Ajánló

Sokszor értetlenül állok a kijelentések előtt, hogy milyen szegényes a magyar gyermekkönyvek kínálata.

Bevallom, nem vagyok jártas a külföldi felhozatalban, de én azt látom, hogy nagyon sok szép, küllemében és tartalmában egyaránt igényes könyv sorakozik a boltok polcain.
Folyamatosan rangsorolok, hogy melyek legyenek azok a kötetek, amit a házi könyvtárukba bekerüljön, merthogy az igényei(n)k sokkal nagyobbak, mint amennyit pénztárcával bírunk. (Mondjuk a könyvtár nagy segítség. Átlag három hetente megyünk és kimerítjük a hat darabban maximalizált limitet.)

A sok kedvencből most Maszat sorozatot szeretném kiemelni. Mégpedig azért, mert szerintem kiválóan alkalmas a legkisebbek mesehallgatásra való szoktatásához. Mert azért az nem megy egyszerűen minden gyermeknél.
Épp a minap panaszolta egyik barátnőm, hogy a két éves kisfiát még nem nagyon tudja leültetni, hogy mesét olvasson vele. Elővettük a Doktor Maszat példányt - és működött! :-)

Berg Judit történeteit, meséit egyébként is nagyon szeretjük, de Maszat kezdésnek a legjobb.

Aranyos az illusztrációja, rövidek a laponkénti sorok - nem unja el a gyerek. A történet maga sem hosszú és kerek egész, nem lóg a levegőben, hogy mi fog még itt történni. Könyvenként egyébként két mesét tartalmaz. Kisfiúknak, akikeket talán még nehezebb leültetni és nyugton maradásra bírni, kiemelten jónak tartom: mivel Maszat is egy kisfiú, mi mással lenne tele a szobája, mint kisautókkal, markolókkal, egyéb - fiúknak oly fontos - járművekkel.
Nálunk mindkét gyerek imádja. Saját példányunk még nincs, de a közelgő gyereknapra a fiút meglepjük a Maszat épít kötettel. Azt még nem olvastuk, de szerintem imádni fogja.

(Ez meg csak úgy még kikívánkozik: Szerintem az anyaság a legnagyobb tanító! Folyamatosan fejlődök, de máig sem értem, honnan a fiúknál ez a nagy "kerék és zúgás" mánia. Amióta a fiúnk kifejezésre tudja juttatni vágyait, megőrül minden közlekedési eszköz iránt. A klinikára érkező mentőhelikopter sokszor a házunk fölött zúg el. Tegnap este is. Ha még láttatok ragyogó szemeket, hogy sikerült megnéznünk...! Aztán viszont a könnyek, mert nem jött vissza. Mivel másként nem tudtuk megvigasztalni, mese helyett a youtube-on nézegettek Apával helikoptereket - így aludt el. Szeretlek jutyub!)

Robot vagyok?

Sokkal régebb óta olvasok blogokat, mint ahogy én elkezdtem a sajátomat. Először csak olvasgattam, sokáig, aztán kezdett tudatosulni bennem, hogy mennyire fontosak a visszajelzések - itt is - hát igyekszem több időt szentelni rá.
Hogy ne csupán magamban ámuldozzak a sok szépség láttán, amiket látok, olvasok.

De elég sok helyen van még fenn a szóellenőrzés, hogy bizonyítsam, hogy nem vagyok robot.

És egyre többször kapok sikítófrászt, mert rájöttem, hogy én bizony robot vagyok! Mert legtöbbször rendesen neki kell hasalnom a monitornak, hogy ki tudjam silabizálni, hogy mifene van odaírva. Pedig papírom van róla, hogy nincs gond a látásommal.

Úgyhogy most nagyon figyelem magamat, hogy vannak-e más jelei is abnormalitásomnak. Lehet, hogy Idegen vagyok és eddig nem tudtam róla?

Tv nélkül az élet

Annyit beszélünk, olvasunk, hallunk arról mostanság, hogy kevesebb időt kéne a televízió előtt töltenünk, kevesebbet kéne háttérzajként használnunk - főleg gyerekek esetében. Illetve szelektálva kellene néznünk a műsorokat, nem a tv-zéssel kitölteni az estéket.

Nekünk nincs tv-nk. Illetve készülékünk van, csak nincs előfizetésünk semelyik szolgáltatónál és antennánk sincs. Ez így van már több, mint 4 éve. Még várandós voltam a kislányunkkal, amikor úgy alakult, hogy megharagudtam az akkori szolgáltatónkra és felmondtam a szerződésünket. Hogy majd kötünk másnál.

Aztán eltelt pár nap és rájöttünk, hogy közben eszünkbe sem jutott bekapcsolni a tv-t. Nnna, akkor nézzük meg, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem néznénk. Illetve csak azt a filmet, amit mi választunk ki, akkor, amikor mi akarjuk, reklám és mindenféle megszakítás nélkül.

Ez azóta is működik. Semmiféle lemondást nem igényelt egyikünk részéről sem. A híreket a neten is el tudjuk olvasni, ráadásul, ha úgy gondolom a főcímből, hogy túl véres és agresszív az én gyenge női lelkemnek, akkor a részleteket már ki sem nyitom...
A nagyon fontos beszédtémát adó magyar sorozatokat is nyomon tudom követni, mert amikor 3-4 hetente a szüleimhez utazunk, a náluk látott egy-két részből (merthogy náluk minden este megy a tv) simán ki lehet következtetni, hogy kivel mi történt.

Az egyetlen hiányosságunk talán, hogy nem vagyunk túl tájékozottak az aktuális reklámokban. Bár..., hogy őszinte legyek, ez engem cseppet sem zavar.

Sok dvd-nk van, nézünk is sok filmet - ha még van szabad kapacitásunk esténként, ha a gyerekek rendesen, időben elaludtak. Viszont ha véletlenül elaludnék film közben (ami azért olykor előfordul) folytathatom legközelebb.

Szóval ez most így nekünk nagyon bejön.

Nem mondom, hogy nem lennének olyan riportműsorok pl. amit szívesen megnéznék - de amíg a gyerekek ébren vannak, ez úgyis kizárt lenne, éjszaka pedig, ritkán jut eszembe, hogy bölcselkednék kicsit. Talán néhány év múlva, ha nagyobbak lesznek.

Most viszont teljesen jó, hogy nekik is csak olyan mesét tudok tálalni dvd-n, amiről tudom, hogy miről szól, ki és mi van benne és véletlenül sem esek kísértésbe, hogy a tv elé ültessem. (Anyukáméknál a múltkor belefutottunk a gyerekcsatornánk reggel 9 órakor egy mesébe, amiben zombik!!!! voltak! Gyerekcsatornán! Mese! Reggel 9-kor!!! ??????)
Lehet, hogy majd valamikor eljutunk a tervek megvalósulásáig és az M2 gyerekbarát csatorna lesz, de most még ettől igen messze vagyunk.


Summa summarum: Próbáljátok ki! Ne kevesebb tv-műsort nézzetek, hanem ne nézzetek tv-t. Mondjuk egy hétig. Lehet, hogy észre veszitek, hogy jobban haladtok az aktuális könyvvel, többet beszélgettek életetek párjával, esetleg pihentebbek, kevésbé frusztráltak lesztek. Tegyetek egy próbát!

Anyák napi ünnepség

Végül is nem tudom, hogy én most szeretem az ünnepeket vagy nem.

Annyira szeretek készülődni. Annyira várom a pillanatokat, eseményeket. Annyira fontosnak találom megállni, elhalkulni, odafigyelni, átélni... újra és újra.

Csak ne lennék ennyire érzelgős, hogy szirmát vesztett virág is pityergésre késztet. Annyi sok (szerintem) szép és jó gondolat maradt már bennem amiatt, hogy a kellő időben nemhogy megszólalni nem tudok a torkomban lévő gombóctól, de az összes energiám arra megy el, hogy benn tartsam a nagy zokogást, ami felszínre akar törni.

Tudtam én, hogy nemcsak szép, de nehéz is lesz az első anyák napi ünnepség az oviban...
Csak hálás tudok lenni, hogy az óvónénik elkezdték az ünnepséget, mert még két perc és én már nem bírom tovább a könnyeimmel.

Nagyon szép műsorral készültek, annyi vers, mondóka, ének volt, hogy nem is tudom, hogy tudtak néhány hónap alatt ennyit átadni a kiscsoportosoknak!, akiknek még a beszokás küzdelmein is át kellett esni.
Jólesik a megkönnyebbülés, hogy jó óvónéniket sikerült választanunk, akik kiváló pedagógusok.

Arról meg, hogy mennyire hihetetlen, hogy ott állt előttem egy majd' négyéves nagylány, aki tegnap még ott szuszogott mellettem a kórházi ágyon, mert éppen csak világra jött... mit mondhatnék? Tényleg nincs olyan, hogy idő, hiszen ez a tegnap mégsem tegnap volt, mennyi minden történt ez idő alatt.

Nem tudom, mit tartogat még számomra az élet. De eddig mindenképpen a legnagyobb áldás az én életemben, hogy feleség és anya lehetek. Köszönöm!

Szolgálati közlemény

Rohan az idő. Sajnos lassan kifutok a Tipikostól átvett staféta határidejéből. Már majdnem teljesen készen van az ajándékom, egy kis kiegészítő hiányzik hozzá, de egyszerűen nem tudok most a Bolt felé menni. Mindig van valami... most kicsit rám jár a rúd. De igyekszem behozni saját magam!

Viszont, hogy ne teljenek teljes tétlenségben a napok (ha-ha), azért elővettem a varrógépet.
A történet úgy kezdődött, hogy anyuéknál a padláson évek óta őriztem egy nemtudomhonnanodakerült női blúzt. Jó kis vászon, romantikus rózsákkal - tudtam, hogy ennek egyszer formája lesz. Mert az eredeti blúz kicsit bumfordi volt.

Aztán jött az, hogy szülinapomra a barátnőktől Burda válogatást kaptam, amiben aranyos kis lányka cuccok voltak, köztük egy tunika. És igen! Rájöttem, hogy a rózsák erre vártak.

Hihetetlen egyébként, hogy alig maradt belőle, a belsejét még meg is kellett szabnom, de még patentot is kellett rá varrnom, mert nem volt elég gomblyuk sem. Viszont színben pont illő horgolt csipkét tudtam rá venni.

A színeit sajnos nem tudtam gépre venni, nem ilyen piszkos rózsaszín - de remélem az visszajön, hogy tiszta Váratlan utazás! :-) Már csak Felicity hiányzik belőle, de Ő most oviban van. :-)

Egyébként a varrás alatt végig meg volt őrülve, hogy milyen jó lesz. Még mosás előtt parádézott benne egy sort. Aztán mire kivasaltam a ruhácskát, már nem akarja felvenni... Mondjuk mást sem. Most minden csúnya. Gyanítom, hogy valamelyik ovis társa leszólta a ruháját. De ennek még a végére járok. Addig én gyönyörködöm a ruhácskában.

Születés hete

Most zajlik a Születés hete rendezvénysorozat országszerte előadásokkal, beszélgetésekkel, stb.
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen sokat készülődünk mostanság "nyilvánosan" erre a - babának, mamának egyaránt - nagyon fontos eseményre. Vajon így volt ez korábban is?

Anyukáink, nagymamáink elbeszéléseiből nekem úgy tűnik, hogy generációkkal ezelőtt nem volt ez szokás. Talán többet segítettek egymásnak és a várandós anyukának, de valahogy mégis nagyobb titokzatosság övezte a gyermekvárást.
Nem beszéltek ennyit róla. Ruháikkal is inkább csak sejtetni engedték a nagy változásokat - nem túl régóta vannak divatban a pocakhangsúlyozós felsők, ruhák, pláne a pucér pocak nyílszíni viselése.

Magáról a szülésről sem beszéltek, legfeljebb annyit, hogy mennyire volt nagyon nehéz. Most minden kismamáknak szóló újság, blog tele van szüléstörténetekkel.

Nehéz lenne eldönteni, hogy jobb-e minden tekintetben ez a mostani nyíltság. Én azt hiszem, hogy a szülés az egyik - ha nem a - legfontosabb eseménye női létünknek. Megérdemelné, hogy mindenki elmesélhesse, hogy miként élte át, mire számított, érték-e csalódások, szívesen emlékszik-e vissza vagy inkább elfelejtené.

Hm.

Ha jár erre valaki, aki szerette volna már elmesélni élete nagy történetét, de nem volt hozzá hallgatósága vagy bármi más miatt lehetősége, vagy egyszerűen csak jó lenne újra emlékezni, hagyjon egy megjegyzést - szívesen meghallgatnám.

Érzések anyák napja előtt

Ahogy idősödök, egyre inkább másként emlékezek a már nem velünk lévő szeretteimre.

Amióta én is édesanya lettem, egészen másként gondolok a nagymamámra, aki öt gyermeket szült - egyet sajnos eltemetett. Egészen más okok miatt hiányzik most sokkal jobban, mint évekkel ezelőtt. Nagyon sok kérdésem lenne felé. Nagyon nagy tisztelettel szeretném elmondani, hogy mennyire csodálom, hogy úgy tudta nevelni a gyermekeit.

A szülei, a nagyapám szülei kulákok voltak. Első gyermekét, az édesapámat hordta a szíve alatt, amikor beállítottak hozzájuk a tanyára az államosítók. Egyedül volt otthon, annyit pakolhatott össze, ami a szekérre felfért és mehetett... Nagyapám már nem talált otthon senkit...

Hat éves volt a harmadszülött fia, amikor eltemette.

Kulák származása miatt nagyapám a környéken sem kapott munkát. 150 km-re járt el dolgozni egészen a nyugdíjig. Mamám meg egyedül otthon a gyerekekkel, a házzal, jószágokkal.

Úgy sajnálom, hogy csak most, hogy már nem él - és nem kérdezhetek - tudatosulnak bennem ezek a dolgok.
Annyira sajnálom, hogy nem tudtam megköszönni neki, amíg élt!
Egészen más érzésekkel adnám neki a virágot anyák napjára. De már át nem adhatom - csak vihetem a virágot.

Valahol biztosan hallja: Köszönöm szépen, Mamám!