Vannak, aki óriási nagy jelentőséget tanúsítanak a zenebölcsinek, a babaúszásnak, a pelenkás angolnak és még sorolhatnám.
És vannak, akik azt mondják, hogy bennünket sem fejlesztettek, mégsem lettünk hülyék, felnő a gyerek magától is. Különben is: akkor minek az óvoda és iskola?
Szerintem - mint a legtöbb dologban - itt is az arany középút a legjobb. Persze vannak olyan gyerekek, akiknél valami probléma miatt szükség van korai úszásra, vízterápiára - de ez más lapra tartozik. Azt gondolom, egy átlagos gyereknek ezek nem kellenek, elég az édesanyja figyelme, szeretete. (Az megint más kérdés, hogy ha az anyuka nagyon nem szereti a tartós otthonlétet és muszáj társaság maga köré, akkor persze a gyerekre is jobb hatása van a zenebölcsinek, mint az otthoni unott énekelgetésnek).
A babaúszás nekem sosem volt szimpatikus. Utánaolvastam, riportot hallgattam, de nem sikerült rájönnöm, hogy egy problémamentes gyereknél miért lenne nélkülözhetetlen, miért előny, ha megmarad a búvárreflex. ??? Normál körülmények között nemigen tartom elképzelhetőnek, hogy a gyerek véletlenül beessen a kádba.
Zenés foglalkozást mi is kipróbáltunk, és azt tapasztaltam, hogy a gyerek semmivel sem élvezte jobban, mintha itthon kettesben hasonló zenei élményeket. Csak készülődni kellett rá, elmenni, beülni egy zárt helyiségbe... akkor már inkább sétálni mentünk.
Idegen nyelv: nem sok mesét nézünk, de amit mégis, azt sokszor angolul, hogy később fogékonyabb legyen rá, hogy más nyelveknek más-más dallamuk van. Van néhány játékunk, aminél angolul szoktam megnevezni olykor az állatokat - a 3,5 éves imádja, ha sikerül megjegyeznie. És nagyon jókat szoktunk mesélni a Tesz-Vesz szótárból.
Tény az, hogy a mai gyerekeket sokkal több inger éri - ezen is lehet vitatkozni, hogy ez jó-e vagy nem, ha jó, akkor milyen mértékig - ezért nem feltétlenül elég nekik, ha csupán "csak" együtt vannak a szülővel és így sajátítanak el dolgokat. Bár azt tapasztalom, hogy azért ez az életszagú tanítás sokkal maradandóbb, mint ha leülünk "fejleszteni".
Nem is kéne sok dolog ahhoz, hogy az ember tudja, mit kellene már tudni, mit kellene megtanítani adott életkorban. Mégis azt látom, hogy egyre több gyerek - habár jó képességű - alap dolgokat nem tud.
Furcsa volt szembesülnöm az első ovis szülői értekezleten, hogy sok gyerek még nem tud pohárból inni. Kérték az óvónénik, hogy figyeljünk erre oda, mert ők benn, a csoportszobában nem engedik a cumisüveg használatát. Mit mondjak, elkerekedett a szemem.
Csakúgy, mint azon, hogy kiscsoportban még nem viszik őket sétálni, mert egyrészt a fegyelem - meg kell tanulniuk szépen, sorban, párokban sétálniuk (ezt értem) -, másrészt nem olyan az erőnlétük. Hiszen van, akit ovikezdéskor vesznek ki a babakocsiból! ???
A féléves szülői értekezleten kérte az óvónéni, hogy próbáljunk odafigyelni a színekre, tanítsuk itthon is, mert sokan nem tudják az alapszíneket (sem).
Tény, hogy a legtöbb szülő a legjobbat szeretné gyerekének, de lehet, hogy sosem volt fogékony a gyereknevelés iránt, otthon nem látott (jó) példát, elvész a dolog fontossága a hétköznapok rohanásában... és még számos oka lehet, hogy elfelejtünk a gyereknek megtanítani valami teljesen hétköznapi dolgot.
Főleg azoknak, akiknek ez nehezen megy, hatalmas segítség lehet a fenti könyv. De akik rajta vannak a témán, azoknak is ad jó ötleteket, egyáltalán egy sémát, egy ellenőrzési lehetőséget, hogy beszéltünk-e már a gyerekkel minden "fontos" dologról.
Mert tény, hogy az oviban, iskolában adott életkorban szükség lenne ilyen-olyan készségekre, tudásra. Nagyon visszavetheti a gyerek önbizalmát, ha ő nem tud valamit, amit a legtöbben már igen. És ezen "tudományok" legtöbbje egész egyszerű odafigyeléssel átadható lenne. Ezen "tudományokat" a szülőknek kéne átadni.
Szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése