Szülők Szerdája - A két csík

Nem tudom, készült-e már arról valamiféle tanulmány, hogy a terhességi tesztet készítő nők közül hány százalék készíti el csak a bizonyosság végett, mert nélküle is biztos az eredményben. Mert olyan sokan mondják, hogy biztosan tudják, érezték, hogy megfogantak. Hogy a teszt nélkül is egyértelmű érzéseik voltak a várandósággal kapcsolatban és nem pusztán az elmaradó menstruáció miatt.

Akik nem tervezték a megfoganó kis életet, azok közül biztosan sokan vannak, akik nem éreznek nagy örömet a második csík megjelenésekor. És biztosan sokan vannak azok is, akik először nem repestek a boldogságtól, de aztán győz az Élet, és elfogadják, szeretik a nem tervezett új helyzetet.

Azok viszont, akik vágynak már a gyermekáldásra biztosan nagy örömmámorban szorongatják a tesztet. Akiknek úgymond elsőre sikerült, azok azért, hogy milyen ügyesek is voltak, akiknek meg hosszas próbálkozás előzte meg a sikert, azok meg a végre érzés miatt. (Azt figyeltem meg, hogy akiknek hosszabb-rövidebb várakozás előzte meg a vágyott gyermek megérkezését, sokkal féltőbbek, óvóbbak, nehezebben elengedők. Illetve sokan kudarcként élik meg, hogy csak hosszas próbálkozás után sikerül pozitív teszt. Hiszen már kamaszkorunk óta ismerjük a szlogent, hogy gyereket a hülye is tud csinálni (bocs!) pedig hát ez mennyire nem így van!).

Abban szinte biztos vagyok, hogy a bizonyosság megszerzése utáni az első nagy boldogságérzést követően szinte mindenkit elkap egy kis félsz is. Legyen az a leendő anyuka, vagy apuka. Ha az első gyermek jelezte érkezését, akkor a szülői szereptől való ijedelem. Hogy vajon jó leszek-e én, megfelelek-e, van-e bennem elég felelősségérzet, hogyan fogom a problémákat megoldani.
Aki a második, vagy többedik gyermeket várja, annak meg az új élethelyzet miatt. Hogyan fogadja/fogadják majd a testvér(ek) a kicsit, hogyan oldjuk meg a gyermekágyas, kicsit nehezebb időszakot, a megnövekedett házimunkát, stb.
Az anyagiak elégséges szintje miatt szerintem majd'mindenki aggódik, gyerekszámtól függetlenül. Mert mindenki a saját színvonalához mérten kívánja a legjobbat adni a gyerekének - és kis hazánkban nagyon kevesen vannak azok, akiknek kimeríthetetlen a vagyona.

Aztán jön a kaland többi része: az orvosi igazolás, hogy igen, itt előbb-utóbb megszületik valaki. Vagy valakik.  A készülődés, a várakozás, az izgalmak.
De ezekről majd a jövő héten.

Kislányunkra (számomra alig elviselhetően) sokat vártunk és már annyira vártam a pozitív tesztet, annyira izgultam, amikor sejtettem, hogy ennek most két csíkosnak kell lennie, hogy nem mertem megnézni. Sosem felejtem el a férjem arcát, amikor még nem is szólt, de már tudtam, hogy két vonást lát. Ne kérdezze meg senki, hogy megkönnyeztem-e a pillanatot, mert zokogtam, mint akit megvertek.
Kisfiúnknál kicsit változott a helyzet - megszületett a gondolat, hogy akkor most vagyunk rá készen, hogy négytagú családdá váljunk. Ő jött is azonnal.
Mindkét pálcikát őrizgetem és nagyon remélem, hogy még sokáig fel tudom magamban idézni az érzést, amit az első látványuk okozott.