi fiúnak. Naná, hogy az üzlet bejárata előtti is van egy 100 forintos, bedobós kisautó. Ebbe is be kell ülni. Anya már nem is csodálkozik, hogy miért a sok őszhajszál!

Végre bejutnak az üzletbe, ahol persze annyira jó a fűtés, hogy az eladók pólóban vannak, így a gyerekekről lekerülő sapkák, kabátok a kosárba kerülnek, kosár a karra, másik karon a kicsi gyermek, hogy haladni is lehessen. De meg van a kismotor! A legkisebb, amiről leér a láb, szürke is, ára is jó, minden tuti! De még nézni kéne sapkát is, ha már ott vannak. Ekkor jön a bűvös mondat: "Anyaaaa, pisilni kell!"

Ehhez még tudni kell, hogy egy gyerek mikor szól folyó ügyeket illetően. Az utolsó percben!

Anya agyán így, mint a villám cikáznak át a teendők. Felkutatja az első eladót, akitől sikerül megtudni, hogy nem messze van a mosdó. Anya tájékoztatja az eladót, hogy a kismotort meg szeretnék venni, így a pénztárhoz teszik megőrzésre, a kabátokat tartalmazó kosárral együtt, mert azzal vélhetőleg nehéz lenne a pisilés. Visszaöltözésre pedig nemigen van idő. Jó.
Anya bízik benne, hogy nem tűnnek el a kabátok, mire visszaérnek, és karján a kicsivel húzza a nagyot, hogy "gyere gyorsan, tartsd, tartsd..."

Hosszú folyosó végén a női wc, melynek hosszú folyosóján az utolsó ajtó nyitva. Odarohannak. Anya elkezdi vetkőztetni a nagyot, de közben a kicsi elindul kifelé. Anya szalad a kicsi után, becsukja a mosdókagylókhoz vezető ajtót, és örül, hogy a kicsi még kicsi, nem éri fel a kilincset.
És nem csupán, mert a wc-n látszik annak kétes tisztasága, hanem mert a nagy már tudja, hogy ilyen helyen nem ülünk rá, anya szembeáll vele, fogja a gyerek derekát, fogja a térde alatt és igyekszik semmihez nem hozzáérve, széles terpeszben a wc fölé tartani a lánygyermeket.
A csorgásra felfigyel a kicsi, és mint roppant érdekes dolgot, próbálja közelebbről is megszemlélni az eseményt. Mivel a fülke szűk (szerencsére) anya lábai között próbál közelebb férkőzni, és mivel nem megy, fejével próbálja arrébb tolni anyukája (bocsánat!) fenekét - de hála az égnek, nem jár sikerrel. Ennél a jelenetnél anya végre leoldotta magáról a feszülő idegeket és halk nevetésbe kezdett bízván benne, hogy nincs tanúja a eseménynek.

Szerencsére a kabátok is, a kismotor is megmaradtak. Fizetés alatt már csak arra kellett figyelni, hogy a kicsi lába kilógjon még a polc alól, ahová egy kóbor kisautó után mászott be, és így ki lehessen húzni.

Kifelé még kipróbálták a százas autókat, majd mire anya odaért a parkolóhoz, egyik karján a kicsivel (11 kg), másik vállán a táska, kezében a kismotor, melybe a nagy kapaszkodott, hogy el ne sodródjon a tömegben, rájött, hogy miért is fáj napok óta a háta, válla.
Gyerekek be az autóba, övek be, végre haza.

Anya este még elmesélte apának a sztorit, aki arcán kedves mosollyal, szemében "nem értem én a nőket" pillantással hallgatta.
Ti értitek? :-)

2012. április 16., hétfő

Értetlenség

Kedvenc rádió műsorom a Kossuthon a Vendég a háznál. Minden hétköznap 11.30-kor kezdődik és szerintem szenzációs.
Gyerekekről felnőtteknek, újszülöttektől a nagy kamaszokig. Szülésről, szoptatásról éppúgy szó esik, mint a kamaszok lelki problémáiról. Sokszor anyukák mondják el érzéseiket, véleményüket, nagyon sokszor szakértők válaszolnak egy-egy kérdésre, olykor gyerekek is beszélnek egy-egy téma kapcsán és telefonálni is lehet gyermeknevelési kérdésekkel kapcsolatban.
Ha csak tehetem, meghallgatom. Nagyon sok jó tanácsot, ötletet merítettem már innen.

A holnapi adás ajánlója nagyon tetszett: Azt mondják, hogy azért van a gyermeknek két keze, hogy egyikkel az anyja kezét fogja, másikkal az apjáét. Vajon mennyire fogják most az apukák a gyerekek kezét, és hol vannak jelen az anyukák életében. Erről lesz szó holnap.





Írtam már erről, hogy manapság, mintha eltűntek volna az apukák. Délután, este is leginkább az anyukákat látom a gyerekekkel sétálni. Ha mégis megjelenik a játszótéren egy-egy apuka, legtöbbször csak ül a padon és rezdületlen arccal nézi, ahogy rosszalkodnak a kölykök.
TISZTELET A KIVÉTELNEK! Mert szerencsére olyan apukát is sokat látok, aki úgy foglalkozik a gyerekével, hogy az embernek könny szökik a szemébe.

A végén járok már a Viskó c. könyvnek. Hát... nem rossz, sőt! Néhány gondolat nagyon tetszik benne. De messze nem olyan korszakalkotó könyv, mint a marketingjéből gondolná az ember. Tényleg vannak benne ütős kérdések és válaszok, de nem gondolom, hogy a könyv miatt egy nem hívő ember meginogna a "hitében".
Mindenesetre nagyon elgondolkoztam azon a bekezdésen, miszerint Istent azért próbálják férfi képében beállítani (látott már valaki olyan freskót, ahol a felhők közül egy kontyos, ősz néni nézett volna le a halandókra?), mert az embereknek sokkal inkább szükségük van most "apai" vezetésre, mint anyaira. Mert ez utóbbin is van mit csiszolni, de előbbiből sokkal nagyobb a hiány.

Ezen gondolkozok pár napja. Remélem meg tudom hallgatni holnap a rádiót is, hátha ott is kapok valamit.

2012. április 14., szombat

Kiütés

A gyerek kezén is van néhány kiütés, de most inkább arról szólnék, hogy két ilyen kis tökmag, hogy ki tud ütni estére.
Mert vessenek rám követ, de be kell valljam, bármennyire imádom is a gyerekeimet, fizikai valómnak a nap fénypontja, amikor a két csimota elalszik végre! Hát... legtöbbször én teljesen kész vagyok! Pedig ma még segítség is volt, apa is el tudott jönni velünk a piacra, ami azért lényegesen megkönnyítette a dolgomat. És még az eső ellenére is elmentünk sétálni - akarom mondani: tócsázni, de még ez sem fárasztotta le őket annyira, hogy engem le ne tudtak volna meríteni, így estére.

Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a végkimerülések ellenére is a legeslegjobb dolog a világon az anyaság: belemerülni a tekintetükbe és mintha a végtelenbe zuhanna az ember. (Tócsázás közben biztosan bolondnak néztek azon kevesek, akik a szemerkélő esőben kimerészkedtek, de hát ezek a gyerekek annyira tudnak örülni a vízben pocsolásnak, úgy ragyog a szemük közben, hogy miattuk bevállaltam a furcsálló tekinteteket.)

Ma ráadásul még az is adott egy kis plusz bizalmat a jövőbe vetett hitemben, hogy a Megyei Könyvtárban bábjáték volt.
Oldalt ültünk le, hogy jól lássanak, és így véletlenül, de én a többi gyereket is tudtam figyelni.
Mit mondjak? Nagy gyönyörűség volt az előadás előtt végignézni a székeken ücsörgő kis törpéken: legtöbbjének már a kiválasztott könyv(ek) az ölében, bőszen nézegették, mint valami kis tudós társaság. Aztán azok a ragyogó szemek, ahogy elkezdődött az előadás! Annyi kis okos, kíváncsi tekintet! Jó a pedagógusoknak, akik naponta találkoznak ezzel!





És engem tényleg nagy örömmel tölt el, hogy ennyi gyereket visznek a szüleik könyvek közé, előadásra. Mert akkor talán nem kell kétségbe esni, hogy ez a nemzedék a tv előtt nő fel. Biztosan van ilyen is (persze, hogy van, én is sokkal találkozom), de tudni kell erről a másik "irányzatról" is és nem kell csüggedni! :-)

2012. április 13., péntek

Annyira jó...

ha néha hagyod magad sodorni az árral!

Bármennyire pozitív beállítottságú és optimista vagyok is, néha annyira be tud teríteni a mélabú, a fáradtság, az idegbaj, hogy alig látok ki belőle. Pedig amit látok, az leginkább szép és jó és így a fenti negatívságok mellé még szégyellem is magam, hogy hát mifene kéne még nekem?! Ilyenkor aztán hagyom, hogy kicsit sajnálkozhassak önmagam kicsinysége felett. Máig sem jöttem még rá, hogy ez mire jó...




Talán arra, hogy amikor kezdek magamhoz térni és előjönni sötét oldalamból akkor megint és újra és újból rájöjjek, hogy milyen szép is ez a világ! Hogy naponta hálás tudjak lenni, amiért boldogítani tudnak apróságok. Hogy végre megértsem és ne csak mormoljam a sort: "mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Hogy egyre ritkábban felejtsem, mennyire jó szeretve lenni.

Holnap új nap: új kalandok, új lehetőségek. És a hit, hogy talán tudok adni valakinek az erőmből. Valakinek, aki holnap még az árral sodródik...

2012. április 12., csütörtök

Sári

A húsvétot vidéken a nagyszülőknél töltöttük, így Tipikos ajándékát csak az ünnep után tudtuk átvenni. Viszont így talán még nagyobb lett az öröm: egy igazi textil nyuszi a sok csoki után!

Kislányom azonnal elnevezte Sárinak. Ez egyértelműen jelzi, hogy a családba fogadtuk a nyulat, hiszen ha lenne egy újabb kistesó, aki lány lenne, hát a Sára nevet kapná...
Sári érkezése estéjén először a holtfáradt nagytesónak segített elaludni, majd a kistesó ölelte magához.

Remélem, hogy majd az én ajándékom is ilyen nagy örömet okoz majd valakinek, valakiknek! Az ötletem már meg van, igyekszem hamar időt is találni a kivitelezésre. És bízom benne, hogy másoknak is tetszeni fog és lesznek jelentkezők. De ezt később...

Most viszont néhány pillanatkép Sári hétköznapjairól:




Köszönöm szépen, Erika!

2012. április 4., szerda

Még mindig húsvét

A tojásokat majd csak szombaton fogjuk festeni, de a lakás húsvétosítása folyamatos. Kezdődött ugyebár a nagytakarítással...




A tojások természetes színezőkkel készülnek majd: hagymahéj, cékla, stb, és most ki fogjuk próbálni a berzselést is:

Berzselt vagy levélrátétes tojást sokkal egyszerűbb készíteni, ráadásul roppant szórakoztató is. Különleges formájú, fiatal leveleket gyűjtsünk hozzá, már e kis természetjárás miatt is megéri! Benedvesítve simítsuk fel a tojásra. Ezután nejlonharisnyából hasítsunk ki egy tenyérnyi darabot, ezzel szorosan vonjuk be a tojást. A lényeg, hogy rögzüljön a tojáson a levél. A harisnya végét alaposan kötözzük be. Ezután következhet a festékfürdő. A kívánt szín eléréséig áztassuk benne. Ha elég szorosan rögzítettük a harisnyát, a levelek alá nem tud befolyni a festőlé, így a nyomat ott marad a héjon.




De nekem most nagyon bejönnek ezek a színes, papírból készült díszek is. Olyan vidámak és lehet, hogy csak a kisgyerek miatt, de nagyon mókásak, ahogy lelógatva forgolódnak. Ezen az oldalon húsvéti díszt is találtam.

2012. április 3., kedd

Húsvéti ez meg az...

Most nem igaz az, hogy "lassan, de közeledik". Nyakunkon a húsvét és annyi, de annyi mindent kéne még csinálni és közben jó lenne elcsöndesedni is. Bár... valamelyik este az jutott eszembe, hogy két kicsi gyerek mellett ez megvalósítható-e egyáltalán. (Persze meg - mint a fontos dolgokon általában, ezen is dolgozni kell).

Nagyon bízom benne, hogy erre a szezonra leszámoltunk a betegségekkel. Volt mindenünk: a szokásos arcüreg-gyulladások, influenza, hányás, hasmenés, általános takonykór. És most teljesen magaménak éreztem a problémát, hogy három éves kor alatt, ha beteg a gyerek, nézd az anyját. Hát igen... Kicsit elfáradtam, megfáradtam, erős immunrendszerem most lement nullába - nem csodálkozhattam rajta, hogy a gyerekek betegeskedtek. Én is megrogytam.
De ennek vége! :-)

Kezdjük is a sort azzal, hogy napról-napra zöldebb pöttyök vannak a fákon! Lassan levelek is bújnak elő az apró rügyekből. És ilyenkor kit érdekel, hogy éppen a nagy szélvihar előtt pucoltam ablakot, ergo kívülről pont olyan, mint volt. Esetleg porosabb.

Aztán: annyira biztosan éreztem, hogy nekem kell átvennem a stafétát. Nagyon tetszett ez a zöld nyuszi és olyan jó helyet adunk neki a kedvencek között meg jó is lenne valakit megörvendeztetni a saját kis kreálmányommal. De erről még később. Mindenesetre: köszönöm!

A piacon is egyre több az új szín, íz és hiába a tele kosár és az üresedő pénztárca, a tulipánokat, barkákat nem lehetett otthagyni.



Böjti elhatározásomat nagyjából sikerült is tartanom! Szerettem volna kiiktatni a húst (a saját étrendemből, mert a családnak persze elkészítettem a szokásosakat), és nem titkoltan fogyókúrámat is elősegíteni a napi háromszori étkezés ebből egy jóllakás rendszerével.
Ami a húst illeti, szinte csak akkor ettem, ha a tányéron maradt két karika virslit eltüntettem. (Az ételt nem dobunk a kukába szemlélet győzött a böjt fölött). Reggelire ritkán készítettem magamnak ennivalót, majdnem jóllaktam a gyerkőcök maradékával. Délben tisztességesen megebédeltem, uzsonnáztam a gyerekekkel ímmel-ámmal, de vacsorára alig néhány falat. És tényleg max. háromszor fordult elő, hogy este tízkor muszáj volt harapnom valamit éhen halás ellen. :-)
A tapasztalatok érdekesek: magasztos gondolataim születtek, kicsit talán jobb lettem? A kilók tekintetében pedig -4.
Ma zöldségfasírt készült karfiollal és répával. Finom lett. És a család sem hiányolja belőle a húst! :-)