Első malukám

Elkészült végre. Nagyon szerettem kötni, biztos, hogy fogok még másikat is, más színben. Egy kicsit sötétebb kék egyébként, mint a fotón - ez utóbbi továbbra sem erősségem.

Szülők Szerdája - A tesó(k)

Az egyik legnagyobb félelme a második gyermeket váró szülőknek a testvérféltékenység. Akik a harmadik, vagy többedik gyermeküket várják, azok már egyszer megvívták ezt a csatát és tudják, hogy túlélhető, talán annyira nem félnek már tőle. De addig, amíg csak egy gyermeket szerettünk, óvtunk, nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet osztani ezt a szeretetet! Kétgyerekes szülőnek lenni egy újabb fokozat. Az első gyermeknél meg kell tanulni szülőnek lenni. A másodiknál ez már megy, ott más dolgokat kell megtanulni. Például az elengedést - bármilyen korú is az elsőszülött, el kell fogadni, hogy nélkülem kell néhány dolgot véghezvigyen, mert nem tudok mellette lenni, egy kisebbet kell pátyolgatnom. Azt hiszem, hogy a testvérféltékenység nagyban függ az elsőszülött mentalitásától, jellemétől is, de nagyon sokat tehetünk az elkerüléséért. Ha odafigyelünk a nagyra, ha hagyunk magunknak időt, amikor csak vele foglalkozunk, amikor a kicsi nyikkanására nem mi, hanem szülőtársunk, segítségünk mozdul, mert mi kizárólag a nagyra figyelünk most. Ha bevonjuk a kicsi körüli teendőkbe, hogy érezze, ő is fontos tagja a családnak, ráadásul egy új, segítő szerepben - egy olyan családnak, amelynek már a kicsi is része. Ha készítünk elő kis ajándéknak valókat, hogy látogatók esetén, ha elfelejtkeznének a nagyról (sajnos előfordul), akkor mi odacsempészhessük neki, nehogy azt gondolja, ezentúl csak a kicsi számít. És ami a legfontosabb, kicsi(k) és nagy(ok) szempontjából egyaránt: akármennyi gyermekünk lesz, mind külön személyiség, mind külön jellem. Nem szabad hasonlítani, hogy ki ilyen vagy olyan, nem szabad beléjük plántálni, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik. Merthogy nem azért szeretjük, mert hamarabb elindult, vagy ügyesebben eszik - hanem, mert a gyermekünk. Én szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a Fiúcska születése után szinte egyáltalán nem volt jelen semmiféle féltékenység. Pedig viszonylag kicsi, 2,5 év a korkülönbség. Ami szerintem segített, hogy így tudjuk megélni az első időket: - Sokat beszéltünk már a várandósság idején, hogy milyen jó lesz nekünk négyesben. Elmondtam, hogy néhány napig én pihenek a kórházban, a Leányzót viszont apa és a nagyszülők remekül fogják szórakoztatni és minden nap bejöhet meglátogatni engem. Mindig magamat jelöltem meg okként, aki miatt kórházban kell tartózkodnunk és hiányolnia kell majd engem, semmiképpen nem szerettem volna, ha a kistesóra haragszik, amiért még nem vagyok itthon. Erre a családot is megkértem. - A szülés után, a kórházi látogatásokkor mindig kértem a férjemet, hogy szóljon be a szobába, hogy megjöttek és én tudjak kimenni hozzájuk a folyosóra. Úgy gondolom, hogy ez a Leányzónak könnyebb volt így, hogy megjelent anya, úgy mint addig is - és nem egy picibabát tart a karjában, ahová őt akkor már fel sem lehet venni. Mindig együtt vonultunk be a szobába megnézni a kistesót, akit nagyon féltőn és óvón simogatott meg és tartott a kezében. - A kistesó hozott neki ajándékokat is. Nagy kedvence volt akkor a Leányzónak Micimackó és összes barátja. Tudtam venni kis pici figurákat, és minden látogatáskor ott volt egy-egy a kistesó kezében. Hát ezeknek nagyon örült. Hogy ilyen rendes tesója született, aki még Malackát is hoz. (Mostanában néha megkérdezi, hogy: "De anya, hogy hozta ezeket a plüssöket? Ott voltak a pocakodban?") Amikor hazajöttünk, egy szép könyvet is kapott tőle, állatosat - nagyon szerette. Szóval egy rendes tesó érkezett a családunkba. :-) - A Leányzó születése után anyukám nálunk volt 3-4 napot, most megkértem, hogy ne jöjjön. Csak hétvégén látogatóba. Tudom, hogy minden idegszálával azon lett volna, hogy a Leányzónak megkönnyítse a dolgát, mindig mesélt volna, meg játszott volna vele. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy négyen szeretnénk összeszokni, ahogy majd a kis életünket is éljük. Egyedül, segítség nélkül. Mert ha az első pár nap könnyebb is, mert van segítség, van aki foglalkozzon a nagyobb gyerekkel - utána úgyis magunkra maradunk. Egy "traumával" kevesebbet szerettünk volna. Nem kétszer kellett megszokni új helyzetet, csak egyszer. - A rokonokra nem panaszkodok, mert tényleg senki nem felejtkezett el arról, hogy két gyerekünk van és a nagyobbat is elhalmozták figyelemmel, nem csak a kicsinek prüntyögtek. - Nem akadtunk ki rajta, hogy a nagyobb szájába akarja venni a cumit (amit sosem használt addig), hogy meg akarja nézni a cumisüveget (ezt meg szerencsére a kicsinél nem kellett használni), hogy a csőrös pohárból is inni akar, sőt! még a pólyába is be akart feküdni. Bepólyáztam, lógott ki alul a lába, rájött, hogy kényelmetlen, és ennyi volt. A kiságyba is bemászhatott. Érdeklődve figyelte a szoptatást. Kérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni a tejcsit. Szerette volna. Kiskanálból megkínáltam, de nem ízlett neki. Ettől fogva ez sem volt olyan érdekes. A szoptatások összebújásából való kimaradását egyébként azzal oldottuk, hogy mindig mesét olvastam közben. Szépen elhelyezkedtünk, a kicsi, a nagy, a könyv és én és olvastunk meg szoptattam. Nem volt gond az alvással sem. Elfogadta, hogy a Fiúcska éjszaka is éhes, őt és apát zavarnánk ezzel, így külön alszunk. Szóval tényleg nagyon szépen ment az eleje. Könnyű nem volt - azt nem mondhatom. A legnehezebb tényleg az volt, hogy meg kellett szokni, hogy ketten vannak. Borzasztó lelkiismeret furdalásom volt az elején. Ha a Leányzóval foglalkoztam, akkor azon rágtam magam, hogy a Fiúcskának nem adhatom meg azt a kizárólagos figyelmet, amit a nővére megkapott. Ha a Fiúcskával voltam elfoglalva, akkor a Leányzótól elrabolt időn agonizáltam, hogy már nem tudok csupán csak rá figyelni. Ezen vagy két hétig forgattam magam, aztán rájöttem, hogy lelkiismeret furdalással nem lehet gyereket nevelni. Ez van, mi vállaltuk, szerettük volna, úgyhogy így kell a legjobban csinálni. Elhatároztam, hogy nem azon fogok rágódni, hogy kivel nem vagyok, hanem hogy akkor éppen kivel foglalkozom. És rá figyelek. Ezzel megnyugodtam, és sokkal könnyebb lett! Persze vannak hisztik, visítások azért, mert ketten vannak. De ezek inkább figyelemhiány miatt vannak. Ha elég időt tudunk szánni rájuk, akkor semmi gond nincs. Ha fáradtak vagyunk, idegesek, nyűgösek, pihennénk(???) és kikapcsolódnánk(???) és elvárnánk, hogy játszanak együtt szépen kettesben... nnna ilyenkor nem mindig jön össze. Olykor kiderül, hogy nem tesót, szülőt szeretnének. És ezzel azt hiszem, nincs semmi gond. Legtöbbször azért szépen eljátszanak együtt is. És ahogy a kicsi odakucorodik a nagy mellé, amikor az "olvas" és hallgatja a mesét, meg amikor a nagy próbálja terelgetni a kicsit, hogy jobban menjen valami... Hát ilyenkor nagyon irigylem a nagycsaládosokat!

Sapkagyár újra

Korábban már írtam arról, hogy van egy kezdeményezés a koraszülött osztályok felé a pici sapkák, takarók, cipőcskék ellátmányát illetően. Bár a korábbi gyűjtés eredménye - ami egyébként számokban azt jelenti, hogy: Sapka: 1328 db, Takaró:244 db,Inkubátor póló: 86 db,Kesztyű: 19 pár,Zokni, cipő: 200 pár,Előke: 1 db,Kendő: 1 db - sem lett még átadva a szegedi és szentesi kórházak részére, de már indult egy újabb gyűjtés is, ahol a salgótarjáni és a pécsi koraszülött babáknak lehet kötni, horgolni, varrni. Ha valakit érdekel, van szabad kapacitása rá a facebook-on kérje csatlakozását a Vedd fel a fonalat nevű csoporthoz, ahol információt és segítőkész Nőket is bőven talál.

20 év távlatából

Azért az nagyon jó érzés, amikor a Tanár, aki tulajdonképpen nem is tanított, csupán nevelőm volt a kollégiumban 20 évvel ezelőtt, felhív, hogy boldog szülinapot kívánjon! Nem felejtett el, még a jeles napjaimat is tudja és még mindig jó szívvel emlékszik rám. Én is! Szeretem ezeket a jó érzéseket. :-)

Szép Szombat

Jó néhány évvel ezelőtt a buszon láttam egy lányt. Én is fiatal voltam még, de ezen a lányon láttam meg talán először, hogy milyen gyönyörű is a fiatalság. Olyan 16 év körül lehetett, barna haja, barna szeme volt, egyszerű póló, egyszerű rövid nadrág, szandál, táska. Semmi smink, semmi "műanyag". Gyönyörű ápolt, tiszta bőre volt, nyugodtság és derű áradt belőle. Nem tudtam róla levenni a szemem, annyira szép volt. És amíg néztem, azon imádkoztam, hogy remélem tudja, hogy szép, de csak rá ne jöjjön, hogy mennyire, mert akkor biztosan elkezdene odafigyelni rá, hogy még inkább, hogy még jobban és tenne ezt-azt, pedig már semmit tökéletesíteni nem tud. Hm. Jó lenne most tudni, hogy hová, ki mellé sodródott az a lány! Bízom benne, hogy most, 10-12 év teltével is ugyanolyan derűs, szép maradt!

Maluka

Amilyen nehezen indultam ezzel a kendővel, olyan jól pörgött a vége. Nagyon megszerettem. Már csak blokkolni kell (meg kitalálni, hogy hol is csináljam ezt, ha nem akarom, hogy a gyerkőcök sündisznósat játszanak a gombostűkkel) és készen is van. Ajándékba szántam és még néhány színben el is kéne készíteni további ajándékozásokra. Hm-hm, csakhogy más terveim is vannak... Kevés ez a napi 24 óra. Mondtam már? :-)

Programajánló

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a jó idő beköszöntével egyre inkább megtelik a naptár a jobbnál jobb programokkal. Olyankor nagyon úgy tűnik, hogy kevés az idő mindenre és erősen szelektálni kell. Mert kíváncsiak vagyunk és sokféle dolog érdekel bennünket. Ha más is így van ezzel, akkor idejében szólok - leginkább a virágkedvelőknek. Minden év júniusában a Szeged melletti Szőregen megrendezik a Rózsafesztivált, amit legalább egyszer az életben meg kell nézni! Gyönyörű! A falu központjában lévő iskolában virágkötészeti és rózsafajta bemutató szokott lenni. Az előtte lévő téren táncos, vidám rendezvények, vásározók egész nap. Mindenféle dísznövényeket, rózsatöveket is lehet vásárolni a főutcán néhány udvaron. És a mi egészen rendkívüli: ingyenes buszjáratokat indítanak a szántóföldre, ahol a rózsaültetvényeket lehet megnézni. Amíg először ezt nem láttam, azt hittem, ilyen csak Hollandiában van, hogy kilométer hosszan rózsa, rózsa, rózsa. Elképesztően gyönyörű! És képzeljétek hozzá az illatot! Egy kábulat. Estefelé pedig virágkocsis felvonulás, de még az iskolások biciklijét is rózsákkal díszítik és közben rózsaszálakat osztogatnak - az élelmesek egész kazallal vihetnek haza. Egy egészen különleges program. Tudjatok erről és ha egyszer úgy hozza az élet, hogy arra jártok... nézzétek meg. Ízelítőül néhány kép, amit egyik ottjártamkor készítettem: