Az ötletelés, hogy mi legyen a jelmez a tigristől indult. Aztán nyuszi lett belőle. Majd tücsök és végül denevér. Ez utóbbi tartotta magát, úgyhogy ennek a végére tettük a pontot.
Őszinte leszek: kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit próbálkoztam, hátha valami lányosabb dolgot sikerül választani, de a leányzó hajthatatlan volt. És ennek azért nagyon örültem! Meg annak is, hogy van fantáziája. (Egyébként gőzöm sincs, honnan pont a denevér. Nem kedvenc állatkánk, nem néztünk ilyen mesét, nagyjából annyit találkozunk vele könyvekben, mint pl. a jegesmedvével. Ez utóbbi mégsem merült fel jelmez-alapanyagként.)
Azt gondoltam, hogy a lányos szekcióban talán mi leszünk az egyetlenek, akik nem habos-babosban vonulunk be, és igazam lett. Minden kislány királynő, hercegnő, sellőlány, tündérlány, angyallány, valamilány lett. És még tovább örültem, hogy az én lányom még ekkor sem gondolta meg magát, hogy jajjnekemisilyet!
Abban azért reménykedtem, hogy nem én leszek az egyetlen anyuka, aki jelmezvarrással bíbelődik. De ebben megint csalódtam.
Két év tapasztalatai után le lehet már vonni a tanulságot, hogy maradi vagyok?
Vagy csak úgy érzem, hogy nincs sok időm, és közben mégiscsak van?
Mindenkin vásárolt, turis vagy nagykékáruházas jelmez volt. Tényleg ennyire nem lenne esténként idő egy kis szabásra-varrásra-rajzolásra? Vagy csak én gondolom azt, hogy a farsangi beöltözésben nem csak az a jó, hogy belebújhatok valami, valaki másnak a fizimiskájába, hanem a legjobb része talán a közös készülődés? Az ötletelés, az anyagok előkeresése, beszerzése, összebarkácsolása?
Mindenesetre bevállalom, és szeretnék maradi maradni jövőre is, mert számomra fontos, hogy a gyerekeimnek ezzel is kimutassam odafigyelésemet, szeretetemet, hogy készítgetek nekik valamit. Szerintem ez valahogy olyan, mint a főzés. Jóllakni a mekiben is lehet, talán még finom is a kaja. De azért az, hogy Én készítem Neked azt, amit Te szeretsz, úgy ahogy Te szereted, azért egy kicsit több érzéssel van tele.
Nnna, de vissza a jelmezhez.
Denevér.
Anyag nem volt itthon megfelelő, úgyhogy lányos napot csináltunk (Bartos Erika: Annakönyv után szabadon) és megtekintettük a kedvenc méteráru boltunk kínálatát, ahol találtunk is naccerű denevérszürke pólóanyagot (ebből magamnak is vettem) és szép, fényes, szárnynak valót.
A szabásminta józan paraszti ésszel készült: egy most méretes pólót körberajzoltam. Az ujján a varrást áthelyeztem az aljáról a hátsó részhez és ehhez illeszkedve két részre vágtam a póló hátát is. Ebbe a varrásba helyeztem a szárnyat. Ez utóbbit néhány helyen végigcikcakkoztam, hogy merevsége legyen. (Gondoltam rá, hogy szívószálat varrok bele, de nem voltam benne biztos, hogy nem okozna problémákat széken ülésnél. Ovis jelmeznél a biztonság is fontos momentum.)
A szoknya részeit ívesre szabtam, hogy passzoljon a szárnyhoz.
A fülecskéket pedig szivaccsal merevítettem ki, hogy eléggé denevéresek legyenek.
És mivel a leányzó mostanában úgy gondolja, hogy ha nagy lesz "festész és anyuka" lesz, elmaradhatatlan volt, hogy legyen egy kicsinye is. Csüngi.
Nnna, egyedül hozzá találtam a neten szabásmintát.
Nagyon élveztük a készülődés valamennyi mozzanatát. (Nem mondom, hogy nem volt feszültség, amikor mindketten babrálni akarták a varrógépet varrás közben.) És mivel időben elkészültünk, nagyjából két hétig tudott itthon parádézni benne elsőszülöttem boldog, mosolygó szemekkel - naná, hogy megérte.
A mosolygó szemek a fotón nemigen érvényesülnek, de ezt tudjuk be annak, hogy a fotómodell szakmát is tanulni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése