Oviválasztás

Lassan megint jön az ovis beíratkozás és eszembe jutott, mennyit görcsöltem azon, hogy jó óvodát válasszunk a lányunknak.
Szerintem még két éves sem volt, amikor elkezdtem aktívan kérdezősködni a játszótéri anyukáktól, hogy kinek, hová jár a gyereke, milyen az az ovi, az óvónénik, stb. Néhány környékbeli oviba kértem is időpontot, hogy elmehessünk szétnézni, kérdezősködni. Mert abban biztos voltam, hogy bármennyire is mondanak jónak egy ovit a város túlsó végén, nem hiszem, hogy annyival jobb lehetne bármelyiknél, hogy megérje napi 2x csúcsforgalomban, idegesen türelmetlenkedni a gyerekkel csak azért, mert át kell vágnunk a városon. Hozzászámolva, hogy mire a nagyobbikat oviba adjuk, a kicsi is 9 hónapos lesz.
Úgyhogy maradtak a környéken lévő ovik - ezekből is van néhány, volt választék. És mire mindenkivel beszéltem - anyukák és óvodák egyaránt, teljesen elbizonytalanodtam. Mert az ovik között lényegi különbséget nem találtam. Mindegyik egy kaptafára épült, szerintem kicsi csoportszobákkal (a férjem ennél a pontnál megnyugtatott, hogy azt a csoportszobát, amit most kicsinek látunk, ő gyerekszemmel óriásinak érzékelte), magas csoportlétszámmal. Változások szinte csak az udvar felszereltségében voltak érzékelhetők. Látszott, hogy van olyan ovi, ahol a kevés pénzt inkább a benti berendezés fejlesztésére fordították a másik meg inkább az udvari játékokra.
Az anyukák meg méginkább nehéz helyzetbe hoztak: ugyanarról az oviról, ugyanarról az óvónéniről az egyik anyuka ódákat zengett a másik a földbe tiporta. Először nem értettem és tényleg sokat gyötrődtem, hogy válasszak jól 3 évre.
Aztán szépen kezdett tisztulni a kép. Rájöttem, hogy a hozzám hasonló szempontok alapján mérlegelő anyukák ugyanazon véleményen vannak az óvónénik értékelésében, mint azok, akik tőlünk nagyon eltérő értékrendszerrel bírnak. Ekkor már kezdtem kicsit nyugodtabb lenni, hogy mégiscsak fogunk tudni jól dönteni.
A döntési folyamat legvégén pedig, amikor az ovi nyílt napján megnézhettem az induló két kiscsoport óvónénijeit, szinte feleslegessé vált a több hónapos elemzés.
A környékben mindenki által dicsért óvónéni nekem nem volt szimpatikus. Nekem egyáltalán nem tetszett az a túlzott kedvesség, amivel felénk, szülők felé fordult, a gyerekekkel meg nem nagyon foglalkozott. Ellenben a másik csoport óvónénije "csak" szimplán udvarias volt, de jobbára nem is foglalkozott a szülőkkel, nem akarta feltétlenül bevonni a játékba a leendő kiscsoportosokat, hanem továbbra is a "saját" gyerekeivel foglalkozott és olyan türelmesen irányított el egyszerre 6 gyereket, hogy melyik játékot hol találja és miért vigyázzon két fiú a várépítéssel, meg hol a társasjáték többi darabja és mindjárt kihegyezi a ceruzát, hogy azt mondtam: nekünk ő kell!
Végül ezt az ovit, ezt a csoportot választottuk - az már csak hab a tortán, hogy ennek az ovinak az udvara a legzöldebb, a legtöbb fajátékkal. Alig van egy-két régi, fém mászóka. És ráadásul ez a hozzánk legközelebbi. De a döntést az óvónéni miatt hoztuk. És nem bántuk meg, nem csalódtunk. Bármikor kérdezek a gyerekről, mindig tudja, hogy evett-e, aludt-e, ivott-e eleget. Tudott segíteni a beszoktatásnál, hogy az én gyerekemnél hogy lenne jobb. És ahogy látom, nagyon rövid idő alatt, nagyon jól megismerte, hogy mikor kell neki egy kis tutujgatás, és mikor kell keménynek lenni vele, mert különben könnyen hisztibe csak a dolog. Szóval szeretem az óvónénit és még sosem kellett úgy otthagynom a gyereket, hogy nem éreztem volna, biztonságban és jó helyen van addig, amíg nem velem van. Ez a legfontosabb szerintem.
A rizsa után röviden és tömören: minden oviválasztás előtt állónak azt tudom tanácsolni, hogy az óvónénit nézze meg, hallgassa meg és elsősorban az alapján döntsön.
ui: Gondolom ez kéne majd néznem a suliválasztásnál is - de az majd egy jóval későbbi fejezet lesz.