Mert vessenek rám követ, de be kell valljam, bármennyire imádom is a gyerekeimet, fizikai valómnak a nap fénypontja, amikor a két csimota elalszik végre! Hát... legtöbbször én teljesen kész vagyok! Pedig ma még segítség is volt, apa is el tudott jönni velünk a piacra, ami azért lényegesen megkönnyítette a dolgomat. És még az eső ellenére is elmentünk sétálni - akarom mondani: tócsázni, de még ez sem fárasztotta le őket annyira, hogy engem le ne tudtak volna meríteni, így estére.
Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a végkimerülések ellenére is a legeslegjobb dolog a világon az anyaság: belemerülni a tekintetükbe és mintha a végtelenbe zuhanna az ember. (Tócsázás közben biztosan bolondnak néztek azon kevesek, akik a szemerkélő esőben kimerészkedtek, de hát ezek a gyerekek annyira tudnak örülni a vízben pocsolásnak, úgy ragyog a szemük közben, hogy miattuk bevállaltam a furcsálló tekinteteket.)
Ma ráadásul még az is adott egy kis plusz bizalmat a jövőbe vetett hitemben, hogy a Megyei Könyvtárban bábjáték volt.
Oldalt ültünk le, hogy jól lássanak, és így véletlenül, de én a többi gyereket is tudtam figyelni.
Mit mondjak? Nagy gyönyörűség volt az előadás előtt végignézni a székeken ücsörgő kis törpéken: legtöbbjének már a kiválasztott könyv(ek) az ölében, bőszen nézegették, mint valami kis tudós társaság. Aztán azok a ragyogó szemek, ahogy elkezdődött az előadás! Annyi kis okos, kíváncsi tekintet! Jó a pedagógusoknak, akik naponta találkoznak ezzel!
És engem tényleg nagy örömmel tölt el, hogy ennyi gyereket visznek a szüleik könyvek közé, előadásra. Mert akkor talán nem kell kétségbe esni, hogy ez a nemzedék a tv előtt nő fel. Biztosan van ilyen is (persze, hogy van, én is sokkal találkozom), de tudni kell erről a másik "irányzatról" is és nem kell csüggedni! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése