Húsvéti ez meg az...

Most nem igaz az, hogy "lassan, de közeledik". Nyakunkon a húsvét és annyi, de annyi mindent kéne még csinálni és közben jó lenne elcsöndesedni is. Bár... valamelyik este az jutott eszembe, hogy két kicsi gyerek mellett ez megvalósítható-e egyáltalán. (Persze meg - mint a fontos dolgokon általában, ezen is dolgozni kell).

Nagyon bízom benne, hogy erre a szezonra leszámoltunk a betegségekkel. Volt mindenünk: a szokásos arcüreg-gyulladások, influenza, hányás, hasmenés, általános takonykór. És most teljesen magaménak éreztem a problémát, hogy három éves kor alatt, ha beteg a gyerek, nézd az anyját. Hát igen... Kicsit elfáradtam, megfáradtam, erős immunrendszerem most lement nullába - nem csodálkozhattam rajta, hogy a gyerekek betegeskedtek. Én is megrogytam.

De ennek vége! :-)

Kezdjük is a sort azzal, hogy napról-napra zöldebb pöttyök vannak a fákon! Lassan levelek is bújnak elő az apró rügyekből. És ilyenkor kit érdekel, hogy éppen a nagy szélvihar előtt pucoltam ablakot, ergo kívülről pont olyan, mint volt. Esetleg porosabb.

Aztán: annyira biztosan éreztem, hogy nekem kell átvennem a stafétát. Nagyon tetszett ez a zöld nyuszi és olyan jó helyet adunk neki a kedvencek között meg jó is lenne valakit megörvendeztetni a saját kis kreálmányommal. De erről még később. Mindenesetre: köszönöm!

A piacon is egyre több az új szín, íz és hiába a tele kosár és az üresedő pénztárca, a tulipánokat, barkákat nem lehetett otthagyni.

Böjti elhatározásomat nagyjából sikerült is tartanom! Szerettem volna kiiktatni a húst (a saját étrendemből, mert a családnak persze elkészítettem a szokásosakat), és nem titkoltan fogyókúrámat is elősegíteni a napi háromszori étkezés ebből egy jóllakás rendszerével.

Ami a húst illeti, szinte csak akkor ettem, ha a tányéron maradt két karika virslit eltüntettem. (Az ételt nem dobunk a kukába szemlélet győzött a böjt fölött). Reggelire ritkán készítettem magamnak ennivalót, majdnem jóllaktam a gyerkőcök maradékával. Délben tisztességesen megebédeltem, uzsonnáztam a gyerekekkel ímmel-ámmal, de vacsorára alig néhány falat. És tényleg max. háromszor fordult elő, hogy este tízkor muszáj volt harapnom valamit éhen halás ellen. :-)

A tapasztalatok érdekesek: magasztos gondolataim születtek, kicsit talán jobb lettem? A kilók tekintetében pedig -4.

Ma zöldségfasírt készült karfiollal és répával. Finom lett. És a család sem hiányolja belőle a húst! :-)

Madárka-madárka

Bár már egyre jobban csicseregnek a madarak, de az igazi tavaszi jó idő mégis olyan lassan közeledik. Úgyhogy néhány madárkát beköltöztettünk a szobába, hátha...

A minta innen származik.

Cérnára ragasztottam őket, és így lógnak a lámpáról, de szerintem nagyon jól mutatna az ablakban is.

Mamusz

Tavasz ide-vagy oda, én még most jutottam el odáig, hogy a régen áhított mamuszt elkészítsem. Ajándékba megy az első, de kétség kívül, magamnak is fogok készíteni.

Igazándiból kicsit hitetlen voltam, hogy mennyire lesz jó a sablon, de úgy látom tökéletes, úgyhogy a következő darabokat fel merem majd vértezni egy kis gyönggyel, hímzéssel, szalaggal, miegymással.

Az ajándékozott lába egy kicsit kisebb, mint az enyém - ez látszik is a képeken, hogy picit feszül a lábujjaknál. És talán lapos öltéssel sem lenne rosszabb. De a felső rész és a talp tényleg tökéletesen illeszkedik.

Martha egy kis ágas-bogas mintát rakott rá, nekem ez most annyira nem jön be. Azt hiszem, gyöngyözni fogom és színes filcből fogom készíteni. Igazi gyapjú filcből, hogy ne fázzon a lábikóm ebben a lassan jövő tavaszban sem.

A szabásmintát innen szedtem.

A méretezésnél egyébként: lemértem a talpam, fél cm-t levettem, hogy jó legyen az ajándékozottnak és erre a méretre állítottam be a sablont. (Illetve egészen pontosan az én imádott, drága, minden számítástechnikai paramétert nálam ezerszer jobban megoldó szerelmetes férjem. Remélem olvasod! :-) )

Idő... idő... idő...

A majdnemnégyévesem elég jól áll az óra dolgában, hamar rájött, hogyan lehet leolvasni az időt. De a kérdésekkel, hogy mikor lesz már tavasz, meddig kell várni a szülinapig, mikor jön újra a Télapó, stb. kicsit feladta a leckét. Ezeket nem könnyű elmagyarázni. Hogy segítsek magamon, készítettünk egy naptár-órát, hogy azért ez utóbbit is gyakorolni tudjuk még.

Dobozból vágtunk ki egy nagyobb négyzetet, és ezt beborítottuk fehér papírral. (Ekkora méretben sajnos csak ilyen zsírpapírszerű, fényesebb felületű volt itthon és ez sajnos nem kedvezett a színezésnek).

Kijelöltünk egy középpontot, rárajzoltam egy kört, majd két, kicsit nagyobbat. A körön kívüli részt negyedeltem - ide kerültek az évszakok. A belső körben az óra, a középsőben a hónapok, a külsőben a napok kaptak helyet. (Gondolván a jövőre, az óránál a római számok is felkerültek. Persze rájöttem, hogy ez túlzott optimizmus: az egyéves fél órán belül már megcsavarta a kismutatót, úgyhogy sejtésem szerint, mire itt a kiskorúak közül valaki is eljut a római számok tanulásáig, a szemléltető eszköz atomjaira hullik).

A hónapoknál a "Január elől jár, február a nyomán..." versikét alapul véve, kicsi ikonok, rajzocskák kerültek a hónap neve mellé, hogy a még nem olvasók is rájöhessenek, hogy hol is a pl. december.

A napoknál bejelöltük a számukra fontos ünnepeket. (Nem került be mondjuk március 15, ezt és hasonló állami ünnepeket majd aktualitásukkor megjelöljük).

Az évszakok negyedeibe jellemző rajzok kerültek (igen, sajnos a rajztudásom megállt egy tízéves gyerek szintjén. Elnézést kérek minden tízéves gyerektől, aki ennél szebben rajzol!).

Az óra belsejébe felírtam a hét napjait is, illetve a napszakokat - ezeket szintén kis ikonokkal.

A fotón úgy látszik, mintha csak egy mutató lenne, de valójában kettő, csak pont egymást fedték a fotózás pillanatában - ekkor még csavart állapotba sem kerültek. A mutatókat egyébként milton kapoccsal, vagy közismertebb nevén Jancsi szeggel illesztettük a kartonra.

Amit szerettem volna, az megtörtént: azzal, hogy folyamatában mutatom, hogy most itt tartunk, ekkor volt karácsony, még két nap hétvégéig, stb... sokkal jobban érti a távolabbi események idejét is.

Ennyi jutott eszembe az idővel kapcsolatban, amit illusztrálni tudtunk.

Sokáig készült, mert nekem még a mai napig sem sikerült rájönnöm, hogy foglaljam le igazán jól a kicsit úgy, hogy a nagyobbal haladni is tudjunk a kreatív dolgokkal. Mert persze a kicsit is érdekel minden, az ölembe akar ülni, mindent megfogni, kipróbálni, ráönteni, benyálazni, megnézni, hogy szakad-e, és sorolhatnám még egész hosszan.

Mindenesetre most kicsit örültem, hogy lassan készült, mint a Luca széke, mert közben nagyon jókat beszélgettünk az időről - és ezzel a kis ketyerével még fogunk is, úgy érzem. Úgyhogy annyira nem is bánom, hogy nem lett túl szép. Itt a belső értékekre kell helyezni a hangsúlyt. :-)

Tavaszi szél...

Minden évszakban más és más díszítést szoktunk készíteni a bejárati ajtónkra, kicsit megtörve a tucatajtók egyhangúságát. Színt is viszünk kicsit a szürkeségbe, hangsúlyozzuk az idő múlását, kiélünk valamennyit szunnyadozó kreativitásunkból

.

A télit elfelejtettem lefotózni megsemmisítés előtt: vatelinből jégcsapformákat vágtam ki, azt ragasztottuk az ajtó tetejére. Az ajtóra pedig ezüst csillagokat készítettünk. Ez utóbbihoz alufóliát ragasztottunk fel rajzlapra és ebből vágtuk ki a csillag formákat.

Az idén nagyon meguntuk a telet. Szinte végig betegséggel telt az elmúlt két hónap. Vagy az egyik, vagy a másik gyerek volt beteg, de olyan is volt, hogy egyszerre. Emiatt meg a kemény mínuszok miatt jóval kevesebbet voltunk szabad levegőn, mint szerettük vagy mint kellett volna. Néha nehéz volt lefoglalni őket idebenn, és persze haladjunk a házimunkával is... nem volt egyszerű. Úgyhogy remélem a tegnapi hóesés a tél záróakkordja volt és holnap már rendesen napsütéssel indul a tavasz.

Nagy várakozásunkban már ma lecseréltük az ajtódíszt.

Tavasz: tavaly húsvéti nyulakat, csibéket, tojásokat rajzoltunk, festettünk és ragasztottunk az ajtóra. Idén viszont virágok után kiáltott a lelkünk.

Kék papírból esőcseppeket vágtunk ki. A virágok elkészítéséhez innen merítettem ötletet. A zöld virágformákat nem hajtogattuk meg, csak a színeseket. Fehér papírra felragasztottuk a zöld alapokat, mindegyik közepébe egy csöpp ragasztó és így került rá egy-egy színes papír virágocska. A hajtogatás miatt teljesen jó térbeli hatása van. Élőben szebb lett, mint a fotókon - lehet, hogy ez utóbbi tevékenységet meg kéne tanulnom.

Holnap még a gyerekszoba ablakában is lecseréljük a dekort. Oda gomba, esőcseppek, szivárvány a terv. Aztán rajtunk már nem múlik, hogy megérkezzen a tavasz.

Hogy tetszik?

Oscar díj

Ma szokás szerint minden tele van az Oscar díj átadással: a nyertesekkel, a ruhákkal, a reakciókkal.

E jeles alkalom kapcsán én is szeretném kihirdetni a saját díjazottamat. Egy kategóriában hirdettem versenyt ez pedig: A legtakarékosabb gyümölcs.

And the winner is... taaadaaammm: A CITROM!

Nnna, eddig a vicces rész. :-)

Komolyra fordítva a szót, tényleg nagyon szeretem a citromot, nemcsak az íze miatt, hanem mert egy darab citromot nagyon sok dologra lehet használni.

- Kezdem azzal, hogy teafőzésnél, mielőtt kettévágnám a facsaráshoz, jó alaposan megmosom. Rendesen dörzsölgetve, hogy a különféle ráfújt érésgyorsítókat, tartósítókat, mifenéket lehetőleg maradéktalanul eltávolítsam. (Vannak kételyeim, hogy mennyi szívódhat ezekből a héj alá, de hát a bolti citromreszeléket sem gondolnám, hogy biocitromból reszelik.)

És igen, ezután lereszelem a héját, ami kis tányérkán másnapra jól megszárad, így mehet a kis fém dobozkámba, majd innen a mindenféle sütikbe.

- Kifacsarom a levét, ez megy a teába.

- A maradék akár végezhetné a kukában is, de nem! Pont itt a lényeg, amiért díjazott lett a kis sárga gyümölcs. A kifacsart, héjától már megfosztott citromdarabot mélyebb edénykébe rakom, (egy csésze is tökéletes) és felöntöm vízzel. Beteszem a mikróba és addig pörgetem, hogy forrjon a víz. Nagyon jól leoldja a mindenféle zsíros szennyeződést a mikró belsejéről. Elég egy nedves szivaccsal áttörölni és patyolat a tisztaság. Plusz nagyon jó illat marad utána. Jobb, mint bármelyik súrolóval. És teljesen környezetbarát. (Nnna, jó, a mikró fogyaszt egy kis áramot. Bocs.)

- Aztán a mikróból kivett, kihűlt citromos löttyöt mosogatás után beleborítom a mosogatóba. A citromhéjjal jól átdörzsölöm és szépen eltűnnek a vízkő csöppöcskék, csíkok, mindennemű foltok. Tisztaság és illat marad itt is.

- És ekkor még mindig nem kell eldobni az ekkor már formáját vesztett kis héjat, mert még egy helyen kiváló szolgálatot tehet. Ez pedig a hely, ahová a király is gyaloghintón jár.

Igen-igen, a wc csészét belül átdörzsölve megint csak környezetbarát tisztítóhatást érhetünk el és még ide is jut egy kis illat.

Ugye, hogy a kis sárga megérdemli a díjat? :-)

Farsang

A farsangi bulin már régen túl vagyunk, úgyhogy itt az ideje fényképekkel illusztrálni a jeles eseményt.

Az ötletelés, hogy mi legyen a jelmez a tigristől indult. Aztán nyuszi lett belőle. Majd tücsök és végül denevér. Ez utóbbi tartotta magát, úgyhogy ennek a végére tettük a pontot.

Őszinte leszek: kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit próbálkoztam, hátha valami lányosabb dolgot sikerül választani, de a leányzó hajthatatlan volt. És ennek azért nagyon örültem! Meg annak is, hogy van fantáziája. (Egyébként gőzöm sincs, honnan pont a denevér. Nem kedvenc állatkánk, nem néztünk ilyen mesét, nagyjából annyit találkozunk vele könyvekben, mint pl. a jegesmedvével. Ez utóbbi mégsem merült fel jelmez-alapanyagként.)

Azt gondoltam, hogy a lányos szekcióban talán mi leszünk az egyetlenek, akik nem habos-babosban vonulunk be, és igazam lett. Minden kislány királynő, hercegnő, sellőlány, tündérlány, angyallány, valamilány lett. És még tovább örültem, hogy az én lányom még ekkor sem gondolta meg magát, hogy jajjnekemisilyet!

Abban azért reménykedtem, hogy nem én leszek az egyetlen anyuka, aki jelmezvarrással bíbelődik. De ebben megint csalódtam.

Két év tapasztalatai után le lehet már vonni a tanulságot, hogy maradi vagyok?

Vagy csak úgy érzem, hogy nincs sok időm, és közben mégiscsak van?

Mindenkin vásárolt, turis vagy nagykékáruházas jelmez volt. Tényleg ennyire nem lenne esténként idő egy kis szabásra-varrásra-rajzolásra? Vagy csak én gondolom azt, hogy a farsangi beöltözésben nem csak az a jó, hogy belebújhatok valami, valaki másnak a fizimiskájába, hanem a legjobb része talán a közös készülődés? Az ötletelés, az anyagok előkeresése, beszerzése, összebarkácsolása?

Mindenesetre bevállalom, és szeretnék maradi maradni jövőre is, mert számomra fontos, hogy a gyerekeimnek ezzel is kimutassam odafigyelésemet, szeretetemet, hogy készítgetek nekik valamit. Szerintem ez valahogy olyan, mint a főzés. Jóllakni a mekiben is lehet, talán még finom is a kaja. De azért az, hogy Én készítem Neked azt, amit Te szeretsz, úgy ahogy Te szereted, azért egy kicsit több érzéssel van tele.

Nnna, de vissza a jelmezhez.

Denevér.

Anyag nem volt itthon megfelelő, úgyhogy lányos napot csináltunk (Bartos Erika: Annakönyv után szabadon) és megtekintettük a kedvenc méteráru boltunk kínálatát, ahol találtunk is naccerű denevérszürke pólóanyagot (ebből magamnak is vettem) és szép, fényes, szárnynak valót.

A szabásminta józan paraszti ésszel készült: egy most méretes pólót körberajzoltam. Az ujján a varrást áthelyeztem az aljáról a hátsó részhez és ehhez illeszkedve két részre vágtam a póló hátát is. Ebbe a varrásba helyeztem a szárnyat. Ez utóbbit néhány helyen végigcikcakkoztam, hogy merevsége legyen. (Gondoltam rá, hogy szívószálat varrok bele, de nem voltam benne biztos, hogy nem okozna problémákat széken ülésnél. Ovis jelmeznél a biztonság is fontos momentum.)

A szoknya részeit ívesre szabtam, hogy passzoljon a szárnyhoz.

A fülecskéket pedig szivaccsal merevítettem ki, hogy eléggé denevéresek legyenek.

És mivel a leányzó mostanában úgy gondolja, hogy ha nagy lesz "festész és anyuka" lesz, elmaradhatatlan volt, hogy legyen egy kicsinye is. Csüngi.

Nnna, egyedül hozzá találtam a neten szabásmintát.

Nagyon élveztük a készülődés valamennyi mozzanatát. (Nem mondom, hogy nem volt feszültség, amikor mindketten babrálni akarták a varrógépet varrás közben.) És mivel időben elkészültünk, nagyjából két hétig tudott itthon parádézni benne elsőszülöttem boldog, mosolygó szemekkel - naná, hogy megérte.

A mosolygó szemek a fotón nemigen érvényesülnek, de ezt tudjuk be annak, hogy a fotómodell szakmát is tanulni kell.