Dobozból vágtunk ki egy nagyobb négyzetet, és ezt beborítottuk fehér papírral. (Ekkora méretben sajnos csak ilyen zsírpapírszerű, fényesebb felületű volt itthon és ez sajnos nem kedvezett a színezésnek).
Kijelöltünk egy középpontot, rárajzoltam egy kört, majd két, kicsit nagyobbat. A körön kívüli részt negyedeltem - ide kerültek az évszakok. A belső körben az óra, a középsőben a hónapok, a külsőben a napok kaptak helyet. (Gondolván a jövőre, az óránál a római számok is felkerültek. Persze rájöttem, hogy ez túlzott optimizmus: az egyéves fél órán belül már megcsavarta a kismutatót, úgyhogy sejtésem szerint, mire itt a kiskorúak közül valaki is eljut a római számok tanulásáig, a szemléltető eszköz atomjaira hullik).
A hónapoknál a "Január elől jár, február a nyomán..." versikét alapul véve, kicsi ikonok, rajzocskák kerültek a hónap neve mellé, hogy a még nem olvasók is rájöhessenek, hogy hol is a pl. december.
A napoknál bejelöltük a számukra fontos ünnepeket. (Nem került be mondjuk március 15, ezt és hasonló állami ünnepeket majd aktualitásukkor megjelöljük).
Az évszakok negyedeibe jellemző rajzok kerültek (igen, sajnos a rajztudásom megállt egy tízéves gyerek szintjén. Elnézést kérek minden tízéves gyerektől, aki ennél szebben rajzol!).
Az óra belsejébe felírtam a hét napjait is, illetve a napszakokat - ezeket szintén kis ikonokkal.
A fotón úgy látszik, mintha csak egy mutató lenne, de valójában kettő, csak pont egymást fedték a fotózás pillanatában - ekkor még csavart állapotba sem kerültek. A mutatókat egyébként milton kapoccsal, vagy közismertebb nevén Jancsi szeggel illesztettük a kartonra.
Amit szerettem volna, az megtörtént: azzal, hogy folyamatában mutatom, hogy most itt tartunk, ekkor volt karácsony, még két nap hétvégéig, stb... sokkal jobban érti a távolabbi események idejét is.
Ennyi jutott eszembe az idővel kapcsolatban, amit illusztrálni tudtunk.
Sokáig készült, mert nekem még a mai napig sem sikerült rájönnöm, hogy foglaljam le igazán jól a kicsit úgy, hogy a nagyobbal haladni is tudjunk a kreatív dolgokkal. Mert persze a kicsit is érdekel minden, az ölembe akar ülni, mindent megfogni, kipróbálni, ráönteni, benyálazni, megnézni, hogy szakad-e, és sorolhatnám még egész hosszan.
Mindenesetre most kicsit örültem, hogy lassan készült, mint a Luca széke, mert közben nagyon jókat beszélgettünk az időről - és ezzel a kis ketyerével még fogunk is, úgy érzem. Úgyhogy annyira nem is bánom, hogy nem lett túl szép. Itt a belső értékekre kell helyezni a hangsúlyt. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése