Óda a muffinhoz

Őszintén bevallom, hogy annak idején, amikor begyűrűzött hozzánk a NAGY MUFFIN ŐRÜLET, és mindenki muffint sütött minden jeles és hétköznapi eseményre, nekem nem volt szimpatikus a dolog. Számomra nem sütemény, csak egy darab tészta, aminek elkészítéséhez nem kell nagy szaktudás: sima kis kevert massza némi sütőporral megduzzasztva. Az íze is hanyagolható.

Ez a véleményem azóta sem változott. Továbbra sem ez az a "süti", amit vendégvárónak elkészítek.

De kétségkívül vannak pozitívumai, amiket kisgyerekes anyukaként megtapasztaltam és emiatt az utóbbi időben gyakrabban készül nálunk ilyen csemege:

- villámgyorsan elkészíthető,

- még akkor is, ha a már nem túl kicsi gyerek segítségét kérjük az elkészítésnél,

- maradékok széles tárházát tudjuk hasznosítani itt (pl. Télapóról kimaradt csokimikulások, kókuszgolyó készítésekor kimaradt 3 evőkanál kókuszreszelék, stb.)

- sós ízesítéssel (sonka, sajt, hagyma, stb.) egészen jó szendvicshelyettesítő.

A következő adagolással sikerült a legmagasabb, legkönnyebb muffinokat elkészíteni:

- 2 csésze liszt

- fél csésze cukor (ezt elég sokszor mézzel helyettesítem)

- fél csomag sütőpor

- 1 tojás

- negyed csésze olaj

- háromnegyed csésze tej

Ezt elkeverem és bele az ízesítőket: legtöbbször durvára vágott dió és csoki, de kókusszal is szoktam, kakaóval, meg amit találok itthon.

Én nem szeretem rajta a papírkapszlikat. Fölöslegesnek tartom, úgyis le kell szedni és nélküle sem ragad bele a formába. Ez utóbbit ugyanis olajjal ki szoktam kenni és úgy kanalazom bele a masszát. De Virágnál házi készítésű kapszlit is lehet találni.

Száz szónak is egy a vége: a muffin megér egy bejegyzést! :-)