Őszi ajtónk

Három délután megfeszített munkája eredményeként végre elkészült a szőlős díszítésünk.

Nem vagyok profi fotós és a fényviszonyok is hagynak némi kívánnivalót maguk után, kicsit sötét lett a kép. Élőben jóval színesebb.
Jó volt készíteni ezzel a gyerekgárdával: papírt gyűrögetni, színezni a Fiúcska is tudott, a Leányzó kedvence pedig a ragasztó kenegetése volt.

Sapka I.

A sapka története ott kezdődött, hogy megláttam ezt a fonalat és beleszerettem. Annyira kellemesek a színei - és annyira jól állnak ezek az én Fiúcskámnak. (Aki egyébként most az igazak álmát alussza, így Brumi volt kénytelen vállalni a modell szerepét.)

Az már csak egy mellékes dolog, hogy jóval olcsóbban kijött így az őszi sapka, mint ha készen vásárolok egy normális darabot.

Díszítésnek bojtot szántam.

És íme az első körmöcskézett alkotásom, a megkötő:

8 ágúval körmöcskéztem - ehhez jóval vastagabb fonál kellett volna, de a célnak így is megfelel. 

Ezzel most elégedett vagyok.

A Leányzóéra még hiányzik 1-2 virágdekoráció, de nemsoká az is készen lesz.

A lagzi

A hétvégén sikeresen túléltük az esküvőt, amire már hetek óta készülődünk ruhabeszerzéssel, hogy mindegyikünk kellőképpen szép legyen. Szülőfalum adott helyet a lakodalomnak, és ilyenkor nagyon fontos, hogy mindenki a legjobb formáját hozza, mert népes sereglet figyeli árgus szemekkel, hogy kinek milyen szép a ruhája. :-)

Sokan kíváncsian állhatnak a dolog előtt, hogy amikor a menyasszony megy a házasságkötő terembe, akkor a bámészkodók az út jobb oldalán állnak, amikor jön visszafelé, akkor mindenki a bal oldalra kerül.
Nos, kérem ez azért van, mert jobb oldalon mennek a nők ugyebár. Azok öltözetére kíváncsi mindenki, mert (Uraim, bocsánat) a férfiak öltönyén ugyebár olyan sok variációs lehetőség nincsen. :-)) Úgyhogy menetben megnézik a ruhakölteményeket a bámészkodók - aztán amíg az ifjú pár kimondja a boldogító igen, az utcán lévők megbeszélik, hogy kinek milyen ruhája volt, esetleg kit nem ismertek meg, és egyáltalán... a többi érdekességet. És amikor kijön a boldog pár indulván az Isten házába, mindenki megnézi - immár a másik oldalon - amiről, akiről az előbb lemaradt.

De szép ez így. Mert azért vannak, akik nem csupán bámészkodni mennek a falu főutcájára, hanem tényleg kíváncsi szeretetből, hogy vajon milyen menyasszony, vőlegény lett abból a kis csetlő-botlóból, aki évekkel ezelőtt még az anyukája karján nézte az akkori házasulandókat.

Meg szép az a kép, amikor az egyik lakos vödörrel a kezében kilép a kapun és virágszirmot szór a menyasszony lába elé.

És szép az is, amikor a német turisták boldog mosollyal az arcukon figyelik ezt a tán sosem látott csodát. :-)

Szép volt, jó volt, mi a gyerekekre való felvigyázásban és utánuk való futkározásban igen jól elfáradtunk. A lapos cipőhöz szokott lábamon csak egy hólyagot tört a topán és mivel enni sem nagyon volt időm, egy kilót még fogyni is tudtam! :-) De a Férjem szerint nagyon finom volt minden. És én hiszek neki!

Volt sok koszorúslány is, szebbnél szebb ruhákban, de nem tudom, mennyire örülnének a fotójuk interneten való megjelentetésének. Így inkább egy olyan képet csatolok, ami talán jól mutatja, hogy milyen csodaszép templommal rendelkezik egy alig 1.100 fős lakosságú falucska.

Szakértelem

Középiskolába kereskedelmibe jártam és talán emiatt is kicsit érzékenyebb vagyok az eladók viselkedésére. Nagyon tudok haragudni, amikor olyan mosolytalan arcú kereskedők vannak az eladótérben, akiktől még a raktárban a dobozok is depresszióba fordulnak.
A szaktudás, áruismeret nálam másodlagos - első a mosoly és kedvesség, de azért mégiscsak... nem árt, ha némi fogalma van a termékekről, amelyek a boltban találhatók.
Ennyit elöljáróban. :-)

A fotó a Nők a pult mögött c. filmsorozatból való. Emlékeztek még rá? 

Még sosem dolgoztam körmöcskével, de most félkészen van két sapka, amik csak erre a nemes kis eszközre várnak. Bergamott nagy tudója az ilyen és hasonló eszközöknek, és nagyon segítőkészen ki is okosított engem a körmöcske ágszámát illetően. Úgyhogy tudással felvértezve (gondoltam én) indultam a megszokott kreatív boltocskába.
Mivel a kicsi Fiú is jött velem, gondoltam nem töltöm az időt keresgéléssel - és ezzel esélyt adni a felnövő ifjúságnak, hogy szétbombázza a boltot - rögtön az eladóhoz fordultam, hogy mit is keresek. Plusz pont számára, hogy rögtön tudta, miről van szó és hogy hol keresse. Mutatta is.

Itt viszont kicsit megtorpantam, hogy vajon minden körmöcske olyan kerti locsolócső vastagságú-e, mint amit elém tartott. Ezt Bergamottól elfelejtettem megkérdezni.
Nnna, gondoltam, majd itt.

Megkérdeztem, mire az eladónő elég kioktatón és flegmán: "Nem tudom, fogalmam sincs, hogy kell használni, én csak..."

Itt elhallgatott, mert ekkorra ő is rájött, hogy elég vacak helyzet, hogy van valami a boltban, amiről csak azt tudja, hogy hol tartják. Hát... remélem legalább ezután veszi a fáradtságot, hogy egy üres öt percben, megpróbál utána nézni, hogy vajon mi is az a körmöcske, hogy használják, mire jó, stb. Mert öt perc az lenne, annyira nem nagy a forgalom náluk.

Mindenesetre én valószínűleg nem fogom tovább növelni.
Egy roppant hűséges típusú vásárló vagyok: ahol kedvesek velem, figyelmesek, ahol jól érzem magam, oda még akkor is visszajárok, ha kicsit drágábban adják a terméket, mint a mosolytalan helyen.
De itt se mosoly nem volt, se szakértelem - így én egy elvesztett vásárló lettem.

Szülők Szerdája - A két csík

Nem tudom, készült-e már arról valamiféle tanulmány, hogy a terhességi tesztet készítő nők közül hány százalék készíti el csak a bizonyosság végett, mert nélküle is biztos az eredményben. Mert olyan sokan mondják, hogy biztosan tudják, érezték, hogy megfogantak. Hogy a teszt nélkül is egyértelmű érzéseik voltak a várandósággal kapcsolatban és nem pusztán az elmaradó menstruáció miatt.

Akik nem tervezték a megfoganó kis életet, azok közül biztosan sokan vannak, akik nem éreznek nagy örömet a második csík megjelenésekor. És biztosan sokan vannak azok is, akik először nem repestek a boldogságtól, de aztán győz az Élet, és elfogadják, szeretik a nem tervezett új helyzetet.

Azok viszont, akik vágynak már a gyermekáldásra biztosan nagy örömmámorban szorongatják a tesztet. Akiknek úgymond elsőre sikerült, azok azért, hogy milyen ügyesek is voltak, akiknek meg hosszas próbálkozás előzte meg a sikert, azok meg a végre érzés miatt. (Azt figyeltem meg, hogy akiknek hosszabb-rövidebb várakozás előzte meg a vágyott gyermek megérkezését, sokkal féltőbbek, óvóbbak, nehezebben elengedők. Illetve sokan kudarcként élik meg, hogy csak hosszas próbálkozás után sikerül pozitív teszt. Hiszen már kamaszkorunk óta ismerjük a szlogent, hogy gyereket a hülye is tud csinálni (bocs!) pedig hát ez mennyire nem így van!).

Abban szinte biztos vagyok, hogy a bizonyosság megszerzése utáni az első nagy boldogságérzést követően szinte mindenkit elkap egy kis félsz is. Legyen az a leendő anyuka, vagy apuka. Ha az első gyermek jelezte érkezését, akkor a szülői szereptől való ijedelem. Hogy vajon jó leszek-e én, megfelelek-e, van-e bennem elég felelősségérzet, hogyan fogom a problémákat megoldani.
Aki a második, vagy többedik gyermeket várja, annak meg az új élethelyzet miatt. Hogyan fogadja/fogadják majd a testvér(ek) a kicsit, hogyan oldjuk meg a gyermekágyas, kicsit nehezebb időszakot, a megnövekedett házimunkát, stb.
Az anyagiak elégséges szintje miatt szerintem majd'mindenki aggódik, gyerekszámtól függetlenül. Mert mindenki a saját színvonalához mérten kívánja a legjobbat adni a gyerekének - és kis hazánkban nagyon kevesen vannak azok, akiknek kimeríthetetlen a vagyona.

Aztán jön a kaland többi része: az orvosi igazolás, hogy igen, itt előbb-utóbb megszületik valaki. Vagy valakik.  A készülődés, a várakozás, az izgalmak.
De ezekről majd a jövő héten.

Kislányunkra (számomra alig elviselhetően) sokat vártunk és már annyira vártam a pozitív tesztet, annyira izgultam, amikor sejtettem, hogy ennek most két csíkosnak kell lennie, hogy nem mertem megnézni. Sosem felejtem el a férjem arcát, amikor még nem is szólt, de már tudtam, hogy két vonást lát. Ne kérdezze meg senki, hogy megkönnyeztem-e a pillanatot, mert zokogtam, mint akit megvertek.
Kisfiúnknál kicsit változott a helyzet - megszületett a gondolat, hogy akkor most vagyunk rá készen, hogy négytagú családdá váljunk. Ő jött is azonnal.
Mindkét pálcikát őrizgetem és nagyon remélem, hogy még sokáig fel tudom magamban idézni az érzést, amit az első látványuk okozott.

Egyet sokakért

Évekkel ezelőtt, még elég friss jogosítvánnyal rendelkezvén, az éjszaka sötétjéből egy nyuszi ugrott az autó fényszórója elé. Láttam, hogy nem sok esélyem van megmenteni, talán csak ha félrehúzom a kormányt és megpróbálom a kerekekkel közölni a nyulat. Hátha.
A nyúl futott, én húztam a kormányt - amíg a mellettem ülő barátom bele vissza nem rántotta, mert látta, hogy inkább az árokba viszem a kocsit, csakhogy a nyulat megmentsem.
Elütöttem a nyulat.

Eltelt pár év. Vezettem, láttam, tapasztaltam, megéltem sokat, azon még nem gondolkoztam, hogy az értékrendem sokat változott-e, ha egyáltalán.

Ma a reggeli erős városi forgalomban két galamb totyogott a négy sávos úton. Ideiek lehettek még, vagy betegek talán - nem tudom, miért nem repültek fel. Mindenesetre úgy tűnt, hogy nem akarnak repülni, el fogom ütni az egyiket mindenképpen. Gyors helyzetelemzés: mellettem tele a sáv, csak a satufék segítene, de a hátamban nagyon ott van a másik autó - mögöttem, a hátsó ülésen pedig a pici Fiúcska.
Elütöttem a galambokat.
És most meg sem próbáltam inkább őket menteni.

Két kis csésze története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nagyon-nagyon vágyott egy szerető férjre, két gyermekre - szép kis családra.

Telt múlt az idő, és a lány hiába kereste, hiába kutatta, hiába várta a fiút, sehol nem akadt a nyomára. Voltak kérők, de az egyik ilyen volt, a másik olyan, egyik sem hasonlított ahhoz, akit a lány elgondolt a két kis képzeletbeli gyermek édesapjául.
Miközben várt - dolgozott, nagyon sokat dolgozott és jól is érezte magát így, de azért az álmai mindig megmaradtak.

Egyik nap, karácsonyhoz közeledvén a lány munkaadója neki is átnyújtott egy dobozkát, amit a többi szorgos fiú és lány is megkapott: egy kis szeretet ajándék, a jó munkáért cserébe. A dobozkában igazi kincsek voltak. Teafű, kávé, barna cukor... és két kis kakaós bögre.

A lány azonnal tudta, hogy ez az ő igazi ajándéka, a két kis csésze, amiből egykor majd a két kis tündérgyermeke fogja a reggeli kakaóját inni.
Otthon rögtön szép helyre tette a kis bögréket, amelyek azután még évekig ott ültek a polcon. A lány néha szomorúan, néha reménykedve, néha félelmekkel telve - de mindig nagy hittel törölgette róluk a port. Hitte, hogy egyszer előkerülnek a szekrényből.

Így élt a lány, és várt és remélt és... holnap ezekből a csészékből két kisgyermek kakaót fog inni!



Az pedig már csak a történet margójára tartozik, amit fotózáskor vettem észre, hogy a két csésze füle összefordítva, szabályos kis szívet formáz. :-)