Nehéz napokat élek meg mostanában.
Nagyon fáradtnak, kimerültnek, zavarodottnak érzem magam. Tudom, a több alvás, a kikapcsolódás segítene - de mindkettőre kevés jut. Szépen azért majd kikecmergek ebből a völgyből. Az viszont nagyon zavar, hogy ilyenkor nem tudok tisztán látni dolgokat.
Nagyon sok fejtörést okoz az egyik barátnőm. Talán kezdeném a kérdést azzal, hogy azok vagyunk-e egyáltalán. Annyira felidegesít az utóbbi időben minden egyes találkozásunkkor, hogy úgy érzem, nem is önmagam vagyok olyankor. Haragszom is rá, igen.
Aztán felmentem, hogy nyilván én vagyok most kicsit túlérzékeny meg sértődős - ő eddig is ilyen volt, mégis évek óta tart a kapcsolatunk.
Azután csak nem hagy nyugodni az érzés és rájövök, hogy tulajdonképpen mindig én kerestem, ő csak lereagálta a megkereséseimet.
Később úgy gondolom, hogy ez nem baj, mert hát nem vagyunk egyformák és őt (is) úgy kell szeretnem, ahogy van.
Aztán amikor a Gyerekemet szólítgatja folyamatosan olyankor, amikor nem is viselkedik rosszul nagyon erősen oda kell figyelnem, hogy udvarias maradjak és ne rontsak el egy másokkal közös programot.
Majd azon gondolkodom, hogy mennyire vagyok én elfogult a Gyerekemmel. Lehet, hogy mások számára kibírhatatlan a természete?
Kicsit később rájövök, hogy az önzőség mértéke igen erősen azonos mértékű benne és a Gyermekemben - talán ezért frusztrálja annyira?
Aztán megint azt gondolom, hogy csak én vagyok érzékeny és nincs itt semmi különös, csak nekem kéne most türelmesnek lennem magammal és kivárni, amíg letisztulnak a fejemben a gondolatok, szívemben az érzések és addig nem lépni, nem szólni - megvárni a bölcsesség beköltözését.
Istenem, csak add meg a csöndben maradás tudományát!
Mert amúgy nagyon utálom, amikor ilyen bizonytalan vagyok!
Nem is tudom, kell-e ennyire türelmesenk lenned vele, ha nem kétoldalú a kapcsolatotok.
VálaszTörlésSzerintem addig nincs gond, amíg nem terhes az embernek az, ha mások "szívják a vérét", vagy ő tesz többet egy akár baráti kapcsolatért.
Ha ez már felmerül, mint kérdés egyáltalán, akkor... átgondolja az ember, érdemes-e befektetett energia, vagy engedjük el a másikat.
Ami a gyerekkérdést illeti, bevallom, én elfogult vagyok gyerekemmel. Csak gyerekkori barinőmnek hagyom, hogy beleszóljon az ilyen típusú dolgokba, és mivel ezt a többi barátnőm is érzi, ők nem is szólnak bele. (Tegyem hozzá, mások szemében én vagyok a szigorú de következetes szülő, ami azonban néha vitákkal jár. Mert ugye a gyereket akkor is nevelni kell, amikor az ember "valahol" van. Ha hülyeséget csinál, én bizony akkor is rászólok, nem érdekel, mit szólnak ehhez mások)