2012. augusztus 28., kedd

Sorsoltam...

és a kihúzott papírkán:



nem jó a fotó, de zimelba neve szerepelt.

Kedves zimelba! Kérlek emilben küldj nekem egy címet, ahová postázhatom majd a meglepit.
Köszönöm szépen!

Fejlesztés alatt

Kedves Látogatók!
Bizonyára észrevettétek, hogy némi változás történt a blog felületét illetően.

Szerettem volna valami szebbet, színesebbet, ami kicsit jobban passzol a mondanivalómhoz. Valami vidámat, mert ez mégiscsak egy gyerekek miatt elkezdett dolog. Abba pedig nem illek az unalmasság. :-)
(Ezúton is elnézést kérek az elmúlt néhány bejegyzés morcisága miatt, de hát az élet nem habos torta mindig).

Még nézelődök, hogy mit hogyan változtassak, mert a színekkel még elégedetlen vagyok, fejléc is kellene valami szépséges, de hát majd idővel. Meg ahogy drága Férjem tud segíteni, mert az ő hathatós számítógépes tudománya nélkül az én roppant nagy türelmetlenségem nem ér célt. :-) Kevesebb vagyok nélküle.

Felkerült egy fordító is, nehogy már az a négy dél koreai olvasó, aki eddig idevetődött, ne értse a leírtakat, ha újra erre járna. :-)))

És végül, de nem utolsó sorban, nagy szeretettel köszöntöm a 10. rendszeres olvasómat is! Megköszönöm Nektek, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal, az érdeklődésetekkel!
Szeretném ezt egy aprócska ajándékkal is megköszönni.

Este tíz név bekerül egy kalapba, és kihúzott nyertesnek megpróbálok valami személyre szabott aprócska ajándékot küldeni köszönetképpen a követésért.

Úgyhogy este újra jövök!


2012. augusztus 27., hétfő

Tervteljesítés

Még nyár elején volt egy kijelentésem, hogy az idén az erkélyünk pompázni fog, mert csodássá varázsolom.

Isten látja lelkem, tényleg nagy lendülettel belefogtam! Elterveztem, hogy milyen szép anyaggal fogom körbevenni a kíváncsi pillantások kizárása végett. Megterveztem, rajzoltam, kivágtam a virágokat szárral és levéllel együtt, amelyeket az anyagra terveztem varrni, hogy igazán virágos réten találja magát, aki kilátogat a két négyzetméter sincs erkélyre.

Nagy virágerdőt nem terveztem még, mert sok időt terveztünk tölteni vidéken, a nagyszülőknél és a hát a virágokat sűrűn kell locsolni...
Csak néhány cserép. Ez volt a terv.

Aztán jött a tömb másik oldalát érintő lakástűz, amit egy, az erkélyre bepöccintett cigarettacsikk okozott és én eltántorodtam a terveimtől. Mert minekutána a lakástüzet követő héten is találtam friss csikket az erkélyünkön, rájöttem, hogy az embereknek az, hogy egy lakás teljesen kiégett, egy elázott, kettőben a füst miatt kell teljes bútorcsere, kevés ahhoz, hogy változtassanak dohányzási szokásaikon.
Én pedig nem akarom kockáztatni, hogy az erkélytakaró virágos rétem gyulladjon be és legyen továbbvivője egy apró nyári szikrának.

Ezáltal sajnos az erkély nem lett olyan varázsos, mint az elképzeltem. :-(

De az a kevéske virág, amik kikerültek, nem hagyták hála nélkül a rendszertelen öntözést sem.

A fenti bejegyzésben már mutattam, hogy a cliviám néhány év kihagyás után most újra virágzott.

A korallkán is folyamatosan volt egy-egy kis virágcsóva:





És a hajnalka is hozott egy pompás virágot így nyár végére:



És a Mammkától kapott vízihagymák közül is úgy gondolta hat, hogy kihajt! Ihaj-csuhaj!

Úgyhogy erre a nyárra ennyi. De lesz még nekem kertészetem, akárki meglássa! :-)

2012. augusztus 26., vasárnap

Hullámvasút: végállomás!

Persze tudom, a fenti cím nem valós, hiszen amíg élünk, egy hullámvasúton ülünk: hol fent, hol lent - a szerencsésebbeknek megadatik, hogy többször tudják jól érezni magukat, de senki nem hiheti azt, hogy amikor jó neki, az mindig úgy marad. Sajnos bármennyire gazdag is valaki hitben, anyagiakban, érzelmekben, vágyakban, bármiben, időnként elgyengül.

Úgyhogy csak bízom benne, hogy végre hegymenetbe tudok kapcsolni, és le tudom zárni a tépelődéseimet.

Hiszem, hogy emberek nem véletlenül szegődnek mellénk életünk egy-egy szakaszára. Ha nagyobb lenne körülöttünk a csönd, jobban meghallanánk a szavukat, amelyeket segítségül kapunk.
Én most így hatalmas segítséget egy ismerőstől. Olyat, amit mondhatnék bölcsességnek, de olyan egyszerű, hogy magamtól is rájöhettem volna, ha nem ringatóztam volna sokáig a saját kesergéseim hálójában.

Ez a bölcsesség pedig nem más, mint hogy a barátaid szerepe az életedben, hogy egyfajta tükröt tartsanak eléd. Ha megharagszol valakire valamiért, kezdd el boncolgatni azt a valamit és talán rájössz, hogy az a kis "hiba", az a kis "bűn" benned, nálad is meg van - és a barátra többé nem haragudnod kell, hanem hálásnak lenni, amiért felnyitotta a szemed, hogy miben fejlődhetsz még, mivel lehetsz jobb.

Belegondoltam, hogy azt a mellőzöttséget, amit az egyik barátnőmtől tapasztalok, egy másik barátnőm talán az én irányomból éli meg, mert nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben. És észre sem vettem. Ráfogtam az élet sodrára. Ha-ha!
És talán nekem is jobban oda kell figyelnem arra, hogy mások másként nevelik a gyereküket és ha hozzánk jönnek, jól szeretnék érezni magukat és nem örök figyelmeztetéseket hallani. (Persze normális keretek között maradva a viselkedéssel).

Aztán biztos, hogy az is segített a völgyből felfelé indulni, hogy kezdem összerakni az új céljaimat, vágyaimat. Mammkának válaszolva ott volt, hogy életem egy nagy szakaszának végéhez értem. Idáig terveztem, idáig vágyakoztam a dolgaimat. Minden ezutáni azoknak a vágyaknak a teljesülésére volt hagyatva.
Úgyhogy most el kell végeznem az újratervezést, a finomhangolást az ezutánira. Mert az úgy "kevés", hogy imádkozok egészségért, megélhetésért. Újra át kell gondolnom, hogy mik a tervek velem, merre tartsak tovább.

Minden nehézségnek meg van a maga szerepe az életünkben. Ha sikerül feltennünk magunknak a megfelelő kérdést, amit utána meg is válaszolunk, egy magasabb szintre léphetünk életünk fejlődésének lépcsőjén. Most úgy érzem, léptem egyet a lépcsőmön és kíváncsian várom, mit találok ezen a szinten.




2012. augusztus 25., szombat

Kedvenc évszakom...

... hát nem a nyár!

Talán csak gyerekkoromban volt az a vakáció miatt, mert az a nagy szabadság azért elnyomja a kánikula negatív hatásait. :-)

De már régóta a sor végén kullog a nyár, mert nagyon nem tetszik ez a véget nem érő hőguta. Szenvedek a hangulataim miatt, ami a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban romlik. Nem győzőm vasalással a család által termelt szennyes ruha mennyiségét. Sajnálom a gyerekeket, mert kínlódnak ők is. Egész nap nem tarthatom őket a kádban. A játszin is nehéz néha a terelgetés: elsődleges szempont olyan játék találása, aminél árnyékban lehetünk. Legalább.

Úgyhogy most nagyon-nagyon várom az őszi hűvösöket (már csak azért is, mert nagyon szép sapkákat tervezek kötni a jövő nemzedékének).

És eszembe jutott az én kis őszi nyírfásom. Még a Leányzóra való várakozás idején készült el. A végét már nagyon meg kellett húzni, nehogy aztán a nagy babázásban elfelejtsem befejezni. :-) De a Gyermek tudta a dolgát, megvárta, míg elvarrom az utolsó szálat. A keretezés már apára és mamára maradt, amíg mi a klinikán regenerálódtunk a nagy találkozás után.



Azóta tűgobelinbe még nem kezdtem bele. Hát... még lehet, hogy kell egy-két nyár, míg újra rá merem szánni magam. :-)

2012. augusztus 23., csütörtök

Netovább

Arról már elmélkedtem korábban, hogy milyen minőségű rajz- és egyéb mesefilmekkel bombázzák mostanában a gyerekeket. Rémisztőek leginkább.

A könyvek terén is van jó néhány, amit messze elkerülök, mert vagy igénytelen a szöveg és/vagy az illusztráció mellőz minden szépséget.

Azt is megfigyeltem már, hogy a klasszikus meséket viszont néha megváltoztatják - talán gyerekbarát célzatból. Gondolok itt arra, amikor Jancsit és Juliskát nem direkt és készakarva viszik a szülők az erdőbe "elhagyni" őket, hogy haza ne találjanak, hanem véletlenül eltévednek.
Hát... igen, nem túl szép az ilyen cselekedet a szülőktől, de azt gondolom, hogy a klasszikus meséket (jó esetben) minden szülő ismeri, ergo amiről tudom, hogy a gyerekemnél érzelmi válságot okozna, azt (még) nem mesélem el. Szóval én nem értek egyet ezekkel a változtatásokkal. Rengeteg mese van, ki lehet választani azokat, amelyekkel a gyerekeim megbirkóznak. Néhány mesét majd később veszünk elő - esetleg teljesen kimarad, de még így is nagyon sok van, amit olvasni lehet nekik.

Ilyen formában nálunk még nem került elolvasásra a Piroska és a farkas, mert a Leányzónak nagyon nem jön be a vicsorgó állatok ábrázolása és azok gonoszkodása se nagyon.
Ugyanígy kerültük Hófehérkét is, mert nem tetszett neki a gonosz mostoha.

Karácsonyra kapott egy Grimm legszebb meséi könyvet. Egyet a sok közül, mert van néhány válogatás a piacon. Többször elolvastuk már belőle a Brémai muzsikusokat, de Hófehérkét... nos, őt kerültük.



Valamelyik nap hozza a könyvet, hogy azt olvassam el. Igen, a Hófehérke és a hét törpét!
Őszinte leszek: a mese végére én voltam az, aki teljesen kikészültem. Ilyen mértékű mesetorzítással még nem találkoztam. Szerencsére a Leányzó el volt foglalva az első hallásra élménnyel és így nem ütöttek fejében szöget azok a gondolatok, amelyek megelőzése miatt ezt a könyvet - ha nem is hajítom ki, de - úgy elteszek, hogy rá ne akadjunk többet.

Nnna:
- A könyvben Hófehérke már hétéves korára bájosabb a mostohánál, így már ekkor a vadász kezére kerül. Ez még így oké, de

- Ez a hétéves leányka az, akinek alkut ajánlanak a törpék: "Ha tisztán és rendben tartod az otthonunkat, és megfőzöd a vacsoránkat.... akkor maradhatsz. - Ó, ez természetes! - felelte Hófehérke boldogan."
Hát, igen... nekünk van még akkor mit fejlődnünk, mire a Leányzót hétéves korára felfejlesztem korrekt házvezetőnőnek!

- Először a mostoha gyöngysorral akarja megfojtani a hétéves Hófehérkét. Túléli
Aztán már második körben hozza a mérgezett almát! De túléli, mert a törpék felemelik az ájult kislányt és kiesik a szájából az alma.
Harmadik és egyben utolsó körben itt a fésűé a főszerep! Megmérgezi Hófehérkét. Hófehérke meghal.

- Üvegkoporsó....bla-bla-bla... "így maradt hosszú-hosszú ideig... mintha csak mély álomba zuhant volna".
És ez agyvizem felforralója: "Egy napon egy herceg vágtatott át az erdőn, amikor hirtelen meglátta a koporsót. Megpillantotta Hófehérkét - aki időközben egy csodaszép fiatal hölggyé cseperedett - ,...."!!!!!!!!!


Hát ezt nem.
Munkám során sokszor és sokat kellett érvelnem, meg- és kimagyaráznom. Mondhatnám, hogy nem vagyok a szavak embere, de nem lenne igaz. Férjemmel néha jókat mosolygunk azon, hogy bármikor bármit megmagyarázok és ugyanannak az ellenkezőjét is.
De ezt nem.
Egy négyéves gyereknek képtelen vagyok magyarázatot adni arra, hogy egy koporsóban fekvő hétéves leányzó hogy cseperedik fel, miközben mintha aludna! Mert az én négyéves leányzómnak az nem magyarázat, hogy ez csak mese, és ott minden lehet.

Le kell vonnom a következtetést: nem csak a rajzfilmeket kell megnézni a gyerek előtt, de a könyveket is először egyedül kell átolvasnom, nehogy megint beleszaladjunk valami hasonló okosságba.

Ennek a jól sikerült könyvnek nem szeretnék ingyenreklámot csinálni. De ha valakinek a gyerekkönyves polcon még nincs hófehérkés könyv, emilben szívesen megadom, hogy mit ne vegyen meg még véletlenül sem - egyébként 3.499,- forintért.

2012. augusztus 21., kedd

Első kendőm

Két horgolásóra után úgy gondoltam, hogy mikor máskor kezdhetnék bele első kendőm elkészítésébe, ha nem most.

40 virágnál tartok, még el kell dolgozni a szálvégeket, blokkolni, összeállítani.... de már tisztán látom, hogy ebből kendő lesz! :-)