"Csak fiúnak lenni jó!"

Néha meglep, hogy milyen sokan vannak Zelk Zoltán rigójához hasonló véleményen, és csak a fiút tekintik gyermeknek.

Zelk Zoltán:

Azt fütyüli a rigó

Azt fütyüli a rigó,

Fiú, fiú, millió

Csak fiúnak lenni jó,

Fiúnak jut a dió

Nem úgy van az te rigó,

Fütyülj más nótát is.

Ha a fiú millió,

millió a lány is

Nagyra nő a fiú,

Eléri az ágat.

Mind leveri a diót,

Elviszi a lánynak.

Minap az oviban vettem észre az egyik anyukán, hogy nem csupán felszedett pár kilót, hanem egyértelműen növekszik valaki a pocakjában. Két szép kislánya van. Kérdésemre közölte, hogy igen, jön a harmadik, majd nagy szomorúan hozzátette, hogy "de ez is lány".
Én annyira szomorú vagyok ilyenkor. Próbálom beleélni magam a helyébe, hogy milyen lehet a harmadik azonos nemű gyermeket várni, de nem tudom. Nekem ugyanis egy fiú és egy lány leosztás jutott, nem tudom, meg lehet unni a lányos anyuka létet - de nem hiszem, hogy kevésbé lennék boldog, ha két fiam, vagy két lányom lenne. Olyan szomorú vagyok ilyenkor, hogy annak a benn növekvő kis életnek nem jár rögtön a kezdetektől a maximális elfogadás, várakozás.
Nem értem.

Elsőszülöttünkre várakozván sok érdekes pillantást kaptunk, amikor a kérdésre, hogy "és, tudjátok már, hogy mi lesz?", rendre azt válaszoltuk, hogy nem tudjuk, mert nem kérdeztük meg. Az érdekes pillantások konkrétan azt takarták, hogy hülyék vagyunk. Egyetlen leendő apukával találkoztunk, akik szintén hasonlóképpen várakoztak.
Szerencsére a férjem is úgy gondolta, hogy legyen meg a gyermekünknek ez a természet által kiadott kis titokzatosság, amikor csak találgatjuk, hogy ki lehet, mi lehet - ami egyébként oly mindegy. Mármint nemileg. Nem kellett vitáznunk ezen: mindketten türelmesen vártunk, ultrahangoknál időben szóltam, hogy ha látnak valamit, el ne mondják. Közösen jókat nevettünk, hogy mindenki fiút jósolt, mert szerintük csúcsos volt a hasam, és ez a fiú is hosszú hajú lesz, mert miután elmúltak a kezdeti hányingerek, végig égett a gyomrom. (Igen, lányunk született!)

A magam részéről tényleg úgy gondoltam, hogy teljesen mindegy, hogy kisfiam, vagy kislányom születik-e. Úgysem tudom előre, hogy milyen jellem lesz. Vannak olyan angyali természetű kisfiúk, akiknél nyugodtabb lánygyerek sem létezik - és mindenki ismer olyan kislányokat, akikben hat fiú veszett el. (Nem tudom, miért pont hat, de mindig ezt a jelzőt hallom az eleven kislányokra.)
Az meg, hogy rózsaszín fodrosat, vagy kék hajós ruhákat adok-e rá - nem mindegy?
Mondják, hogy nehezebb a lányos anyukák élete, mert milyen érvágás, amikor hazamegy 16 évesen, hogy terhes. Ilyenkor mindig meg szoktam kérdezni, hogy az vajon nem érvágás-e, amikor a 16 éves fiú megy haza azzal, hogy egy lány azt mondja, hogy tőle van a gyerek. (Az már más kérdés, hogy nem feltétlenül úgy szeretném nevelni a gyerekeimet, hogy ezeket a bejelentéseket kelljen várnom 16 éves korukban.)

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy volt egy ismerősöm, aki nagyon szeretett volna egy kislányt. Úgyhogy nagy lett a boldogsága, amikor közölték, hogy igen, itt egy kislány lakik. És ezt rendre minden ultrahangon megerősítették. Persze megvették az összes rózsaszínű holmit, amit a környéken kapni lehetett és várták a nagy találkozást. Nehéz szülés volt. Mikor az anyuka "feleszmélt", nem tudta felfogni, hogy kisfia született. Mert igen: az ultrahangos néha téved. Ez az anyuka teljes depresszióba esett, nem tudott mit kezdeni egy kisfiúval - és hol az ő kislánya. Nem tudta -, mert nem volt hajlandó - szoptatni sem. Hosszú időbe került, mire megbékélt a kis jövevénnyel.
Hát én nagyon nem szerettem volna, ha ilyen érzések lengik körül a gyermekemet. Ha egy kicsi szikrát is érez bennem amiatt, mert más lett, mint akit vártam. Én azt szerettem volna várni, aki jön. Ha fiú, ha lány, ha kék szemű, ha barna, ha nyugodt gyerek, ha rossz, mint az égedelem. Ha egészséges - ha beteg. Ez az egy dolog volt, amiért mindig imádkoztam, hogy egészséges legyen, ha mégsem, akkor meg tudjak küzdeni a nehézségekkel.
Szerencsére mindkét gyermek egészséges, szépek, mint a nap, és okosak, mint az anyjuk. :-)

Szóval nem értem, hogy hogy lehet csalódással várni egy új Életet? Nem érzik, hogy sokkal többek vagyunk annál, hogy lánynak, vagy fiúnak születünk-e?
Néztem az idősebbek arcát, amikor benéztek a babakocsiba, hogy rózsaszín a takaró és: "Nem baj az, majd a második fiú lesz." Baj????????? Hát ez már a XXI. század és nem is Kína!
De olyan is volt, aki a kisfiamnál sajnálkozott, hogy nem baj, már van egy lányom.

Annyira szép a család a szomszéd házban, ahol három fiú van: mint az orgonasípok! És olyan szép lesz ez a fenti anyuka is a családjával, amikor a három copfos lányka vonul előttük! Csakúgy, mint azok a családok, ahol akárhány (de leginkább sok) gyerek van, fiúk, lányok vegyesen!

Olyan jó lenne, ha minden gyermeknek örülnének!