2012. január 26., csütörtök

Fejlesztés? Tanítás? Nevelés?

Aki gyereket nevel, biztosan találkozott már a dilemmával, hogy akkor most fejlesszünk vagy ne fejlesszünk.
Vannak, aki óriási nagy jelentőséget tanúsítanak a zenebölcsinek, a babaúszásnak, a pelenkás angolnak és még sorolhatnám.
És vannak, akik azt mondják, hogy bennünket sem fejlesztettek, mégsem lettünk hülyék, felnő a gyerek magától is. Különben is: akkor minek az óvoda és iskola?

Szerintem - mint a legtöbb dologban - itt is az arany középút a legjobb. Persze vannak olyan gyerekek, akiknél valami probléma miatt szükség van korai úszásra, vízterápiára - de ez más lapra tartozik. Azt gondolom, egy átlagos gyereknek ezek nem kellenek, elég az édesanyja figyelme, szeretete. (Az megint más kérdés, hogy ha az anyuka nagyon nem szereti a tartós otthonlétet és muszáj társaság maga köré, akkor persze a gyerekre is jobb hatása van a zenebölcsinek, mint az otthoni unott énekelgetésnek).

A babaúszás nekem sosem volt szimpatikus. Utánaolvastam, riportot hallgattam, de nem sikerült rájönnöm, hogy egy problémamentes gyereknél miért lenne nélkülözhetetlen, miért előny, ha megmarad a búvárreflex. ??? Normál körülmények között nemigen tartom elképzelhetőnek, hogy a gyerek véletlenül beessen a kádba.
Zenés foglalkozást mi is kipróbáltunk, és azt tapasztaltam, hogy a gyerek semmivel sem élvezte jobban, mintha itthon kettesben hasonló zenei élményeket. Csak készülődni kellett rá, elmenni, beülni egy zárt helyiségbe... akkor már inkább sétálni mentünk.
Idegen nyelv: nem sok mesét nézünk, de amit mégis, azt sokszor angolul, hogy később fogékonyabb legyen rá, hogy más nyelveknek más-más dallamuk van. Van néhány játékunk, aminél angolul szoktam megnevezni olykor az állatokat - a 3,5 éves imádja, ha sikerül megjegyeznie. És nagyon jókat szoktunk mesélni a Tesz-Vesz szótárból.

Tény az, hogy a mai gyerekeket sokkal több inger éri - ezen is lehet vitatkozni, hogy ez jó-e vagy nem, ha jó, akkor milyen mértékig - ezért nem feltétlenül elég nekik, ha csupán "csak" együtt vannak a szülővel és így sajátítanak el dolgokat. Bár azt tapasztalom, hogy azért ez az életszagú tanítás sokkal maradandóbb, mint ha leülünk "fejleszteni".

Nem is kéne sok dolog ahhoz, hogy az ember tudja, mit kellene már tudni, mit kellene megtanítani adott életkorban. Mégis azt látom, hogy egyre több gyerek - habár jó képességű - alap dolgokat nem tud.
Furcsa volt szembesülnöm az első ovis szülői értekezleten, hogy sok gyerek még nem tud pohárból inni. Kérték az óvónénik, hogy figyeljünk erre oda, mert ők benn, a csoportszobában nem engedik a cumisüveg használatát. Mit mondjak, elkerekedett a szemem.
Csakúgy, mint azon, hogy kiscsoportban még nem viszik őket sétálni, mert egyrészt a fegyelem - meg kell tanulniuk szépen, sorban, párokban sétálniuk (ezt értem) -, másrészt nem olyan az erőnlétük. Hiszen van, akit ovikezdéskor vesznek ki a babakocsiból! ???
A féléves szülői értekezleten kérte az óvónéni, hogy próbáljunk odafigyelni a színekre, tanítsuk itthon is, mert sokan nem tudják az alapszíneket (sem).

Tény, hogy a legtöbb szülő a legjobbat szeretné gyerekének, de lehet, hogy sosem volt fogékony a gyereknevelés iránt, otthon nem látott (jó) példát, elvész a dolog fontossága a hétköznapok rohanásában... és még számos oka lehet, hogy elfelejtünk a gyereknek megtanítani valami teljesen hétköznapi dolgot.



Főleg azoknak, akiknek ez nehezen megy, hatalmas segítség lehet a fenti könyv. De akik rajta vannak a témán, azoknak is ad jó ötleteket, egyáltalán egy sémát, egy ellenőrzési lehetőséget, hogy beszéltünk-e már a gyerekkel minden "fontos" dologról.
Mert tény, hogy az oviban, iskolában adott életkorban szükség lenne ilyen-olyan készségekre, tudásra. Nagyon visszavetheti a gyerek önbizalmát, ha ő nem tud valamit, amit a legtöbben már igen. És ezen "tudományok" legtöbbje egész egyszerű odafigyeléssel átadható lenne. Ezen "tudományokat" a szülőknek kéne átadni.
Szerintem.

2012. január 24., kedd

Papírbabák

Mióta kislányom egyre önállóbban öltözködik, nem csupán kötelességből cseréli a ruháit naponta többször. Nyilván a sikerélmény okozta öröm is fontos, de azt veszem észre, hogy egyre jobban érdekli, hogy mi mivel szép, mivel illik, mivel áll jól.
És ezt kiválóan lehet gyakorolni kivágható, öltöztethető papírbabákon.

Itt több stílust is találhattok. Vannak nagyobb lányoknak való babák is, de lehet találni aranyos, gömbölyű kisgyerek formájú babákat is. (Nehezen tudom titkolni, hogy nem vagyok egy barbi párti.)

Nekem személy szerint ők a kedvenceim:






Igazán jó anya-lánya program lehet ilyen szürke, nyirkos, fázós estékre.

2012. január 20., péntek

Újra

Az előbb nem sikerült a link - most hátha...

Könyvajánló

Azt hiszem, még várandós sem voltam, amikor már megszületett bennem a vágy, hogy majdani gyermekeim hátha hozzám hasonló könyvmolyok lennének. Hálás vagyok, hogy olyan édesapjukra találtam, aki szintén nagy könyvbarát.
A lányunknál már egyértelműen megmutatkozik a nagy könyvimádat, de amennyire egy egy éves fiúcskánál ezt előre lehet vetíteni, kijelenthetem: mi egy olvasó család leszünk.

Azt nem mondhatom, hogy bármelyik gyerek is túl sokat látna engem vagy az édesapját olvasni, mert napközben erre egyáltalán nincs idő. Este meg már a gyerekek alszanak. Azt viszont látják, hogy a polcok tele vannak könyvvel.
Az is biztos, hogy mi a plázába rendszerint azért megyünk (az ingyen parkolás lehetősége mellett) mert nagyon jó ott a könyvesboltban a gyerekrészleg, ahová rendesen beköltözünk és "mazsolázunk".
Rendszeresen járunk a könyvtárba is, ahonnan mindig tele szatyorral jövünk haza.
Este nálunk meseolvasás, -mondás nélkül nem telik el.
Azt már a kezdetekkor megbeszéltük a férjemmel, hogy ünnepekre mindig lesz könyv ajándék. Ha másra nem telik, akkor csak könyv lesz - de az kell!

Döbrentey Ildikó égbőlpottyant meséire a könyvtárban találtunk rá. Maga a cím ismerős volt, gyerekkoromban még néztem Levente Péter meséit a tv-ben. Fogalmam sem volt, hogy a felesége írja a meséket. Ezek után már nem is csodálkoztam, hogy a mesékben néhol találok olyan kis dalocskákat, amiket pedig Gryllus Vilmos szájából hallottam.
Nnnna, de nem is ez a lényeg.



Szerintem ezek a mesék annyira fantasztikusak, hogy minden gyereknek el kéne mesélni esténként. Nincs bennük semmi erőszak, nincsenek bennük gonosz, félelmetes lények - de legtöbbjükben olyan bölcsesség van, ami miatt még így, felnőtt fejjel is jó olvasni őket. Azt kell mondanom, hogy mindegyiknek jó a vége?
Minden meséhez tartozik egy rajz is - gyerek rajzolták, talán ezért is szeretik annyira nézegetni. (Több kötete is van, a harmadikat egy már felnőttszámba menő gyerek illusztrálta, de ez csöppet sem veszít az értékéből.)
A mesék rövidek, biztos, hogy áhítattal végighallgatják a kicsik is, nem unják el.

Itt el is tudtok olvasni néhány mesét. Nektek hogy tetszik?

2012. január 18., szerda

Kelkáposztás rakottas

Nem emlékszem már, melyik blogon találtam ezt a receptet, de nagyon megtetszett. (Ezúton is köszönöm az ötletgazdának!) Szeretem ugyanis a kelkáposztát, de a rizzsel rakott variáción és néhány levesen kívül nem tudtam mást. Kipróbáltam és nagyon bejött.
A finomságán kívül további előnye még, hogy gyorsan elkészül, nem kell mellette állni, olcsó, melegíthető, a vasárnapról kimaradt húsleves utolsó cseppig felhasználható itt, csakúgy, mint a maradék száraz kenyér.




A hozzávalók 4 személyre:

- fél liternyi húsleves (ha ez nincs, akkor fél liter vizet felforralunk és beledobunk egy erőleves kockát, vagy aki nem szereti a mű dolgokat, az ízlés szerint beízesítheti a vizet)
- egy kisebb fej kelkáposzta
- 8-10 szelet kenyér
- kevés szalonna, esetleg sonka
- fél pohár tejföl
- 10 dkg sajt.

Elkészítése:
A kelkáposztát keskeny metéltre vágom és kevés vízben megpárolom. (Ha nincs húsleves és fűszeres levet készítünk, ebben is lehet párolni a káposztát. Ha kész, leszűrjük. Ebbe a lébe - vagy a húslevesbe belemártok egy szelet kenyeret, majd egy hőálló tál aljára teszem. Erre egy réteg kelkáposzta kerül, majd egy kevés zsírjára pirított szalonna - vagy más húsféleség. Majd újra mártott kenyér, kelkáposzta, szalonna... és így tovább. A tetejét kenyérrel zárom, meglocsolom tejföllel és sajtot reszelek rá.
150 fokon kb. 40 perc alatt kész. Majdnem forrón a legfinomabb és látványnak sem utolsó.

Vegetáriánusoknak készítvén a szalonna, sonka mellőzhető, de vegyes koszton élők nem lesznek hálátlanok érte! :-)

2012. január 16., hétfő

Akvárium

Néha nehezen tudom eldönteni, hogy én szeretek-e jobban kreatívkodni, vagy a gyerekek szeretik ezeket a perceket.
Mindenesetre elég sokat művészkedünk. Sajnos a minőség egyenlőre nem arányos a mennyiséggel, de remélem, ahogy nőnek, úgy lesznek szebbek az alkotásaink is. (Most még elég sok idő elmegy azzal, hogy az egyévest próbálom távol tartani az ollótól, amivel a három és fél éves próbál vonal mentén vágni.)

Legutóbb egy akváriumot készítettünk kartonból és krepp papírból. Az ötletet egy játéktár nevezetű, régi könyvből vettem. Dobozunk sajna nem volt itthon, pedig az kicsit leegyszerűsítette volna az előkészületeket, így néhány kartoncsíkot ragaszgattam össze, hogy alapot és hátteret adjon. A vizet kétféle kékből hullámosítottuk. És egyenlőre nem halak, hanem egy medúza és egy polip lettek lakói az akváriumnak. Ezeket zacskóból készítettük el. A gyerekek nagyon élvezték a készülődést. Zöld kreppből vízinövények is benépesítették a dobozkát és egy gumibéka is beköltözött.



Mit mondjak: igazán hálás háziállatok! :-) Békés csöndben vannak és még etetni sem kell őket. Még nem tudom, mikor merül fel nálunk először a háziállat kérdése, de tartok tőle, akkor nem lesz majd elég egy ilyen kreálmány. :-)

2012. január 11., szerda

Oviválasztás

Lassan megint jön az ovis beíratkozás és eszembe jutott, mennyit görcsöltem azon, hogy jó óvodát válasszunk a lányunknak.
Szerintem még két éves sem volt, amikor elkezdtem aktívan kérdezősködni a játszótéri anyukáktól, hogy kinek, hová jár a gyereke, milyen az az ovi, az óvónénik, stb. Néhány környékbeli oviba kértem is időpontot, hogy elmehessünk szétnézni, kérdezősködni. Mert abban biztos voltam, hogy bármennyire is mondanak jónak egy ovit a város túlsó végén, nem hiszem, hogy annyival jobb lehetne bármelyiknél, hogy megérje napi 2x csúcsforgalomban, idegesen türelmetlenkedni a gyerekkel csak azért, mert át kell vágnunk a városon. Hozzászámolva, hogy mire a nagyobbikat oviba adjuk, a kicsi is 9 hónapos lesz.
Úgyhogy maradtak a környéken lévő ovik - ezekből is van néhány, volt választék. És mire mindenkivel beszéltem - anyukák és óvodák egyaránt, teljesen elbizonytalanodtam. Mert az ovik között lényegi különbséget nem találtam. Mindegyik egy kaptafára épült, szerintem kicsi csoportszobákkal (a férjem ennél a pontnál megnyugtatott, hogy azt a csoportszobát, amit most kicsinek látunk, ő gyerekszemmel óriásinak érzékelte), magas csoportlétszámmal. Változások szinte csak az udvar felszereltségében voltak érzékelhetők. Látszott, hogy van olyan ovi, ahol a kevés pénzt inkább a benti berendezés fejlesztésére fordították a másik meg inkább az udvari játékokra.
Az anyukák meg méginkább nehéz helyzetbe hoztak: ugyanarról az oviról, ugyanarról az óvónéniről az egyik anyuka ódákat zengett a másik a földbe tiporta. Először nem értettem és tényleg sokat gyötrődtem, hogy válasszak jól 3 évre.
Aztán szépen kezdett tisztulni a kép. Rájöttem, hogy a hozzám hasonló szempontok alapján mérlegelő anyukák ugyanazon véleményen vannak az óvónénik értékelésében, mint azok, akik tőlünk nagyon eltérő értékrendszerrel bírnak. Ekkor már kezdtem kicsit nyugodtabb lenni, hogy mégiscsak fogunk tudni jól dönteni.
A döntési folyamat legvégén pedig, amikor az ovi nyílt napján megnézhettem az induló két kiscsoport óvónénijeit, szinte feleslegessé vált a több hónapos elemzés.
A környékben mindenki által dicsért óvónéni nekem nem volt szimpatikus. Nekem egyáltalán nem tetszett az a túlzott kedvesség, amivel felénk, szülők felé fordult, a gyerekekkel meg nem nagyon foglalkozott. Ellenben a másik csoport óvónénije "csak" szimplán udvarias volt, de jobbára nem is foglalkozott a szülőkkel, nem akarta feltétlenül bevonni a játékba a leendő kiscsoportosokat, hanem továbbra is a "saját" gyerekeivel foglalkozott és olyan türelmesen irányított el egyszerre 6 gyereket, hogy melyik játékot hol találja és miért vigyázzon két fiú a várépítéssel, meg hol a társasjáték többi darabja és mindjárt kihegyezi a ceruzát, hogy azt mondtam: nekünk ő kell!
Végül ezt az ovit, ezt a csoportot választottuk - az már csak hab a tortán, hogy ennek az ovinak az udvara a legzöldebb, a legtöbb fajátékkal. Alig van egy-két régi, fém mászóka. És ráadásul ez a hozzánk legközelebbi. De a döntést az óvónéni miatt hoztuk. És nem bántuk meg, nem csalódtunk. Bármikor kérdezek a gyerekről, mindig tudja, hogy evett-e, aludt-e, ivott-e eleget. Tudott segíteni a beszoktatásnál, hogy az én gyerekemnél hogy lenne jobb. És ahogy látom, nagyon rövid idő alatt, nagyon jól megismerte, hogy mikor kell neki egy kis tutujgatás, és mikor kell keménynek lenni vele, mert különben könnyen hisztibe csak a dolog. Szóval szeretem az óvónénit és még sosem kellett úgy otthagynom a gyereket, hogy nem éreztem volna, biztonságban és jó helyen van addig, amíg nem velem van. Ez a legfontosabb szerintem.
A rizsa után röviden és tömören: minden oviválasztás előtt állónak azt tudom tanácsolni, hogy az óvónénit nézze meg, hallgassa meg és elsősorban az alapján döntsön.
ui: Gondolom ez kéne majd néznem a suliválasztásnál is - de az majd egy jóval későbbi fejezet lesz.

Elsők között legelső

Oly sok elhatározás és egy megkezdett kísérlet után most egy naaaaagy nekirugaszkodás, hogy visszavonhatatlanul elindulok a blogolás útján.
Motiváció:
- Nagyon sok blogot olvasgattam már, amik teljesen elbizonytalanítottak, hogy vajon jól csinálom-e a hétköznapjainkat, merthogy nem tűnök olyan tökéletes anyukának, mint az éppen olvasott blogoló, akiknél minden csillog és villog, illatozik és rendben van, sőt... még a gyerek/ek is tökéletesek.
- Nagyon sok blogot olvasgatok, ahol szerintem imádnivaló, a maguk hétköznapiságában tökéletesnek tűnő anyukák vallanak mindennapjaikról, nehézségeikről, ötleteikről. Ez utóbbit annyit kaptam már tőlük, hogy ezt nem hagyhatom viszonzás nélkül.
- Talán egy választ kereső (leendő) anyuka idetalál és megbizonyosodhat, hogy mások sem tökéletesek, mégis köszönik szépen, jól érzik magukat.
- És végül: lassan már belejövök a férj és két gyerek melletti mindennapokba, új fejlődési lehetőségek után kutatok. Talán így kicsit több leszek és talán adhatok valamit azoknak, akik idetévednek.

Isten hozott!
Betti