2012. szeptember 12., szerda

Szülők Szerdája - A Készülődés

Kicsit hezitáltam azon, hogy a párválasztást sorrendileg hová is tegyem, mert sokak számára talán úgy lenne logikus a sorrend, hogy találok egy párt, akivel családot tervezek, stb.
Én viszont úgy gondolom, hogy a párválasztást már megelőzi az a gondolat, hogy én családot szeretnék. Gyermeket, vagy gyermekeket, kettőt, hármat, többet. És úgy keresem a páromat is, hogy erre a nagy feladatra mindketten örömmel vállalkozzunk.
Sokszor hallom, olvasom, hogy egy kapcsolatban a nő nagyon szeretne gyereket, de a férfi nem. És ki is mondja hamar, hogy vagy ő - vagy egy gyerek. Számomra ez nem lenne opció, de látom, hogy sokan mennyire szenvednek emiatt. És általában csak nagyon későn jönnek rá, hogy kár volt a legszebb dolgokról lemondani a másik önimádata miatt.

Úgyhogy hiszem, hogy a családtervezés előkészületeinél nagyon az elején foglal helyet a párválasztás. Életünk egyik legfontosabb része a család - nagyon nem mindegy, hogy ebben a kérdésben egyet tudunk-e érteni választottunkkal. Nehéz lehet elfogadni a másik sportszenvedélyét, autómániáját, vásárlási lázát - de hogy le kelljen mondani valaki akkora boldogságot hozóról, mint a gyerek, azért, mert a másik nem szeretné, biztos, hogy nem hoz boldog életet.

Az előkészületekhez tartozik még a házasság is. Mostanában nagyon sokan házasság nélkül vállalnak gyereket. Nem szólom meg őket, mert pont annyira tudnak ők boldogok lenni így a kapcsolatukban, és tudnak boldog gyereket nevelni, mint amennyire küzdelmes lehet a mindennapi élet egy papírokkal megpecsételt házasság. Számomra viszont nagyon fontos, hogy Isten és ember előtt kimondjuk az elkötelezettségünket a társunk mellett, hogy kimondjuk, vele szeretném a ránk bízott gyermekeket nevelni. Ha azt kérdezné valaki, hogy jobban szerettem-e a Férjemet a házasságkötésünk után - azt mondanám, hogy igen! Fontos volt számomra, hogy egyértelművé tette: velem és holtomiglan.

Amikor a babavárás kerül szóba, hallottam már sokaktól, hogy "mindenféle könyvekben ajánlják, hogy nem elég csupán abbahagyni a fogamzásgátlót, letenni a cigarettát, egészségesebben élni, hanem el kell menni nőgyógyászhoz, hogy minden rendben van-e, vállalható-e a terhesség - de hát ki az a hülye, aki el is megy?".
Én azt gondolom, ehhez egyáltalán nem kell hülyének lenni, elég csupán előrelátónak. Ki szeretne fölösleges köröket futni, és hónapokig fölöslegesen várni a második csík megjelenését, csak azért mert van valami kis egészségügyi probléma, ami gátolja a teherbe esést? Ki szeretne néhány hónapos magzattal a pocakjában remegni egy kis műtét előtt, mert az ultrahangon kiderült, hogy van ott valami, ami nem kéne és azonnal operálni kell? Szerintem senki. És emiatt (is) annyira egyszerű lenne elmenni a nőgyógyászhoz egy rutin vizsgálatra. Bár nyilvánvalóan tényleg nem teszik meg sokan, mert elég meglepetten nézett rám az orvos, amikor a tervünk megszületése után, hogy akkor lassan elérkezik az idő, hogy szülővé váljunk elmentem egy vizsgálatra és mondtam, hogy nincs semmi panaszom - és remélem ő is megerősíti, hogy minden rendben van, mert babát szeretnénk. Számomra egyértelmű volt, hogy ezt minden babavárás előtt megismételtem.
Vannak persze élethelyzetek, amikor egy baba tervezés nélkül toppan be... Nyilván ilyenkor más a helyzet, de amikor valaki "rááll a gyerekprojektre", az orvosi vizsgálat elengedhetetlen kéne legyen.



Ahol többek között azt is elmondják, ha addig nem tudta valaki, hogy nem árt némi vitaminnal, folsavval feltöltenie a szervezetét. Hogy majd a kismama is jobban bírja a terhelést - de hát elsősorban mégiscsak a magzat miatt. Hogy minél kisebb teret hagyjunk a fejlődési rendellenességeknek. Magyarországon a nők jóval kevesebb folsavat juttatnak az étkezés során a szervezetükbe, mint szükséges lenne. Nem csak gyógyszerrel lehet ezt kiegészíteni, a legtöbb multiban kaphatók folsavval dúsított lisztek, kenyerek. Külföldön szinte minden liszt folsavval dúsított.
A várandós vitaminokat és a folsavat már a terhesség előtt is el lehet kezdeni szedni. Sőt! Nagyon ajánlott, mert hiszen a magzat létfontosságú szervei a terhesség nagyon korai szakaszában alakulnak ki, akkor, amikor az anyuka még talán nem is tudja, hogy várandós!
A vitaminok terén nyilván mindenki másra esküszik - több is van a gyógyszertárakban. Én a Gravidát szedtem, mert erről tudom azt, hogy leginkább a magyar nők számára van specializálva.
Sokan mondják, tapasztalják, hogy a vitaminoktól "óriásbabák" születnek. Van ebben talán valami. Nyilván más lesz a fejlődése egy olyan magzatnak, aki mindenből megkapja a szükségeset. De persze sok más tényező is szerepet játszik abban, hogy mekkora lesz a születendő magzat.
A terhesség harmadik hónapjánál kicsit tovább szedtem a vitamint, azután már csak vasat - ha az orvos úgy ítélte meg - és igyekeztem odafigyelni, hogy egészségesen étkezzek. Sok gyümölcs, zöldség, főzelék, tejtermék. Nekünk ez így bevált: mindkét gyermek normál súllyal, egészségesen született.

Azt meg kell jegyezni külön, hogy a készülődés időszakában nincs alkohol, cigaretta, minimalizálni kell a kávé  és szénsavas üdítő bevitelt? (A kábító szerekről én nem akarok írni, mert nem akarom elhinni, hogy van ilyen. Struccpolicy.)
Ellenben sok gyümölcsöt, zöldségfélét, mindenféle egészségeset kell enni?
Remélem egyszer beépül az oktatásügybe az ilyen ismeretek tanítása és akkor egyre kevesebb fiatal felnőttnek kéne ezeket az alapdolgokat sokszor utólag megtudnia!

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz - már szempontból pedig nagyon, hogy mennyire fontos lenne a lélek felkészítése erre a nagy dologra! Hogy a vágy és akarás önmagában kevés, sokszor még gátja is lehet egy élet elindulásának. De hogy mennyire fontos lenne, hogy épp, egészséges lelkületű legyen az a leendő (leginkább) anyuka, aki gyermeket tervez. Hogy nyugodt legyen, kiegyensúlyozott, vidám - olyan, amilyen édesanyát szeretne magának. Merthogy a gyermeke sem érdemel rosszabbat!

A fentiek közül sok dolog nem csupán a leendő édesanyára vonatkozik! A készülődést a férfiaknak is fontosnak kéne tartaniuk. Nekik is oda kéne figyelni egy egészségesebb életvitel kialakítására, káros szokások mellőzésére. Hiszen a gyermekvállalásban, -nevelésben legalább akkora szerepük van!

Sok fontosat kihagytam? Egészítsetek ki!

4 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jól összeszedted, kerek egész így :-)

    VálaszTörlés
  2. Igazad van az anya "állapot felmérésével" kapcsolatban, de Zs. előtt meg sem fordult a fejemben, hiába no, fiatal voltam :).

    Én végig szedtem a folsavat, magzatvédő vitamint és a magnéziumot, húst is ettem akkor, meg sok-sok egészséges dolgot, az édességről kávéról lemondtam (ilyen kitartóan soha semmit nem csináltam még végig :D) és nem lett óriás babám: 3250 grammal született. Szóval én nem látom bizonyítottnak a nagy baba magzatvédő vitamint összefüggést.

    Az orvosom anno azt mondta szülés után is szedhető, sőt, amíg szoptat az anya.

    VálaszTörlés
  3. Vannak olyan magzatvédő vitaminok, amelyeket egészséges, s éppen a klimaxkorba lépő nőknek is ajánlanak, mert csak ezekben van meg minden egyszerre. És jól összeszedted, de a terhesség az áldott állapot, mert így kell megélni.

    VálaszTörlés
  4. Örülök, ha kereknek találjátok a történetet. :-)
    Igen, a vitamint én is szedtem még szoptatás alatt - kicsivel utána sem árt a regeneráció miatt.
    Judit, a terhesség-áldott állapot kérdésével még jövök egy későbbi bejegyzésben.

    VálaszTörlés