Azért is jó...

ha az ember gyermeke szobatiszta, mert a legváratlanabb helyzetekben jut eszébe, hogy: "Anyaaa, pisilni kell!"

Két gyerekkel sem egyszerű a vásárlás.

Mire az ember ülteti, becsatolja őket az autóba, már meg is érkeztek a parkolóba, ahol indul újra a művelet, csak fordítva.

Természetesen a 100 forintos érmével induló, mozgó játékcsodákat hihetetlen érzékkel az áruház ajtajához teszik, és emellett két kis gyerekkel nem lehet elmenni. Még akkor sem, ha nincs anyánál százas és csak "üresjáratban" lehet beülni. Amikor anya már türelmetlen a várakozás miatt, kiszedi a két gyereket és indul velük tovább az üzlethez, ahol műanyag kismotort szeretnének venni a kicsi fiúnak. Naná, hogy az üzlet bejárata előtti is van egy 100 forintos, bedobós kisautó. Ebbe is be kell ülni. Anya már nem is csodálkozik, hogy miért a sok őszhajszál!

Végre bejutnak az üzletbe, ahol persze annyira jó a fűtés, hogy az eladók pólóban vannak, így a gyerekekről lekerülő sapkák, kabátok a kosárba kerülnek, kosár a karra, másik karon a kicsi gyermek, hogy haladni is lehessen. De meg van a kismotor! A legkisebb, amiről leér a láb, szürke is, ára is jó, minden tuti! De még nézni kéne sapkát is, ha már ott vannak. Ekkor jön a bűvös mondat: "Anyaaaa, pisilni kell!"

Ehhez még tudni kell, hogy egy gyerek mikor szól folyó ügyeket illetően. Az utolsó percben!

Anya agyán így, mint a villám cikáznak át a teendők. Felkutatja az első eladót, akitől sikerül megtudni, hogy nem messze van a mosdó. Anya tájékoztatja az eladót, hogy a kismotort meg szeretnék venni, így a pénztárhoz teszik megőrzésre, a kabátokat tartalmazó kosárral együtt, mert azzal vélhetőleg nehéz lenne a pisilés. Visszaöltözésre pedig nemigen van idő. Jó.

Anya bízik benne, hogy nem tűnnek el a kabátok, mire visszaérnek, és karján a kicsivel húzza a nagyot, hogy "gyere gyorsan, tartsd, tartsd..."

Hosszú folyosó végén a női wc, melynek hosszú folyosóján az utolsó ajtó nyitva. Odarohannak. Anya elkezdi vetkőztetni a nagyot, de közben a kicsi elindul kifelé. Anya szalad a kicsi után, becsukja a mosdókagylókhoz vezető ajtót, és örül, hogy a kicsi még kicsi, nem éri fel a kilincset.

És nem csupán, mert a wc-n látszik annak kétes tisztasága, hanem mert a nagy már tudja, hogy ilyen helyen nem ülünk rá, anya szembeáll vele, fogja a gyerek derekát, fogja a térde alatt és igyekszik semmihez nem hozzáérve, széles terpeszben a wc fölé tartani a lánygyermeket.

A csorgásra felfigyel a kicsi, és mint roppant érdekes dolgot, próbálja közelebbről is megszemlélni az eseményt. Mivel a fülke szűk (szerencsére) anya lábai között próbál közelebb férkőzni, és mivel nem megy, fejével próbálja arrébb tolni anyukája (bocsánat!) fenekét - de hála az égnek, nem jár sikerrel. Ennél a jelenetnél anya végre leoldotta magáról a feszülő idegeket és halk nevetésbe kezdett bízván benne, hogy nincs tanúja a eseménynek.

Szerencsére a kabátok is, a kismotor is megmaradtak. Fizetés alatt már csak arra kellett figyelni, hogy a kicsi lába kilógjon még a polc alól, ahová egy kóbor kisautó után mászott be, és így ki lehessen húzni.

Kifelé még kipróbálták a százas autókat, majd mire anya odaért a parkolóhoz, egyik karján a kicsivel (11 kg), másik vállán a táska, kezében a kismotor, melybe a nagy kapaszkodott, hogy el ne sodródjon a tömegben, rájött, hogy miért is fáj napok óta a háta, válla.

Gyerekek be az autóba, övek be, végre haza.

Anya este még elmesélte apának a sztorit, aki arcán kedves mosollyal, szemében "nem értem én a nőket" pillantással hallgatta.

Ti értitek? :-)

Értetlenség

Kedvenc rádió műsorom a Kossuthon a Vendég a háznál. Minden hétköznap 11.30-kor kezdődik és szerintem szenzációs.

Gyerekekről felnőtteknek, újszülöttektől a nagy kamaszokig. Szülésről, szoptatásról éppúgy szó esik, mint a kamaszok lelki problémáiról. Sokszor anyukák mondják el érzéseiket, véleményüket, nagyon sokszor szakértők válaszolnak egy-egy kérdésre, olykor gyerekek is beszélnek egy-egy téma kapcsán és telefonálni is lehet gyermeknevelési kérdésekkel kapcsolatban.

Ha csak tehetem, meghallgatom. Nagyon sok jó tanácsot, ötletet merítettem már innen.

A holnapi adás ajánlója nagyon tetszett: Azt mondják, hogy azért van a gyermeknek két keze, hogy egyikkel az anyja kezét fogja, másikkal az apjáét. Vajon mennyire fogják most az apukák a gyerekek kezét, és hol vannak jelen az anyukák életében. Erről lesz szó holnap.

Írtam már erről, hogy manapság, mintha eltűntek volna az apukák. Délután, este is leginkább az anyukákat látom a gyerekekkel sétálni. Ha mégis megjelenik a játszótéren egy-egy apuka, legtöbbször csak ül a padon és rezdületlen arccal nézi, ahogy rosszalkodnak a kölykök.

TISZTELET A KIVÉTELNEK! Mert szerencsére olyan apukát is sokat látok, aki úgy foglalkozik a gyerekével, hogy az embernek könny szökik a szemébe.

A végén járok már a Viskó c. könyvnek. Hát... nem rossz, sőt! Néhány gondolat nagyon tetszik benne. De messze nem olyan korszakalkotó könyv, mint a marketingjéből gondolná az ember. Tényleg vannak benne ütős kérdések és válaszok, de nem gondolom, hogy a könyv miatt egy nem hívő ember meginogna a "hitében".

Mindenesetre nagyon elgondolkoztam azon a bekezdésen, miszerint Istent azért próbálják férfi képében beállítani (látott már valaki olyan freskót, ahol a felhők közül egy kontyos, ősz néni nézett volna le a halandókra?), mert az embereknek sokkal inkább szükségük van most "apai" vezetésre, mint anyaira. Mert ez utóbbin is van mit csiszolni, de előbbiből sokkal nagyobb a hiány.

Ezen gondolkozok pár napja. Remélem meg tudom hallgatni holnap a rádiót is, hátha ott is kapok valamit.

Kiütés

A gyerek kezén is van néhány kiütés, de most inkább arról szólnék, hogy két ilyen kis tökmag, hogy ki tud ütni estére.

Mert vessenek rám követ, de be kell valljam, bármennyire imádom is a gyerekeimet, fizikai valómnak a nap fénypontja, amikor a két csimota elalszik végre! Hát... legtöbbször én teljesen kész vagyok! Pedig ma még segítség is volt, apa is el tudott jönni velünk a piacra, ami azért lényegesen megkönnyítette a dolgomat. És még az eső ellenére is elmentünk sétálni - akarom mondani: tócsázni, de még ez sem fárasztotta le őket annyira, hogy engem le ne tudtak volna meríteni, így estére.

Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a végkimerülések ellenére is a legeslegjobb dolog a világon az anyaság: belemerülni a tekintetükbe és mintha a végtelenbe zuhanna az ember. (Tócsázás közben biztosan bolondnak néztek azon kevesek, akik a szemerkélő esőben kimerészkedtek, de hát ezek a gyerekek annyira tudnak örülni a vízben pocsolásnak, úgy ragyog a szemük közben, hogy miattuk bevállaltam a furcsálló tekinteteket.)

Ma ráadásul még az is adott egy kis plusz bizalmat a jövőbe vetett hitemben, hogy a Megyei Könyvtárban bábjáték volt.

Oldalt ültünk le, hogy jól lássanak, és így véletlenül, de én a többi gyereket is tudtam figyelni.

Mit mondjak? Nagy gyönyörűség volt az előadás előtt végignézni a székeken ücsörgő kis törpéken: legtöbbjének már a kiválasztott könyv(ek) az ölében, bőszen nézegették, mint valami kis tudós társaság. Aztán azok a ragyogó szemek, ahogy elkezdődött az előadás! Annyi kis okos, kíváncsi tekintet! Jó a pedagógusoknak, akik naponta találkoznak ezzel!

És engem tényleg nagy örömmel tölt el, hogy ennyi gyereket visznek a szüleik könyvek közé, előadásra. Mert akkor talán nem kell kétségbe esni, hogy ez a nemzedék a tv előtt nő fel. Biztosan van ilyen is (persze, hogy van, én is sokkal találkozom), de tudni kell erről a másik "irányzatról" is és nem kell csüggedni! :-)

Annyira jó...

ha néha hagyod magad sodorni az árral!

Bármennyire pozitív beállítottságú és optimista vagyok is, néha annyira be tud teríteni a mélabú, a fáradtság, az idegbaj, hogy alig látok ki belőle. Pedig amit látok, az leginkább szép és jó és így a fenti negatívságok mellé még szégyellem is magam, hogy hát mifene kéne még nekem?! Ilyenkor aztán hagyom, hogy kicsit sajnálkozhassak önmagam kicsinysége felett. Máig sem jöttem még rá, hogy ez mire jó...

Talán arra, hogy amikor kezdek magamhoz térni és előjönni sötét oldalamból akkor megint és újra és újból rájöjjek, hogy milyen szép is ez a világ! Hogy naponta hálás tudjak lenni, amiért boldogítani tudnak apróságok. Hogy végre megértsem és ne csak mormoljam a sort: "mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Hogy egyre ritkábban felejtsem, mennyire jó szeretve lenni.

Holnap új nap: új kalandok, új lehetőségek. És a hit, hogy talán tudok adni valakinek az erőmből. Valakinek, aki holnap még az árral sodródik...

Sári

A húsvétot vidéken a nagyszülőknél töltöttük, így Tipikos ajándékát csak az ünnep után tudtuk átvenni. Viszont így talán még nagyobb lett az öröm: egy igazi textil nyuszi a sok csoki után!

Kislányom azonnal elnevezte Sárinak. Ez egyértelműen jelzi, hogy a családba fogadtuk a nyulat, hiszen ha lenne egy újabb kistesó, aki lány lenne, hát a Sára nevet kapná...

Sári érkezése estéjén először a holtfáradt nagytesónak segített elaludni, majd a kistesó ölelte magához.

Remélem, hogy majd az én ajándékom is ilyen nagy örömet okoz majd valakinek, valakiknek! Az ötletem már meg van, igyekszem hamar időt is találni a kivitelezésre. És bízom benne, hogy másoknak is tetszeni fog és lesznek jelentkezők. De ezt később...

Most viszont néhány pillanatkép Sári hétköznapjairól:

Köszönöm szépen, Erika!

Még mindig húsvét

A tojásokat majd csak szombaton fogjuk festeni, de a lakás húsvétosítása folyamatos. Kezdődött ugyebár a nagytakarítással...

A tojások természetes színezőkkel készülnek majd: hagymahéj, cékla, stb, és most ki fogjuk próbálni a berzselést is:

Berzselt vagy levélrátétes tojást sokkal egyszerűbb készíteni, ráadásul roppant szórakoztató is. Különleges formájú, fiatal leveleket gyűjtsünk hozzá, már e kis természetjárás miatt is megéri! Benedvesítve simítsuk fel a tojásra. Ezután nejlonharisnyából hasítsunk ki egy tenyérnyi darabot, ezzel szorosan vonjuk be a tojást. A lényeg, hogy rögzüljön a tojáson a levél. A harisnya végét alaposan kötözzük be. Ezután következhet a festékfürdő. A kívánt szín eléréséig áztassuk benne. Ha elég szorosan rögzítettük a harisnyát, a levelek alá nem tud befolyni a festőlé, így a nyomat ott marad a héjon.

De nekem most nagyon bejönnek ezek a színes, papírból készült díszek is. Olyan vidámak és lehet, hogy csak a kisgyerek miatt, de nagyon mókásak, ahogy lelógatva forgolódnak. Ezen az oldalon húsvéti díszt is találtam.

Húsvéti ez meg az...

Most nem igaz az, hogy "lassan, de közeledik". Nyakunkon a húsvét és annyi, de annyi mindent kéne még csinálni és közben jó lenne elcsöndesedni is. Bár... valamelyik este az jutott eszembe, hogy két kicsi gyerek mellett ez megvalósítható-e egyáltalán. (Persze meg - mint a fontos dolgokon általában, ezen is dolgozni kell).

Nagyon bízom benne, hogy erre a szezonra leszámoltunk a betegségekkel. Volt mindenünk: a szokásos arcüreg-gyulladások, influenza, hányás, hasmenés, általános takonykór. És most teljesen magaménak éreztem a problémát, hogy három éves kor alatt, ha beteg a gyerek, nézd az anyját. Hát igen... Kicsit elfáradtam, megfáradtam, erős immunrendszerem most lement nullába - nem csodálkozhattam rajta, hogy a gyerekek betegeskedtek. Én is megrogytam.

De ennek vége! :-)

Kezdjük is a sort azzal, hogy napról-napra zöldebb pöttyök vannak a fákon! Lassan levelek is bújnak elő az apró rügyekből. És ilyenkor kit érdekel, hogy éppen a nagy szélvihar előtt pucoltam ablakot, ergo kívülről pont olyan, mint volt. Esetleg porosabb.

Aztán: annyira biztosan éreztem, hogy nekem kell átvennem a stafétát. Nagyon tetszett ez a zöld nyuszi és olyan jó helyet adunk neki a kedvencek között meg jó is lenne valakit megörvendeztetni a saját kis kreálmányommal. De erről még később. Mindenesetre: köszönöm!

A piacon is egyre több az új szín, íz és hiába a tele kosár és az üresedő pénztárca, a tulipánokat, barkákat nem lehetett otthagyni.

Böjti elhatározásomat nagyjából sikerült is tartanom! Szerettem volna kiiktatni a húst (a saját étrendemből, mert a családnak persze elkészítettem a szokásosakat), és nem titkoltan fogyókúrámat is elősegíteni a napi háromszori étkezés ebből egy jóllakás rendszerével.

Ami a húst illeti, szinte csak akkor ettem, ha a tányéron maradt két karika virslit eltüntettem. (Az ételt nem dobunk a kukába szemlélet győzött a böjt fölött). Reggelire ritkán készítettem magamnak ennivalót, majdnem jóllaktam a gyerkőcök maradékával. Délben tisztességesen megebédeltem, uzsonnáztam a gyerekekkel ímmel-ámmal, de vacsorára alig néhány falat. És tényleg max. háromszor fordult elő, hogy este tízkor muszáj volt harapnom valamit éhen halás ellen. :-)

A tapasztalatok érdekesek: magasztos gondolataim születtek, kicsit talán jobb lettem? A kilók tekintetében pedig -4.

Ma zöldségfasírt készült karfiollal és répával. Finom lett. És a család sem hiányolja belőle a húst! :-)