2012. május 11., péntek

Tv nélkül az élet

Annyit beszélünk, olvasunk, hallunk arról mostanság, hogy kevesebb időt kéne a televízió előtt töltenünk, kevesebbet kéne háttérzajként használnunk - főleg gyerekek esetében. Illetve szelektálva kellene néznünk a műsorokat, nem a tv-zéssel kitölteni az estéket.






Nekünk nincs tv-nk. Illetve készülékünk van, csak nincs előfizetésünk semelyik szolgáltatónál és antennánk sincs. Ez így van már több, mint 4 éve. Még várandós voltam a kislányunkkal, amikor úgy alakult, hogy megharagudtam az akkori szolgáltatónkra és felmondtam a szerződésünket. Hogy majd kötünk másnál.

Aztán eltelt pár nap és rájöttünk, hogy közben eszünkbe sem jutott bekapcsolni a tv-t. Nnna, akkor nézzük meg, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem néznénk. Illetve csak azt a filmet, amit mi választunk ki, akkor, amikor mi akarjuk, reklám és mindenféle megszakítás nélkül.

Ez azóta is működik. Semmiféle lemondást nem igényelt egyikünk részéről sem. A híreket a neten is el tudjuk olvasni, ráadásul, ha úgy gondolom a főcímből, hogy túl véres és agresszív az én gyenge női lelkemnek, akkor a részleteket már ki sem nyitom...
A nagyon fontos beszédtémát adó magyar sorozatokat is nyomon tudom követni, mert amikor 3-4 hetente a szüleimhez utazunk, a náluk látott egy-két részből (merthogy náluk minden este megy a tv) simán ki lehet következtetni, hogy kivel mi történt.

Az egyetlen hiányosságunk talán, hogy nem vagyunk túl tájékozottak az aktuális reklámokban. Bár..., hogy őszinte legyek, ez engem cseppet sem zavar.

Sok dvd-nk van, nézünk is sok filmet - ha még van szabad kapacitásunk esténként, ha a gyerekek rendesen, időben elaludtak. Viszont ha véletlenül elaludnék film közben (ami azért olykor előfordul) folytathatom legközelebb.

Szóval ez most így nekünk nagyon bejön.

Nem mondom, hogy nem lennének olyan riportműsorok pl. amit szívesen megnéznék - de amíg a gyerekek ébren vannak, ez úgyis kizárt lenne, éjszaka pedig, ritkán jut eszembe, hogy bölcselkednék kicsit. Talán néhány év múlva, ha nagyobbak lesznek.

Most viszont teljesen jó, hogy nekik is csak olyan mesét tudok tálalni dvd-n, amiről tudom, hogy miről szól, ki és mi van benne és véletlenül sem esek kísértésbe, hogy a tv elé ültessem. (Anyukáméknál a múltkor belefutottunk a gyerekcsatornánk reggel 9 órakor egy mesébe, amiben zombik!!!! voltak! Gyerekcsatornán! Mese! Reggel 9-kor!!! ??????)
Lehet, hogy majd valamikor eljutunk a tervek megvalósulásáig és az M2 gyerekbarát csatorna lesz, de most még ettől igen messze vagyunk.


Summa summarum: Próbáljátok ki! Ne kevesebb tv-műsort nézzetek, hanem ne nézzetek tv-t. Mondjuk egy hétig. Lehet, hogy észre veszitek, hogy jobban haladtok az aktuális könyvvel, többet beszélgettek életetek párjával, esetleg pihentebbek, kevésbé frusztráltak lesztek. Tegyetek egy próbát!

7 megjegyzés:

  1. Annakidején, én pont ezért kértem a férjemet,hogy vegyünk videó lejátszót. Akkor legalább tudtam,hogy mit néznek a gyerekek,megválogathattam.Most ugyanez a megoldás a DVD.

    VálaszTörlés
  2. :) Letelt az egy hetem, jó volt. Először nehéz volt net nélkül, de tegnap szinte nem is kívántam bekapcsolni.Most meg itt vagyok.
    Nem ez volt az utolsó 1 hetem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyű a rabjává válni, az biztos. És csak erősebbé tesz a lemondás...

      Törlés
  3. Van tévénk, de egy komódba zárva.
    Mióta a Fiamat érdeklik az ismeretterjesztő csatornák egyre többet nyitva az ajtó... de szappanoperák, pláne (ál)hírek sose szólnak. Azért ez is valami :)

    VálaszTörlés
  4. Valami??? Főleg, ha ezt magától teszi - a legjobb. Szerintem ezt nagyon nehéz elérni.
    Remélem nekünk is sikerül majd.

    VálaszTörlés
  5. Egyáltalán nincs Tv itt sem, csak nagyon ritkán, s kifejezetten célirányosan. És csaknem az összes gyerekrajzfilm ilyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A célirányosság miatt mostanában gondolkozok, hogy elő kéne fizetni valakinél: olykor hiányzik egy-egy jó dokumentumfilm.
      A gyerekrajzfilmen viszont ledöbbentem. Gondolhatja azt valaki, hogy a zombik beleférnek egy kisgyerek lelkivilágába?

      Törlés