2012. március 29., csütörtök

Mamusz

Tavasz ide-vagy oda, én még most jutottam el odáig, hogy a régen áhított mamuszt elkészítsem. Ajándékba megy az első, de kétség kívül, magamnak is fogok készíteni.







Igazándiból kicsit hitetlen voltam, hogy mennyire lesz jó a sablon, de úgy látom tökéletes, úgyhogy a következő darabokat fel merem majd vértezni egy kis gyönggyel, hímzéssel, szalaggal, miegymással.

Az ajándékozott lába egy kicsit kisebb, mint az enyém - ez látszik is a képeken, hogy picit feszül a lábujjaknál. És talán lapos öltéssel sem lenne rosszabb. De a felső rész és a talp tényleg tökéletesen illeszkedik.



Martha egy kis ágas-bogas mintát rakott rá, nekem ez most annyira nem jön be. Azt hiszem, gyöngyözni fogom és színes filcből fogom készíteni. Igazi gyapjú filcből, hogy ne fázzon a lábikóm ebben a lassan jövő tavaszban sem.

A szabásmintát innen szedtem.

A méretezésnél egyébként: lemértem a talpam, fél cm-t levettem, hogy jó legyen az ajándékozottnak és erre a méretre állítottam be a sablont. (Illetve egészen pontosan az én imádott, drága, minden számítástechnikai paramétert nálam ezerszer jobban megoldó szerelmetes férjem. Remélem olvasod! :-) )


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése